Babaruhabörze, Szülők Iskolája és a 2% adományozása
Kedves Barátaink!
Egyesületi berkekben oly gyorsan száll az idő, hogy pihenni szinte sosincs lehetőség, és aki tagja egy aktív szervezetnek, az tudja, olyan ez, akárcsak egy több gyermekes családi élet, ahol a legkisebbtől a legnagyobbig, az anyától az apáig, nagyszülőkön át a barátokig mindenkinek más igényei, elvárásai vannak egymás és a család részéről. Színes programjainkkal mindig is a közösségi élet minőségét szerettük volna emelni, ezt többnyire sikeresen teljesítettük, mindenkinek megköszönve, hogy támogatják munkánkat, türelmesek velünk, megértik utolsó szervezéseinket, elfogadják újító elveinket stb.
Az elmúlt héten 2 esemény is történt: a múlt év őszén elindított Szülök Iskolája harmadik előadójaként Biró Z. Zoltán társadalomkutatót láttuk vendégül, aki interaktív beszélgetés keretén belül vázolt néhány aktuális kérdést a gyermekek, kisiskolások internethasználatával kapcsolatosan, illetve ezek szüleinek a gyermekük és az internet viszonyulásáról. A legutóbbi kutatások azt mutatták ki, hogy léteznek érdektelen, aggódó, féltő típusú szülők, a közreműködő típusúak (fedezzük fel együtt!) és az átmeneti típusú szülők. A kutató hangsúlyozta, hogy gyermekeink internettel való kapcsolatát elsősorban mi magunk, a szülők és a mi viszonyulásunk a virtuális világhoz fogja leginkább meghatározni, de szó esett az okostelefonok elterjedettségéről is, ezek gyermekek által felhasználásáról is.
Szombaton, a Polgármesteri Hivatal megkeresésének tettem eleget, mivel Gyula Város Önkormányzata egy komoly Eu-s projektbe csatlakozott, mely a Munka és család összeférhetőségét vizsgálta a Csíki térségben. Az előadásomban zömében az egyesület létrejöttéről, az előzményekről, célkitűzéseinkről és programjairól beszéltem, röviden az elkövetkező programokról is, az online felületeinkről, és a visszajelzések alapján, a vendégeknek tetszett, hogy ilyen működő szervezet vagyunk.
Május 21-én, szerdán újra vendégünk volt a Szülők Iskolája programunk kapcsán, és ezalkalommal Varró Éva pszichológustól kérdezhettek a résztvevők gyermeknevelési kérdésektől a párkapcsolatiakig. Ki a jó szülő, mennyi időt szentejünk 10 éves gyerekek szexualitással kapcsolatos kérdéseinek megválaszolására, hogyan erősítsük az önbizalmukat bizonyos változó helyzetekben, és hogy fiatal házasokként, gyermek érkezésekor merjünk segítséget kérni, útbaigazítást, ez javítja a generációk közti viszonyokat is, de fenntart egy láthatatlan harmóniát is az új családban. Idővel pedig minden kialakul. Vagy nem. :).
Pénteken, 23-án Babaruhabörzét tartunk, idén a másodikat, hihetetlen, már megint majdnem eltelt egy trimeszter az évből. Helyszín a Szakszervezetek Művelődési Házának első emeleti márványterme, időpont 17-19 óra között. A Húsvéti Vásár és Kézműves Foglalkozáson, valamint az Édesanyák Hetén sikeresen gyűjtött anyagiak folytatásaként, a négyhónapos Kohlruss Natasának továbbra is fogadjuk az anyagi felajánlásokat, mostanig 1376 lejt adományozva a kislány szüleinek.
Szintén pénteken, 23-án van a munkavállalók jövedelemadójának 2%-ának leadási határideje, minket még ma is támogathattok 12 óráig, űrlapot szívesen adunk, vagy pedig a Pénzügy épületében találhattok, tölthetitek ki az egyesületi adatokkal: Asociatia Csíki Anyák Egyesülete, CIF 28162312, RO81OTPV260000391555RO01-es bankszámlaszámmal. Csakegy2sz2014 Köszönjük!
Még egy fontos értesítés: az idei Gyermeknapra tervezett Böngésző Játékunk kiértékelőjét több ok miatt elhalasztjuk várhatóan június 14-e szombatra, de erről értesítünk minden kis böngészőt személyesen is. Köszönjük, hogy velünk játszottatok, és várunk sok-sok értékes nyereménnyel, programmal!
A szervezők nevében, Bea