• Események,  Közérdekű,  Összefoglaló

    Fáradhatatlanul szervezkedünk.

    Kedves Barátaink,

    Augusztus 6-án istenien finom csordagulyást főzött kicsiny csapatunk a Csíkszeredai Városnapok, Pityókafesztiválján. Mint az utólag kiderült, a 47 benevezett csapatból az előkelő 11-ik helyen végzett a CsAkEgy-csapata. Köszönjük a szervezőknek a megtisztelő bizalmat, a zsürinek a pontozást, és jövőre igyekszünk újítani, színpadra lépni egyik vagy másik díjért:). Receptünk másolatát újra közzétesszük, 5-6 főre számolva könnyen elkészíthető a finom családi étel, kiegészítésként javasoljuk a babot is, illetve az ízletes vargányát és rókagombát. Köszönjük az Erdélyi Konyha szerkesztőjének az ötletet, további finomságokat olvashattok a havonta megjelenő gasztronómiai magazinból, illetve a folyamatosan frissülő honlapjukról.

    Alig fejeztük be a Városnapokat, a 3 nap alatt, a közúti közlekedésért, pontosabban a zsögödfürdői gyalog- és vasúti átjáró biztonságossá tételéért gyűjtött aláírásokat szerda délelőtt adtuk le az érintett intézményeknek, vagyis a Csíkszéki Erdély Kárpát Egyesület, az S.O.S. Lelkisegély Szolgálat és a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért önzetlen gyűjtögetőivel összesen 1350 aláírást sikerült szereznünk a fenti célokért. Köszönjük a sajtónak, amiért kitartóan és folyamatosan foglalkozik eseményeink népszerűsítésével, illetve dobra veri egyik-másik önkéntes, a közösségért kivitelezett akcióinkat. A mostani aláírásgyűjtésről itt olvashattok többet.

    Augusztus 23-án elkezdjük tevékenységeinket az Albert atya házban, ekkor délelőtt 11 órai kezdettel Fekete Éva LLL önkéntes szoptatási tanácsadó tart előadást, beszélgetést a várandós kismamáknak és anyukáknak, érdeklődőknek a csecsemők anyatejes táplálásáról, ennek fontosságáról babának, anyának, esetleges nehézségekről, kérdésekről. Jelentkezni még lehet az egyesület mailcímén, szeretettel várunk!

    Végül pár szó erejéig szólok a soron következő nagyobb eseményünkről, mikoris egyik, Tusványoson tartott előadás keretében felvetődött egy lehetőség, hogy Csaba testvér tusnádfürdői gyerekeit (Szent László Gyermekvédelmi Központ) vakációztassák levelezőlistánk és egyesületi tagjaink egy hét erejéig augusztus végén. Ezen a projekten dolgozunk egy ideje, és körvonalazódik a folyamat, köszönet érte Endes-Ábrahám Ibolyának, és a lehetőségen felbuzdult anyukáknak, befogadó családjaiknak. Hisszük, hogy Váci Mihály sorai nem veszítették érvényességüket a 21-ik században sem, a jóért tenni kell, hirdetni az önzetlen szeretetet, megértést, hisz közösségünkért, magunkért, környezetünkért végzett emberi tetteink célba érnek, és gyors pihenés után tovább ügyeskedhetnek a jó, a szép szolgálatában, -ért!

    Napsütéses napokat kívánunk!

  • Események

    Utolsó előtti Tusványos-nap

    Kedves Barátaink,

    Örömmel értesítelek, hogy jól vagyunk, Tusnádon ilyenkorra (21.25) már becsületesen lehűl az idő, mert itt így illik, és enélkül túl jól telne. Na, de énekel az Edda, innen, kis sátrunk mélyéből hallgatom őket. Én a Beatrice-re gyúrok:)))).

    Azt mondhatom, hogy napközben a hangulat irigylésreméltó, Zsófi és Ceci folyamatosan mérnek, tornásztatják a gyerekeket, felnőtteket, a gyerekek burrognak az improvizált szőnyegen, a kislányok rajzolgatnak, az értékes előadások mellett (Tarczali Mónika, Kelemen Zsófi, Solymosi Alpár), ma arcfestést is kaptunk Kerieritől és Forró Botitól, köszönjük szépen, és holnapra Nagy Szidit várjuk, aki egész napra vállalt arcfestést. Szintén holnap meghallathatjuk Vitos Marikát az augusztusban induló Aranyóra szülésfelkészítőről, melyre 14 órakor kerül sor, szeretettel várunk minden érdeklődőt, várandós anyukát.

    A három nap képeit részletesebben itt tudjátok megtekinteni: szerda, csütörtök, péntek, + szombat.

    Megfáztam, elmegyek,

    sziasztok, várunk!

    Bea

  • Események

    Keddtől Tusványos

    Kedves Ismerőseink!

    Felragyogott a keddi nap, és levonultunk Tusnádfürdőre, hogy felhúzzuk azt a sátrat, amely fedelet nyújt majd a három civil egyesületnek (CsAkEgy, Juventus és a Szent Ferenc Alapítvány), ugyanakkor csecsemőgondozás, játszóhely lesz gyerekeknek, de példaérték is a kikapcsolódó fiataloknak. Magyarán: szokják a gondolatot:).

    Nem kevesebb mérnöki precizitás és angyali türelem után, délután hat órára elkészült némi sziszifuszi munka árán a gyönyörűséges zöld-fehér sátorunk.

    Helyszínileg a Sportcsarnok mögötti, kemping belső udvarán (jobbra fel) a BKIK sátorral szemben találtok meg minket, de a nemrégen elkészült színes nyilak segítségét is igénybe vehetitek. a 96-os kisház melletti úton is meg lehet látogatni minket.

    Szerda reggel még egy gyors berendezés következik, és máris várjuk 11 órától a felnőtteket tornára Kelemen Zsófival.

    Beékelem a programot is:

    Gerincbarát torna felnőtteknek naponta 11.00, illetve 17.00 órától (vagy igény szerint)

    Mesés torna gyermekeknek naponta 12.00, illetve 16.00 órától (vagy igény szerint) – Kelemen Zsófia gyógytornász Juventus Alapítvány

    15.00 Mozdulj, hogy gyógyulj! (A testmozgás fontosságáról Kelemen Zsófia gyógytornász beszélget, ad gyakorlati tanácsokat) – Juventus Alapítvány

    16.00 Zsóka népes családja (Balázs Zsóka, a csíksomlyói Szent István Otthon vezetője beszél az anyaságról, nevelői életéről) – Szent Ferenc Alapítvány

    18.00 Hivatás, bátorság, szolgálat Isten akaratából, Böjte Csaba ferences atya előadása – Szent Ferenc Alapítvány

    Gyertek el, reggel kávéval várunk titeket, teával is kényeztetünk igény szerint, és a gyerekeknek is jó mulatság lesz a kialakított tér.

    Bea

  • Események

    22. Tusványos CsAkEgy-gyel

    Igen, kedves barátaink, reményeink szerint ettől az évtől sikerül folytonosságot kialakítanunk, és meggyőznünk a Szabadegyetem szervezőit, fiatal résztvevőit, hogy szükség van a CsAkEgy sátorra. A család, anyaság, gyermekvállalás, egészségmegőrzés, gyermekvédelem, a hit és erkölcs mind-mind erényeink közé tartoznak, ezért döntöttünk úgy, hogy 3 közösséget szolgáló non-profit egyesület találkozzon egy ilyen jellegű, sokféle rétegű, érdekeltségű közönséggel egy helyen, egy sátorban.

    Funkcionális jellege mellett, közös sátorunkban a csíkszeredai székhelyű Juventus és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szakembereivel együtt igyekeztünk érdekes, színes programot is ajánlani a hozzánk betérőknek, akik családjukkal együtt, kicsikkel, nagyokkal szeretnék kellemesen eltölteni idejüket a tusnádfürdői hagyományos nyári táborban. Csecsemők gondozása, etetése mellett, a nagyobb gyerekeknek lehetőségük lesz társasjátékozni, kisebbeknek különféle foglalkozásokon, meseolvasáson, rajzversenyen résztvenni, de lesz arcfestés is, és manuális gerinc, ill. talpmérések is a tábor ideje alatt, tornák gyerekeknek, felnőtteknek. És egy utolsó újdonság: kineziósszalag (kinesiotape) ingyenes kipróbálása várandósoknak, szoptató édesanyáknak, fiatalabbaknak, idősebbeknek, nőknek, férfiaknak egyaránt.

    Az esemény Facebooklapján lehet még jelentkezni.

    Íme a tervezett program:

    Július 20, szerda:

    Gerincbarát torna felnőtteknek naponta 11.00, illetve 17.00 órától (vagy igény szerint)

    Mesés torna gyermekeknek naponta 12.00, illetve 16.00 órától (vagy igény szerint) – Kelemen Zsófia gyógytornász Juventus Alapítvány

    15.00 Mozdulj, hogy gyógyulj! (A testmozgás fontosságáról Kelemen Zsófia gyógytornász beszélget, gyakorlati tanácsokat adva). – Juventus Alapítvány

    16.00 Zsóka népes családja (Balázs Zsóka, a csíksomlyói Szent István Otthon vezetője beszél az anyaságról, nevelői életéről) – Szent Ferenc Alapítvány

    18.00 Hivatás, bátorság, szolgálat Isten akaratából, Böjte Csaba ferences atya előadása, Szent Ferenc Alapítvány

    Július 21, csütörtök:

    Gerincbarát torna felnőtteknek naponta 11.00, illetve 17.00 órától (vagy igény szerint)

    Mesés torna gyermekeknek naponta 12.00, illetve 16.00 órától (vagy igény szerint) – Kelemen Zsófia gyógytornász Juventus Alapítvány

    16.00 A csíkianyák levelezőlista és a Csíki Anyák Egyesülete tagjai, moderátorai bemutatják a lev.listát, egyesületet, ezen belül a lehetőségeket, tevékenységeket. – Csíki Anyák Egyesülete

    18.00 Versenyben és egységben Európa népeivel. Önazonosságunk, a család. Kolozsvári Tibor, a tusnádfürdői Szent László-ház vezetője beszélget barátaival, és az összegyűltekkel – Szent Ferenc Alapítvány

     Július 22, péntek:

    Gerincbarát torna felnőtteknek naponta 11.00, illetve 17.00 órától (vagy igény szerint)

    Mesés torna gyermekeknek naponta 12.00, illetve 16.00 órától (vagy igény szerint) – Kelemen Zsófia gyógytornász Juventus Alapítvány

    13.00 A mosható pelenka reneszánsza. Tarczali Mónika baba- és gyermekhordozási tanácsadó előadása – Csíki Anyák Egyesülete

    15.00 Az egészséges gyermek – testmozgással az egészségért. Kelemen Zsófia – Juventus Alapítvány

    16.00 Gyermekáldás a családban az apa szemszögéből. Solymosi Alpár unitárius lelkész elmélkedése – Csíki Anyák Egyesülete

    17.00 Arcfestés gyerekeknek, felnőtteknek – Csíki Anyák Egyesülete

    18.00 Babáink hordozása testközelben. Tarczali Mónika baba- és gyermekhordozási tanácsadó előadása – Csíki Anyák Egyesülete

    Július 23, szombat:

    Gerincbarát torna felnőtteknek naponta 11.00, illetve 17.00 órától (vagy igény szerint)

    Mesés torna gyermekeknek naponta 12.00, illetve 16.00 órától (vagy igény szerint) – Kelemen Zsófia gyógytornász Juventus Alapítvány

    Egész nap arcfestés gyerekeknek, felnőtteknek – Csíki Anyák Egyesülete

    14.00 Aranyóra szülésfelkészítő. Vitos Mária szülésznő beszélgetése a résztvevőkkel (tájékoztatás, tanácsadás a Csíkszeredában augusztustól induló szülésfelkészítő programjáról) – Csíki Anyák Egyesülete

    16.00 A kötődő nevelésről beszélgetünk a sepsiszentgyörgyi FER Alapítvány, FER baba-mama-papaklub szakembereivel (pszichológusok, gyógypedagógusok) – Csíki Anyák Egyesülete

    Mindenkit szeretettel várunk!