• Cikk,  Közérdekű,  Összefoglaló,  Pályázat

    Sportoltak a helyi nyugdíjasok – folytatni szeretnék!

    Kedves Barátaink!

    Egy nagyszerű, és számunkra igazán meghitt, szép program lebonyolítása mögött vagyunk, mely meghirdetéséről már június végén is olvashattatok , és melyről röviden itt szeretnénk beszámolni, és köszönetet mondani minden támogatónak, akik így vagy úgy, ilyen vagy olyan formában a nemes ügy mellé álltak.

    Egy márciusi napon került beadásra pályázatunk (Sportórák és találkozások idősekkel/időseknek Csíkban címmel) az RMDSZ Nőszervezete által meghirdetett pályázatok Életet az éveknek – aktív nyugdíjaskor kategóriája alá, és örömmel fogadtuk a pozitív elbírálást, aztán május elején a XII. Édesanyák Hete program keretében már el is kezdtük az ötletelést, szerveződést a leendő program bonyolításáért.

    Meghívottunk volt Tófalvi Éva Nőszövetségi képviselő is, és mindenki egyetértett a jelenlévő közül, hogy az idősekre nem csak kampányidőben kellene számítani, hanem alanyi jogon biztosítani kell számukra az aktív időskort, minden egyéni program mellett a közösségi élményt, a sportot, egészséges életmódot.

    Június 29-én el is kezdtük a vízitornát a Csíki Csobbanóban, ahová a helyi vezetőség készséggel engedte be az olykor nagyszámú jelentkezőtábort, és Horváth Dorottya testnevelő tanár vezetésével 45-50 percen keresztül tornászhattak a program iránt érdeklődők. Heti rendszerességgel, az uszoda nyári szüneteltetéséig jártak az idősek ide, augusztus 1-én pedig kézfelnyújtással jelezték, hogy szeretnék a folytatást a pályázati időszak lejárta után is, ezért a felkérésnek eleget téve, reményeink szerint ősszel újraindulnak majd a sportórák valamilyen kedvezményes formában az érintett korcsoport számára. A hat vízitornát összesen 234 alkalommal vették igénybe időseink, minden bizonnyal alátámasztható tehát az igény a rövid 45-50 perces mozgásra, melyhez gyakorlatilag úszni sem kell tudni, és ez nagyon növelte az érdeklődők számát.

    Július 10-én elkezdődtek a gerinctorna foglalkozások is, a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete Összefogás Házában végül a szintén nagy érdeklődésnek köszönhetően két csoportba osztottuk a jelentkezőket, és hétfőnként 10 és 12 óra közt tornásztak az idősek Bőjte Cecília gyógytornász vezetésével. Ide 243 alkalommal jött el a részvételi ív szerinti 117 személy és 11 tornát tartottunk.

    A program végeztével kiértékelő íveket osztottunk szét a résztvevők közt, akik egyöntetűen a folytatásra szavaztak, és itt már sikerült éremben folytatást biztosítani számukra, így szeptember hónaptól a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadójába fognak menni, illetőleg egy másik csoport a Szakszervezetek Művelődési Házába heti rendszerességgel.

    Akiknek köszönettel tartozunk, a teljesség igénye nélkül, de mégis törekedve a kiemelésükre:

    • RMDSZ Nőszövetség (2000 lejes támogatás)
    • Csíkszereda Önkormányzata (erkölcsi és helyszíni támogatással)
    • Csíki Csobbanó (erkölcsi, anyagi és helyszíni támogatással
    • KidsSport csapata
    • Bőjte Ceci gyógytornász és Horváth Dori testnevelő (<3, <3, <3)
    • Hargita Megyei Sérültek Egyesülete (anyagi és helyszíni támogatás)
    • Hargita Megyei Kulturális Központ (helyszíni támogatás <3)
    • Szakszervezetek Művelődési Háza, Szederjesi Ferenc (helyszíni támogatás <3)
  • Közérdekű

    Megújult a Hasznosak menü!

    Kedves Barátaink!

    hóvirágEgyesületünk tagjainak köszönhetően folyamatosan frissülnek a Hasznosak alatti lehetőségek, ugyanakkor kérünk titeket is, hogy amennyiben tudomásotok van újabb programokról, vagy programváltozásról értesültök, jelezzétek ezt az alábbi mailen.

    A listák még közel sem véglegesek, de amit sikerült összegyűjtenünk, azokat szeretettel megosztjuk mindnyájatokkal!

    Sportolási lehetőségek, Egészség, Gyógyszertárak

    Szép tavaszt mindenkinek!