Események,  Közérdekű

Szülésfelkészítő – október, és novemberben pályázati támogatással!

Kedves babát váró anyukák és apukák!

Intenzív, Lamaze alapú, keresztény szülés- és újszülött-gondozási felkészítőt tartunk Csíkszeredában 2018. október 5-6-án.

Lamaze alapú, mert abból indulunk ki és arra fektetjük a hangsúlyt, hogy a várandósság és szülés egy természetes, biztonságos, egészséges és lenyűgöző folyamat. A nők úgy vannak megalkotva, hogy tudnak szülni, a babák pedig tudnak megszületni. Anya és baba (és apa, ha úgy szeretnék) közös utazása, mely örökre nyomot hagy, remélhetőleg felemelőt.

Keresztény, mert arról is szó lesz, hogy Isten hogyan tervezte el, és hogyan látja a vajúdást és szülést, és hogyan élhetjük át ezt az áldásnak tervezett folyamatot szenvedés-mentesen, kéz a kézben Istennel.

Ajánjuk úgy először szülőknek, mint többedszer szülőknek, kiváltképp, ha előző szülésük nem úgy alakult, ahogyan szerették volna.

Szó lesz
– arról, hogy készülhetsz hatékonyan a szülésre,
– a vajúdás és szülés élettani és lelki folyamatairól, valamint arról, hogy milyen módszereket alkalmazhatsz ahhoz, hogy gyermeked születésének csodáját ne csak túléld, hanem megéld, és pozitív élményként kincse legyen további életednek,
– arról, hogy Isten hogyan tekint a szülésre,
– a félelemről és arról, hogy a méhösszehúzódások erejét hogyan fordíthatod a magad javára,
– a társ jelenlétének fontosságáról, illetve arról, hogy hogyan lehet ő hatékony segítő,
– a gyermekágyas időszakról,
– újszülött-gondozásról,
– szoptatásról,
– és mindarról, ami foglalkoztat téged a szülés témaköréből.

Gyere el, hisz a szülésfelkészítőn
– felszítódik majd benned a tudat, hogy mekkora csoda részese vagy: kisbabád fog születni, és mennyire csodálatosan vagy megalkotva, hiszen minden képességed megvan arra, hogy meg tudd őt szülni, és ez a folyamat, amin ketten együtt átmentek még szorosabbá teszi kettőtök kapcsolatát
– szakszerű, természetes szülést/születést pártoló ismereteket kapsz majd a vajúdásról és szülésről,
– megbizonyosodsz arról, hogy a szülés egy normális, természetes és egészséges folyamat, és nőként úgy vagy megteremtve, hogy tudjál szülni
– megtanulod, hogyan ismerd fel a vajúdás kezdetét, és hogyan döntsd el, mikor jött el az ideje bemenni a kórházba,

– megtanulod, hogyan működj együtt a testeddel úgy, hogy segítsd babádat a születésben,

– természetes fájdalomcsillapító technikákat tanulsz meg alkalmazni (pozíciók, légzés-minták, relaxáció, borogatás, mozgás)
– pároddal együtt készülhettek fel a nagy eseményre, sőt a jelen levő apukák megtanulhatják, hogy hogyan lehetnek leghatékonyabban párjuk segítségére vajúdás és szülés alatt,
– hasonló élethelyzetben levő párokkal ismerkedhetsz meg és oszthatod meg tapasztalataidat, bizonytalanságaidat,
– felkészülhetsz nem csak a szülésre, hanem a kisbabád gondozására, szoptatására is,
– FELKÉSZÜLTEN ÉS MAGABIZTOSAN TUDSZ MAJD SZÜLNI!

Lesz nevetés, családias hangulat, válasz a kérdésekre, játék, mozgás, figyelmes szempár és temérdek korszerű információ és gyakorlati tanács, ill. praktika.

A tanfolyamon részt vevő apák megkaphatják (ha igénylik) az újszülött-gondozási igazolást (atestat de puericultură), mely szülés után +10 nap szabadságra jogosítja fel őket.

Szívből kívánjuk, hogy szülésed bátorsággal, magabiztossággal, lelkesedéssel, anyai erővel és örömmel teli legyen!

A felkészítő 13 órát tart. Felépítése:

Péntek

16:30-20:00 – ismerkedés, ráhangolódás, test-lélek-szellem felkészítése a szülésre

Szombat

9:00-13:30 – a vajúdás folyamata, szakaszai, természetes fájdalomcsillapító technikák, félelem-feszültség-fájdalom témaköre, beavatkozások.

13:30-15:00 – ebédszünet (egyénileg megoldva)

15:00-20:00 – szülés, újszülött első órái, gyermekágy anya és baba szempontjából, újszülött-gondozás, szoptatás, lezárás

Oktató: Mărgulescu Melinda, képesített Lamaze szülésfelkészítő, keresztény dúla és négygyermekes anyuka
Helyszín: Csíkszereda, jelentkezők száma függvényében a helyszín változhat, de alapvetően az Albert atya házban, Müller László 3/C/2, bejárat a főútról.

További részletek és jelentkezés: 0756- 781951, info@csikianyak.ma
Jelentkezési határidő: 2018. október 3.

Gyere/gyertek el! Szeretettel várunk!

Csíki Anyák Egyesülete

A Lamaze International – nemzetközileg elismert nonprofit szervezet, amely a várandósság, szülés és korai nevelés természetes, egészséges és biztonságos megközelítését támogatja és népszerűsíti.

A programot Hargita Megye Tanácsa támogatja. Köszönjük a bizalmat!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .