• Közérdekű

    Vidám, békés ünnepeket kívánunk!

    Szeretettel meghívunk, kedves Látogató, hogy vegyél részt a Csíki Anyák ünnepi gondolataiban.

    E néhány sorban át szeretnénk adni a karácsony gyertyalángocskáját, kerülve a sztereotípiákat.

    Üdvözlünk hát Téged, a karácsonyi csoda részét, aki éppen vágyakozva a gyereknevelés édes örömeiről ábrándozol, Téged, aki növekvő pocakodra tekintve szorongva-örömmel várod a csoda megélését, Téged, aki félszemmel alvó csöppségedre tekintesz, és megállapítod, hogy nincs nagyobb csoda a szopizás után elégedetten szuszogó gyerek nyugalmánál, Téged, ki visongó, játszadozó gyerekeidtől loptad e néhány percnyi nyugalmat, míg e sorokat olvasod: Ti, Anyák és mindazok, akik bármi módon részt vesztek egy-egy gyerek életében, jól tudjátok, a Karácsony csodája, öröme köztünk van nap mint nap. Néha keser-édes, néha halk, néha hangos, néha trappol, néha csak szuszmog és bújik.

    Kedves Mindenki, ha egy pillanatra elcsendesül a lelketek, érzitek, hol bújik meg a hétköznapokban  az a szeretet, amelyre gondolunk a betlehemi jászolt nézegetve és mindannyian hálásak vagyunk a jó Istennek. Köszönjük hát, hogy mindannyian egész évben segítettetek továbbadni  egy-egy icipici gyertyalángot azzal, hogy adakoztatok a beteg és rászoruló gyerekeknek, azzal, hogy megleptétek gyerekeiteket egy-egy jó hangulatú rendezvénnyel, azzal, hogy részt  vesztek egy-egy árva gyerek életében, segítetek Csaba testvérnek, azzal, hogy segítetek egymás gyerekein és egymáson.

    Kívánjuk, hogy legyen teljes az Ünnepetek, és adjon az Isten mindannyiatoknak  áldott, békés, egészségben és ropogós vidámságban gazdag  Szentestét és egy csillámnyit ebből a szeretetből a jövő év minden napjára! Legyen igazi örömötök és kerüljön ajándék minden fa alá, bejgli szelet minden gyerek kezébe!

    A CsAkegy lelkes tagjai!

  • Közérdekű,  Pályázat

    Böngésző játék, 3. forduló

    Kedves Szülők!

    Böngésző játékunk harmadik fordulóját közzétettük honlapunk Böngésző ikonja alatt.

    Válaszokat jövő év január 16-ig várunk, a téli vakáció végén, az újév első tanévinyitó napján.

    Kívánunk kellemes vakációzást, kikapcsolódást minden gyereknek, feltöltődést a szülőknek!

    Kérjük Önöket, hogy lehetőségeik szerint továbbra is népszerűsítsék játékunkat, aki bekapcsolódna utólag, kérjük január 16-ig egy borítékban mindhárom választ küldje el a megadott címekre.

    Olvasásra fel gyerekek, Világszép Vaszilisza története igazán időtállóan tündérszerű, csupa motívumokkal teli!

    A szervezők!

  • Események,  Közérdekű

    Rajtaütésszerű íííízletes karácsonyi vásárrrr!

    Kedves Honlapolvasóink!

    Közeledünk az adventi időszak végéhez, a Jézus születését megelőző csendes ráhangolódást vidám gyerekjáték váltja fel, csupán egy hét, és eljön az angyal minden családba. Valószínűleg sokan már be is fejezték az ünnepekre való bevásárlást, mi csak most fogunk igazából belelendülni a válogatásba. Merthogy számításaink szerint, péntektől induló Delikates karácsonyi vásáron minden kézművességet igénylő ajándékot megtalálhatunk a Nagy István Művészeti Iskola aulájában.

    Minden bizonnyal a kicsik is élvezni fogják a téli találkozást barátaikkal, hisz egyesületünk önkéntes anyukái és a szervezők jóvoltából, lehetőséget biztosítunk játszósarokra is, ahol  kellemes karácsonyi zene, játékok, mézespogácsa és meleg tea mellett, a gyerekek is szaladgálhatnak kedvükre egy kicsit, vagy akár többet is.

    A vásár péntek délután 17 órakor nyit, és este 22 óráig látogatható, és szombaton már 11-től 18 óráig lehet keresgélni, nézelődni a többi vásárosasztal kézműves tárgyai között.

    Dolgos Kata takaróit, táskáit, babáit, Dundácska éxereit, a csíkszentmiklósi Orbán-lányok gyöngyeit, Lázár Mónika nemez-csodáit, valamint a Szakács Prodlemn fakészítményeit egyaránt megtaláljátok a CsAkEgy szektorban:), és vásárlásaitokkal a 3 éves kápolnási Kele Márk kezelését támogatjátok.

    Pénteki játszósarkunk önkéntesei Csató Adél, Mara Zsuzsa, Kurkó Tekla, valamint lehetőség szerint Lipeczky Andrea, Endes-Ábrahám Ibolya és Csikós Kata lesznek.

    Szombaton a csapat bővül, ekkor ugyanis várhatóan Szakács Adél, Vigh Bea, Tamás Júlia, jómagam és egyelőre még “meglepetés-anyukák” fogunk gyereksarkot biztosítani minden vásárra ellátogató személynek.

    Karácsonyi, és egyben meghitt hangulatot:) a gyerekeink fognak biztosítani, éspedig Panna, Örs, Vivi, Ákos, Eszter és Ándám, Zalánka, Mátyás, Márton, Luca és Istike, és a vásárra látogató szülők gyermekei, tehát érdemes lesz eljönni a decemberi játszótérre, barátkozni, ismerkedni.

    Mindenkit szeretettel várunk, de tényleg:)!!!!

  • Események,  Közérdekű,  Pályázat

    Szülők iskolája, utolsó megálló 2011-ben!

    Kedves Barátaink!

    Szeretnénk felhívni figyelmeteket a Szülők iskolája előadássorozatunk 2011-es záróelőadására, mely 2011. december 13-án, kedden 18.00 órakor kezdődik, a Hargita Megyei Kulturális Központ épületének alagsori előadójában, és ahol Dr. Bíró Basa Éva gyermekneurológus tart nyitott beszélgetést az érdeklődőknek Lelki fejlődésünk kezdetei, az ősbizalom kialakulása címmel, a CsAkEgy szervezésében. Az előadás során szó lesz a pszichés fejlődés szakaszairól, hogyan függ össze a szülő gondoskodó viselkedése és gyermeke önbizalma, mit tehetünk gyermekeink egészséges fejlődéséért, vagy hogyan hat a szülő bátorító visszajelzése gyerekére.

    Az előadásra a belépés díjtalan, a programot Csíkszereda Város Önkormányzata és a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatja.

    Meleg tea és ropogtatnivaló kíséretében, de nemcsak:), várunk minden érdeklődőt ma estére a megszokott helyen!

     

  • Események,  Közérdekű

    Gyertyagyújtás a Csillagtestvérek éjszakáján

    Kedves Barátaink!

    A világi gyertyagyújtás, közismertebb nevén a “Csillagtestvérek éjszakája” minden évben, december második vasárnapján kerül megrendezésre. Ezen a napon az elhunyt gyermekek emlékére gyújtanak gyertyát világszerte este 7 órakor.

    A hagyomány Angliából és Németországból ered, és kb. 1997-től éves rendszerességgel kerül megszervezésre az érintettek, a barátok, rokonok által. Az időeltolódásnak köszönhetően, amint egy gyertya egy-egy időzónában elalszik, egy másik, egy új felgyullad úgy, hogy a fényhullám 24 órán keresztül az egész világot körbeéri a legfiatalabbak emlékére.

    Érthető módon karácsony táján az elveszített gyerek utáni érzelmek, sebek újra- és újra feltépődnek, a fájdalmon talán ez a közös megemlékezés enyhít valamelyest.

    A gyertyafény a tudást szimbolizálja, mert ezek a gyerekek az életet bevilágították,de  ugyanakkor jelképezi a reményt is, hogy a hozzátartozók, és a sorstársak élete ne legyen sötét és komor a veszítés miatt, után. A fény hidakat ver az egyik gyermekét elvesztett szülőtől a másikig, családtól családig, háztól házig, várostól városig, országtól országig, biztosítja az érintettek szolidaritását egymás közt. A gyertya lángja felmelegíti az élettelen életeket, tartozunk kis halottainknak ezzel a megemékezéssel, és ezek a meggyújtott  gyertyák csillagként világlanak a téli éjszakában mindenütt a világon, hogy minden gyermek örökké éljen a csillagok fényéből, azok teljességében.

    A világi gyertyagyújtás időpontja idén: december 11-én, 19 óra, és ki-ki otthonában, találkozóhelyének ablakába kitett gyertyával gondolhat a legkisebbekre.

    Jövőben szervezetten igyekszünk emlékezni szeretteinkre.

  • Események,  Közérdekű

    Angyalhangos advent Solymosi Alpár unitárius lelkésszel

    Kedves Barátaink!

    Az elmúlt hetet is sikerült aktívan tölteni, köszönet ezért minden egyesületünkkel szimpatizálónak, a szervezőknek, és “fellépőknek”.

    December másodikán Orbán Ferencet és barátait láttuk vendégül városunkban, általános visszajelzésként mindenki nagyon jól érezte magát, és erről a fotók tanuskodnak leginkább. Az egy órás előadás alatt Ferencék 12 énekecskét játszodtak el nekünk az év minden hónapjáról, a gyerekeknek lehetőségük volt hangszeren kísérni az előadók munkáját, mialatt mások vidáman táncikáltak a dalokra.

    Tegnap, csütörtökön, közös Mikulásjárásra is lehetőségünk volt, köszönet Keresztes Szabolcsnak, képek a hangulatról hamarosan.

    Pénteken, azaz ma, 18 órai kazedettel adventi ráhangolódás alkalmával találkozhatunk egymással, ismerőseinkkel, leendő barátainkkal a HM Kulturális Központ alagsori termében, ahol Angyalhangos advent címmel, Solymosi Alpár 3 gyerekes édesapa és unitárius lelkész beszélget nekünk a karácsonyt megelőző Jézus eljövetelének csendes rákészüléséről.

    A találkozás során lehetőség lesz adományozásra is a kápolnási 3 éves Kele Márk kezelésére.

    Mindenkit várunk nagy szeretettel eseményünkre!

  • Közérdekű,  Szociális

    Kele Márkon segítsünk!

    Kedves Barátaink!

    Ma reggel fontos levél érkezett a postaládámba, egy ismerős keresett meg egy kápolnási kisfiú súlyos helyzetével.

    Úgy gondolom, annyi esetben fogtunk össze gyerekek megsegítéséért, az adventi, a készülődés időszakában, karácsony előtt megtehetünk még egy tőlünk telhető emberi cselekedet.

    Beillesztem az újságból kivett cikket, a bankszámlaszámhoz hozzáfűzném a swift-kódot, hisz tudom, hogy külföldről is sokan olvassák honlapunkat. OTPVROBU.

    Isten áldása legyen minden gyerekre, szülőre, köszönöm, ha továbbítjátok a cikket, ha ötleteitek lennének, kérlek írjatok ide!

    Kele Márk

     

  • Események

    Kerekecske esztendőcske gyerekkoncert

    Sziasztok!

    Eljött a régen várt nap, Orbán Ferenc legutóbb 2010. júniusában lépett fel gyerekeinknek Mózsikácska albumával a Mikó-vár udvarán, azóta megérett az idő, és 12 évnyi történést fog énekelni pénteken este 18 órától a József Attila Ált. Isk. dísztermében.

    A hangulat megfelelően kellemes lesz, gyertek, készülődjetek a Mikulásra velünk!

    Fényképeket a kedd esti Szülők iskolája előadássorozat meghívottjával itt láthattok!