• Események,  Közérdekű

    7. Édesanyák Hete

    Kedves Barátaink!
    Jövő hétfőn kezdődik a hat napos Édesanyák Hete, melyet idén a HETES szám jegyében tartunk. Az egyesület is hét éves, és az Édesanyák Hete rendezvényünk is (ezen név alatt). Mivel az indítás napját minden alkalommal kedves, tőletek kapott fotókkal indítottuk, ezért erre most is sor kerül, várunk minden, család fogalmához kapcsolható fotót, melyben megtalálható valahol (akár átvitt értelemben is) a 7 szám, és melyek közül a 3 legkülönlegesebbet díjazni fogjuk, és egy különdíjast is választunk. Éppen ezért várjuk azt a 25-30 képet mailen (jó minőségű, nagy felbontású képeket mindenképp!), amiből majd egy zsűri választhat, az info@csikianyak.ma címre, a levél tárgya pedig legyen a szülő/család neve, egy képcím, illetve egy évszám, amikor a fotó készült. Egy személy több fotót is küldhet, de a versenyben csak egyet tudunk figyelembe venni, esélyt adva mindenkinek.

    Idén is lehet 2%-kal támogatni egyesületünket a bejáratnál, ruhabörzét is tartunk a hét alatt, lehet kreatívkodni az AllMyCraft műhelyben (előjegyzés kötelező!), lesz kultúrmoment is a Gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Néptáncegyüttessel, délelőttönként lesz torna és hordozási workshopok, kórházlátogatás, majd a szokásos tombolázás szombaton a záró napon, és a március 11-én elmaradt tortaevés is tám-tám .

    Köszönjük Hargita Megye Tanácsának a mindenkori helyszíni és most kiemelten is anyagi támogatását, valamint az RMDSZ – Communitas Alapítvány támogatását!

    Eseményünk idei fővédnöke Sógor Enikő 4 gyermekes édesanya, klinikai pszichológus, pszichopterapeuta, a Prosperitas Vitae Egyesület elnöke.

    És akkor a program:

    Hétfő, május 7.
    17.00 – A nyolcadik éves Születésfa meglocsolása a Mikó-vár előtti téren Solymosi Alpár unitárius lelkésszel, közös fotózás
    18.00 – Hivatalos megnyitó és fényképkiállítás a márványteremben
    18.30 – Apa másként mesél?* – dr. Kádár Annamária egyetemi adjunktus, pszichológus, tréner

    Kedd, május 8.
    11.00 – Tornázzunk várandósan – Török Orsolya gyógytornász vezetésével
    12.00 – Hogyan kössem, hova bogozzam: elől zsebes keresztezett kötés (FWCC), hosszú szövött kendővel – workshop és csere-bere-vásár Csukás Emese hordozási tanácsadójelölttel

    17.00 – A női második szív, azaz a kismedence egészségének fenntartása az Aviva Módszerrel. Keresztes Erika- Aviva Módszer oktató
    18.30 – Az anyák kompetenciája – H. Kondor Kata bába, perinatális és laktációs szaktanácsadó, Gólyafészek Születésközpont és Rendelő, Budapest
    19.00 – Az oxitocin valóban mosolyt tud varázsolni az arcokra -Varga Katalin, PhD. DSc. egyetemi tanár, az MTA doktora
    ELTE Pszichológiai Intézet /Affektív Pszichológia Tanszék / Tanszékvezető
    19.30 – Szülésindulás, szülésindítás – Dr. Bálint Balázs, Gólyafészek Születésközpont és Rendelő, Budapest

    Szerda, május 9.
    10.00 – Tornázzunk szülés után – Török Orsolya gyógytornász
    11.00-13.00 – Fessünk együtt! Dekorációs festési foglalkozás édesanyáknak az Allmycrafts műhelyében (Márton Áron u. 10. szám) – bejelentkezés szükséges a 0740750535-ös telefonszámon!

    17.00 – Anyatestünk – Török Orsolya gyógytornász
    18.00 – Zsebben a világ? Gyermekek, szülők és pedagógusok az okostelefon-korszakban – dr. Gergely Orsolya szociológus, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE
    19.00 – Az élet kezdete, avagy a korai fejlesztés fontossága – a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ munkatársai

    Csütörtök, május 10.
    10.00 – Ismerkedjünk a kinesiotape hasznosságával – Török Orsolya gyógytornász
    11.00-13.00 – Fessünk együtt! Dekorációs festési foglalkozás édesanyáknak az Allmycrafts műhelyében (Márton Áron u. 10. szám) – bejelentkezés szükséges a 0740750535-ös telefonszámon!
    12.00 – Hogyan kössem, hova bogozzam nyáron: karikás kendő kötés – workshop és csere-bere-vásár Csukás Emese hordozási tanácsadójelölttel

    17.00 -„Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak” Prédikátorok könyve 3.2 – dr. Bálint Blanka gyászcsoportvezető, mentálhigiénés szakember, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE
    18.00 – Közösségünk egyszülős családjai, avagy a láthatatlan tömeg – Antal Ildikó családterapeuta és pszichológus
    19.00 – Férfiak a világról: az apaság és számos egyéb lazaság – dr. Dósa Zoltán egyetemi előadótanár, BBTE

    Péntek, május 11.
    10.00 – 12.00 – Cseperedők játéka 6 hónapos – 3 éves gyerekeknek és szüleiknek a Szent Ágoston Központban – Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és fejlesztőközpont
    12.00 – Beszélgetés a szoptatásról és a szoptatott csecsemő fejlődéséről, gyakori kérdések – Aszalós Hella szoptatási segítő

    17.00 – A beszédfejlődés mérföldkövei – Nagy-Elek Kinga logopédus, pszichológus
    18.00 – Elég jó szülők lettünk? – Dimén-Varga Tünde iskolapszichológus, integratív gyermek-pszichoterapeuta
    19.30 – Kulturmoment: a Gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Néptáncegyüttes előadása

    Szombat, május 12.
    10.00 – Szülészeti látogatás a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban (találkozás 9.50 órakor a büfé előtt)
    11.00 – Holmik és hordozó kellékek, eszközök csere-beréje és vására
    12.00 – Nyereményjáték**, esemény zárása

    *könyvvásárlási lehetőség

    **arcfestés Nagy Szidónia Éva édesanyával

    Várunk minden érdeklődőt szeretettel a programokra, a belépés díjtalan!

  • Egészségügy,  Közérdekű

    Kórházlátogatás

    Kedves Érdeklődők!

    A március-áprilisi kórházlátogatást április 19-én csütörtökön 17 órától tartjuk különleges alkalommal a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház első emeletén. A közel másfél órás alkalomkor Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér mutatja be az érintetteknek a szülészetet, szülőszobákat és a műtőt is, illetve további általános információkról számol be a résztvevőknek, válaszol azok kérdéseikre.

    A látogatásra érkező (harmadik trimeszterben járó) kismamákat és kísérőiket a kórház büféje előtti előtérben várjuk 16.50 órától, javasolt a folyadék és a lenge öltözet.