• Közérdekű,  Tanügy

    Szülők Iskolája – Ovimustra. Kérdezz! Felelnek.

    Sokszor felvetődött már csoportunkban a kérdés, hogy ki-ki gyermekének melyik óvoda/napközi vált be, kinek mik a „jó” óvoda ismérvei, milyen programmal zajlanak az ovis/napközis foglalkozások, és számtalan más fontos kérdések is.
    És mivel szeretnénk időben segítséget nyújtani a választás előtt álló szülőknek (az iratkozások előtt), meghívtunk néhány szakembert városunkból, akik a résztvevők kérdéseire válaszolnak, . Velünk lesz Márton Adél óvodai oktatásért felelős tanfelügyelő, aki bemutatja a hagyományos óvodai oktatást, Ambrus Éva óvodavezető a Step by Step óvodai alternatívát, illetve Vass Éva waldorf óvodapedagógus, aki a Waldorf óvodai oktatást ismerteti. Az est moderátora, az esemény lelkes szervezőtársa Sebestyén Gyöngyvér óvónő.

    Mivel a téma várhatóan nagy érdeklődésnek örvend, kérjük a gyermekeket „leparkolni” biztonságos helyen :).
    A belépés továbbra is díjtalan, támogatni egyesületi munkánkat lehetséges számtalan módon a helyszínen.

  • Események,  Közérdekű,  Tanügy

    Programok a hétre, Szent Antal napja, pénteken évadzárás a Szülők iskolájában!

    Kedves Barátaink!

    Ma 18 órai kezdettel szeretettel várunk a Szülők iskolája előadássorozatunk utolsó előtti beszélgetésére a Hargita Megyei Külturális Központ alagsori előadójába. Ezalkalommal Dr. Balázs Lajos néprajzkutatót, egyetemi docenst látjuk vendégül, aki A paraszti magzatvédelem és a prenatális medicína c. előadásában több érdekes kérdése keresi a választ, illetve találta meg a választ értékes kutatói munkássága alatt. Az előadás a gyermeknemzés és magzatvédelem kultúrtörténetébe nyújt betekintést. Hogyan fogalmazta meg, és alkalmazta a paraszttársadalom azt, hogy az áldott állapot nemcsak biomedicinális folyamat, hogy helye van a pschihének, a magzat és anya, magzat és természeti, tárgyi világ közötti kapcsolatnak? Racionalás-e, vagy irracionális a népi magzatvédelmi kultúra? Teljesen elavult műveltség ez, vagy a modern kor gyermeket váró anyáinak is képes megfontolandó tanulsággal szolgálni?

    Időrendi sorrendben megemlítve következő „jelenésünket”, szerdán, Szent Antal napján újra összegyűlünk a Márton Áron Gimnázium előtt, és 18.15 perckor elindulunk gyalogosan családjaink, barátaink körében a Kegytemplomhoz, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálja a 19 órától kezdődő szentmisét Páduai Szent Antal emlékére, akiről köztudott, hogy a XIII. század kiemelkedő hithirdetője volt, hallgatóinak száma néha a harminc ezret is elérte. Arra is volt példa, hogy a város püspöke és papjai is hallgatták a beszédét, és néha késő éjszakáig gyóntatott. Joggal nevezhetnénk őt „ökumenikus” szentnek is, hisz, habár a keleti egyházszakadás után élt, tehát szigorú értelemben véve nem közös szent, az ortodox hívők közül is sokan imádkoznak hozzá, kérik segítségét, pártfogását az élet legkülönbözőbb bajaiban, veszélyeiben és megpróbáltatásaiban. Még csak 36 évesen egészsége annyira leromlott, hogy egy közeli remeteségbe húzódott vissza, hogy itt elmélkedjen, imádkozzon. Június 13-án, egy keddi napon halt meg, és Páduában temették el. A hagyomány szerint temetése napján legtöbbször dicsőítette őt Isten különféle csodákkal. Ez az ünnep felhívja a felnőtt hívek figyelmét a Teremtőbe vetett gyermeki bizalom fontosságára, a gyermekeket pedig arra buzdítja, hogy a fehér liliomokhoz híven őrizzék meg lelkük makula fehérségét, tündöklő tisztaságát.

    Kellemes, meleg idő várható, pokrócot, folyadékot hozzatok magatokkal!

    Felekezeti hovatartozástól eltekintve, mindenkit szeretettel várunk ebben az évben is erre a közös megmozdulásra, hisszük, hogy ezalkalommal még több család csatlakozik a gyermekvállalás népszerűsítéséhez, a család, a közösség egységének, megtartó erejének  kinyilvánításához.

    És akkor a hetet, és programsorozatot is lezáró kilencedik Szülők iskolája előadására invitálunk titeket pénteken, 15-én 18 órától (a helyszínt illetően rövidesen jelentkezünk) Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus Mesepszichológia c. könyvének bemutatására, ahol újra hallhatunk az érzelmi intelligenciáról, ennek fontosságáról, miszerint kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és – ami még fontosabb! – a belső harmóniát, az önmagunkkal való elégedettséget csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk felismerni a magunk és mások érzelmeit, kapcsolatokat teremteni, konfliktusokat kezelni, együttműködni, segítséget kérni, vágyainkat késleltetni, kitartani… Vagyis, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk.

    „A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.
    Adjuk hát meg neki a lehetőséget arra, hogy az égig érő fa csúcsára kis kanászként felkapaszkodhasson! Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette.
    Hogy miként támogathatjuk őt ebben? Erről írtam ezt a könyvet, mely tíz mesét is tartalmaz egy Lilla nevű kislányról, akinek képzeletbeli barátja, Tündérbogyó segít érzelmi konfliktusainak megoldásában. A mesék 4-9 éves gyerekeknek szólnak, és segítenek a frusztrációk, csalódások elviselésében, a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában, a félelmek megszelídítésében, a testvérféltékenység kezelésében, a veszteségek elfogadásában és az önfeledt játékban. A szülőknek elárulom: én voltam az a kislány, aki attól félt, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki a nagyapám borotvahabos arccal. Tündérbogyó pedig az én belső hangom volt, akit most ebben a formában megszemélyesítettem.” – Kádár Annamária

    A helyszínen megvásárolhatók lesznek Anna utóbbi írásai, Az érzelmi intelligencia fejlesztése kis- és óvodáskorban (16 RON), valamint az újonnan bemutatott Mesepszichológia (43 RON) c. könyve is.

    Rendezvényünket Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatják, köszönjük nekik!

  • Események,  Közérdekű,  Tanügy

    Szülők iskolája II. kedden; aláírásgyűjtés tipegőkért a héten!

    Kedves Barátaink!

    Elérkeztünk a Szülők iskolájának harmadik, idei előadásához, ma, március 27-én kedden 18 órai kezdettel Dr. Mezei Márta bőrgyógyász szakorvos hív mindannyiunkat egy interaktív, vetítéssel egybekötött beszélgetésre Kisgyermekek bőrének ápolása és az allergiás hajlam növekedése címmel. Mint megszokhattátok, az esemény helyszíne a Kulturális Központ alagsori terme, előadássorozatunkat pedig Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és Hargita Megye Kulturális Központja támogatják. Márti az újszülött és a kisgyerekek bőrének sajátosságáról, ápolásáról, a leggyakrabban felmerülő problémáiról fog beszélni, és sokan tudják, tapasztalták már, hogy kisgyerekkorban leggyakrabban az atópiás dermatitisz okoz problémát, megtudjuk, hogy mit tehetünk azért, hogy csökkentsük az allergiás hajlamot, hogyan előzhetjük meg a bőr kiszáradását. Szeretettel várunk Titeket, ismerőseiteket, csatlakozzatok hozzánk, ismerjétek meg a csapatunkat, tartozzatok közénk!

    Egy másik életbevágóan fontos kérdés, a legkisebbek „intézményesítése” a szükséges körülmények miatt, néhány lelkes kisgyerekes édesanya kezdeményezéséhez csatlakozott egyesületünk, és aláírásokat gyűjtünk a Tipegő csoportok visszaállítása érdekében, hisz tudjuk, hogy ezek a csoportok sokban különböznek az óvodai, napközis kiscsoportok módszertanától, egészen más jellegű napi teendőkkel, odafigyeléssel a szakképzett pedagógusok részéről. Bár a legfrissebb értesülések szerint lehetőség adódik a három évnél fiatalabb kicsik intézményekbe való beíratása is, hisszük, hogy a már jól működő, eddig is elismerésnek örvendő „tipegő csoportok” rövid idő alatt megtelnek vidám kacajjal és zajjal, és igyekszünk mindezt alátámasztani aláírásainkkal is.

    A keddi Szülők iskolája előadása előtt, után, valamint folyó héten lehetőség nyílik az ívek aláírására, de akár gyűjtést is lehet folytatni az ívek letöltése, kinyomtatása után, majd legkésőbb vasárnap, április 1 18.00 óráig szükséges eljuttatni ezeket az íveket Rákossy Eszternek (744646498), vagy Tiboldi Beának (740068003). A hétfői nap során, április 2-án  szeretnénk leadni beadványunkat Csíkszereda Megyei Jogú Város Vezetőségéhez, illetve a Városi tanácsosok részére.

    Várunk szeretettel rendezvényeinkre, csatlakozzatok kezdeményezéseinkhez!

  • Közérdekű,  Tanügy

    Találkozunk a főtanfelügyelő úrral!

    Kedves Barátaink!

    Egy ország jólétét, minőségi életszínvonalát az egészségügy és a tanügy milyensége hordozzák. Jobb helyeken.

    Az éppen leköszönt kormány egyik utolsó rúgása, az új tanügyi törvény elfogadása volt, melyről még nem tudni, hogy melyik részei, mikor és kiket fognak egészen pontosan érinteni. Ezek után már szinte semmi sem biztos, ahogy ez szokott is történni, egy dolog viszont mégis: lesz minimum egy „áldozat” évfolyam (és megannyi család), akiken tovább kísérletezhetnek a tanügyhöz, a gyerekek, kamaszok lélektanához kicsit sem értő valakik, akárkik.

    Mivel napjainkban itthon is sokat hallhattunk, vitázhattunk a témáról, egyesületünk felkérte Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő urat, hogy találkozzon az érintett személyekkel, édesanyákkal, mely alkalomra folyó hét csütörtökön, azaz február 16-án 17.30 órától kerül sor a Pedagógusok Házának (Taploca u. 20 sz.) Bolyai (Kis aula) termében.

    Megkérünk mindenkit, akinek kérdése lenne a főtanfelügyelő úrhoz, egy összetettebb beszélgetés érdekében, jelezze ezt, ezeket csütörtökön 12 óráig Endes-Ábrahám Ibolya mailcímére. Tudjuk, hogy nem csupán az előkészítő osztály az egyetlen nagy újdonság, de ott vannak az ötödikesek, kilencedikesek is, akik szüleit várjuk a megbeszélésre.

    Az új tanügyi törvény és az előkészítő osztály metodológiája elérhető innen.

    A szervezők

  • Tanügy

    Felhívás aláírásgyűjtésre

    Kedves szülők, tanárok, mindenki!

    Május 25-én megmozdult pár civil szervezet, és egyéni leveleket küldtünk Bukarestbe a Szenátusba Mihail Hărdău bizottsági elnöknek. Az akció hatása várat még magára, viszont a sajtónak köszönhetően, lehetőségünk van folyamatosan értesülni a „benti” véleményezésről, sikerült-e hatással lenni a döntéshozókra, alátámasztani összetartással a nemzeti kisebbségeknek járó anyanyelvi oktatást, jelen esetben az elemi, középiskolai és liceális oktatásban zajló Románia történelmének, földrajzának tanítását az adott kisebbség nyelvén.

    A 2011/1-es tanügyi kerettörvény 46-os cikkelyének 8-as bekezdésének eltörlését kérte Mircea Giurgiu független képviselő, azaz a következő részt: (8) In invatamantul primar, gimnazial si liceal cu predare in limbile minoritatilor nationale, disciplinele Istoria si Geografia Romaniei se predau in aceste limbi, dupa programe scolare si manuale identice cu cele pentru clasele cu predare in limba romana, cu obligatia transcrierii si a insusirii toponimiei si a numelor proprii romanesti si in limba romana.

    Egyesületünk személyes levelet (CsAkEgyHardau) fogalmazott meg M. Hărdău professzor, szenátor úrnak, és kérünk, hogy lehetőségetekhez mérten népszerűsítsétek akciónkat, illetve a letölthető word.doc-ot semnaturi csakegy kinyomtatva, az eltörlés ellen tiltakozókkal egyetértő ismerőseitekkel, rokonságotokkal, barátokkal írassátok alá, sorszám kihagyásával. Iskolák, óvodák bevonása szintén lehetséges.

    Június 2-án tesszük postára levelünket az aláírásokkal együtt, kérlek addig a dátumig mindenképpen jelentkezzetek nálam.

    Köszönöm,

    Tiboldi Bea (740068003)

  • Tanügy

    Levelek Bukarestbe

    Kedves Mindenki!

    Szerda, május 25-én délután 17.00 órakor a Román Szenátus Oktatási, Tudományok, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnökének, Mihail Hărdău professzor úrnak megírt leveleinket bélyegezzük fel a csíkszeredai 1.es számú postahivatalban. Itt találkozunk mindazokkal, akik maguk is szeretnének csatlakozni, azaz támogatják a történelem és földrajz tantárgyaknak magyarul történő oktatását az iskolákban (V-XII osztályok).

    Az anyanyelven történő tanulás metodikáját, ennek pszichológiai kihatásait a gyerekekre nem részletezzük, de az anyanyelvünkön történő tanítás, oktatás elsődleges emberi jogunk kisebbségként is, ha már demokratikus és EU tagállamról beszélünk Romániáról. Az ország arculatán nemhogy csorbítana, de emelné ennek nívóját, közösségi- és nemzeti érzékenységét, a toleranciát.

    Egyesületünk is hamarosan megfogalmaz egy levelet, melyet alá lehet írni csütörtöktől. Jelezni az info@csikianyak.ma címre lehet, kérjük megadni az elérhetőséget a levélben.

    Egy elkészült levélmodellt is közzéteszünk, scrisoare Senat címmel, megtekinthető, módosítható. Egyesületünk a Csík Területi Ifjúsági Tanácsának kezdeményezésére reagált, és örvendünk, hogy vannak fiatal civilszervezetek, akik véleményt nyilvánítanak, kiállnak az anyanyelvi oktatásért, a jövő nemzedék jogai mellett.

    Postacím, ahová a levelet kell küldeni:

    Comisia pentru învăţământ, ştiinţă, tineret şi sport

    În atenţia Dlui. Prof. Mihail Hărdău

    Calea 13 Septembrie nr. 1-3, sector 5, Bucuresti, 050711, Romania

    Vagy e-mailen a: cinv@senat.ro címre.

    Megjegyzés: a csatolt levelet, vagy személyesen megfogalmazottat külföldről, belföldről el lehet küldeni. Fontos, hogy a levél kapcsolódjon a témakörhöz, azaz a hallgatólagosan elfogadott tanügyi törvénymódosítás ellen.

    Köszönjük!