• Események,  Közérdekű,  Pályázat

    Böngészők díjazása a III. Nagy Játéknapon

    Hetedik alkalommal szerveztük meg 2017. szeptember végén a Böngésző, olvasást támogató pályázatunk indítását, azt, az évről évre megújuló, különféle népek meséit tartalmazó, de mindig a kortárs és a magyar népmesékhez visszakanyarodó elemista gyerekeknek kiírt pályázatunkat, melyet június 23-án zárunk díjazásukkal, egybekötve a sokak által már nagyon visszavárt Nagy Játéknappal, mely megszervezésében a Smafta Sporttanácsadói Iroda vállalt oroszlánrészt. Köszönjük neki!
    Az irodalmi program így fog alakulni szombaton:
    11.00 – indul az arcfestés
    11.30 – zenés foglalkozás, körjátékok a legkisebbeknek Gergely Orsolya édesanyával
    12.00 – Fodor Sándor – Csipike, a gonosz törpe bábjáték a Boszorka Egyesület előadásában
    13.00 – a 2017-2018-as kisböngészők díjazása

    Várunk szeretettel mindenkit a tartalmas programra a Központi Parkba!

  • Események,  Könyvbemutató,  Közérdekű,  Pályázat

    Szülők Iskolája 2017-es Különkiadás

    Negyedik alkalommal sikerül megszerveznünk az egész éves előadássorozatunk különkiadását, melyet idén a készülődés időszakában kínálunk a nagyérdeműnek, azzal a reménnyel, és szándékkal, hogy ezt a néhány órát, ezen a 3 napon át kellemes, családias, csendes, mesés környezetben tölthetjük együtt mintegy eseményzáróként egyesületünk részéről.

    December 12-én 18 órától a sepsiszentgyörgyi Metamorphoses meseterapeutákat, Csavar-Matis Katalint és Szabó Enikőt várjuk Angyalváró mesékkel, melyeket a földkerekség legszebb népmeséiből gyűjtött Enikő. A szeretetről, boldogságról, jóságról, barátságról, megértésről, igazi emberi értékekről szóló mesék különlegessége, hogy a meséket élő forrásból hallották és ezért a mesemondók is ugyanígy szeretnék továbbadni ezeket a családi programnak szánt mesélésben 45-50 percben.

    December 13-án szintén 18 órától a Gutenberg Kiadóval közös szervezésben kerül bemutatásra Albert Homonnai Emőke és Fazakas Ildikó Lencsi könyve című verseskötete, melyre beszélgetéssel, rajzolással és játékkal egybekötve tervezünk, ezért a felnőttek és gyerekek részvételére egyaránt számítunk!
    Lencsi könyvét a helyszínen megvásárolhatjátok, ára 27 lej.

    Csikós Farkas Kata édesanya Lázálom Lilivel című meséskönyvét már több helyszínen bemutatták, de azt gondoljuk, hogy ezt a hiánypótló ötletet nem lehet elég gyakran, vagy elég sokszor megmutatni minél szélesebb célcsoportnak.
    „Vatta Pál, Gipsz Jakab, Pillangókisasszony, de ott van még Fecsi, Szörcsi, Kázmér, Lapóc és Hosszúfül is – ők azok, akik Dr. Lilivel az élen egy-egy mese által játékosan bevezetik a gyerekeket, hogy mi is történik velük, ha netán orvoshoz vagy kórházba kerülnek. Mindez pedig egy sürgősségi osztályon dolgozó asszisztensnő kreativitásának és az ötletet felkarolóknak köszönhető.” (Az idézet a Ligetrõl származik: https://liget.ro/studio/hogy-ne-legyen-mumus-a-korhaz-dr-lili-szinre-lep)
    Csütörtökön este 18 órától várunk minden apróságot és szüleiket Kata könyvének újabb bemutatására. Vásárlási lehetőség 16 lej/könyv.

    Eseményünk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Csíki Anyák Egyesülete közös rendezvénye.

  • Események,  Közérdekű,  Pályázat

    Megjelent a 2016-2017-es Böngésző Játék első-második fordulója

    BÖNGÉSZŐ JÁTÉK
    FELHÍVÁS
    2016-2017

    Kedves Pedagógusok, Könyvtárosok, Szülők és Gyerekek!

    A Csíki Anyák Egyesülete hatodik alakalommal tesz közzé pályázatot a Csíki-medencében tanuló kisiskolások (I-IV. osztályos tanulók) számára Böngésző Játék címmel. A játék célja az olvasás népszerűsítése.
    A játék 2017 júniusában eredményhiredetéssel és díjazással ér véget. A gyermekeknek 7 fordulóban kell kiállniuk a próbát. Minden fordulóban az lesz a feladatuk, hogy elolvassanak egy történetet, ezt követően pedig kitöltsenek egy ehhez kapcsolódó kérdőívet. Az első két forduló anyagát egyetlen hosszabb olvasmány képezi. Az ehhez kapcsolódó két kérdőív megoldása egyszerre küldhető be.
    A pályázatokat a Csíki Anyák Egyesületének postacímére (530241 Csíkszereda, Hársfa u. 17.) várjuk. Egy borítékban több gyermek pályázati ívét is elfogadjuk. Kérnénk, hogy a borítékra mindig írják fel, hogy Böngésző Játék és a forduló számát.
    Az aktuális mese, illetve kérdőív a www.csikianyak.ma címen érhető el, a Böngésző Játék ikonra kattintva.

    Eddigi játékosaink tanítóinak, illetve szüleinek köszönjük, hogy támogatták kezdeményezésünket, közreműködésükre a továbbiakban is számítunk!

    Albert Homonnai Emőke – homonnaiemo@yahoo.it

    CsAkEgy Csíki Anyák Egyesülete

  • Események,  Koncert,  Közérdekű,  Pályázat

    NAGY JÁTÉKNAP II. és BÖNGÉSZŐ JÁTÉK DÍJKIOSZTÓ ÉS FELHÍVÁS KÖNYVAJÁNLÓ ÍRÁSÁRA

    NAGY JÁTÉKNAP II.  és BÖNGÉSZŐ JÁTÉK DÍJKIOSZTÓ ÉS FELHÍVÁS KÖNYVAJÁNLÓ ÍRÁSÁRA

    IMG_2516Az esemény időpontja:  17.06.2015., 15-20 óra között

    Helyszín: Csíkszereda, Központi Park

    Résztvevők száma: 300-400 fő

    Partnerek: Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság

    Örvendünk, hogy ekkora létszámban és ilyen érdeklődéssel vettetek részt a nektek szervezett eseményen, illetve a Böngésző Játékban!

    A gyermekek, családok, illetve a magunk nevében is köszönjük támogatóink segítségét!

    Eseményünket támogatták:

    IMG_2810Románia Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány

    Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata

    Hargita Megye Tanácsa

     

     

     

    Az esemény programpontjai:

    1. ”Böngésző Játék” díjkiosztó –Csíki Anyák Egyesülete –

    Az olvasás népszerűsítését célul kitűző, kisiskolások számára elindított Böngésző Játékban   idén   96   tanulónak   sikerült befejezni, ebből 1 elsős, 24 másodikos, 35 harmadikos, 36 negyedikes diák. A résztvevők jó olvasási képességeikről hét fordulóban tettek tanúbizonyságot, minden fordulóban   egy   mese   elolvasását   feltételező kérdéssor   kitöltése   volt   a   feladatuk,   az utolosó fordulóban pedig saját mesét is kellett írniuk. Büszkék vagyunk a játékosainkra, öröm számunkra ennyi  jól  olvasó és jól fogalmazó gyermek írását  látni. Köszönetet mondunk a gyermekeket biztató és a játékot népszerűsítő pedagógusoknak és szülőknek.

    2. Különböző, Csíkszeredában űzhető sportok bemutatása, csoportos fogalkozások, beszélgetés az edzőkkel /oktatókkal a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság és a Smafta sporttanácsadói iroda szervezésében – 17 sportág – Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság

    3. KicsiTársas, játék az élet – társasozás Csizmadia Ágival (Csíkszereda)

    4. Bábszínház –Tipe-Tupa bábcsoport–Csíki Anyák Egyesülete

    5. A vízikígyó leánya c. indián népmesét adta elő Páll Ibolya bábelőadó Gyergyószentmiklósról

    6. Mondókázás – Csíki Anyák Egyesülete – Gergely Orsolya şi Antal Emese

    7. Gyermekkoncert a baróti Kelekótya együttessel

    A Böngésző Játék résztvevőinek szól a felhívásunk, amelyben arra kérjük a gyermekeket, hogy kortársaik számára írjanak könyvajánlókat. A írásoknak tartalmazniuk kell egy nagyon tömör ismertetőt, amely kitér az olvasmány fontosabb szereplőire és egy-két lényegesebb cselekménymozzanatra, valamint néhány érvet arra vonatkozólag, hogy miért érdemes ezt a könyvet elolvasni. Természetesen a könyvekhez készült rajzaitokat is nagy örömmel várjuk! Beküldési  határidő: 2016. szeptember 25. Címünk: Csíki Anyák Egyesülete, Csíkszereda, 530241, Hársfa u. 17.

    További fényképek itt tekinthetők meg.

  • Közérdekű,  Pályázat

    A negyedik Böngésző Játék díjazása a Nagy Játéknapon

    Kedves Barátaink!

    Szeretettel várunk mindannyiatokat ma, hétfőn 15 órai kezdettel a városi központi parkba, esős idő esetén az Erőss Zsolt Arénába, ahol egyesületünk, két nagyszerű partner, és több lelkes támogatónk társaságában tartja meg a negyedik évadot megért olvasást támogató, népszerűsítő Böngésző Játékunk díjazására.

    Partnereink: Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság, SimpleX Egyesület Csíkszereda

    Támogatók: 

    BGA_kep_jpghtm logok [Converted]koinonialogo NADE kék színben

    Program:

    15.00     – Matematikai-logikai tevékenységek a SimpleX Egyesülettel elemistáknak, nagyobbaknak, felnőtteknek

    15.00     – Különböző, Csíkszeredában űzhető sportok bemutatása, csoportos fogalkozások, beszélgetés az edzőkkel /oktatókkal a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság irányításával (cselgáncs, jégkorong, kickbox, kosárlabda, lovaglás, taekwondo, úszás, zumba és mások)

    16.00     – A 2014-2015-ös olvasást népszerűsítő Böngésző Játék kiértékelése, pályázók díjazása

    17.30 – Kovács Ildikó: Cini Samu és Bálna Béla c. bábelőadását előadja a Boszorka Egyesület 18.00 – Kézműves foglalkozás kicsiknek, nagyoknak a Boszorka Egyesület tagjaival

    18.30 – Mondókázás a legkisebbekkel Gergely Orsolya édesanya vezetésével

    Az esemény ideje alatt arcfestést biztosítunk.

    A kisböngészők névsorát itt tekinthetitek meg.

    Várunk nagy szeretettel eseményünkre!

     

  • Egészségügy,  Események,  Közérdekű,  Pályázat

    Babahordozás, Szülők Iskolája, Kórházlátogatás

    Kedves Barátaink!

    A húsvét utáni időszakban javarészt pályázatírással, gyűlésekkel és egyéb rendezvények szervezésével foglalkozott csapatunk. A kevésbé sem fáradtságos munkát általában lendülettel, mindig megújuló erőkkel végezzük, igyekszünk modelleket mutatni, de sosem erőltetni, kötelezni az elveinkkel szimpatizálókat bizonyos módszerekre. Mindenki maga érzi és tudja, hogy melyik program illik hozzá, hol, mikor van a helye, ideje valaminek, ez egy svédasztal.

    IMG_9812Április 9-én megtartottuk az oly sokak által várt babahordozós találkát a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében, ahová 28 édesanya jött el, kicsinyeikkel, nagyon jó hangulat volt. Albert Csilla 2 kisfiú édesanyja, maga is tapasztalt hordozó, valamint Márdirosz Ágnes, 3 kisgyermek édesanyja mutattak különböző technikákat, illetve segítették a jelenlévőket a helyes hordozási módszerek használatára. Családias, „babás, totyogós bekiabálós” hangulatban zajlott a 2 órás találkozó, melynek folytatása következik, valószínűleg kéthavonta.

    E heti programjaink közül a következőkre várjuk az érdeklődőket:

    Hétfőn, április 20-án 10.30-tól Gergely Orsolya édesanya várja a tipegőket és szüleiket az Albert atya házba zenebölcsis foglalkozásra;

    Kedden, április 21-én 18.30-tól megtartjuk a Szülők Iskolája harmadik előadását, ahol Biró Mária Erika, iskolai tanácsadó, és Fikó Enikő, mentálhigiénés szakember ismertetik a „Boldogabb családokért” iskolai programot, mely többnyire 5-8. és 9-12-es diákok számára van kidolgozva. Helyszín ezalkalommal is a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori terme.

    11117821_10153179389869154_1224847038_nNagy valószínűséggel szombaton, április 25-én kerül sor a 33.ik szülészeti látogatásra délelőtt 10 órától. Biztos részletek a pontosítás után, szóljatok ismerőseiteknek, várunk minden, 3-ik trimesztert betöltött kismamát és kísérőjét a Megyei Kórház belső udvarán.

    Kellemes hetet, szebb, jobb időt tavaszra!

  • Közérdekű,  Pályázat

    Negyedik éve Böngészünk!

    Kedves Barátaink!

    logo-color uj SUBTEXTEgyesületünk egyik célkitűzése volt már 2009-ben az olvasás iránti szeretet megerősítése, ezért már annak idején is szerveztünk több olvasást népszerűsítő programot, majd hivatalosan 2011-től indítottuk útjára a Böngészőt a kisiskolások számára. Évente egyre több diák jelentkezett, idén júliusban pedig összesen 73 gyermeket díjaztunk a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával.

    A negyedik évad első fordulójának munkáit október végéig vártuk, és a második fordulóét movember végéig juttathatjátok el hozzánk.

    Aki esetleg most szeretne gyorsan felzárkózni, az még megteheti ebben a hónapban, vagyis küldje egy borítékban az első két forduló válaszait.

    Kalandra fel tehát a magyar mesék tévészereplőivel!

  • Események,  Közérdekű,  Pályázat

    Babaruhabörze, Szülők Iskolája és a 2% adományozása

    Kedves Barátaink!

    Egyesületi berkekben oly gyorsan száll az idő, hogy pihenni szinte sosincs lehetőség, és aki tagja egy aktív szervezetnek, az tudja, olyan ez, akárcsak egy több gyermekes családi élet, ahol a legkisebbtől a legnagyobbig, az anyától az apáig, nagyszülőkön át a barátokig mindenkinek más igényei, elvárásai vannak egymás és a család részéről. Színes programjainkkal mindig is a közösségi élet minőségét szerettük volna emelni, ezt többnyire sikeresen teljesítettük, mindenkinek megköszönve, hogy támogatják munkánkat, türelmesek velünk, megértik utolsó szervezéseinket, elfogadják újító elveinket stb.

    SzI_BiroZZoltanAz elmúlt héten 2 esemény is történt: a múlt év őszén elindított Szülök Iskolája harmadik előadójaként Biró Z. Zoltán társadalomkutatót láttuk vendégül, aki interaktív beszélgetés keretén belül vázolt néhány aktuális kérdést a gyermekek, kisiskolások internethasználatával kapcsolatosan, illetve ezek szüleinek a gyermekük és az internet viszonyulásáról. A legutóbbi kutatások azt mutatták ki, hogy léteznek érdektelen, aggódó, féltő típusú szülők, a közreműködő típusúak (fedezzük fel együtt!) és az átmeneti típusú szülők. A kutató hangsúlyozta, hogy gyermekeink internettel való kapcsolatát elsősorban mi magunk, a szülők és a mi viszonyulásunk a virtuális világhoz fogja leginkább meghatározni, de szó esett az okostelefonok elterjedettségéről is, ezek gyermekek által felhasználásáról is.

    Picture1Szombaton, a Polgármesteri Hivatal megkeresésének tettem eleget, mivel Gyula Város Önkormányzata egy komoly Eu-s projektbe csatlakozott, mely a Munka és család összeférhetőségét vizsgálta a Csíki térségben. Az előadásomban zömében az egyesület létrejöttéről, az előzményekről, célkitűzéseinkről és programjairól beszéltem, röviden az elkövetkező programokról is, az online felületeinkről, és a visszajelzések alapján, a vendégeknek tetszett, hogy ilyen működő szervezet vagyunk.

    Csakegy varro evaMájus 21-én, szerdán újra vendégünk volt a Szülők Iskolája programunk kapcsán, és ezalkalommal Varró Éva pszichológustól kérdezhettek a résztvevők gyermeknevelési kérdésektől a párkapcsolatiakig. Ki a jó szülő, mennyi időt szentejünk 10 éves gyerekek szexualitással kapcsolatos kérdéseinek megválaszolására, hogyan erősítsük az önbizalmukat bizonyos változó helyzetekben, és hogy fiatal házasokként, gyermek érkezésekor merjünk segítséget kérni, útbaigazítást, ez javítja a generációk közti viszonyokat is, de fenntart egy láthatatlan harmóniát is az új családban. Idővel pedig minden kialakul. Vagy nem. :).

    VI.borzePénteken, 23-án Babaruhabörzét tartunk, idén a másodikat, hihetetlen, már megint majdnem eltelt egy trimeszter az évből. Helyszín a Szakszervezetek Művelődési Házának első emeleti márványterme, időpont 17-19 óra között. A Húsvéti Vásár és Kézműves Foglalkozáson, valamint az Édesanyák Hetén sikeresen gyűjtött anyagiak folytatásaként, a négyhónapos Kohlruss Natasának továbbra is fogadjuk az anyagi felajánlásokat, mostanig 1376 lejt adományozva a kislány szüleinek.

    Szintén pénteken, 23-án van a munkavállalók jövedelemadójának 2%-ának leadási határideje, minket még ma is támogathattok 12 óráig, űrlapot szívesen adunk, vagy pedig a Pénzügy épületében találhattok, tölthetitek ki az egyesületi adatokkal: Asociatia Csíki Anyák Egyesülete, CIF 28162312, RO81OTPV260000391555RO01-es bankszámlaszámmal. Csakegy2sz2014 Köszönjük!

    Még egy fontos értesítés: az idei Gyermeknapra tervezett Böngésző Játékunk kiértékelőjét több ok miatt elhalasztjuk várhatóan június 14-e szombatra, de erről értesítünk minden kis böngészőt személyesen is. Köszönjük, hogy velünk játszottatok, és várunk sok-sok értékes nyereménnyel, programmal!

    A szervezők nevében, Bea

  • Események,  Közérdekű,  Pályázat

    II. Böngésző díjazottjai, készülődünk délutánra!

    Kedves szülők, gyerekek!

    BöngészőA hétpróbás pályázatunk végleges helyezettjeinek lajstromát lennebb olvashatjátok. Gratulálunk mindenkinek, összesen 91 diáktól kaptunk válaszokat, majd végül 78-at tudtunk díjazni, ők minden fordulóra küldtek választ.

    A díjazásukat egybekötjük a gyermeknapi programmal, várunk minden szülőt és gyermeket ma délután 17 órától a Mikó-vár udvarába, rossz eső esetén pedig a megyeház márványtermébe. Köszönjük Csíkszereda Megyei Jogú Város önkormányzatának a támogatást. Akinek könnyebb lenne telefonálni, hívja a 0740068003-as számot útbaigazításért.

    Köszönjük, hogy részt vettetek második kiírásunkban, aki esetleg nem tud eljönni a kiértékelőre, kérjük jelentkezzen a fenti telefonszámon a díj átvételére. A lenti listából mindenki oklevélben és díjban részesül, úgyhogy, ha a szülők vagy gyermekek nem tudnak eljönni ma délután az átadásra, megkérjük a tanító néniket, hogy jelentkezzenek ők. A tanító nénik munkáját szintén dicséret illeti meg, köszönjük a kitartást és figyelmes irányítást.

    Albert Homonnai Emőke és Kőrössy Erika

    II. osztály

    I. díj

    Dietrich Ingrid, Csíkszereda

    II. díj

    László Hunor, Csíkszereda

    Mihály Tamara, Csíkszereda

    Gál Rebeka, Csíkszereda

    Dicséret          

    Nagy Botond, Csíkszereda

    Mihály Tamás, Csíkszereda

    Oroth Viktória, Csíkszereda

    Jáni Blanka, Csíkszereda

    Deák Orsolya, Csíkszereda

    További rendszeres és nagyon szorgalamas II. osztályos résztvevők

    Kész Sarolta, Csíkszereda

    Gergely Zsolt, Csíkszereda

    Miklós Anna, Csíkszereda

    Tankó Katinka, Csíkszereda

    Páll Attila, Csíkszereda

    Martini Dóra, Csíkszereda

    Tompos Tamara, Csíkszereda

    Miklós Botond, Csíkszereda

    Lázár Antónia, Csíkszereda

    Antal Norbert, Csíkszereda

    Tankó Norbert, Csíkszereda

    Simon Adrienn, Csíkszereda

    Suciu-Szigeti Roberta, Csíkszereda

    Tamás Rafain Szilárd, Csíkszereda

    Albert Hunor, Csíkszereda

    Busuioc Cristian, Csíkszereda

    Bakos Előd, Csíkszereda

    Kész Tamás, Csíkszereda

     III. osztály

    I. díj

    Basa Antónia Krisztina, Csíkkozmás

    II. díj

    György Adrián Zoltán, Csíkkozmás

    Paraditza Mária, Csíkkozmás

    Dicséret      

    Bokor Andrea, Csíkszereda

    Jánossy Krisztina, Csíkszereda

    További rendszeres és nagyon szorgalmas III. osztályos résztvevők

    Bocskor Boglárka, Csíkkozmás

    Lestyán Nikoletta, Csíkkozmás

    Silló Tímea, Göröcsfalva

    Csutak Ervin, Göröcsfalva

    Both Ákos, Göröcsfalva

    Balázs Noémi, Göröcsfalva

    Bărneti Attila, Csíkkozmás

    Portik Szabolcs, Csíkkozmás

    Vaszi-Simon Zsolt, Göröcsfalva

     IV. osztály

    I. díj

    Balogh Andrea, Csíkszentsimon

    II. díj

    Csutak Elemér, Csíkrákos

    Csutak Gyöngyike, Csíkrákos

    Fodor Krisztián, Csíkrákos

    III. díj

    Péter Tünde, Csíkrákos

    Kovács Boglárka, Csíkszereda

    Dicséret      

    Csutak Csanád, Csíkrákos

    Czikó Kinga Hajnalka, Csíkszentsimon

    Csiszér Kinga

    Máté Szilvia

    Péter Nikoletta

    További rendszeres és nagyon szorgalmas IV. osztályos résztvevők

    Geréd Márk, Csíkszentsimon

    Kovács Ákos, Csíkkozmás

    Bartó Norbert, Csíkrákos

    Illés Csaba, Csíkrákos

    Both-Fodor Noémi, Csíkrákos

    Geréd Nikoletta, Csíkrákos

    Gergely Rafaella, Csíkszentsimon

    Veress Miklós, Csíkszentsimon

    Birta Rajmund, Csíkszentsimon

    Albert Kázmér, Csíkszentsimon

    Szőcs Alexandra, Csíkkozmás

    Botos Bernadett, Csíkkozmás

    Ferencz Botond, Csíkrákos

    Kádár-Simon Zsolt, Csíkszentsimon

    Ferencz Lilla Katalin, Csíkkozmás

    Sárosi Izabella, Csíkrákos

    Száva Tímea, Csíkrákos

    Botos Viola, Csíkkozmás

    Bálint Renáta, Csíkrákos

    Geréd Erőss Katalin, Csíkszentsimon

    Csató Tamás, Csíkszentsimon

    Borbély Ádám, Csíkszentsimon

    Dobre Alexandra, Csíkszentsimon

    Domán Szidónia, Csíkszentsimon

    Czári Piroska, Csíkkozmás

    Petrikó Zsolt, Csíkkozmás