Születés hete Erdélyben

Sziasztok,

Zömében folynak az utolsó szervezési simítások a Születés hete esemény kapcsán, mely Magyarországon több éves hagyománynak örvend, idéntől pedig 6 erdélyi város is csatlakozott e nagyszerű közösségi eseménysorozathoz. Örvendetesnek mondható az a tény is, hogy megyénkből 3 város is szervezést vállalt, ez is példaértékű lehet, hogy igenis van igény ilyen jellegű programok megszervezésére a hargitai családok számára.

Egyesületünk égisze alatt Albert Csilla, Elekes Olgi, Kőrössy Erika és Márdírosz Ágnes szervezik Csíkban az 5 napos rendezvényt, mely május 2-6-a között tart, az előadások helyszíne pedig Hargita Megye Tanácsa felajánlásának jóvoltából az intézmény épületében lesz. Egyéb támogatók mellett fontos megemlítenünk, hogy rendezvényünk nagy részét a Városi Tanácshoz leadott, majd pozitívan elbírált összeggel tudtuk véglegesíteni, köszönetünket fejezzük ki eképp is. Mindenkinek köszönjük a bizalmat, és a segítséget!

A Születés Hete egy szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat. Az évnek az a kiemelt hete, amikor a családalapítással kapcsolatos fontos információk egy egységes arculattal rendelkező országos rendezvénysorozat keretében koncentráltan érhetők el az érdeklődők számára. A szülés és a megszületés megváltoztatja azt a világot, amelynek abban a pillanatban középpontja a megszületett élet. Akik kapcsolatban vannak a kisbabával, visszavonhatatlanul mások lesznek, mint azelőtt voltak. Az életük, ünnepeik és hétköznapjaik egy olyan folyamatosan alakuló és épülő világgá változik, amelynek minőségét alapvetően befolyásolja az a tudás, amely alapján döntéseiket meghozzák. A Születés Hete ezért ahhoz kíván hozzájárulni, hogy ezek az információk elérhetők, feldolgozhatók legyenek,és segítsék a legmegfelelőbb egyéni döntés megszületését.

A Születés Hetén összefognak azok a szakemberek, akik az év többi hetében külön-külön azon dolgoznak, hogy a családok tagjai megtalálják azokat az információkat és alternatívákat, melyek ismeretében kiválaszthatják a számukra megfelelő irányt.

A részletes programokat városonként megtalálhatjátok itt: Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelykeresztúr.

A szervezők nevében szeretettel várunk minden érdeklődőt , és megkérünk mindenkit, hogy lehetősége szerint segítsen az információ terjesztésében (továbbküldésben, listákra való továbbítással, szóban stb.), hogy minél több anyukához, várandóshoz, nagymamához akár eljuthasson ennek a fantasztikus programokat kínáló Hétnek a híre! Az csíki eseményt magtaláljátok a Facebookon is itt, jelezzetek vissza, küldjetek további meghívókat ismerőseiteknek.

Köszönettel,

a Csapat

 

Bejegyezve Nincs kategorizálva. Bookmark the permalink. Trackbacks are closed, but you can post a comment.

Szólj hozzá

Email címed nem kerül nyilvánosságra. Kötelezően kitöltendő mezők * jelölve

A következő HTML jelölések vannak engedélyezve: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*