Ezer Székely Leány Napja 2012

Sziasztok!

A múlt évhez hasonlóan, ebben az évben is CsAkEgy-sátor várja a legkisebb gyermekek szüleit is egyik legszebb ünnepségünkön a Nyeregben megtartott Székely Leányok napján, július hetedikén, szombaton!

9.00 órától találkozunk a Szabadság téren a CsAkEgy-tábla alatt, ahonnan közösen, gyalogosan vonulunk fel Csíksomlyóra, majd a szentmise meghallgatása után a Nyeregbe a sátorhoz, ahol az esemény ideje alatt ásványvízzel, süteményekkel várjuk a hozzánk betérőket, csecsemőjüket szoptatni, pelenkázni, gyermekeiket megetetni érkező szülőket.

A szervezők gondolatait tolmácsolva “tisztelettel felkérünk minden székely viselettel rendelkező fiatalt és időst, hogy vegyen részt a csíksomlyói Nyeregben szervezett ünnepségen, hogy vigadjunk együtt a tánc, a dal és a zene legnagyobb székelyföldi ünnepén!”

Jelenlétükkel, viseletükkel járuljanak hozzá a rendezvény elindítóinak célkitűzéséhez, segítsék nemzeti összetartozásunk, önazonosságunk, népi hagyományaink megőrzésének megvalósulási szándékát!

A RENDEZVÉNY PROGRAMJA
8.30–9.00 óra – Gyülekező a város bejáratainál (Szentlélek utca, Brassói út, Taploca utca)
9.00 óra – Ünnepélyes felvonulás a Szabadság térre
9.30–10.00 óra – Közös tánc a Szabadság téren, majd ünnepélyes felvonulás Csíksomlyóra
10.00–18.00 óra – Kézműves kiállítás és vásár, mesterség-bemutató a csíksomlyói Nyeregben
11.00 óra – Szentmise a csíksomlyói kegytemplomban
13.00 óra – Ünnepi beszédek, résztvevők üdvözlése – Hármashalom-oltár
13.30 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – I. rész
16.00 óra – Közös játék, tánc és táncház
16.30 óra – A székely viselet megörökítése – közös fotó készítése
17.00 óra – Népviselet-mustra
17.30 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – II. rész
18.00 óra – Gálaműsor

Az ünnepség idei házigazdája Csíkszentmihály Polgármesteri Hivatala.

Meghívottjaink: Petrás Mária népdalénekes és Kóka Rozália ének- és mesemondó.

Szervezők: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Ezer Székely Leány Napja Alapítvány
Társszervezők: Hargita Megye Tanácsa, Kovászna Megye Tanácsa, Maros Megye Tanácsa, Székelyföldi Kézművesek Egyesülete
Támogatók: Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, Communitas Alapítvány, Tusnád Ásványvíz Rt., Csíksomlyói Közbirtokosság, Sugás Áruház, Tulipán Áruház.

Bejegyezve Események, Közérdekű címkézett , . Bookmark the permalink. Trackbacks are closed, but you can post a comment.

Szólj hozzá

Email címed nem kerül nyilvánosságra. Kötelezően kitöltendő mezők * jelölve

A következő HTML jelölések vannak engedélyezve: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*