• CoVid-2019,  Események,  Közérdekű,  Összefoglaló,  Pályázat,  Workshop

    X. Édesanyák Hete – köszönetnyilvánítások

    Kedves Barátaink, Támogatóink!

    Örömmel összegezzük az elmúlt hónap és egyesületünk központi eseményét, az Édesanyák Hete jubilált, akárcsak az egyesületünk, és a több mint felkért 30 előadót online és személyes részvétellel kapcsolódva közel 100 édesanya, édesapa, család hallgathatta meg, töltekezhetett, fejlődhetett a megyeháza márványtermében.

    Bár nehéz időket élünk még, azért sikerült gondok, incidensek nélkül lebonyolítani az egész hetes programot, és köszönjük, hogy sokan bátran vállaltátok a következményeket, és részt vettetek személyesen is a teremben, együtt ünnepeltétek velünk a szülinapot, az életet!

    Köszönjük nektek a sok tombolafelajánlást, ezekkel Barni gyógyulását segítjük, adja az Isten, hogy szülei örömére is, gyógyuljon a fiatalember. Köszönjük a Ditrói Fészek édesanyáinak is, hogy tortával ünnepelték velünk a szülinapot, köszönet illet minden egyesületi tagot, aki kivette részét ilyen vagy amolyan módon a szervezésből!

    Végül, de semmiképp sem utolsó sorban köszönjük helyszíni támogatónknak, Hargita Megye Tanácsának a megszokott kedvességét, hogy használhattuk a termet, az RMDSZ – Communitas Alapítványnak a megítélt támogatást, az ApBan KFT-nek és a Tempo Design Studionak is az anyagi kiegészítést!

  • Események

    Összetartozunk!

    Kedves Barátaink!

    #KCSSZ sajtóhír

    Nemzeti összetartozásunkra maga a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a bizonyíték, ahol immár 20 éve közösen éljük meg a nemzetünk egységét, a felettünk meghúzott államhatárok ellenére.

    Június 4-én emlékezzünk: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.” (Wass Albert)

    Tartsatok velünk június 4-én,  20 óra 21 perckor és gyújtsatok meg egy máglyát, tábortüzet vagy akár egy szál gyertyát, ami legyen szimbóluma a széttagoltságunk ellenére megvalósuló összetartozásunknak.

    Részletes információ: https://gyujtsukmeg.ma/

    Hideghéthy Andrea

    Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége

    Frissítés: Csíkszereda: 2021. június 4., 21.21 óra