Események,  Közérdekű

Szülők Iskolája – Kinaesthetics a nevelésben

Időpont és helyszín: 2017. március 7., 18 óra, Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadója

A nevelés társas tevékenység, ami a gyermekek első életéveiben intenzív testi kontaktussal jár. A gyermek és a szülő folyamatos kölcsönhatásban van az egyszerű napi tennivalók során: az öltözködés, mosakodás, evés, közös játék, altatás is érintéssel, együttmozgással jár. A közös tevékenységek során folyamatosan hatunk egymásra, tanulunk egymástól, egymásról és magunkról is. Az a mód, ahogyan érintjük és gondozzuk a gyerekeket, közvetlenül hat a fejlődésükre.
Ebbe a folyamatba a szülő képes tudatosan beavatkozni, hiszen a gyerekek az általunk felkínált lehetőségekkel élnek, hozzánk alkalmazkodva alakítják ki a mozgás- és viselkedésmintáikat is. Ezért nagyon fontos, hogy szülőként ismerjük a testünk működését, fejlesszük a mozgásérzékelésünket, és a mozgáskompetenciánkat, hiszen ennek segítségével tudjuk az adott helyzetnek megfelelően alakítani, „finomhangolni” a reakcióinkat.
A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz. Ha a gyerekek a közös tevékenységek során tőlünk ezt tapasztalják meg, akkor az ő fejlődésük is ebbe az irányba fog haladni. A rugalmas alkalmazkodás képessége kulcsfontosságú a gyermeki fejlődés során, hiszen minden fejlődési fázisban újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük.
A saját mozgáskompetenciánk fejlesztésének nagy szerepe van az egészségünk megőrzésében is. Ha ismerjük a mozgás alapelveit, megtapasztaljuk a testi struktúránkban rejlő lehetőségek sokszínűségét, megtanuljuk érzékelni a testünkben zajló apró változásokat, akkor megelőzhetjük a különböző sérülések, fájdalmak kialakulását is (pl. derékfájás, húzódások).

Előadók:
Csiszér-Szokol Mária, egészségügyi asszisztens, Kinaesthetics tréner
Gábor Zsuzsa, pedagógus, nevelési tanácsadó, Kinaesthetics tréner
Pfemeter Mária, pszichológus, Kinaesthetics tréner

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, gyermekfelügyeletet nem tudunk biztosítani, ezért megkérünk mindenkit, csak ölbebabákat hozzanak magukkal!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .