• Események,  Közérdekű

    Védd a magzatot, védd az életet! – Március 25. a Magzatgyermek Világnapja

    Védd a magzatot, védd az életet!
    2017. március 25. – a nap, melyen a világ a megfogant gyermekekért emeli fel a szavát!
    „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” (Magyarország Alaptörvényének II. cikke)
    Március 25-én, a Magzatgyermek Világnapján a várandósságot, a kialakuló és formálódó családot, a növekvő életet ünnepeljük. Ezen a napon a magzati jogok védelmezői egy fehér szalag kitűzésével hívják fel a figyelmet a megfogant élet tiszteletére és mindazokra, akik magzati korukban veszítették el az életüket.
    Az ember hajlamos az életet a születés pillanatától számítani. Az európai, sajnos egyelőre általános felfogás szerint a magzat még nem gyermek, pedig az anyaméhben az aprócska teremtésnek már végtagjai, nemi jellege és arcvonásai is vannak, azaz emberinek nevezett testi tulajdonságokkal bír.
    Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődik egy emberi élet, a világban nincs egységes válasz, azonban egyre több az olyan egyházi és civil szervezet, amely a magzat élethez való jogát védelmezi. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és tagszervezetei számára ez a jog szintén alapérték.
    Ezért csatlakoztak a kezdeményezéshez a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Magyarországról olyan családokkal foglalkozó szervezetek, akik ilyen módon is szeretnének hatni a társadalomra, hogy mi élők még komolyabban vegyük az emberi életet, amely egyedi és megismételhetetlen.
    Az ügy rendkívül fontos, hiszen a magzatgyermekek megmentésével Közép-Európában évente közel 1 millió emberi életet lehetne megmenteni. Az életünket ajándékba kaptuk, melyet nem lehet megismételni, de kiteljesíteni, építeni, szépíteni, értékekre nevelni, szeretni kötelességünk. Örülni kell az életnek, még ha nehéz a kezdete, akkor is!

    Csíkszeredában a következő helyszíneken veszünk részt, illetve osztogatunk szórólapot, fehér szalagot a járókelőknek, híveknek március 25-én:
    – A Millenniumi templomban a 11 órás szentmise után, 12 órától találkozunk a templomkertben elhelyezett Anyaság szobornál, illetve
    – A csíksomlyói kegytemplomban 18 órától kezdődő szentmise után, 19 órakor várjuk a híveket a kijáratnál.

    Ha a környezetedben bárkinek tanácsra van szüksége a témában az alábbi elérhetőségeken találhat segítséget:
    Telefonon hívható szolgálatok:
    Magyarország
    Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ), Telefonszám: 116-123

    Határon túli magyar nyelvű lelki elsősegély szolgálatok telefonszámai:

    Felvidék
    Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat
    Éjjel-nappal, magyar nyelven fogadják hívását!
    Telefonszám: 0918 500 333 vagy
    0904 500 338.

    Kárpátalja
    Kárpátaljai Lelki Elsősegély Telefonszolgálat
    Figyeljünk a gyerekeinkre, vigyázzunk egymásra.
    Telefonszám: 095 600 8005 vagy
    097 600 8005.

    Erdély
    Erdélyi Telefonos és Internetes Lelkisegélyszolgálat
    A következő telefonszámokon lehet hívni hétköznap 19-23 óra között:
    0754 800 808 vagy 0723 800 808. Vajdaság
    SOS Női Központ minden nap 18-22 óra között: 021/422-740.

    Életvédő szervezetek elérhetőségei:

    www.vitahumana.org Tel: +421 948 192700

    www.csaladelet.com.ua Tel: +380 50 546 4758

    www.communio.hu/meh/mesz.htm

    www.egyuttazeletert.hu

    www.rahelszoloskertje.hu

    www.abortusz.hu Tel: +36 30 203 4155

    Természetes családtervezés:

    www.billings.hu Tel:+36 30 422 9889

    Kérünk Benneteket, hogy március 25-én a fehér szalag viselésével Ti is emlékezzetek a megfogant, de meg nem született gyermekekre, és ha lehetőségetek van rá, hívjátok fel az élet védelmének fontosságára a környezetetekben élők figyelmét is!

  • Közérdekű,  Szociális

    Március 16-án újraindul a célirányos ruhagyűjtés

    Kedves Barátaink!

    Többen érdeklődtetek, hogy mikor lehet újra ruhaadományokat leadni egyesületünk székhelyén (Müller László utca 3/C/2). Mint tudjátok, néhány hónapig tudtuk biztosítani ezt a lehetőséget, de mivel szerencsére sok ruha érkezett, és kevesebb helyre tudtuk szétosztani a behozott ruhákat a nehézkes átválogatás, csoportosítás után, úgy döntöttünk, hogy kéthavonta tartunk ilyen gyűjtést, csak és kizárólag előzetesen életkor és nem alapján szétválogatott, egyelőre csak gyermekruházatot fogadva. Vagyis a csomagolásra markerrel írjátok fel pl. 3 éves fiú/7 éves kislány. Megértéseteket köszönjük, adatbázisba gyűjtjük a felajánlott méretű ruhákat, a minél ésszerűbb, hatékonyabb továbbosztás céljából, ennyivel komolyan megkönnyítitek a munkánkat. Amennyiben tudomásotok van nélkülöző családról, aki szívesen fogadna ezekből a felajánlásokból, úgy kérünk írjatok nekünk az info@csikianyak.ma címre.

    És akkor a mostani konkrétum: március 16-án csütörtökön 16.30-18.00 között Biró-Daragus Emese egyesületi anyuka fogadja a beérkezőket a már említett feltételek betartásával.

    FONTOS: Ha valaki nem tud 18 óráig megérkezni a helyszínre, az legkésőbb 17.30 óráig vegye fel a kapcsolatot Emesével (0742955503), és jelezze a késést. A délelőtti gyűjtések esetében a 0756781951-es számot lehet hívni, ha késnétek, legkésőbb 12.30-ig.

    Minden egyesületi tagunk szabadideje, önzetlen önkénteskedése családfüggő (értsd férj és kisebb, nagyobb gyerekek gondozása), ezért kiemeljük, hogy csakis a leírt feltételek mellett áll módunkban fenntartani ezt a fajta tevékenységet. Megértéseteket köszönjük!

    A következő ruhagyűjtés időpontja délelőtti programban: március 23, 11.00-13.00 között, helyszín ugyanott! Ezután már csak májusban találkozunk 15-én 16.30-18.00 között, illetve 18-án 11.00-13.00 óra között.

    Emlékeztetővel még jelentkezünk!

  • Egészségügy,  Közérdekű

    Szülészeti látogatás márciusban is

    Kedves Barátaink!

    Március 18-án, szombaton 10 órakor újabb havi szülészeti látogatásra kerül sor a Megyei Sürgősségi Kórház első emeletén. Találkozunk 9.50-kor a büfé előtt, legyen nálatok ivóvíz föltétlenül! A látogatást Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti, aki bemutatja a kórtermeket, szülőszobákat, vajúdókat és a műtőt is. Gyertek egyedül, vagy kísérőitekkel, hozzátok el kérdéseiteket, a látogatás ideje alatt javasolt a laza öltözet, sajnos leülési lehetőség nincs a folyóson. A látogatás kb. 50 percet tart. Várunk szeretettel!

  • Közérdekű,  Tanügy

    Szülők Iskolája – Ovimustra. Kérdezz! Felelnek.

    Sokszor felvetődött már csoportunkban a kérdés, hogy ki-ki gyermekének melyik óvoda/napközi vált be, kinek mik a „jó” óvoda ismérvei, milyen programmal zajlanak az ovis/napközis foglalkozások, és számtalan más fontos kérdések is.
    És mivel szeretnénk időben segítséget nyújtani a választás előtt álló szülőknek (az iratkozások előtt), meghívtunk néhány szakembert városunkból, akik a résztvevők kérdéseire válaszolnak, . Velünk lesz Márton Adél óvodai oktatásért felelős tanfelügyelő, aki bemutatja a hagyományos óvodai oktatást, Ambrus Éva óvodavezető a Step by Step óvodai alternatívát, illetve Vass Éva waldorf óvodapedagógus, aki a Waldorf óvodai oktatást ismerteti. Az est moderátora, az esemény lelkes szervezőtársa Sebestyén Gyöngyvér óvónő.

    Mivel a téma várhatóan nagy érdeklődésnek örvend, kérjük a gyermekeket „leparkolni” biztonságos helyen :).
    A belépés továbbra is díjtalan, támogatni egyesületi munkánkat lehetséges számtalan módon a helyszínen.

  • Események,  Közérdekű

    Szülők Iskolája – Kinaesthetics a nevelésben

    Időpont és helyszín: 2017. március 7., 18 óra, Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadója

    A nevelés társas tevékenység, ami a gyermekek első életéveiben intenzív testi kontaktussal jár. A gyermek és a szülő folyamatos kölcsönhatásban van az egyszerű napi tennivalók során: az öltözködés, mosakodás, evés, közös játék, altatás is érintéssel, együttmozgással jár. A közös tevékenységek során folyamatosan hatunk egymásra, tanulunk egymástól, egymásról és magunkról is. Az a mód, ahogyan érintjük és gondozzuk a gyerekeket, közvetlenül hat a fejlődésükre.
    Ebbe a folyamatba a szülő képes tudatosan beavatkozni, hiszen a gyerekek az általunk felkínált lehetőségekkel élnek, hozzánk alkalmazkodva alakítják ki a mozgás- és viselkedésmintáikat is. Ezért nagyon fontos, hogy szülőként ismerjük a testünk működését, fejlesszük a mozgásérzékelésünket, és a mozgáskompetenciánkat, hiszen ennek segítségével tudjuk az adott helyzetnek megfelelően alakítani, „finomhangolni” a reakcióinkat.
    A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz. Ha a gyerekek a közös tevékenységek során tőlünk ezt tapasztalják meg, akkor az ő fejlődésük is ebbe az irányba fog haladni. A rugalmas alkalmazkodás képessége kulcsfontosságú a gyermeki fejlődés során, hiszen minden fejlődési fázisban újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük.
    A saját mozgáskompetenciánk fejlesztésének nagy szerepe van az egészségünk megőrzésében is. Ha ismerjük a mozgás alapelveit, megtapasztaljuk a testi struktúránkban rejlő lehetőségek sokszínűségét, megtanuljuk érzékelni a testünkben zajló apró változásokat, akkor megelőzhetjük a különböző sérülések, fájdalmak kialakulását is (pl. derékfájás, húzódások).

    Előadók:
    Csiszér-Szokol Mária, egészségügyi asszisztens, Kinaesthetics tréner
    Gábor Zsuzsa, pedagógus, nevelési tanácsadó, Kinaesthetics tréner
    Pfemeter Mária, pszichológus, Kinaesthetics tréner

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt, gyermekfelügyeletet nem tudunk biztosítani, ezért megkérünk mindenkit, csak ölbebabákat hozzanak magukkal!