Nincs kategorizálva

Utcai gyalogoshelyzetet elemeztünk…

Ragyogó napsütésben, férjekkel, gyerekekkel, babakocsikkal, hordozókkal jelentek meg az anyukák szerda délelőtt 11 órakor a Szabadság téren. Egyes anyukák magukkal hozták nagyobbik gyerekeiket is, akik a babakocsis testvér mellett futóbiciklivel, kismotorral, babáknak való babakocsikkal rótták velünk az előre tervezett útvonalat.

A Szabadság téren át, Kodak-soron végig, Penge blokk alatt Tulipán áruház előtt, volt Tejcsárda mellett ki, majd Ifjúsági park aljában végigsétálva, a Venczel József utcán le, majd BCR épülete, Kossuth utcán a BT-ig mentünk körbe közel 30 felnőtt és 40 gyerek másfél óra alatt. Az útvonal egyes állomásainál elidőztünk, vázolva konkrét példákkal a gyalogos közlekedés négykerekes eszközökkel való lehetőségeit. Járdán parkoló autók, keskeny, nagyon rossz állapotú utak mentén, széttöredezett feljárók, hiányzó esővízcsatornák mentén illusztráltuk mindennapi babakocsis nehézségeinket.

Sétánkon elkísért minket városunk alpolgármestere, Szőke Domokos, a Hargita Megye Energiatakarékossági Közszolgálat munkatársai Péter Csilla és Miklóssy Ildikó, a sajtó képviselői, valamint Robert Pressl osztrák mobilitási szakember Grazból. Az összegző beszélgetésre a Megyei Tanács éttermében került sor, ahol végig pozitív hozzáállást tapasztalhattunk mind a városvezető, mind a mobilitási szakember részéről. Javaslatainkat hamarosan továbbítjuk a megfelelő személyeknek, és reménykedhetünk egy tisztább, öntudatosabb, zöldebb Csíkszeredáért, városközpontért, de nemcsak!

Az egyesület nevében köszönöm a részvételt, folytatjuk a munkát!

Rövid videóanyagot innen lehet megtekinteni, képeket pedig itt.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .