Nyílt nap a Megyei Sürgősségi Kórházban++

Kedves Barátaink!

Szerencsésen befejeztük az Édesanyák hetét, ahová az 5 nap alatt közel 350-400 személy látogatott el, hallgathatott értékesebbnél értékesebb előadásokat, kérdezhetett, és szerezhetett friss információkat egy-egy helyzetről, témáról, őt, családját érintő kérdésekből.

Köszönöm a szervezőtársaimnak az önzetlen kitartást, ügyködést, szolgálatkészséget, mellyel az eseményt gördülékenyebbé tették, nagyon jó érzés volt számomra lazítani egy kicsit:).

Sok-sok fénykép készült a helyszíneken, ezeket az egyesület Facebook oldaláról érhetitek el, csodálhatjátok meg a hangulatot.

Szombaton, május 19-én 9 óra 30 perctől átadják a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház  felújított szülészeti osztályát, valamint 10 és 12 óra között kórházi nyílt napra kerül sor.  Az érdeklődők megtekinthetik a felújított osztályokat, kórtermeket, a modern műszereket,  és kellemes hangulatban elbeszélgethetnek a kórház munkatársaival.
Találkozunk 9,20-kor a kórházudvaron a bejárat környékén.
A szervezők (Hargita megye tanácsa)  mindenkit szeretettel várnak!

Továbbá szintén szombaton 11 órától Ádám Kati várja a kicsiket, nagyobbakat az Aprók táncházába népi játékokkal a Fehér ház épülete elé, biztosan szép program lesz, nem szabad kihagyni.

Kedden, május 22-én 18 órai kezdettel a HMKK alagsori termében Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus tér vissza közénk, ezalkalommal a Szülők iskolája előadássorozatunk ezévi hetedik meghívottjaként, és a mese hatásairól fog beszélgetni nekünk. “A mesében nem kell tudnunk azt, mi vár ránk, nem kell ismernünk utunk minden állomását, nehézségeit, nem ad senki kész recepteket és nem biztosítanak arról sem, hogy az minden biztonságos és kényelmes lesz. A mesebeli legkisebb hősnek is szüksége van arra, hogy ne száljon inába a bátorsága ahhoz, hogy el tudjon indulni. Induláskor a mesehőst jó esetben a család hamubasült pogácsával és atyai-anyai áldással bocsájtja útjára. Kell-e ennél több? Senki nem mondja neki, hogy ugyan, ne indulj el, úgysem sikerül, majd meglátod, hogy nem olyan egyszerű, ahogy gondoltad. Bíztatják és hisznek benne, hogy bár jelenleg valóban nincsenek meg a megküzdéshez szükséges képességei, de majd az utazása során megszerzi ezeket. Ugyanakkor érvényesülése nem függ attól, hogy kitagadott, mostohagyerek volt vagy legkisebb királyfi. A mesében mindenki egyforma esélyekkel indul.”

Várunk minden mesepszichológiáról érdeklődőt kedden este!

TB

Bejegyezve Események, Közérdekű | Tagged , , | Szólj hozzá

Édesanyák hete, végleges programunk!

Édesanyák hete, Csíkszereda

2012. május 8-12.

Helyszín: A Megyei Tanács épületének márványterme

Május 8., kedd

16.00 Születésfa meglátogatása, meglocsolása a Vár-téren – Antal Attila alpolgármester és Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának társaságában

17.00 Gyermekrajz (Együtt a család tematikával) és fotókiállítás (Különleges kapcsolat címmel)

17.30 Ádám Katiék és a Csíki Gyermekek Egyesülete -  Néptánc és énektanítás, Csíkszereda

19.00 Tornagyakorlatok kismamáknak szülés után; foglalkoztatások gyerekeknek (vizes program) – Kelemen Zsófia gyógytornász, Csíkszereda

Május 9., szerda

11.00 Kézműves foglalkozás Lázár Mónikával, édesanya (hendimedi.blogspot.com), Csíkszereda, Megyeháza, 19-es terem

15.30 Serdülőkor – Dr. Varró Éva édesanya, pszichológus, Csíkszereda

17.00 Böjte Csaba ferences szerzetes, „édesapa, nagyapa” beszél a család összetartó, óvó, védő, megtartó szerepéről

18.00 Szülés-születés holisztikus bábaszemmel régen és ma – Sasvári-Szabó Erzsike, édesanya, bába, dúla, Győr-Székelyudvarhely

Május 10., csütörtök

11.00 Édesanya születik – Pálffy Zsuzsanna édesanya, dúla, szociális munkás

17.00 Szülés és őssejttárolás a Regina Maria Szülészeten – Honciuc Éva, édesanya, orvosi látogató, Brassó

16.00 Hogyan induljunk el a természetes szülés útján? Mit tehet az anya, mit tehet a kórház? – Dr. Bálint Sándor, édesapa, szülész-nőgyógyász, főorvos, pszichoterapeuta, Budapest (rögzített előadás)

18.30 Császár utáni hüvelyi szülés – Dézsi Réka, édesanya, dúla, Dona International dúla-tréner, Szombathely

Május 11., péntek

11.00 Örömteli szoptatás – Bruncsák Anna édesanya, a La Leche Liga szoptatási tanácsadója, Nagyvárad, Megyeháza, 13-as terem

13.00 Hagyományos séta babáinkkal, gyermekeinkkel a városban (találkozás a Központi parkban)

16.00 Az érzelmi intelligencia fejlesztési lehetőségei gyerekkorban – Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus, Marosvásárhely

18.00 Funkcionális meddőség – Antal M. Ildikó édesanya, pszichológus, család-pszichoterapeuta, kiképző-supervisor, Csíkszereda

Május 12., szombat

16.00 Mikrobák velünk és mellettünk – Dr. Máthé István édesapa, mikrobiológus, Csíkszereda

17.00 Helyes táplálkozás kismamáknak, anyukáknak, gyerekeknek – Dr. Ábrahám Beáta édesanya, biokémikus, Csíkszereda

18.00 Szeretethormon-kötődés-aranyóra – Vitos Mária édesanya, szülésznő, dúla (aranyora.blogspot.com), Csíkszereda

19.30 Tombola

Köszönjük Lázár Mónikának az illusztrációt, Pixelglassesnak az elsődleges kollázst, és Salat Kincsőnek (Cat Line) a plakáttervet!

Az esemény főtámogatói Hargita Megye Tanácsa és Csíkszereda Megyei Jogú város Polgármesteri Hivatala.

Köszönjük támogatóinknak a bizalmat: 

Bejegyezve Események, Közérdekű | Tagged | Szólj hozzá

Szülők iskolája májusban

Kedves Barátaink!

Múlt héten elmulasztottam egy programot meghirdetését honlapunkon, Fekete Éva a La Leche Liga szoptatási tanácsadójelöltje látogatott el közénk Székelyudvarhelyről, és Az anyatejes szoptatás rejtelmeibe vezette be azt a 35 fős csapatot, akik érdekfeszítőnek, tartalmasnak, és újdonságokkal is telinek titulálták a majd 3 órás előadást. Ezúton is köszönjük, hogy kételyeket oszlató, bátorító, támogató előadásodon részt vehettünk, pár fényképet megosztunk itt, és amennyiben összegzést kapunk hamarosan, azt is közzétesszük a honlapon.

Május másodikán, azaz ma este 18 órától újabb előadásra invitálunk titeket, ekkor ugyanis Váta Emese logopédus, gyógypedagógus és pszichológus beszél a leggyakoribb beszédzavarokról, arról, hogy miért van az, hogy, sok szülő abba a tévedésbe esik, hogy gyereke azért nem ejti meglelően a hangokat, mert túl kicsi vagy éppen rosszaságnak, lustaságnak tulajdonítják. Nem beszél, mert szégyenlős; dadog, mert túl gyorsan gondolkodik és még sorolhatnánk. Meddig természetes, ha a gyerek beszédhibás; hogyan viselkedjünk dadogó személyekkel; miért beszél a gyerek csak a családi környezetben; mit tehet a szülő, hol  és mikor keressen segítséget.

Ezen kérdésekre keressük a választ, valamint a hang-, beszéd- és kommunikációs zavarokkal ismerkedünk az előadáson. Helyszín a HMKK alagsori terme, a belépés pedig mint mindig, díjtalan.

Várunk szeretettel mindenkit!

A szervezők

Bejegyezve Események, Közérdekű | Tagged | Szólj hozzá

Kritikus tömeg Csíkszeredában

Sziasztok!

A szombati csemeteültetés után, egy újabb Föld-napi rendezvényre hívjuk fel figyelmeteket, melyet a Zöld Székelyföld Egyesület szervez vasárnap, 22-én 17 órai kezdettel immáron negyedik alkalommal. Indulás a központi parkból.

Részletek:
- A legfontosabb, hogy a résztvevők egy csoportban tekerjék le a távot, ezért ennek megfelelően kell tekerni;
-16.00 – 17.00 óra között kerül sor a biciklisek regisztrálására, amikor egy nyilatkozatot töltenek ki, miszerint saját felelősségükre indulnak a rendezvényen, figyelembe veszik a szervezők kéréseit, a közúti szabályokat. A regisztrálási folyamat gördülékenyebbé tétele érdekében a szervezők javasolják az interneten való jelentkezést: www.zoldszekely.ro
- Az első 20 bejelentkező választhat egy zöldszékelyes pólót magának, ugyanakkor az első 200 jelentkező kap a hagyományos kerékpáros matricából.
- A felvonulás 17.00 órakor indul a következő útvonalon: Központi park – Mihai Sadovanu u. – Vörösmarty Mihály u. – Kossuth Lajos u. – Márton Áron u. – Szék utca u. – Nagymező u. – Taploca u. – Márton Áron u. – Petőfi Sándor u. – Kőrösi Cs. Sándor – Központi park. A táv megközelítőleg 8.8 kilométer.
- A felvonulás a Szék út – Somlyó utca valamint a Nagymező – Taploca utca, Petőfi Sándor utca – Központi park közötti szakasz kivételével a kerékpárúton halad.
- A biciklisek megközelítőleg egy órán belül visszaérnek a központi parkba, ahol egy csoportkép készítését követően véget ér a rendezvény.

A felvonulás szabályzata:

- a programon való részvétel feltétele a helyszínen a jelentkezési űrlap aláírása; – a rendezvényen résztvevő kerékpárosok a felvonulás során egyesével haladnak a kerékpárutakon; – a cél, hogy a résztvevők egy csoportban tekerjék le a távot, ezért ennek megfelelően kell tekerni, igyekezni nem lemaradni, de ugyanakkor túlságosan el sem távolodni a többiektől; – az esetleges kerékpárutakon található akadályokhoz megfelelő képpen viszonyulni (gyalogosok, parkoló gépkocsik). Bármilyen kihágás esetén a résztvevő vállalja annak a törvény által előírt következményeit.

Ugyanezen az alkalommal mutatják be a Közösségi Zöld Szelvény adománygyűjtő programot is. A helyszínen 30 lejért megvásárolható szelvényfüzetben 36 partnercég 192 kedvezményes szelvényt ajánl fel vásárlóiknak. Ennek használatával például egy új kerékpár vásárlása esetén akár már 60 lej is megtakarítható. A szelvényfüzet eladásából befolyt összeget az egyesület egy Kossuth Lajos utcai kerékpáros pihenőhely kialakítására fordítja. Részletek: www.tamogatas.zoldszekely.ro

Találkoz(z)unk!

Bejegyezve Események, Közérdekű | Tagged , | Szólj hozzá

Ültessünk sok-sok csemetét!

Sziasztok!

Szombaton, 21-én csemeteültetni megyünk. A Hargitafürdőért Egyesület arra kéri tagjait, támogatóit, holnap vegyenek részt az erdőtelepítő, faültető „mentőakcióban”. – Csinód környékén egyhektárnyi, egyházi tulajdonban levő területet szeretnék beültetni a terepmotorosok, de természetesen minden természetkedvelőt, kirándulót szívesen látnak a megmozduláson. Csinód környékén az erdő 2-3 éve leégett – most tehetünk a rehabilitálásáért.

Találkozás 9 órakor Szentmártonban az Úz-völgyi eltérőnél, ahonnan a szervezők vállalják az “ültetők” fuvarozását a helyszínig. 

Ebédre finom bográcsos lesz, esőkabát, gumicsizma, meleg ruha, napkrém kötelező kellékek!

Visszük gyerekeinket is, hozzátok Ti is! Az időjós csak délutánra mondott esőt, úgyhogy próbáljuk meg! További információért Tófalvi Ernőt kell hívni a 0744290518-as számon.

A zöld jó, szeretjük, szeressük!

Bejegyezve Események, Közérdekű | Tagged , | Szólj hozzá

Szülők iskolája II. – Szerepek a családban a családi életciklusok szerint (4.)

Kedves Barátaink!

Ma, kedden 18 órai kezdettel mindenkit szeretettel látunk az egyesület sikeres előadássorozatának 2012-es negyedik előadására, melyet Gábor Zsuzsi tanácsadó tanár tart Szerepek a családban a családi életciklusok szerint címmel.

Helyszín a már megszokott Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori terme, meleg teával, ropogtatnivalóval várunk minden érdeklődőt. Zsuzsi beszélni fog a családi egységről mint erőforrás és megtartó erő a mindennapi élet nehézségeiben, illetve a családot ért pozitív és negatív hatásokról a helyi közösségeinkben, ezek mértékéről, tényezőiről. Az érdeklődők továbbá megtudhatják, hogy melyek a működő szerepek egy családon belül, ezek felvállalása és megélése milyen, hogyan történik.

A rendezvényt támogatja Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hargita Megyei Kulturális Központ.

Megszokhattátok már, hogy a belépés ingyenes, laza a hangulat, és kötetlen beszélgetés alakul ki ezeken az estéken.

Várunk tehát, gyertek!

A szervezők!

Bejegyezve Események, Közérdekű | Tagged , , | Szólj hozzá

Utolsó simítások!

Édesanyák hete 2012, Csíkszereda

2012. május 8-12.

Helyszín: A Megyei Tanács épületének márványterme és délelőttönként a 15-ös terem

Május 8, kedd

16.00 Születésfa meglátogatása, meglocsolása a Vártéren – Antal Attila alpolgármester, Gyarmati Zsolt a Csíki Székely Múzeum igazgatója

17.00 Gyermekrajz (Együtt a család tematikával) és fotókiállítás (Kapcsolat címmel)

17.30 Ádám Kati és barátai, Csíkszereda (énektanítás, népzenei program)

19.00 Torna szülés után kismamáknak, foglalkoztatások gyerekeknek (vizes program) – Kelemen Zsófia gyógytornász, Csíkszereda

Május 9, szerda

11.00 Kézműves foglalkozás Lázár Mónikával, édesanya (hendimedi.blogspot.com), 15-ös terem

15.30 Serdülőkor – Dr. Varró Éva édesanya, pszichológus, Csíkszereda

17.00 Böjte Csaba ferences szerzetes, „édesapa, nagyapa” beszél az édesanyákról, édesanyáknak, édesapáknak

17.30 Szülés-születés holisztikus bábaszemmel régen és ma – Sasvári-Szabó Erzsike, bába és dúla, Győr-Székelyudvarhely

Május 10, csütörtök

11.00 Édesanya születik – Pálffy Zsuzsa édesanya, dúla, szociális munkás – 15-ös terem

16.00 Császár utáni hüvelyi szülés – Dézsi Réka, édesanya, Dona International dúla-tréner, Szombathely

18.00 Hogyan induljunk el a természetes szülés útján? Mit tehet az anya, mit tehet a kórház? Dr. Bálint Sándor, édesapa, szülész-nőgyógyász, főorvos, pszichoterapeuta, Budapest

Május 11, péntek

11.00 Örömteli szoptatás, Bruncsák Anna édesanya, a La Leche Liga szoptatási tanácsadója, Nagyvárad – 15-ös terem

16.00 Az érzelmi intelligencia fejlesztési lehetőségei gyerekkorban – Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus, Marosvásárhely

18.00 Funkcionális meddőség – Antal M. Ildikó édesanya, pszichológus, család-pszichoterapeuta, kiképző-supervisor, Csíkszereda

Május 12, szombat

12.00 Szülőszobák, szülészet, újszülöttosztály látogatása a Megyei Sürgősségi Kórházban

16.00 Mikróbák velünk és mellettünk – Dr. Máthé István édesapa, mikrobiológus, Csíkszereda

17.00 A helyes táplálkozásról kismamáknak, anyukáknak, gyerekeknek – Dr. Ábrahám Beáta édesanya, biokémikus, Csíkszereda

18.00 Szeretethormon-kötődés-aranyóra – Vitos Mária édesanya, szülésznő, dúla, Csíkszereda (aranyora.blogspot.com)

19.30 Tombolahúzás

Az esemény kiemelt támogatói: Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és Hargita Megye Tanácsa.

Bejegyezve Események, Közérdekű | Tagged | 1 komment

Űűűűűűű, hűsvét:)!

Kedves drága Barátaink!

Óriási lépésekkel közeledik a húsvét, arra gondoltunk tehát, hogy helyszíni lehetőségeinkhez mérten, mi is megszervezünk egy tematikus foglalkozást nyuszivárásra. Sikerült is, csütörtökön, április 5-én 18 órai kezdettel várunk minden érdeklődőt, tojásírót, kézimunkázni vágyót a Hargita Megye Kulturális Központ alagsori termébe, ahol néhány odaadó édesanya igyekszik mindenkinek újdonságokat mutatni, gyönyörű tojásokat írni, 3D-s köszöntőket készíteni, bütykölni, bogozni, ragasztani a gyerekekkel. Kérünk hozzatok magatokkal keményre főzött tojásokat, kesicét, ha van, de a helyszínen is lehet vásárolni majd, pamut rongyot tojásfényesítésre, és bármi más kelléket, amivel dolgozni szeretnétek (kisolló, ragasztó stb.). Fontos megjegyzésünk, hogy az édesapákat se tessék otthon felejteni, ez egy családi találkozás, és szeretnénk beavatni őket is a készülődés hangulatába.

Igyekszünk a legkisebbeknek is mozgásteret, lehetőségeket biztosítani, úgyhogy még őket sem kell otthon hagyni.

Áldott, meghitt ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Házigazdák Balázs Enikő, Bíró Gyöngyvér, Csikós Kata, Szakács Gyöngyike, Oláh Olgi, V. Kiss Magdi.

Bejegyezve Események, Közérdekű | Tagged , | Szólj hozzá

Programajánlók hétvégére!

Kedves Barátaink!

Két programot szeretnénk ajánlani a közelgő hétvégére.

Ez egyiket március 30-án péntek este a Waldorf-módszer kedvelői szervezik, és igencsak színes, változatos programnak ígérkezik, a szombati húsvéti családi napot a Csíki Székely Múzeum munkatársai szervezik, és természetesen mindkét eseményre szívesen látnak kicsiket, nagyokat egyaránt.

 

Mellékeljük az események plakátterveit:

 

Bejegyezve Események | Tagged , , | Szólj hozzá

Szülők iskolája II. kedden; aláírásgyűjtés tipegőkért a héten!

Kedves Barátaink!

Elérkeztünk a Szülők iskolájának harmadik, idei előadásához, ma, március 27-én kedden 18 órai kezdettel Dr. Mezei Márta bőrgyógyász szakorvos hív mindannyiunkat egy interaktív, vetítéssel egybekötött beszélgetésre Kisgyermekek bőrének ápolása és az allergiás hajlam növekedése címmel. Mint megszokhattátok, az esemény helyszíne a Kulturális Központ alagsori terme, előadássorozatunkat pedig Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és Hargita Megye Kulturális Központja támogatják. Márti az újszülött és a kisgyerekek bőrének sajátosságáról, ápolásáról, a leggyakrabban felmerülő problémáiról fog beszélni, és sokan tudják, tapasztalták már, hogy kisgyerekkorban leggyakrabban az atópiás dermatitisz okoz problémát, megtudjuk, hogy mit tehetünk azért, hogy csökkentsük az allergiás hajlamot, hogyan előzhetjük meg a bőr kiszáradását. Szeretettel várunk Titeket, ismerőseiteket, csatlakozzatok hozzánk, ismerjétek meg a csapatunkat, tartozzatok közénk!

Egy másik életbevágóan fontos kérdés, a legkisebbek “intézményesítése” a szükséges körülmények miatt, néhány lelkes kisgyerekes édesanya kezdeményezéséhez csatlakozott egyesületünk, és aláírásokat gyűjtünk a Tipegő csoportok visszaállítása érdekében, hisz tudjuk, hogy ezek a csoportok sokban különböznek az óvodai, napközis kiscsoportok módszertanától, egészen más jellegű napi teendőkkel, odafigyeléssel a szakképzett pedagógusok részéről. Bár a legfrissebb értesülések szerint lehetőség adódik a három évnél fiatalabb kicsik intézményekbe való beíratása is, hisszük, hogy a már jól működő, eddig is elismerésnek örvendő “tipegő csoportok” rövid idő alatt megtelnek vidám kacajjal és zajjal, és igyekszünk mindezt alátámasztani aláírásainkkal is.

A keddi Szülők iskolája előadása előtt, után, valamint folyó héten lehetőség nyílik az ívek aláírására, de akár gyűjtést is lehet folytatni az ívek letöltése, kinyomtatása után, majd legkésőbb vasárnap, április 1 18.00 óráig szükséges eljuttatni ezeket az íveket Rákossy Eszternek (744646498), vagy Tiboldi Beának (740068003). A hétfői nap során, április 2-án  szeretnénk leadni beadványunkat Csíkszereda Megyei Jogú Város Vezetőségéhez, illetve a Városi tanácsosok részére.

Várunk szeretettel rendezvényeinkre, csatlakozzatok kezdeményezéseinkhez!

Bejegyezve Események, Közérdekű, Tanügy | Tagged , , , , | Szólj hozzá
  • Archívum

  • Kategóriák

  • Címkefelhő