Események,  Közérdekű

Felvonulás az életért!

Kedves Barátaink!

Megkésve értesültünk, de egyenesben vagyunk a szervezéssel, vasárnap, március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszonyunk ünnepén megemlékezünk Mária fogantatására, a tisztaságra, az alázatra, méltóságra, ekkor ugyanis Mária megértette Isten akaratát, és igent mondott a Szentlélektől való foganásra. Jézus világba lépése, a hírüladás rejtett eseményével kezdődött el.

Édesanyai, asszonyi, női minőségünkben úgy érezzük, hogy az országszerte közel 20 városban zajló, Pro-Vita Egyesület által megszervezett Tüntetés az életért sorozathoz egyesületünknek is kötelező csatlakozni, népszerűsítenünk kell az életre való jogot, mert az emberi lét alapja az emberi méltóság, amely sérthetetlen, így minden embernek joga van az élethez, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem, biztonság illeti meg! A felvonulást különben Washingtonban, Párizsban, Berlinben, Bruxelles-ben és Budapesten is megszervezik.

Találkozunk tehát március 25-én vasárnap 9.50-kor a Márton Áron Gimnázium előtt, ahonnan tíz órakor indulunk gyalogosan, babakocsikkal, -hordozókkal, nagyobb gyerekeinkkel a fél tizenegytől kezdődő szentmisére a csíksomlyói kegytemplomba. Meghívjuk a Szent István otthon diákjait is, hadd legyen színesebb, vidámabb ez a felvonulás és várunk mindenkit az élet szépségeit népszerűsítő eseményre, szóljatok barátaitoknak, ismerőseiteknek is, a fiataloknak!

A helyi szervezők

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .