• Egészségügy,  Közérdekű

    Szüléstörténetek

    Kedves Barátaink, egyesületi elveinkkel szimpatizáló ismerőseink!

    Nemrégiben kissé felerősödött a kapcsolódási szándékunk a Megyei Sürgősségi Kórházzal, kötődni próbáltunk, jó viszonyban lenni a vezetőséggel, az orvosokkal, személyzettel, egyszóval szeretnénk fenntartani egy normális viszonyt az intézménnyel civil szervezetként magunkért, édesanyákért, gyerekeinkért, családjainkért, szeretteinkért. A kórház az a hely kell(ene) legyen, ahová gyógyulni megyünk, vagy szakmai segítséggel jobban tudunk lenni egy-egy betegség, vagy fiziológiás állapot előtt, alatt, után. A kórházba nem wellnessre megyünk, nem várjuk, hogy kiszolgáljanak minket, hanem arra számítunk, hogy akárcsak más munkahelyeken is, meghallgatják az ügyünket, foglalkoznak vele, legjobb tudásuk szerint megoldják, segítenek nekünk. Minden jó kapcsolathoz két fél kell legalább, ebben az esetben a szubjektív tükrön keresztül, objektívekké kell váljanak az észrevételek, mindaz, amivel egymást segíthetjük.

    A III. Kórháznapok alkalmával sikerült bemutatnunk azt az elemzést, amire sokan válaszoltak, akik legalább 2 napig bent feküdtek a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház valamely osztályán, mely kérdőív gyakorlatilag megelőzi azt a nagyobb projektet, amiről néhány szó esik az Erdély FM által készített Háttérben is, illetve a Transindexen megjelent cikkben is. Szükség van egy Kórházi bejelentőre, melyben jelezni lehet az érintett feleknek pozitív és negatív élményeket, véleményeket egyaránt. Az egészségügyben sem működhet a struccpolitika, az orvosok nem félistenek, és az emberség, a Hipokráteszi eskü mindenkinek egyet kell jelentsen.

    A témával nem csak mi foglalkoztunk és foglalkozunk, hanem a Transindex csapata is igyekszik naprakész információkat gyűjteni, folyamatosan informálni az olvasókat a romániai kórházi állapotokról. Míg Bukarestben a ProMaMa Egyesület 2019-ben gyűjti az aláírásokat az aranyóra jótékony hatására (Csíkban már nagyon rég ismerik ezt a fogalmat, és 2017-től alkalmazzák is), illetve a Szülészet Varázsa programot népszerűsíti, addig mi Erdélyben ezekkel a cikkekkel tudunk előállni Bakk-Dávid Tímea tollából:

    Anyákat gyermeküktől elválasztó és betápszerező szülészetek országa vagyunk

    „Én mindent a nőktől tanultam.” Egy nőközpontú nőgyógyász ars poeticája

    Rajtuk is múlik a szoptatás sikere: vannak-e szoptatásbarát szülészetek Székelyföldön?

    Kézdin az anyák fele császárral szül, Gyergyóban 90% a gátmetszések aránya

    Legutóbbi cikke megjelenése után, Tímea az alábbi felhívással keresett meg minket: „Kedvesek, ismerősök és ismeretlenek! Azért tartom fontosnak írni ezekről az élet-halál kérdésekről – szülés, születés, annak körülményei, az esetleges orvosi beavatkozások és a szülés előtt, közben és után az anyákat ért interakciók rövid és hosszútávú egészségügyi, érzelmi stb. hatásai, az ezekhez gyakran kötődő szoptatási nehézségek, a szoptatástámogatás hiánya, a depresszió, a megviselt, varratnyomos test, a szégyen és bűntudat, hogy akkor miért nem mondtam ezt vagy azt, vagy miért nem ragaszkodtam ehhez vagy ahhoz, miért hagytam, hogy a gyermekem mint egy kismacskát a csap alá tartva fürösszék, miközben ordít, miért hagytam, hogy elvigyék kétszer is félnapra a kékfény alá, vagy miért nem kértem ki magamnak az obligát nőgyógyászviccet, hogy akkor apuka, varrjam-e szűkebbre, vagy… – mert anyaként én is érintett vagyok. Tudom, hogy egy traumatikus vagy jobb esetben ambivalens emlékeket felkavaró szülés- és szoptatástörténetet megosztani egy ismeretlennel vagy ami még rosszabb, a nyilvánossággal néha nagyon nehéz és fájdalmas. Míg a cikkeken dolgozva a nemzetközi ajánlásokat olvastam, csak arra tudtam gondolni, milyen jó lenne, ha ezeknek legalább egy részét valóban alkalmaznák nálunk is. Kérlek, meséljétek el, ha igen, alkalmazzák, és ha X város szülészetén részetek volt a szó igazi értelmében vett pozitív szülésélményben: szükségünk van arra is, hogy jó és felemelő történeteket olvassunk. De kérlek, ne hallgassátok el azt sem, ha rossz volt. 2018-2019-ben szült anyák történeteiből közölnék összeállítást mintegy folytatásaként az előző két cikknek. (Azért 2018 és azutáni, mert nem szeretném azzal semmissé vagy „lesöpörhetővé” tenni a kritikákat, hogy „ó, hát az rég volt, azóta sok minden változott x kórházban”.) Gyakorlatilag a kórházak hivatalos nyilatkozataival szeretném összevetni az érintettek személyes tapasztalatait. Megköszönöm, ha megtiszteltek bizalmatokkal, nem fogok vele visszaélni. A címem bdt@transindex.ro. Várom, hogy írjatok. „

    Segítsetek kérlek, hogy segíteni tudjunk, hogy ne ártsunk, és bántsunk, hanem találjuk meg az összhangot, és egy közös nevezőt, lehessünk egy korrekt közvetítő az állami intézmény és a civilek között. Hajrá!