-
Csukás meserádió – világszerte fogható, hallgatható + pályázati lehetőség
Csukás Meserádió néven indította el újabb online rádióját a közmédia. A meserádió névadójához, Csukás Istvánhoz hűen gyermekeknek dedikált, szórakoztatóan fejlesztő és biztonságos tartalmakkal várja hallgatóit a nap 24 órájában. A rádió már az indulást követő időszakban bizonyította, hogy jelentős igény van a meséken alapuló minőségi tartalmakra, amelyek összekötik a generációkat és erősítik a családi köteléket. A rádió alkalmazását az indulás óta mintegy tízezren töltötték le, weboldalát pedig az elmúlt napokban több mint 26 ezren látogatták meg, de ez a szám folyamatosan növekszik.
„A mese benne van az egész életünkben, és a mese akkor válik igazán fontossá a gyerekek életében, amikor felnőttek lesznek” – fogalmazott Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Neve mind a mai napig összeforr Süsü karakterével, így a Csukás Meserádióéval is, hiszen a névadó öröksége előtt tisztelegve Süsü, a sárkány jelenik meg a rádió logójában és szignáljában is.
Az új adó célja egy értékközvetítő, érzelmi biztonságot nyújtó, ugyanakkor szórakoztató médiatér megteremtése, amely egyben edukatív online rádióélményt kínál a kisgyermekes családoknak. A meserádió kínálatában kiemelt szerepet kapnak a magyar mesék, illetve olyan máshol nem elérhető, az MTVA Archívumából származó felbecsülhetetlen értékű tartalmak, amelyek kifejezetten gyermekeknek szólnak, például meseklasszikusok ikonikus művészek előadásaiban, akiket ma már csak archív anyagokból ismerhet meg a felnövekvő generáció. A szeptembertől elindult adó műsorkínálata széles és sokoldalú, a közös szórakozást a családok pedig az egész napot átívelően élvezhetik. A Mesés reggel és a Mesés délelőtt után a Mesés délután várja hallgatóit, benne a Hangszín Maxim bemutatja című ismeretterjesztő rovattal, amelyben a Jászai Mari-díjas színművész, Szabó P. Szilveszter hallható. A délután másik kiemelt programja a Zenevarázs koncertek, amely után a Mesés este következik, benne az Esti mese – Csillagok esti mesefényben című műsorral, amelynek televíziós változata az M2 Gyerekcsatornán is megtekinthető. A műsor különlegessége, hogy napjaink híres és elismert művészei tolmácsolják kedvenc történeteiket egy-egy személyes üzenet kíséretében.
A Csukás Meserádió nemcsak hallgatói élményt nyújt, hanem aktívan ösztönzi a gyermeki fantázia kibontakozását is, amelyet egy szeptember 30-ig tartó pályázattal támogatnak. A részletek a rádió Médiaklikk-oldalán találhatók.
A Csukás Meserádió a www.csukasmeseradio.hu oldalon hallgatható, illetve iOS és Google Play áruházban ingyenesen letölthető applikáción keresztül is elérhető.
Forrás: Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének honlapja
-
Folytatjuk a gerinctornát az idősek számára, elkezdődnek a vízitorna alkalmak a Csíki Csobbanóban!
Kedves Barátaink, követőink!
A nyár folyamán alig pár alkalommal szünetelt a gerinctorna az idős korosztály számára, augusztus elején az uszoda is pihenőre, megújulásra tért, közben pedig egyesületünk a sikeres pályázás során, immáron harmadik alkalommal tud kedvezményes sportolási lehetőséget biztosítani az érdeklődő helyi érintett célközönségnek. A vízi tornát szeptember 6-án kezdjük, találkozás 9,45 órakor a Csíki Csobbanó recepciós pultjánál. Az 50 perces foglalkozást Horváth Dorottya testneveló tanár tartja.
Köszönjük az RMDSZ Nőszervezetének hozzájárulását az aktív időskor biztosításáért, és köszönjük a Csíki Csobbanó munkaközösségének is a mindenkori kedves, türelmes viszonyulását, a Hargita Megyei Kulturális Központ helyszíni támogatását!
Várjuk a tornászni vágyókat az alábbi órarend szerint:
- szerdánként 9.00 és 10.00 órai kezdéssel gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében — Bőjte Ceci gyógytornász
- péntekenként 10.00 órától (találkozás 9.45 órától) vízitorna a #Csíki Csobbanóban — Horváth Dori testnevelő tanár
- péntekenként 11.00 órától gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében — Bőjte Ceci gyógytornász
További információkért csengessék a 0740068003-as telefonszámot.
-
XIII. Édesanyák Hete – plakát
-
XIII. ÉDESANYÁK HETE – program
A rendezvény ingyenes, de fontos egyes programokra nagyon fontos a regisztráció.A résztvevők a rendezvény ideje (május 4-9) között a karszalag felmutatásával 10%-os kedvezménnyel vásárolhatnak a Dobozban, illetve 20%-os kedvezménnyel fogyaszthatnak egyénileg vagy családilag a Via Napoli vendéglőben (kivéve a napimenü, ahol nem érvényes a kedvezmény). Köszönjük a jószívű felajánlásokat!Május 4, szombat
Helyszín: Mikó-vár előtti tér11.00 Esemény megnyitója, a Role zenekar dalolása, Születésfa meglocsolása, közös fénykép12.00 Gyerekeket a magasba! Akció a budapesti Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Gyereket a magasba szervezésében: https://www.facebook.com/events/419193374023138/20.00 Csillagtúra a csíksomlyói Nyeregbe Fejer Szende édesanyával és Csonta Lászlóval, a Zöld SzékelyFöld Egyesület vezetőjével, találkozás 20 órakor a Barátok Feredője parkolójában (a kirándulás hossza 1 – max. 1,5 óra): https://www.facebook.com/events/1085024099277717/Május 5, vasárnap
11.00 Anyák-napi istentisztelet az unitárius templomban (Szász Endre 19.) – élő közvetítés innen: https://www.facebook.com/csikunit12.00 Zumba mindenkinek Anyák napján Orsolya Gergely oktatóval a Központi park kisszínpada környékén https://www.facebook.com/events/2379704732420644Május 6, hétfő
Helyszín: megyeháza márványterme10.00 Babahordozási technikák- Hajnalka Kuzman hordozási tanácsadóval11.00 Kihelyezett Dúdoló mondókázás babáknak és totyogóknak a márványteremben Iru Lázár és Gegő Zsuzsi édesanyák vezetésével17.00 Testtartásjavítás, hátizomerősítés – Pilates kamaszoknak Berszán Márkos Ágota oktató, NANA Pilates Studio: https://www.facebook.com/events/1077938416623846/18.00 Kiberbiztonsági kisokos családoknak – Bajkó Ernő István, Logischool iskolavezető19.00 Anya-magzat kapcsolatanalízis – a kötődési biztonság megalapozásáért – Dr. Hadházi Éva PhD, pszichológus, anya-magzat kapcsolatanalitikus kiképző, család és párterapeuta, a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság elnökségi tagja, az Anya-magzat Kapcsolatanalitikus Munkacsoport vezetője, Budapest — Zoom-előadás, melyet a megyeháza márványterméből követik a résztvevőkMájus 7, kedd
Helyszín: megyeháza márványterme10.00 Szárazvirág-dekoráció készítés Tódor-Szász Réka és Török Bernadett édesanyákkal: https://www.facebook.com/events/43398641598688817.00 Milyen jó dolog nőnek lenni! – a MFM-Projekt Ciklus show® szexualpedagogiai felvilágosító foglalkozásról játékosan lányoknak és szüleiknek – Keresztes Erika – Aviva Hormontorna oktató, lelkigondozó, Ciklus-show® foglalkozásvezető18.00 Készülődés a szülői szerepre, várandósság, szülés – Szalay Zsuzsanna pszichológus, szexuálterapeuta, Székelyudvarhely19.00 Miért fontos a szülés utáni rehabilitáció – Orsolya Török Páll gyógytornászMájus 8, szerda
Helyszín: megyeháza márványterme10.00 Kihelyezett ’Anyás-babás’ kávézás, kötetlen beszélgetés az anyaságról, civilkedésről, a House Egyesület #FussnekiCsík 3-ik kiadását bemutatja Simó Réka projektvezető (https://www.facebook.com/fussnekicsik)11.30 Séta az Anyaság szoborhoz a Millenniumi templomkertbe (találkozunk a Grand kávézó előtt), koszorúzás, majd a város csomagolásmentes termékek Dobozába megyünk (https://www.facebook.com/DobozShop)17.00 Dr. Balázs Lajos – Gyermek nélkül nem érünk semmit c. könyvének bemutatója a Kájoni János Megyei Könyvtár – Biblioteca Judeţeană Kájoni János – ban a Csíkszeredai Könyvvásár alkalmából: https://www.facebook.com/events/83459482184240917.00 Önbizalomerősítő jóga kiskamaszoknak (9-14 évesek) Papp-Ferencz Csilla jógaoktatóval: https://www.facebook.com/events/s/onbizalom-erosito-joga-kiskama/837975724837137/18.00 „Kéz a kézben” – Hogyan hat az érintés és mozgás a gyerek fejlődésére – Csiszér-Szokol Mária egészségügyi asszisztens és Pfemeter Mária pszichológus, kinesztetika trénerek19.00 Hogyan szeressünk jól? Határok és szabályok a gyereknevelésben – Kádár Enikő pszichológusMájus 9, csütörtök
10.30 Kihelyezett Ciróka-Maróka mondókázás totyogóknak Bodor Réka foglalkozásvezetővel, Erdélyi Hagyományok Háza társszervezésében15.00 Havi szülészeti látogatás a Spitalul Județean de Urgență M-Ciuc/Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, találkozás a kórház büféje előtt17.00 Sportolási lehetőségek időseknek. Projektkiértékelő, beszélgetés a résztvevőkkel, észrevételek, tapasztalatok megosztása egymással és a hallgatósággal.18.30 Máthé Kriszta édesanya Hókifli c. könyvének a bemutatója, könyvvásárlással egybekötve20.00 Tombolahúzás, esemény zárásaFőtámogatók a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az RMDSZ – Communitas Alapítvány, helyszíni támogatónk Hargita Megye Tanácsa, médiapartnerünk a Szépvíz Fm, további támogatóink: Harmopan Rt., Mineral Quantum, Dóczy Gránit Kft., Telescop Expert Kft., Doboz, Via Napoli Étterem, Játékfutár, Bogáncs Virágüzletek, Vinki, a Borszaküzlet és még sokan mások!
-
XIII. Édesanyák Hete – elsődleges tudnivalók, esemény, és regisztrációs link
Idén is a megszokott programokkal készülünk, Születésfalocsolás, gyermekemelés, közös fotózás, esti kirándulás csillagnézéssel egybekötve, Anyák-napi Istentisztelet vasárnap, fényképkiállítás, kihelyezett Dúdoló, testtartást javító Pilates torna kamaszoknak, szárazvirág dekorációs kézműveskedés, workshopok lányoknak és szüleiknek, délutáni előadások a szülői szerepekről, szülés utáni rehabilitáció, jógamóka, anyakávé, séta az Anyaság szoborhoz, majd Doboztúra, kihelyezett Ciróka-maróka mondókázás, havi szülészeti látogatás, könyvbemutatók és pályázati kiértékelő az idősebb korosztállyal, de az elmaradhatatlan tombolahúzás is mind-mind benne lesznek a május 4-9-e közötti időszakban.A rendezvény helyszíne a babakocsikkal is könnyen megközelíthető megyeháza márványterme, mely falait szeretnénk ismételten kidíszíteni az általatok beküldött meghitt pillanatok fotóival, így, aki szeretné elküldeni jó minőségű felbontásban fényképét, az megteheti az info@csikianyak.ma címre küldve név és telefonszámmal. A kinyomtatott fotókat a rendezvény zárónapján, május 9-i tombolahúzás után visszaszolgáltatjuk a tulajdonosoknak, tehát érdemes eljönni a zárónapra (is).És, ahogyan már megszokhatták a korábban is résztvevő édesanyák, családok, az esemény fénypontja a tombolahúzás, melyre szívesen fogadunk felajánlásokat (Kassay Réka édesanya gyűjti: @reka.bede.90), a bevétellel pedig az idei Fuss Neki projektünk (https://csik.fussneki.ro/szervezetek/csiki-anyak-egyesulete/) alaptőkéjét biztosítjuk nagyköveteink számára. A tombolatárgyak felajánlói közt kisorsolunk 3 emléktárgyat az idei logóval, és természetesen népszerűsítjük a felajánlók saját kis szolgáltatásait honlapunkon, az egyesületi FB csoport és oldalon.A részletes programot, plakátot hamarosan mutatjuk, figyeljék a Beszélgetés ablakot az eseményben, és mentsék el a naptárba az eseményt!A belépés ingyenes, az előzetes regisztrációnak örülünk, és szükséges is egyes workshopok miatt, ezért kérjük mindenképp töltsék ki: https://forms.gle/iBpv6hDgw8oqysVFA .
Karszalagot adunk a résztvevőknek, mellyel a Dobozban kedvezményesen vásárolhatnak, a további kedvezményekről hamarosan írunk.Köszönjük támogatóinknak a Bethlen Gábor Alapkezelőnek, az RMDSZ-Communitas Alapítványnak, magánvállalkozóknak, barátainknak, az önkéntes édesanyáknak, és Hargita Megye Tanácsának a helyszíni támogatást!Regisztrálni itt lehet:
-
Folytatódnak a sportolási lehetőségek idősek számára – immáron pályázatból!
Kedves Barátaink!
Miután újabb meghatározott időre szereztünk bizalmat az RMDSZ Nőszervezete részéről, a második alkalommal megpályázott Sportolási lehetőségek nyugdíjasok, idősek projekttel sikerül néhány alkalmat ingyenessé tennünk a helyi idősek számára. Nagy öröm ez számunkra, és számukra is, hisz bármennyibe is kerüljön egy-egy ilyen kikapcsolódási lehetőség, minden összeg számít, és ez a minimum, amivel tiszteleghetünk az idősebb generáció előtt, akár erre a rövid időszakra is, amit a pályázat megbír, de mindennek örülünk!
Ezért, április 10-étől, ameddig a keret engedi, szeretettel várjuk a sportolni vágyó időseket az alábbi program szerint:
- szerdánként 9.00 és 10.00 órai kezdéssel gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében Bőjte Ceci gyógytornász
- péntekenként 10.00 órától (találkozás már 9.30 órától) vízitorna a #Csíki Csobbanóban Horváth Dori testnevelő tanár
- péntekenként 11.00 órától gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében Bőjte Ceci gyógytornász
- szombatonként 11.00 órától vízitorna a #Csíki Csobbanóban Bogdán Emese testnevelő tanár.
Köszönjük a helyszíni támogatást a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Csíki Csobbanó munkaközösségének, illetve az anyagiakat az RMDSZ Nőszervezetének!
-
VI. Apa-gyermek tábor Szovátán
Az apacsapat idén is nekivágott a komoly toborzásnak, és sikerült 9 apát és 15 gyermekkel (14 fiú és egy aprócska lány) elutazni saját személygépkocsikkal Szovátára, ahol a bázis a Kalabash Apartmanok voltak, és ahonnan csillagtúrázva a 3 együtt töltött napot igazán tartalmasan tölthették a gyermekek. A pályázat során a rendezvény a Csíki Anyák Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének közös programjaként élménydús kikapcsolódást biztosított leginkább a felnőttek számára, de a 15 gyermek sem unatkozott, hiszen a péntek délutáni, esti érkezés után máris lehetett dézsázni, aztán szombaton a reggeli után a Medve-tó északi partjáról álltak rá a Medve tanösvényre felnőttek és gyerekek egyaránt, mely egy összesen 1,2 km hosszú útvonal a lombhullató erdőn át, a szintkülönbség mindössze 77 m, így nincs szükség nagy erőfeszítésre, a kicsik is jól megbírták. A tó körüli finom ebéd után rövid autókázás után a sóváradi kézműves fagylaltot kóstolták meg a kirándulók, majd a városban lévő nagy bevásárlóközpontból a férfiak beszerezték a vacsorának valót, elkezdődött a tűzrakás, gulyás főzés, vacsorázás. Ezután jöhetett a megérdemelt csobbanás, jakuzzizás, aztán a tábortűznél mesélgetés, nosztalgiázás, főként a felnőttek részéről.
Vasárnap reggel egy újabb rövid sétára ment a társaság a közeli erdőbe, ahol a 23 férfi nagy meglepetésére, a 4 éves Kovács Kincső verseket szavalt, majd énekkel zárta a műsort, tapsot, éljenezést, sok-sok mosolyt és boldog tekintetet hagyva a hálás nézőközönségben.
A csapat hazaindult, és mindenki belátta, hogy szükség van ezekre a találkozókra, és minden évben meg kell ismételni lehetőség szerint, bővíteni a csapatot, hogy a barátságok, vidámság megmaradhasson az apukák és gyermekeik közt hétvégéken, és hátha a hétköznapok rohanásai közt/mellett is.
Köszönet a KCSSZ-nek a projekt megvalósításáért, fenntartásáért!
A képgaléria pedig bemutatja a hangulatot is.
-
XII. Böngésző Játék díjazása
Kedves Gyerekek, Szülők, Pedagógusok, Barátaink!
Szeptember 26-án nagyszerű vendéget láthattunk viszont Csíkszeredában, ugyanis az Egyesült Államok-beli Danny Bain mesemondó már 2018-ban is vendégünk volt az akkori Népmesei Napon, és aki zenélni hazájában, Afrikában és Dél-Amerikában tanult, majd 2010-ben Magyarországra telepedett. Jellegzetes mesemondó stílusa afrikai zenei hagyományokra épül, tradicionális és saját népmeséket ötvöz fülbemászó dallamokkal és hipnotikus ritmusokkal „gyil” (afrikai balafon) kíséretében. Akárcsak 2018-ban, a pedagógusok most is a Fán lakó gyermekek mesét kérték elmondásra, így a taplocai Xantus János Általános Iskola óvodásai mellett, az előkészítős, első, második, harmadik és negyedikes kisdiákok is megtanulhatták a mese néhány dallamát, új kultúrákat és hangszereket fedezhettek fel.
A délelőtti program az Erőss Zsolt Arénában folytatódott, itt a 2022-2023 kiírás lefiatalabb pályázói hallgathatták meg Danny meséjét, a Nagy Imre Általános Iskola előkészítősei, akiket Orbán Adél tanító néni támogatott egész évben a fordulók beküldésében. 30 kisdiák oldotta meg rajzocskákkal a feladatokat, mindig jelezve, hogy mely válaszra esett a döntés. Őket nem tudtuk rangsorolni még, de a következő, XIII-ik kiírásban már fogjuk!
Aztán a következő napokban átadtuk az emléklapokat, ajándékkönyveket is az iskolásoknak, a 82 pályázó kisdiák 3 iskola 5 osztályából került ki, akiket 6 tanító kísért a 6 forduló alkalmával.
A díjazás rangsorolása innen tekinthető meg.
- Előkészítő osztály: 30 diák, Nagy Imre Általános Iskola, Csíkszereda, Orbán Adél tanító néni
- 2SBS osztály: 25 diák, József Attila Általános Iskola, Csíkszereda, Pászka Zsuzsa, Páll Edit tanító nénik
- 2 osztály: 6 diák, Dr. Boga Alajos Általános Iskola, Csíkkozmás, Simó Annamária tanító néni
- 3 osztály: 5 diák, Dr. Boga Alajos Általános Iskola, Csíkkozmás, Bálint Kinga tanító néni
- 4 osztály: 16 diák, Dr. Boga Alajos Általános Iskola, Csíkkozmás, Tamás- Kacsó Katalin tanító néni
Helyezések:
- 17 db. Aranyág – 8 diák a csíkszeredai József Attila Általános Iskola 2SBS osztályból, 5 diák a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola 2 osztályából, egy diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 3 osztályából, 3 diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 4 osztályából.
- 11 db. Ezüstág – 6 diák a csíkszeredai József Attila Általános Iskola 2SBS osztályból, 1 diák a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola 2 osztályából, 3 diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 3 osztályából, egy diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 4 osztályából
- 6 db. Rézág – 3 diák a csíkszeredai József Attila Általános Iskola 2SBS osztályból, egy diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 3 osztályából, 2 diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 4 osztályából
- Dicsértet kapott – 8 diák a csíkszeredai József Attila Általános Iskola 2SBS osztályból és 10 diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 4 osztályából.
- Részvételi emléklapot kaptak a Nagy Imrés előkészítős kisdiákok. Ügyesek voltak nagyon!
Köszönetünket fejezzük ki az RMDSZ – Communitas Alapítványnak, akik évről évre támogatnak minket programjainkban, ezen belül a májusi Édesanyák Hetét, és az őszi Böngésző Játék díjazását.
Az új forduló kiírását a Böngésző Játék oldalon követhetik, várjuk szeretettel a borítékokat a térség elemis diákjaitól. A részvétel továbbra is ingyenes!
-
Önismeret és barátság, nálunk járt ismét Lepedus István tréner
#összefoglaló
Ismét Csíkszeredába látogatott Lepedus István ifjúságot okító családi életre nevelő tréner, tanácsadó, és azúttal a Nagy Imre Általános Iskola VI. és VII. osztályos diákjai számára tartott értékes felkészítést, beszélgetést a barátságról, fiú-lány kapcsolatról 50 felsőtagozatos diák számára. A találkozást előzetes igényfelmérés előzte meg, a képző azt szerette volna megtudni, hogy egészen pontosan mi foglalkoztatja ezeket a gyerekeket, mi az, amiben leginkább a segítségükre lehetne szaktudásával.
Később a Ioannes Kájoni Szakközépiskola kilencedikeseinek tartott 4 órás „továbbképzést” a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében, arról is többek közt, hogy a frissen összekerült osztálytársak hogyan ismerjék meg jobban egymást, tiszteljék, becsüljék meg egyenként egyéniségüket, fejlődhessenek az önismeretben, az érzelmi kapcsolataikban pedig egyre biztonságosabban éljenek. Úgy tűnt, hogy a gyermekek nagyon élvezték az programot, és szívesen folytatnák a megkezdett munkát Istvánnal. Talán sikerül fenntartani egy folytonosságot ezen programban.
Délelőtt az iskolában zajlottak a beszélgetések, délután a szülőkkel találkozott István, ismertetve névtelenül a gyerekekkel történt tapasztalatait, hogy mire kellene még jobban odafigyeljenek a szülők esetleg, hol érzékelhető hiányosság, fejlesztés. De alapvetően az volt a visszajelzés, hogy összetartó, jó osztályközösségekből származtak a gyerekek, és minden játékot ügyesen, aktívan állítottak össze.
Köszönet a támogató osztályfőnököknek, Birta Mária, Forró Gerda, Pál Piroska tanároknak, az ügyes gyerekeknek, valamint a szülőknek és a helyszíni támogatónknak, a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársainak. A 66 gyermek, 3 osztályfőnök és a tréner mindannyian oklevélben részesültek a program végén.
A rendezvény a Csíki Anyák Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének közös rendezvénye volt.
-
Sportoltak a helyi nyugdíjasok – folytatni szeretnék!
Kedves Barátaink!
Egy nagyszerű, és számunkra igazán meghitt, szép program lebonyolítása mögött vagyunk, mely meghirdetéséről már június végén is olvashattatok , és melyről röviden itt szeretnénk beszámolni, és köszönetet mondani minden támogatónak, akik így vagy úgy, ilyen vagy olyan formában a nemes ügy mellé álltak.
Egy márciusi napon került beadásra pályázatunk (Sportórák és találkozások idősekkel/időseknek Csíkban címmel) az RMDSZ Nőszervezete által meghirdetett pályázatok Életet az éveknek – aktív nyugdíjaskor kategóriája alá, és örömmel fogadtuk a pozitív elbírálást, aztán május elején a XII. Édesanyák Hete program keretében már el is kezdtük az ötletelést, szerveződést a leendő program bonyolításáért.
Meghívottunk volt Tófalvi Éva Nőszövetségi képviselő is, és mindenki egyetértett a jelenlévő közül, hogy az idősekre nem csak kampányidőben kellene számítani, hanem alanyi jogon biztosítani kell számukra az aktív időskort, minden egyéni program mellett a közösségi élményt, a sportot, egészséges életmódot.
Június 29-én el is kezdtük a vízitornát a Csíki Csobbanóban, ahová a helyi vezetőség készséggel engedte be az olykor nagyszámú jelentkezőtábort, és Horváth Dorottya testnevelő tanár vezetésével 45-50 percen keresztül tornászhattak a program iránt érdeklődők. Heti rendszerességgel, az uszoda nyári szüneteltetéséig jártak az idősek ide, augusztus 1-én pedig kézfelnyújtással jelezték, hogy szeretnék a folytatást a pályázati időszak lejárta után is, ezért a felkérésnek eleget téve, reményeink szerint ősszel újraindulnak majd a sportórák valamilyen kedvezményes formában az érintett korcsoport számára. A hat vízitornát összesen 234 alkalommal vették igénybe időseink, minden bizonnyal alátámasztható tehát az igény a rövid 45-50 perces mozgásra, melyhez gyakorlatilag úszni sem kell tudni, és ez nagyon növelte az érdeklődők számát.
Július 10-én elkezdődtek a gerinctorna foglalkozások is, a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete Összefogás Házában végül a szintén nagy érdeklődésnek köszönhetően két csoportba osztottuk a jelentkezőket, és hétfőnként 10 és 12 óra közt tornásztak az idősek Bőjte Cecília gyógytornász vezetésével. Ide 243 alkalommal jött el a részvételi ív szerinti 117 személy és 11 tornát tartottunk.
A program végeztével kiértékelő íveket osztottunk szét a résztvevők közt, akik egyöntetűen a folytatásra szavaztak, és itt már sikerült éremben folytatást biztosítani számukra, így szeptember hónaptól a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadójába fognak menni, illetőleg egy másik csoport a Szakszervezetek Művelődési Házába heti rendszerességgel.
Akiknek köszönettel tartozunk, a teljesség igénye nélkül, de mégis törekedve a kiemelésükre:
- RMDSZ Nőszövetség (2000 lejes támogatás)
- Csíkszereda Önkormányzata (erkölcsi és helyszíni támogatással)
- Csíki Csobbanó (erkölcsi, anyagi és helyszíni támogatással
- KidsSport csapata
- Bőjte Ceci gyógytornász és Horváth Dori testnevelő (<3, <3, <3)
- Hargita Megyei Sérültek Egyesülete (anyagi és helyszíni támogatás)
- Hargita Megyei Kulturális Központ (helyszíni támogatás <3)
- Szakszervezetek Művelődési Háza, Szederjesi Ferenc (helyszíni támogatás <3)