Események

Majd pihenünk. Valamikor…

Kedves Mindenki!

Örömmel értesítünk titeket, hogy a szombati Pityókafesztiválon szerencsésen helyt álltunk, és operatív csapatunk, mutatós és szakértő Szakácsunk, valamint a finom receptnek köszönhetően, a 40 literes bogrács tartalma legtöbb 25 perc alatt elfogyott. Akik kóstolták (de szerintem is:)), azt mondták, hogy mennyei íze volt, és közelről-távolról egyaránt érződött, hogy odaadással, szívvel-lélekkel, de leginkább két kézzel:) készült a Csordagulyás.

Csapatunk tagjait említeném meg, akiknek nagyon köszönjük, hogy egyesületünket képviselték a 2011-es Városnapokon. Jövő évre még jobb stratégiával jelentkezünk, és évről évre közelebb magabiztosabban kavargatjuk majd a csapat ételét. Szóval, szakácsunk Endes-Ábrahám Ibolya, gulyásunkat felvigyázó, kavargató Szakács Gyula Szépvízről, és az anyukák: Tamás Júlia, Szakács Adél, Incze Erika, Balázs Enikő, Szentes Gyöngyike, Szilágyi Nóra, D. Dóczy Ildikó, Demián Angella.

Közben párhuzamosan a sátorunkhoz érkező szülők, gyerekek belelendültek a játékba, Ildikó jó ötletének, a só-liszt gyurmának igazán nagy sikere volt a kicsik közt. Egyesek burrogtak Gergő és Zalán autóival, mások hercegnőket festettek, megint mások tulipánt és szíveket vágtak asztalterítőnek. A hangulat családias, kedves volt, barátok találkoztak, új barátságok köttettek.

A közúti közlekedés kapcsán elindított íveket 383-an írták alá, aki teheti, gyűjtsön még aláírásokat a keddi nap folyamán, hogy szerdán délelőtt tudjuk átadni ezeket az illetékeseknek. Átadni egyeztetés után lehetséges, 0740068003. Alairasgyujtesi iv

Képeket a 3 napig tartó CsAkEgy-hangulatról itt találtok.

Szeretnénk felhívni minden érdeklődő figyelmét, hogy a dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói házában augusztus 7-12 között Gyökereink címmel, irodalmi tábor zajlik, ahová kedden (aug. 9) 16.00 órától Kányádi Sándor Erdély legnagyobb kortárs költője látogat el. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, további részletek innen elérhetők.

Kellemes, meleg nyári napokat kívánunk, jó étvágyat a gulyáshoz:)!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .