Egészségügy,  Események,  Közérdekű

Március 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony, egyben a Magzatgyermek Világnapja

Kedves Barátaink!

Egyesületünk harmadik éve csatlakozik a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége Felvidékről induló projektjéhez, és az ügy méltó megünnepléséhez 2 helyszíni megemlékezést is találtunk. Csíksomlyón a 10.30 és 18 órától kezdődő szentmisék után, illetve a Milleniummi templomban a 11, illetve a 18 órai szertartások után osztogatjuk a felhívást és a fehér szalagot a szentmiséken résztvevőknek. Viseljetek ti is fehér szalagot ma a megfogant, de meg nem született, vagy túl korán elhalt élet tiszteletére!

Várunk szeretettel, lennebb olvashatjátok a felhívást!

Védd a magzatot, védd az életet!

2019. március 25-én a világ a megfogant gyermekekért emeli fel a szavát

Magyarország Alaptörvénye II. cikkében az alábbiakat rögzíti: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

Ezen a napon a várandósságot, a kialakuló és formálódó családot, a növekvő életet ünnepeljük. Arra a kérdésre viszont, hogy mikor kezdődik az emberi élet, a világban nincs egységes válasz. Azonban egyre több az olyan egyházi és civil szervezet, amely a magzat élethez való jogát védelmezi.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Családlánc tagszervezetei számára ez a jog szintén alapérték. Az életünket ajándékba kaptuk, melyet nem lehet megismételni, de kiteljesíteni, építeni, szépíteni, értékekre nevelni, szeretni kötelességünk. Örülni kell az életnek, még ha nehéz a kezdete, akkor is!

Ezért kérünk Benneteket, hogy a fehér szalag viselésével Ti is emlékezzetek a megfogant, de meg nem született gyermekekre, és ha lehetőségetek van rá, hívjátok fel az élet védelmének fontosságára a környezetetekben élők figyelmét is.

Életvédő szervezetek: www.communio.hu/meh/mesz.htm, www.egyuttazeletert.hu, www.csikianyak.ma, www.fussneki.ro

Természetes családtervezés: www.billings.hu

Segélykérő telefonszámok:

Erdélyi Telefonos és Internetes Lelkisegélyszolgálat,

hétköznap 19-23 óra között 0754 800 808, 0723 800 808

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .