Egészségügy,  Események,  Közérdekű,  Összefoglaló,  Pályázat

Szoptatástámogató tréning összegzés

Közel hetven egészségügyi szakember, önkéntesek, édesanyák vettek részt a Csíki Anyák Egyesülete által a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségével, az intézmény dr. Kelemen József Szakkönyvtárában október 21-22-én megszervezett szoptatástámogató kommunikációs tréningen. 

A rendezvénnyel főként az egészségügyi szakterületen dolgozókat kívántuk segíteni abban, hogy a szoptatásra vonatkozó ismereteiket hatékonyan adják át a kismamáknak, megfelelően támogathassák őket a szoptatás elkezdésében, folytatásában. A tréning során a két elismert magyarországi képző, W. Ungváry Renáta IBCLC szoptatási tanácsadó és Sződy Judit pszichológus, IBCLC tanácsadó interaktív módon gyakorlati ismereteket osztott meg a résztvevőkkel többek között arról, hogyan támogathatják a szoptató anyát és kisbabáját, mit tehetnének jobban ezen a téren az eddigihez képest, hogyan segítsenek a kismamáknak megtalálni a helyes szoptatási pozíciót, mit jelent az igény szerinti szoptatás, mikor sok, mikor kevés a tej, hol a cumi helye, miért fáj a mell, mitől fájhat a baba hasa. Igyekeztek segíteni abban, hogy a szoptatástámogatás ne csak az ismeretek átzúdítása legyen és arra is tanácsot adtak, hogy hogyan segíthetnek a szakemberek koraszülött, sérült vagy beteg baba esetén. Ugyanakkor a kritikus kommunikációs helyzetek felismerését és megoldását is gyakorolták. 

A szoptatástámogató kommunikációs tréningen Hargita Megye Tanácsának jóvoltából ingyenesen vehettek részt az egészségügyi intézményekben dolgozó szakemberek. A legtöbb résztvevő a megyei önkormányzat által működtetett Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház újszülöttgyógyászati, gyermekgyógyászati és szülészeti osztályáról volt, de számosan jelentkeztek a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóságtól, továbbá közösségi asszisztensek, a Prosperitas Vitae Egyesület munkatársai, önkéntes szoptatási tanácsadók és érdeklődő édesanyák, kismamák is, nemcsak Csíkszeredából, hanem a Gyergyói-medence több településéről, Székelyudvarhelyről is.

A rendezvényen sok pozitív visszajelzést kaptunk, a résztvevők aktívak, érdeklődők voltak, bízunk benne, hogy ez a kiegészítő, a meglévő ismeretek átadására célzott képzés nemcsak a szoptatás támogatásában lesz hasznos, hanem a kismamák és egészségügyi személyzet közötti kommunikáción is segít. 

A képzés végén a résztvevők oklevelet kaptak. Terveink szerint a tréninget jövőre is megszervezzük, egyéb, családokat érintő témakörökkel kiegészítjük.  

Csíkszereda, 2019. október 22.

Csíki Anyák Egyesülete, sajtóközlemény

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .