Nincs kategorizálva

Városnapok, Szoptatás hete, együttérzésünk

Kedves Barátaink,

Kissé elfáradtunk Tusványoson, nézzétek el, hogy csupán most jelentkezünk. Viszont vannak friss híreink, közleményünk.

Augusztus 4-étől újra Városnapi rendezvényeken vehetünk részt mindannyian Csíkszeredában. Ennek programjai keretén belül, pénteken, szombaton és vasárnap egyesületünk a már megszokott kis sátorunkkal jelentkezik a Központi Parkban, ahová várjuk a csecsemőiket gondozó, gyerekeiket pelenkázó, vagy csak pihenésre vágyó személyeket. Pénteken 14-18 óráig, szombaton és vasárnap 11-18 óra között várjuk az érintett személyeket.

Szombaton csordagúlyást fogunk főzni a Pityókafesztivál keretén belül, köszönet György Otisnak az ötletért, és a kialakuló kis csapatunknak a lelkesedésért. Szeretettel várunk minden kicsit, nagyot, aki a CsAkEgy üstjéből óhajtana ebédelni:). Csapatunkat Endes-Ábrahám Ibolya irányítja, segédkezei lesznek Incze Erika, Szilágyi Nóra, Szakács Adél, Demián Angi, D. Dóczy Ildikó és Szentes Gyöngyike.

Emellett fontos tudni, hogy idén huszadik alkalommal kerül sor augusztus első napjaiban a Szoptatás Világhete elnevezésű rendezvénysorozatra, melynek célja a szoptatási kezdményezések népszerűsítése.

A Csíki Anyák Egyesülete és a csíkianyák levelezőlista az elmúlt év során több alkalommal szervezett előadást, beszélgetést a szoptatásról: 2010 októberében a Nemzetközi Babahordozó Hét alkalmával András Margit, a csíkszeredai Megyei Kórház újszülött osztályának főnővére, 2011 januárjában és márciusában Fekete Éva udvarhelyi szoptatási tanácsadó, májusban a Születés Hete keretében Kovács Katalin nagyváradi LLL-s szoptatási tanácsadó tartott előadást a szoptatásról, az idén októberben ismét megrendezésre kerülő NBH-nek pedig a tervek szerint Bruncsák Anna LLL-tanácsadó lesz az egyik meghívottja. Levelezőlistánkon folyamatosan igyekszünk segíteni egymásnak a szoptatási nehézségek túllépésében, tagjainknak rendszeresen figyelmükbe ajánljuk a La Leche Liga tájékoztató füzeteit, cikkeit, a nem mindennapi problémákkal segítünk felkeresni a szakképzett romániai tanácsadókat. A városunkban és a környéken szervezett nagyobb léptékű rendezvényeken (Pünkösdi búcsú, Ezer Székely Leány, Tusványos) sátorunkban biztosítunk megfelelő körülményeket a kismamáknak a szoptatásra.

A Szoptatás hete kezdeményezésére, pénteken délután sétára indulunk a városban, csoportosan, gyermeinkkel együtt, ki babakocsival, ki hordozóval. Megmozdulásunkkal egyszersmind együttérzésünket szeretnénk kifejezni a pénteken elgázolt udvarhelyi édesanyával és kisbabájával, és felhívni a figyelmet a kisbabával, kisgyermekkel közlekedő gyalogosok közúti kiszolgáltatottságára. Az udvarhelyi édesanyák kedd vagy szerda délelőtt 11 órára terveznek hasonló felvonulást városukban, ahol remények szerint egy állásfoglalást is átadnak majd támogató aláírásokkal a város vezetőségének figyelemkeltésként, hogy Udvarhelyen szinte képtelenség babakocsikkal, nyugdíjasoknak, mozgássérülteknek, több gyerekkel közlekedő családoknak az átjáró használata, és egyéb közúti területek.

Kellemes és balesetmentes hetet kívánunk!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .