• Események,  Közérdekű,  Közlemény,  Kulturális,  Összefoglaló,  Pályázat

    III. Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozója – összefoglaló

    Július 3-5 közt tartotta a Szövetség a harmadik alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóját Csíkszeredában, mely programot a három helyi civilszervezet vállalta el szervezésben, a Csíki Anyák Egyesülete, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért, valamint a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete. A program szervezése már februárban elkezdődött, hiszen erről a lehetőségről a küldöttgyűlés már 2025 októberében döntött Lakitelken. 250 személyt vártak a csíkszeredaiak (50 főt/régió), a Szövetség ezalkalommal is az egyik utat támogatta, és a pénteki önköltséges érkezési nap után szombaton a családok részt vehettek az Ezer Székely Leány Találkozón a csíksomlyói nyeregben, ahol a szervezők köszöntése után a főszínpad közeléből figyelhették a szebbnél szebb népzenei programokat, látogathatták meg a kézműves sátorokat, miközben a gyerekek játszhattak a helyi Bugri vállalkozás által biztosított hagyományos fajátékokkal, majd a Csíkszereda Városháza által biztosított finom szendvicsebéd után 17 óra magasságában a családok élménydúsan levonultak a közeli Zarándokházba (volt Szent István Otthonba). Itt meleg vacsora fogadta őket, és az udvaron hangulatos hegedűszó mellett ismerkedtek, beszélgettek, barátkoztak a programra érkező családok.

    Fontos megemlíteni, hogy a pénteki napon a délelőtt folyamán, a korábban érkező családok meghallgathatták a többi meghívott vendéggel közösen a budapesti Wagner Viktória Emlékbizottság csíksomlyói emléknapjára összeállított egész napos programon, ahol több helyi köztiszteletben álló személy köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Timár Asztrik ferences szerzetes, a Kegytemplom igazgatója, Farkas Ibolya sss testvér a Szociális Testvérek Társaságából, Várfalvi Marianna alapító – Wagner Viktória Emlékbizottság, MVSZSZ, Márton Zsuzsánna a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, valamint Kazatsay Ádám ügyvezető a „Jó, hogy vagy!” – Életvédők Szövetsége részéről. A közös ebéd után előadások következtek, valamint a „Köszönöm Uram, hogy hívtál!” c. portréfilm Wagner Viktóriáról, melyet Lehoczki László rendezett, illetőleg egy nagyon kedves amatőr filmet is megtekinthettek a résztvevők „Az ingyen jóbarát” címmel, melyet Fejér M. Klára testvér rendezett. Ezt követően tanúságtételek, hozzászólások, és részletek hangzottak el a Kreol Csokor kiadványból, melyben Viktória testvér a roma családokkal kapcsolatos élményeit gyűjtötte össze.Az Ezer Székely Lány Napjának élményei fényképekben:

    Vasárnap reggel már 8 órától elkezdődött a csíkszeredai Központi Park előkészítése a Magyar Családok Találkozójára, a helyi szervezők és segítőik a sátorokat, padokat, asztalokat, díszítési kellékeket, gasztronómiai felhozatalt rendezték be, közben 9 órától érkeztek az önkéntesek, tagcsaládok, bemutatkozó szervezetek a Kárpáthaza 5 régiójából. 10 órától elkezdődött a program, a városháza, helyi Főkonzulátus, a Szövetség képviselői, valamint az egyházi elöljárók köszöntötték a messzi tájakról érkezőket és a helyi résztvevőket, majd Fazakas Ida néni segítségével, bemutatásra került a szentimrei eredetű Nagymama kürtőskalács, és Dánél Sándor moderátor folyamatos konferálása mellett bemutatásra került a napi program, a régiók gasztrosarkainak leírása, a közönség folyamatos tájékoztatása. Eközben a színpadon felléptek, bemutatkoztak kulturálisan is a térségek, Magyarország, Kárpátalja, Délvidékról Szabó Dóra régiófelelős mondott verseket köztük Magosi Csongor Vajdaság című megható verset is, majd Erdély következett szavalásokkal, egyéni énekléssel, tárkányi táncokkal, nyárádszeredai énekekkel, aztán citeraszót hallhattunk a felvidékiek részéről, bukovinai néptáncokat adtak elő a gömöri néptáncos diákok, majd a bemutatkozás láncát a Felvidéki Rockszínház 3 szólistája és zenésze zárták, akiket Karkó Henrietta vezető kísért el Székelyföldre.

    Fényképeket a Szövetség FB oldaláról tekinthetnek meg az alábbi linkeken:

    1. https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid034PQptaZ1ss2UjuM3jEoP9ecDfyakQBsLJ1bEjAMYxxzj4hZgcJU6tUDsH7mC9ZfPl
    2. https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid02sBq5y7PXwEH8Xa8RuDK5C5FBMFbECVtgVt9waAruUwUp8dxXidAYqASZxkJbnXQKl
    3. https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid0CpM6eNJM3uUaAFcgufwQvFj9GmT6CrNfwjFEc2S1zjMQLnBWwVu732H6LqHwRhLcl
    4.  https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid0gaDN18VDzBR7Ahag6PFDJDrNxarJGvHB9koa2sJ2JM9DgVfxVKs6Re8LXsvqCGokl
    5. https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid02V8Km2ev1A94zyxyNZTNamLq8TDMTYPe3fU5W1XHd7HmpZRWbhY9t41Pg5cQpprCrl
    6. https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid0RweiBAZGiQ8qJBYR3PemFi5rpsAjiqmeqvcEgGnMYGfkcUfcZrHWty7hfj5xkLebl
    7. https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid0RweiBAZGiQ8qJBYR3PemFi5rpsAjiqmeqvcEgGnMYGfkcUfcZrHWty7hfj5xkLebl

    A programra érkező családokat különböző helyszíneken tudták elszállásolni a szervezők, így az erdélyiek és az anyaországiak Csíkszépvízre, Csíkszeredába és Csíksomlyóra kerültek, a felvidékiek Csíkszeredába és Csíksomlyóra, a délvidékiek szintén Csíkszépvízre, és a kárpátaljaiak a csíksomlyói Zarándokház vendéglátását élvezhették. Szeretettel várunk vissza minden barátunkat vidékünkre!

    Plakát:

  • Események,  Közérdekű,  Kulturális,  Pályázat

    Kelekótya együttes évzáró gyermekkoncert

    Elérkeztünk az év utolsó programjához, mellyel igazán szeretnénk köszönetet mondani az egész évben programjaink iránt érdeklődő személyeknek, családoknak, kisgyerekeknek, babáknak. Az óév utolsó napjaiban táncikálásra, éneklésre, szemeket és lelkeket gyönyörködtető műsorra hívjuk az érdeklődőket a kedvenc zenészeink, az erdővidéki Kelekótya együttes társaságában.
    Várunk szeretettel mindenkit a Hargita Megyei Sérültek Egyesületének Összefogás Házába (Hunyadi János 6 szám), ahol oldalról babakocsis feljárón lehet bejutni a terembe.
    A regisztráció nem kötelező (https://forms.gle/FeM7HwvRftJ6hUCa7), de örülnénk, ha tudnánk nagyvonalakban a részvételt, hogy a hely befogadóképessége alapján számolni tudjunk ülő alkalmatosságokkal.
    A program a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Csíki Anyák Egyesületének közös rendezvénye.
    Támogatóink: Hargita Megyei Sérültek Egyesülete és a Hamm.ro csapata, köszönjük mindenkinek!
    A belépés ingyenes, adományt elfogadunk!
    Gyertek el, hozzátok el barátaitokat, mindenképp jó hangulat várható!

  • Események,  Közérdekű,  Kulturális,  Összefoglaló,  Pályázat

    Magyar Népmese Napja – Böngésző Játék díjazása

    A Magyar Népmese Napját 2011-től éves szinten ünnepli egyesületünk. Korábban egész napos programot, játszást és élőszavas mesemondást szerveztünk a gyerekek, szüleik számára, néhány éve a Böngésző Játék olvasást bátorító programunk lezárása és az újabb kiírás elindításával is összekapcsoljuk az ünneplést, mikor hogyan sikerül beszerezni a könyvjutalmakat, okleveleket és a mesemondókat biztosítani, de a Népmese napját kitartóan megüljük, megünnepeljük.
    Úgy esett, hogy idén két részben tudjuk lezárni a XIV. Böngésző pályázatunkat, és örömmel írjuk jelen összegzést az elmúlt hét gazdag történéséről, miszerint szeptember 29 és 30-án 3 mesemondó 7 tanügyi intézményben 2 nap alatt 18 csoportnak tartott különféle korosztályoknak megfelelő élőszavas mesemondást a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál segítségével, Szabó Enikő Asociation Tipe Tupa egyesület vezetőjének lelkes közbenjárásával, amit módfelett köszönünk!
    Az elmúlt kiírás elemis diákjai kedvezményesen vehettek részt a Sepsiszentgyörgyről érkező Demeter Éva és Fadgyas Egmond mesemondók programjain, de hatalmas élmény volt a Joannes Kajoni Szakközépiskola IX. és XII-es Turisztika osztályos diákjai számára betekintést nyerni a reneszánsz alatti igricek, garaboncok világába, a leleményes szolga esetét hallani Dala Dániel Budapestről érkező történelmi újrajátszó, storyteller szájából.
    Köszönjük a pedagógusok rugalmasságát, segítségét a szervezésben, és támogatóinknak (Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Communitas Alapítvány) az anyagi hozzájárulást!
    A mesélés kincs, az olvasás öröm – örülünk, hogy velünk ünnepeltetek szeptember végén!
  • Események,  Közlemény,  Kulturális,  Pályázat

    Barátkozás, közös játék június elején

    Köszönetnyilvánítás

    Egyesületünk néhány tagja közös kulturális programban vehetett részt június elején a csíkszeredai Benevolens Egyesület által szervezett, Csíkszereda Megyei Jogú Város által támogatott projektben. A két napos kiránduláson az édesanyák és kisgyerekeik (8+14 gyerek) Hargitafürdőn kapcsolódtak a Kulturális nevelési tábor roma tanulók számára című projekthez, kedden délelőtt, a hazaindulás napján szalvétákból pillangókat hajtogattak a gyerekek, aszfaltkréta rajzolást tartottak, bubifújó versenyben ügyeskedtek, ezzel is gyakorolva a együttműködést a roma gyerekekkel.

    Köszönjük a Városháza támogatását mindkét egyesület nevében!