Események,  Közérdekű

Anyatejes Táplálás Világhete apropóján

Kedves Barátaink!

Elkezdjük programjainkat, mivel úgy gondoljuk, hogy az emberi kapcsolatokra az egyházi, vasárnapi találkozásokon túl nagyon nagy szükség van. Fontos újra felvenni a fonalat, szervezni, élni, közösségbe járni, hiszen sokat segíthetünk egymáson, és főként olyanokon, akik esetleg elszigetelten élnek, léteznek otthonjaikban, kérdésekkel, kételyekkel vannak teli, és tanácstalanok például a gyerekük nevelése terén.

Szerényen, a lehetőségekhez mérten, óvatosan kezdünk, a megengedett 20 fővel, workshoppal, hisz évente igyekszünk alkalmat találni az Anyatejes Táplálás, ismertebb nevén, a Szoptatás Világnapjára emlékezni augusztus hónapban. Szoptatással egy egészségesebb világért! – ez volt az idei év jelmondata, mely eseményre több ország igyekezett felkészülni, és lebonyolítani a programokat valamiként a járvány ideje alatt.

Meghívottunk Fekete Éva képzett, önkéntes szoptatást segítő és dúla Homoródszentpálról, akit már nagyon sokan ismertek rendezvényeinkről, ő igyekszik a rendelkezésünkre álló egy-másfél órában tévhiteket eloszlatni, illetve tényekkel szolgálni az érdeklődők számára az anyatejes táplálás rejtélyeiről. Jelentkezni az esemény oldalán lehet helyfoglalással, vagy SMS-ben a 0740068003-as telefonszámon.

Várunk szeretettel!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .