Mindig van megoldás!

“Nem hallgathatok!” – Csaba testvér

Mindössze három hónapja történt a Szent Kereszt Plébánia templomkertjében felállított Anyaság szobor felszentelése a meg nem született, vagy korán elhunyt csecsemők emlékére, most 2014. január 30-án csütörtökön este a hat órás rövid szentmise után nagy-nagy szeretettel meghívunk mindenkit Olaj-Rabóczky Anett budapesti háromgyermekes édesanya tanúságtételére, majd az azt követő imádságos szeretetben megtartott beszélgetésre a csíkszeredai Milleniumi templomba.

Anett fél évvel ezelőtt indította el a www.abortusz.hu hiánypótló honlapot, melynek célja, hogy ingyenesen tárgyilagos információt nyújtson a témával kapcsolatban.

„Tapasztalatunk szerint sok lány nem rendelkezik elegendő tudással ahhoz, hogy ebben a nehéz helyzetben azt a megoldást válassza, amelyikkel később nyugodtan együtt tud élni. Az Az abortuszon átesett nők nagy része utólag úgy érzi, hogy nem hozott igazi döntést: belekényszerítették, nem volt ideje végiggondolni, vagy olyan váratlanul érte, hogy fel sem fogta stb. Sok, gyermekét elvetető lány nem engedi meg magának, hogy valóban végiggondolja a lehetőségeit: szorítja a 12 hetes határidő, fojtogatják a saját és a rokonok félelmei. Ennek a levét aztán meg is isszák: a kapcsolatok többsége ezután szétesik, a lánynál évek múltán több olyan, sokszor súlyos testi-lelki tünet jelentkezik, amely végül visszavezethető az elutasított anyaság okozta stresszre. Ezt a honlapot az abortusz előtt álló nőknek hoztuk létre, illetve azoknak, akiknek a környezetében ilyen lány küzd – sokszor egyedül – a legnehezebbel. Senki más nem értheti azt a mély, magányos félelmet, amelyben ők vannak, csak az, aki ezt már átélte. Pedig a jó döntéssel járó öröm és a megnyugvás a közelben várakozik, de ezt elhinni azokban “a sötét órákban” szinte lehetetlen. Célunk nem az, hogy bárkit rábeszéljünk a gyerekvállalásra, sokkal inkább az, hogy segítsünk közösen végiggondolni a lehetőségeket és számba-venni a félelmeket” – olvasható a honlapon.

Csaba testvér gondolatai a témában a következők:

“Ha a városunkban egy szörnyű, gyilkos fenevad garázdálkodna, szólnának a szirénák, félrevernék a harangokat, hogy megvédjük az embereket!!

Papi munkám során megtapasztaltam, hogy a legmélyebb, legnehezebben gyógyuló sebeket, a fiatalok egymásnak és maguknak, az élet vállalása kapcsán elkövetett hibák, bűnök által okozzák! Nagyon nehéz e súlyos erkölcsi kérdésben megszólalni, és talán ezért is volt, van annyi mellébeszélés, csak fájdalmat, sebet okozó megnyilatkozás világiak, egyházi személyek részéről!

Olaj Anett, budapesti háromgyerekes édesanya, ehhez a kérdéshez nagyon bölcsen, gyógyító szeretettel tud hozzászólni. Úgy gondolom, hogy mindazoknak, kik az élet melletti bármilyen döntésben érintettek, fontos lenne, hogy meghallgassák e fiatal édesanya tanúságtételét, mely nemcsak elgondolkodtat és segít a gyermekvállalásban a legjobb döntést meghozni, de ugyanakkor képes a meggondolatlan tetteink által okozott mély sebek gyógyítására is.”

Az estét Böjte Csaba ferences szerzetes gondolataival zárjuk!

Az eseményt a Csíki Anyák Egyesülete, a Szent Ferenc Alapítvány és a Szent Kereszt Plébánia szervezi.

Bejegyezve Események, Közérdekű címkézett , , , . Bookmark the permalink. Trackbacks are closed, but you can post a comment.

Szólj hozzá

Email címed nem kerül nyilvánosságra. Kötelezően kitöltendő mezők * jelölve

A következő HTML jelölések vannak engedélyezve: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..