Események,  Közérdekű

Kedden hatodik alkalommal gyűl össze a Szeretetmorzsa csapat!

Szeretetmorzsa a Nagyhéten is

Felfrissülnek az utcák, megszépülnek otthonaink, ünnepi étkezésekhez szerzik be a szükséges finomságokat az emberek. Még sok a tennivaló, úgy látszik az idén is épp az utolsó percre készülünk el. Tehát, sietnünk kell.

De álljunk meg egy percre – ha kérhetjük Önöktől. Kaláccsal, forró teával kínáljuk Önöket. És ugye már távolról hallották a zeneszót?! Önökért szól. Ingyen van, mint majd minden igazán fontos dolog a világon. Szólítson meg minket, váltson néhány szót itt a téren teát kortyolgató ismerősével. A tennivalók talán ez idő alatt csak tovább tornyosulnak, de majd megoldódnak. Találkozzunk Csíkszereda főterén, Nagykedden 16 és 18 óra között.

Az itt elajándékozott idő csak morzsányi, de szeretetből fakad.

Szeretettel várják Önöket az alábbi csíkszeredai civilszervezetek:

Szent Tamás Alapítványplakat bojt

Csíki Anyák Egyesülete

Csibész Alapítvány

Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége

Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért

Romániai Magyar Cserkészszövetség – Csík körzete

Szent György Lovagrend

Néri Szent Fülöp Egyesület

Családi Elhelyező Központok Szövetsége

Fokolaré Mozgalom

Csíki Apák, Anyák, apróságok Krisztusi Közössége

Gyulafehérvári Caritas

Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .