• Közérdekű

    Szülők iskolája évadzáró majd máskor!

    Kedves Barátaink!

    Tisztelettel értesítünk titeket, hogy az előzetesen június 28-ára, péntek 17 órára tervezett évadzáró beszélgetés Gerle Éva budapesti blogszerzővel elmarad.

    Évával találkozni az újonnan megnyílt Tilos kávéházban (Gál Sándor u. 6 sz.) lehet, szintén pénteken 28-án, 17 órától.

    A beszélgetés füstmentes lesz!

     

    Addig is várunk Szentegyházára strandolni, ugrálni, kikapcsolódni hétvégén a Termálnál! Vakációóóóó van!

    A csapat

  • Események,  Koncert,  Közérdekű,  Szociális

    Szülő iskolája évadzárás és Motoros találkozó

    Kedves Barátaink

    Értesítünk titeket, hogy az egyesületünk által, 2011-ben elindított Szülők iskolája előadássorozat harmadik évadjának utolsó előadására kerül sor június 28-án, pénteken 17 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében.

    Marie ClaireGEEzúttal Gerle Éva budapesti főállású blogger, a Csak az olvassa blog szerzője látogat közénk. Az özvegy, három gyerekét egyedül nevelő édesanya a csakazolvassa.wordpress.com blogot a maga kedvére indította tavaly áprilisban, de a bejegyzések rohamosan terjedtek a közösségi oldalakon, egyre többen kattintottak rájuk, mára százezres az olvasottság. Évának rengeteg erdélyi olvasója van, kritikus, kétkedő nők hihetetlen belső tartással. Májusban a Hüpatia Médiadíjjal ismerték el a blogot, júniusban pedig megnyerte a Marie Claire Kiteljesedés kampányának Törődj a nőkkel! kategóriáját. Fő célja tiszta hangnak lenni, nem félni, megszólalni, irodalmat írni, összehozni, rákérdezni, végre elmondani. A naponta frissülő, reklámmentes blog nem novellafüzér, nem csoportterápia és nem segélyvonal, de mégis mindegyik: a szövegek ereje, a kérdések bátorsága nők és férfiak ezreinek hozott erőt, ébredést. A blog jó hangulatú találkozóhellyé is vált, százával szólnak hozzá az olvasók. Társadalmi sztereotípiákat bontogat fénnyel és légkalapáccsal, árnyalt humorával parodizálja a tipikust, rákérdez arra, amiről nem is tudtuk, hogy ennyire fáj, és azt főleg nem, hogy ezért.

    A péntek délutáni beszélgetés szuggesztív címe A némaságtól a pofonig, itt majd szó esik a bántalmazásról, és ezen belül a hatalomról, mert a blog szerzője szerint kevés szó esik erről errefelé. De olyan témák is érintve lesznek, mint a szülő-gyerek kapcsolat, hatalmi játszmák férj-feleség, szülő-gyermek között.

    A legolvasottabbaklegviccesebbek, Gerle Éva kedvencei. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt várunk szeretettel!

    MotorosTalalkozo2013Szintén pénteken, 28-án rajtol hivatalosan is az erdélyi motoros klubokat összefogó Motoros találkozó a szentegyházi Termál strandnál, melyre felkérést kaptunk a szervezőktől gyermeksátor, pihenő sziget létrehozására, ahol péntek délutántól vasárnap délelőttig teljesítünk szolgálatot a CsAkEgy sátornál. Lesz arcfestés, légvár, kirakósok, aláírásgyűjtés (www.egykozulunk.hu), valamit adománygyűjtés a 11 hónapos csíkdánfalvi Gyenge Hunorkának műtétjeire, és a 19 éves csíkszentmiklósi Szász Lórándnak.

    Természetesen ide is várunk titeket barátsággal ,szeretettel!

  • Események,  Közérdekű

    Szent Antal-napi gyermek- és liliomáldás harmadszorra

    Kedves barátaink!

    23400ccEzennel értesítünk titeket, hogy immáron hagyományosnak tekinthető békés, csoportos kivonulásunk Szent Antaln napján a Márton Áron Gimnáziumtól a Kegytemplomhoz a 19 órától kezdődő szentmisére. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István házának diákjaival, és az életet népszerűsítő csoport találkozása 18,20-kor történik a Gimnázium főbejáratánál, ahonnan 18.30-kor indulunk a Kegytelmplomhoz.

    Az esti szentmisét Bőjte Mihály csíksomlyói házfőnök celebrálja, amely során megáldják a gyermekeket.

    Jöjjetek családostúl, liliommal, és eső elleni felszereléssel:). 

    A szervezők

  • Események,  Közérdekű

    Aranyóra szülésfelkészítő indul + XII. kórházlátogatás a héten

    Kedves Barátaink!

    aranyoraWebJúnius 14-én, pénteken újabb várandós csoportnak tart szülésfelkészítőt Vitos Mária szülésznő, 2 gyermekes édesanya az Albert atya házban. A várandósságuk 28-ik hetét betöltött kismamákat várjuk, helyszín a Müller László 3/C/2 alatti találkozóhely, jelentkezni a marika.vitos@yahoo.com címen lehetséges, mihamarabb! Heti 2 óra, összesen 4 alkalommal.

    Szintén jövő héten, szombaton, 15-én, megtartjuk júniusi kórházlátogatásunkat a várandósságuk harmadik trimeszterében járó kismamák és párjaik számára. Ezen alkalommal Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti végig az érintetteket a szülőszobákon, szülészeti osztályon, és belátást nyerünk a műtőbe is (császáros szülések esetén használt). Találkozás 9.50-kor a kórház belső udvarán a bejáratnál, jelentkezni az info@csikianyak.ma címen lehet, vagy a helyszínen, várunk minden érintett személyt szeretettel!

  • Közérdekű,  Összefoglaló

    A szülészet újjászületése, AnyaBaba-barát Szü­lé­szeti Ellá­tá­sért Kez­de­mé­nye­zés

    Kedves Barátaink!

    IMG_44992013. február 28-án részt vettem harmadmagammal egy igen érdekes és értékes képzésen Budapesten a Dél-pesti (Jahn Ferenc) kórházban.
    Fogadjátok szeretettel a képzés teljes videóanyagát, a megadott linken a számozást követve így utólag is részt tudtok venni a 7 db. 15-20 perces előadáson és a végső kerekasztal beszélgetésen. Dr. Bálint Sándor úr fiát Dr. Bálint Balázst ezen az eseményen ismertem meg, és kértem fel a nemrég lezajlott Édesanyák hetének egyik előadójának, és különösen örültem, hogy már az első találkozás után jó kapcsolat alakult ki közöttünk, mely az itteni tartózkodása alatt újabb gyümölcsöző szálakat generált remélhetőleg a budapesti Szent Imre kórház és a csíkszeredai Sürgősségi kórház között, mindannyiunk érdekében.

    IMG_5585Az anyagok letölthetők, használhatók kórházakban, szakembereknek, csoportos találkozásokhoz.

    A magam részéről köszönöm Hargita Megye Tanácsának, hogy nyitott az anya-bababarát kórház fogalmára, és ebben teljes partner a Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége is.

    Úgy gondolom, hogy jó irányba haladunk!
    Bea

  • Események,  Közérdekű,  Pályázat

    II. Böngésző díjazottjai, készülődünk délutánra!

    Kedves szülők, gyerekek!

    BöngészőA hétpróbás pályázatunk végleges helyezettjeinek lajstromát lennebb olvashatjátok. Gratulálunk mindenkinek, összesen 91 diáktól kaptunk válaszokat, majd végül 78-at tudtunk díjazni, ők minden fordulóra küldtek választ.

    A díjazásukat egybekötjük a gyermeknapi programmal, várunk minden szülőt és gyermeket ma délután 17 órától a Mikó-vár udvarába, rossz eső esetén pedig a megyeház márványtermébe. Köszönjük Csíkszereda Megyei Jogú Város önkormányzatának a támogatást. Akinek könnyebb lenne telefonálni, hívja a 0740068003-as számot útbaigazításért.

    Köszönjük, hogy részt vettetek második kiírásunkban, aki esetleg nem tud eljönni a kiértékelőre, kérjük jelentkezzen a fenti telefonszámon a díj átvételére. A lenti listából mindenki oklevélben és díjban részesül, úgyhogy, ha a szülők vagy gyermekek nem tudnak eljönni ma délután az átadásra, megkérjük a tanító néniket, hogy jelentkezzenek ők. A tanító nénik munkáját szintén dicséret illeti meg, köszönjük a kitartást és figyelmes irányítást.

    Albert Homonnai Emőke és Kőrössy Erika

    II. osztály

    I. díj

    Dietrich Ingrid, Csíkszereda

    II. díj

    László Hunor, Csíkszereda

    Mihály Tamara, Csíkszereda

    Gál Rebeka, Csíkszereda

    Dicséret          

    Nagy Botond, Csíkszereda

    Mihály Tamás, Csíkszereda

    Oroth Viktória, Csíkszereda

    Jáni Blanka, Csíkszereda

    Deák Orsolya, Csíkszereda

    További rendszeres és nagyon szorgalamas II. osztályos résztvevők

    Kész Sarolta, Csíkszereda

    Gergely Zsolt, Csíkszereda

    Miklós Anna, Csíkszereda

    Tankó Katinka, Csíkszereda

    Páll Attila, Csíkszereda

    Martini Dóra, Csíkszereda

    Tompos Tamara, Csíkszereda

    Miklós Botond, Csíkszereda

    Lázár Antónia, Csíkszereda

    Antal Norbert, Csíkszereda

    Tankó Norbert, Csíkszereda

    Simon Adrienn, Csíkszereda

    Suciu-Szigeti Roberta, Csíkszereda

    Tamás Rafain Szilárd, Csíkszereda

    Albert Hunor, Csíkszereda

    Busuioc Cristian, Csíkszereda

    Bakos Előd, Csíkszereda

    Kész Tamás, Csíkszereda

     III. osztály

    I. díj

    Basa Antónia Krisztina, Csíkkozmás

    II. díj

    György Adrián Zoltán, Csíkkozmás

    Paraditza Mária, Csíkkozmás

    Dicséret      

    Bokor Andrea, Csíkszereda

    Jánossy Krisztina, Csíkszereda

    További rendszeres és nagyon szorgalmas III. osztályos résztvevők

    Bocskor Boglárka, Csíkkozmás

    Lestyán Nikoletta, Csíkkozmás

    Silló Tímea, Göröcsfalva

    Csutak Ervin, Göröcsfalva

    Both Ákos, Göröcsfalva

    Balázs Noémi, Göröcsfalva

    Bărneti Attila, Csíkkozmás

    Portik Szabolcs, Csíkkozmás

    Vaszi-Simon Zsolt, Göröcsfalva

     IV. osztály

    I. díj

    Balogh Andrea, Csíkszentsimon

    II. díj

    Csutak Elemér, Csíkrákos

    Csutak Gyöngyike, Csíkrákos

    Fodor Krisztián, Csíkrákos

    III. díj

    Péter Tünde, Csíkrákos

    Kovács Boglárka, Csíkszereda

    Dicséret      

    Csutak Csanád, Csíkrákos

    Czikó Kinga Hajnalka, Csíkszentsimon

    Csiszér Kinga

    Máté Szilvia

    Péter Nikoletta

    További rendszeres és nagyon szorgalmas IV. osztályos résztvevők

    Geréd Márk, Csíkszentsimon

    Kovács Ákos, Csíkkozmás

    Bartó Norbert, Csíkrákos

    Illés Csaba, Csíkrákos

    Both-Fodor Noémi, Csíkrákos

    Geréd Nikoletta, Csíkrákos

    Gergely Rafaella, Csíkszentsimon

    Veress Miklós, Csíkszentsimon

    Birta Rajmund, Csíkszentsimon

    Albert Kázmér, Csíkszentsimon

    Szőcs Alexandra, Csíkkozmás

    Botos Bernadett, Csíkkozmás

    Ferencz Botond, Csíkrákos

    Kádár-Simon Zsolt, Csíkszentsimon

    Ferencz Lilla Katalin, Csíkkozmás

    Sárosi Izabella, Csíkrákos

    Száva Tímea, Csíkrákos

    Botos Viola, Csíkkozmás

    Bálint Renáta, Csíkrákos

    Geréd Erőss Katalin, Csíkszentsimon

    Csató Tamás, Csíkszentsimon

    Borbély Ádám, Csíkszentsimon

    Dobre Alexandra, Csíkszentsimon

    Domán Szidónia, Csíkszentsimon

    Czári Piroska, Csíkkozmás

    Petrikó Zsolt, Csíkkozmás