Nincs kategorizálva

Grosu Lacikáról

Sziasztok,

Lacika kezelőorvosa, Dr. Elmont Beatrix legutóbbi levele szerint „Lacika nagyon ügyes, önállóan felül az ágyban, egyedül eszik, hajtja a kerekesszéket,  és  a kisszékről fel tud állni egyedül, kapaszkodás nélkül is. Tanulja a járást ehhez még segítség kell. – de alakul.!! Úgy tervezzük még egy hónapot marad (aug. végéig) majd  1-2 hónapos otthonlét után ismét visszavennénk, újabb műtét vár rá, és tovább csiszolgatnánk a tudományát.”

Fejlődősét a TV2 szombati Aktív műsorában is láthatták egyesek, én a Zalai Hírlap lehozott anyagát tudom közzétenni, itt mindenki elolvashatja a legfrissebb híreket a kisfiúról, illetve képeket láthat az óriási előrehaladásról.

Örvendünk, hogy ilyen mértékű felépülését láthatjuk, olvashatjuk a törékeny kisfiúnak, és egyre inkább az a gondolat fogalmazódik meg bennem, hogy a Kárpátmedencében van remény az összefogásra, a közösen megtett lépésekre, az önzetlen baráti kapcsolatokra. És, ha jól megnézzük, ezek a parányi lények hoznak néha közelebb egymáshoz minket, a bajban, bánatban már nem vagyunk egyedül, hittel, türelemmel megértésre, megoldásra találunk így „magunk” közt.
Köszönet az orvosi csapatnak, egészséget, erőt kívánunk nekik itthonról!
Tiboldi Bea
ui. A közzétett fényképeket Elmont doktornőtől kaptuk, melyeket a gyógytornászok készítettek, köszönjük szépen!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .