Védd a magzatot! Védd az életet!

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” (Magyarország Alaptörvényének II. cikke)

Március 25-én, a Magzatgyermek Világnapján a várandósságot, a kialakuló és formálódó családot, a növekvő életet ünnepeljük. Ezen a napon a magzati jogok védelmezői egy fehér szalag kitűzésével hívják fel a figyelmet a megfogant élet tiszteletére és mindazokra, akik magzati korukban veszítették el az életüket.

Az ember hajlamos az életet a születés pillanatától számítani. Az európai, sajnos egyelőre általános felfogás szerint a magzat még nem gyermek, pedig az anyaméhben az aprócska teremtésnek már végtagjai, nemi jellege és arcvonásai is vannak, azaz emberinek nevezett testi tulajdonságokkal bír.

Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődik egy emberi élet, a világban nincs egységes válasz, azonban egyre több az olyan egyházi és civil szervezet, amely a magzat élethez való jogát védelmezi. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és tagszervezetei számára ez a jog szintén  alapérték.

Ezért csatlakoztak a kezdeményezéshez a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Magyarországról olyan családokkal foglalkozó szervezetek, akik ilyen módon is szeretnének hatni a társadalomra, hogy mi élők még komolyabban vegyük az emberi életet, amely egyedi és megismételhetetlen.

Az ügy rendkívül fontos, hiszen a magzatgyermekek megmentésével Közép-Európában évente közel 1 millió emberi életet lehetne megmenteni. Az életünket ajándékba kaptuk, melyet nem lehet megismételni, de kiteljesíteni, építeni, szépíteni, értékekre nevelni, szeretni kötelességünk. Örülni kell az életnek, még ha nehéz a kezdete, akkor is!

Minden élet érték

Ha a környezetedben bárkinek tanácsra van szüksége a témában az alábbi elérhetőségeken találhat segítséget: 

Erdély

Erdélyi Telefonos és Internetes Lelkisegélyszolgálat

A következő telefonszámokon lehet hívni hétköznap 19-23 óra között:

0754 800 808 vagy 0723 800 808

Életvédő szervezetek elérhetőségei:

www.vitahumana.org Tel: +421 948 192700

www.csaladelet.com.ua Tel: +380 50 546 4758

www.communio.hu/meh/mesz.htm

www.egyuttazeletert.hu

www.rahelszoloskertje.hu

www.abortusz.hu Tel: +36 30 203 4155

Természetes családtervezés:

www.billings.hu Tel:+36 30 422 9889

Bejegyezve Események, Közérdekű címkézett , . Bookmark the permalink. Trackbacks are closed, but you can post a comment.

Szólj hozzá

Email címed nem kerül nyilvánosságra. Kötelezően kitöltendő mezők * jelölve

A következő HTML jelölések vannak engedélyezve: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*