Albert atya-ház

Az Albert-ház a csíki anyák találkozóhelye. Itt zajlanak az egyesület által működtetett foglalkozások, előadások, képzések, amelyek babáknak, kis – és nagyobb gyerekeknek, anyukáknak, családoknak szólnak, de ez a ház ad helyet a szülők közötti kötetlen beszélgetéseknek, találkozásoknak is. Címe: Müller László u. 3/C/2.

Jelenleg a 3 órás délelőtti nyitvatartás mellett három féle foglalkozás várja az érdeklődőket:

Böngésző-játszóház – Havi rendszerességgel az Albert házban (minden hónap második szerdáján) – egy-egy szerző munkásságra kihegyezett vagy tematikus foglalkozás, saját ötlet alapján elkészített játékkal egybekötve vagy kézműves foglalkozással egybekötve, a foglalkozás végén diavetítéssel – célcsoport: óvodások, kisiskolások. A foglalkozás célja: olvasás örömének megtapasztalása, népszerűsítése. A foglalkozás szervezői és vezetői: Kőrössy Erika, Tőzsér Kinga, Albert-Homonnai Emőke.

Társas-játszóház – havi rendszerességgel az Albert házban (minden hónap negyedik szerdáján) – Társas-játszóház – párhuzamosan több csoportban játszanának a gyermekek és anyukák különböző társasjátékokkal – célcsoport: óvodások, kisiskolások. A foglalkozás célja: kikapcsolódás, szocializáció, sokrétű ismeret- és tapasztalatszerzés az egyes játékok függvényében. A foglalkozás A foglalkozás szervezői és vezetői: Kőrössy Erika, Tőzsér Kinga, Albert-Homonnai Emőke.

Zene-ovi – heti rendszerességgel az Albert házban (péntek délelőtt 10.00 órától) – Zenés foglalkozás – A foglalkozás célja: az auditív készségek fejlesztése, zenei élmény sokrétű jelenségének megtapasztalása, a muzikális készségek fejlesztése. A foglalkozás célcsoportja: 0-4 éves korú gyermekek. A foglalkozás vezetője: Simó Márta, zongorista.

Az Albert-ház Böjte Csaba atya nagylelkű felajánlása a csíki anyák számára. Az Albert-ház és a csíkianyák levelezőlistának közös története egy hideg téli délutánon kezdődött, amikor Csaba testvér elfogadta a csíki anyák közösségének meghívását majdani találkozóhelyünkre a Petőfi utcai Kaptárba, és egy fahéjillatú, jóhangulatú beszélgetés keretében az adventről, a közelgő ünnepről, a családról, Csaba testvér „apaságáról” és a gyermekekről beszélgettünk. Nem sokkal ezután jött az ötlet, hogy az addig üresen álló Müller utcai helységet Csaba testvér felajánlotta a csíki anyukák bázisának, ezek családjainak találkozóhelyének. Csaba testvér és a csíki anyák közössége számára közös volt a cél: egy olyan közösségi teret létrehozni, ahol a család értékei, az anyaság szépségei, a gyermek szeretete és védelme a legfontosabb szempont. Az Albert-ház Bartók Barabás, P. Albert OFM szerzetesről kapta a nevét, akit sokan ismertek Csíkszeredában vidám, egyedi természete miatt, kedvelték szentmiséit Csíksomlyón, és aki sajnos 2004-ben távozott az élők sorából. Pár gondolat tanításaiból: „Szép az élet! Csak sokszor elrontjuk mi. Szép az élet, mert amit az Isten teremtett, az mind szép és jó. Ha nem szép és jó, akkor a hibát legtöbbször magunkban kell keresni.”

„Azt ajánlom minden testvéremnek, hogy használjon ki minden kis lehetőséget az imára. Mert az ima, a zsolozsma, az elmélkedés, szentmise és a lelkiek végzésével már itt a földön megkezdjük azt az Isten dicséretet, ami az örökkévalóságban részünk lesz. Azaz egy kicsit megkezdjük már itt a mennyországot.”

„Ne féljenek a testvérek se az élettől, sem a jövőtől. A félelem nem a jó Istentől van! Ha a gondviselést kihagynánk számításainkból, akkor félhetnénk.”

Emléke legyen örökké áldott!

Az Albert-ház nyitva áll minden szülő és gyermek előtt, aki tartalmas programot, kikapcsolódást, beszélgetőtársat keres.

Terveink közt szerepel az Albert-ház programjainak folyamatos és tartalmas bővítése. Hamarosan kézműves foglalkozásokat szervezünk az anyukák számára, olvasóestet nagyoknak és kicsiknek, várandósoknak szóló foglalkozásokat, felkészítőket, valamint kisgyerekes édesanyáknak és gyerekeiknek szóló, a kötődő nevelést támogató és elősegítő foglalkozásokat. Honlapunkon folyamatosan közzétesszük ezeket a programokat az Albert-ház / Programok alatt.

Köszönjük ezúton is Csaba testvérnek ezen nagylelkű felajánlását, a bizalmat bennünk, és jövőbeli programjainkban is, és igyekszünk egyre több szempontot érvényesíteni egyesületünk célkitűzései közül az adott helyszínen.


Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInEmail this to someone