Magyar Népmese Napja & Szökevény szeplők

Ezt most nem Tiboldi Bea írja, hanem én :), csak nem tudom, hol kell beállítani a szerző nevét… Bea a napokban budapesti anya, de már itthon lesz az alábbi programokra.

Pénteken 5 órától a Művészeti suli aulájába várjuk a pici kicsiket és nagyobb kicsiket szüleik kíséretében, a Magyar Népmese Napja alkalmából szervezett programokra. Benedek Elek születésnapja a Magyar Olvasástársaság kezdeményezése révén lett a Magyar Népmese Napja, amelyhez kapcsolódóan több magyarországi településen szerveznek eseményeket. Ebben az évben mi (nevesül Albert-Homonnai Emő és Kőrössy Erika) is megszervezünk saját és közösségünk gyermekei számára egy rendezvényt, amelynek célja – az eredeti szándékot kicsit tágabban értelmezve – az olvasás és általában véve a szórakozás igényes válfajainak, illetve a családi közös programoknak a népszerűsítése. Négy párhuzamosan zajló tevékenység közt válogathattok:

1. Lázár Mónika nemezkiállítása. Nemezelés Lázár Mónikával és Kőrössy Erikával, közben mesét olvas Márdirosz Ágnes és Zsigmond Éva Beáta színművésznő. – nagy óvodásoknak és kisiskolásoknak. – 17 órától. Tájékozódásképpen tekintsétek meg ezt az oldalt: www.hendimedi.blogspot.com

2. Mese babáknak – textilkönyves foglalkozás, mesemondás a babák bevonásával. A kiscsoportos foglalkozást Demeter Éva muzeológus, sepsiszentgyörgyi meghívottunk vezeti. – 17 órától. Tájékozódásképpen megnézhetitek a következő oldalt: www.puhakonyv.blogspot.com

3. Kreativitást fejlesztő foglalkozás / múzeumpedagógiai foglalkozás nagyobb gyermekeknek. A tevékenységet ugyancsak Demeter Éva vezeti. – 18 órától.

4.  Diavetítés minden korosztálynak – 17 órától.

A belépés díjtalan. A rendezvényt Csíkszereda Város Önkormányzata támogatja.

 

Jövő hétre ismét az apróknak szerveztünk programot: meghívtuk a kolozsvári Váróterem Projekt Szökevény szeplők című bábelőadását! A Művészeti aulájában kedden délután 4 és 6 órától lesz egy-egy előadás , 50-50 néző előtt – izgulunk is rendesen, hogy se túl kevesen, se túl sokan ne legyünk. Ezért arra kérünk, időben foglaljátok le jegyeitek a boroskinga@yahoo.com címen!

A Szökevény szeplőket Lázár Ervin azonos című meséje alapján Hatházi András kolozsvári színész, drámaíró dramatizálta, az előadás zenéjét Orbán Ferenc szerezte, a bábokat Kürti Andrea tervezte. Az előadók, Molnár Margit és Csepei Zsolt 2009-ben végeztek a kolozsvári BBTE színész-szakán. Ha tetszenek, máskor is meghívjuk őket!

 

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInEmail this to someone
Bejegyezve Események. Bookmark the permalink. Trackbacks are closed, but you can post a comment.

Szólj hozzá

Email címed nem kerül nyilvánosságra. Kötelezően kitöltendő mezők * jelölve

A következő HTML jelölések vannak engedélyezve: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*