• Közérdekű,  Szociális

    Adventi Szeretetmorzsa kilencedik alkalommal

    Kedves Barátaink!

    Másfél éves kihagyás után ismét találkozik az adventi időszakban a kis civil csapat, akik lelkesen készülnek a kilencedik Adventi Szeretetmorzsa közös programjára, arra a 2 órára a város központjában (Promenád Tér felöli környékén), amikor csomagolt friss kalácsot és finom meleg teát osztanak szét az éppen arra sétáló, áthaladó járókelőknek, reménykedve, hogy pár perc erejéig elbeszélgethetnek egymással az emberek.

    Kiemeljük, hogy a Romániai Magyar Cserkészszövetség – Csík körzete cserkészeinek köszönhetően idén is hazavihetik a Betlehemi békelángot, ezért kérjük hozzanak magukkal mécsest ezen célból!

    Igazán jó lenne, ha visszatalálnának egymáshoz az emberek, megerősödnének hitükben, és örömmel, szeretettel várnák a téli ünnepet, Jézus születésének napját. És nem csak, hanem végre visszatérne a pezsgés a városba, megtelhetnének a terek, színházak, éttermek, és mindössze egy rossz emlék lenne az elmúlt időszak.

    Sajtóhírünk Bács Béla János tollából így hangzik:

    Hiányzott a szeretetmorzsa?

    A pandémia szürke hamuja alatt folyamatosan izzott az újrakezdés parazsa, és most, hogy hivatalosan is lehetővé vált, újra jelentkezünk hagyományteremtő rendezvényünkkel, a Csíkszeredai szeretetmorzsával. 2020 óta nagyböjt jött, advent múlott, és mi tétlenül kellett nézzük, hogy a körülmények nem teszik lehetővé, hogy kiálljunk a város tereire, kaláccsal, teával kínáljuk a járókelőket és a hozzánk ellátogatókat, és nem szólhatott a zene sem, mely arra lett volna hívatott, hogy közelebb hozzá számunkra az ünnepet. De a 2021-es év adventje elhozta a nyitást, a változást, most már újra lehetséges a találkozás, és reméljük ez most már egyszer s mindenkorra így marad.

    Így hát szeretettel meghívjuk Önöket, látogassanak el hozzánk a csíkszeredai Promenádra, kedden, december 21-én 16 és 18 óra között. Álljunk meg egy szóra, örüljünk együtt a közelgő ünnepnek és adjunk hálát azért, hogy újra felvehetjük kedves tevékenységünk, a szeretetmorzsa fonalát, anélkül, hogy az végleg megszakadt volna.

    Szervezői feladataink végzése közben magunktól és egymástól is reménykedve kérdezzük: Vajon eljönnek?

    Az idei szervezők:

    Családi Elhelyező Központok Szövetsége

    Csibész Alapítvány

    Csíki Anyák Egyesülete

    Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért

    Fokoláre mozgalom

    Gyulafehérvári Caritas

    Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete

    Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége

    Romániai Magyar Cserkészszövetség – Csík körzete

    Szent Tamás Alapítvány

  • Események,  Közérdekű,  Pályázat,  Workshop

    Mézeskalácsdíszítés – Adventi csendesülő és hangolódás 2

    Kedves Barátaink!

    December 9-én kedves hangulatban zajlott az Adventi csendesülő programunk első része, Solymosi Alpár lelkipásztor bibliai példázata után, kellemes gitározást követően Sándor Kata édesanya mutatta meg a résztvevőknek a különleges transzfertechnikával készíthető adventi lakásdekorációt, a kellemes levendulaillat pedig átszőtte az alagsori terem hangulatát.

    Ennek folytatásaként, december 20-án újabb „kézműveskedésre” hívunk titeket, ezalkalommal Lázár Irénke édesanya babázik, gitározik a legkisebbeknek, hangulatot teremtvény az alkotók számára, és Kovács Karolina, Todor-Ciuche édesanyák vezetésével pedig a legfinomabb mézeskalácsokat díszíthetjük.

    Mivel a jelen érvényben lévő előírásoknak szeretnénk megfelelni, ezért fontos, hogy időben regisztráljanak a résztvevők, mert ennek függvényében tudjuk fogadni a további érdeklődőket, és csakis az előzetesen jelentkezőket tudjuk fogadni teltház esetén. A foglalkozásra saját mézeskalácsot lehet hozni, vagy a helyszínen váltani adomány ellenében, melyet jótékonysági célra szánjuk.
    A jelentkezést hétfőn, 20-án 15 órakor zárjuk. Amennyiben maradnak szabad helyek 15 óra után is, az esemény alatt lehet jelentkezni bejegyzéssel.
    A rendezvénysorozatot az RMDSZ – Communitas Alapítvány támogatja.
    Helyszíni partnerünk a Hargita Megyei Kulturális Központ.
    Köszönjük mindkét intézménynek a bizalmat!
  • Közlemény,  Összefoglaló

    Arany Búzaszem Díj 2021 – XVI. Kárpát-medencei Asszonytalálkozó, november 30.

    A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 16-ik alkalommal szervezte meg a Kárpát-medencei Asszonytalálkozót november 30-án Budapesten a Turay Ida Színházban, mely találkozó keretében sor került a 2020 és 2021-es évek Arany Búzaszem és a Kárpát-medencei Magyar Családok Megmaradásáért díjak átadása is, a tartalmas programot pedig megszokott módon kulturális pillanatok, majd konferencia zárta. Az esemény meghívója, akárcsak a díjazottak felsorolása itt tekinthető meg.

    Igazán megtisztelő és felemelő érzés volt tudomásul venni a díjra való jelölést, de a virtuális térből csatlakozni, és részt venni a 4 órás programon igencsak értékesnek bizonyult az ünneplő családi körben.

    Köszönöm minden barátom, egyesületi tag, a közösség és a családom bárminemű támogatását, kitartását mellettem, ez a díj is, akárcsak minden korábbi és leendő elismerés, bátorítás azoké az édesanyáké és édesapáké, akiknek fontos a társadalmi jelenlét, a közös gondolkodás, az együtt tenniakarás, de akár csak a csendes, családias programok megléte városunkban, az előadások, a séták és megemlékezések, Születésfa locsolások és gürcös szervezések az évek során. Igazán szép hivatalos első 10 évet tudhatunk magunk mögött. És kívánom, hogy ez mindig csak gyümölcsözőbb lehessen!

    Az idei Asszonytalálkozó teljes programja itt nézhető vissza (1h37′-től).

    Néhány sajtómegjelenés az eseményről Szőnyi Kinga elnökasszony jóvoltából:

    Szőnyi Kingának, akárcsak az Asszonyszövetség korábbi elnökének Ékes Ilonának is köszönöm ezt a „rangos” lehetőséget, illetve szívből gratulálok Márton Zsuzsanna a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnökasszonyának a Kárpát-medencei Magyar Családok Megmaradásáért díj megítéléséért! Isten és a csapatunk segítse munkásságunk és a közösségeinkért vállalt látható és láthatatlan szolgálatot! <3 TB

     

  • Események,  Koncert,  Közérdekű,  Pályázat

    10 éves az Egyesület – Kelekótyáékkal ünnepelünk

    Kedves Barátaink!

    A márciusban (2011.03.11.)  jubiláló egyesület régi álma válik valóra az óév utolsó napjaiban, ugyanis a baróti Kelekótya együttest láthatjuk vendégül kicsik és nagyon örömére egyaránt. Az interaktív gyermekkoncert december 27-én 18 órától kezdődik a megyeháza márványtermében, a belépés az épület árkádos oldalán az óra alatt történik. A belépés díjtalan.
    Minden táncikálni vágyót vagy csak karácsonyi ünnepeket kipihenőt várunk szeretettel!
    A rendezvény a Csíki Anyák Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének közös rendezvénye. Az ünnep megvalósítását az RMDSZ – Communitas Alapítvány támogatta, köszönjük mindenkinek mindennemű segítségét!

  • Események,  Közérdekű,  online esemény

    Szülők Iskolája – beszélgetés a csecsemőgondozásról

    Pótolva az elmúlt időszak hiányosságait, amikor is a jelenléti találkozások igencsak elmaradtak, szeretnénk hathatósan segíteni az újdonsült édesanyáknak, családoknak, édesapáknak a születés utáni csecsemőgondozás körüli témakörben, felvilágosítást nyújtani, kérdésekre hiteles forrásból választ adni, aggodalmakat eloszlatni, támogatni az érintett csoportot, személyeket.
    Reménykedünk, hogy visszatérnek a hangulatos Szülők iskolája találkozások jövő évben, addig is, kezdünk egy online alkalommal hétfőn, december 13-án este 18 órakor az egyesület FB oldalán, és zoom felületen.
    Meghívott vendékeink a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház neonatológiai osztály munkatársai, Dr. Füstös Annamária és Dr. Stan Mónika újszülöttgyógyászok, valamint Márk Katalin főasszisztensnő.
    Csatlakozási Zoom link (17.50 órától) https://us02web.zoom.us/j/85480880821….
    Szeretettel várunk minden érdeklődőt, készüljetek a kérdéseitekkel, és legyen egy interaktív beszélgetés már ez az első alkalom is.
    A videó innen visszanézhető.
  • Események,  Workshop

    Adventi csendesülő Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor-esperessel

    Kedves Barátaink!

    Adventi családias hangulatot szeretnénk biztosítani azon személyek részére, akik ráérnek eljönni 2021. december 9-én 17 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadójába egy rövid, hangulatos gitározós elmélkedésre, melyet kézműveskedéssel folytathatnak a felnőttek, gyerekeik társaságában, Sándor Kata barkácsanyu vezetésével adventi lakásdekorációt készítünk transzfertechnikával.
    A belépés díjtalan, de saját fogyasztásra, a hangulat kedvéért lehet hozni mézeskalácsot. A programot az éppen érvényben lévő járványügyi szabályok értelmében tartjuk. Jelentkezni itt lehetséges: https://forms.gle/fTjVy7vK5uxEiYgT9
    A barkácsoláshoz szükséges anyagok beszerzése miatt, fontos, hogy szerda (8-a) 16 óráig regisztráljatok.
    A rendezvénysorozatot az RMDSZ – Communitas Alapítvány támogatja.
    Helyszíni partnerünk a Hargita Megyei Kulturális Központ.