• Események,  Koncert,  Közérdekű,  Szociális

    Pünkösd a jótékonyság jegyében

    Kedves Barátaink!

    Idén negyedik alkalommal költözünk ki egyesületi sátorral a csíksomlyói templomkertbe a pünkösdi búcsú idejére, szombaton.

    Sátorunkhoz szeretettel várunk minden megpihenni vágyó családot, almával és vízzel tudjuk megkínálni a hozzánk betérőket, valamint a gyerekek kifestőzhetnek, játszhatnak.

    Folytatjuk az adománygyűjtést az 5 hónapos Kohlruss Natasa részére, mivel a kislány tüdőérbillentyű műtétjére egy hónapon belül sort kell keríteni. Natasának különben az este 20 órától, a Szakszervezetek Művelődési Házában kezdődő Role Hagyományos Pünkösdi Koncertjén is lehet adományozni.

    Várunk szeretettel!

    plakat

  • Események,  Közérdekű

    CsAkEgy-sátor pünkösdkor

    Kedves Barátaink!

    Szeretettel várunk egyesületünk sátorába minden, szoptatni, pelenkázni, megpihenni vágyó édesanyát, ugyanis helyszínileg a templomkertben, a kórház szomszédságában állítjuk fel sátorunkat, és a szolgálatot vállaló édesanyák már reggel 9.30 órától jelen lesznek a helyszínen.

    A 12.30 perctől kezdődő ünnepi szentmisét nagyméltóságú és főtisztelendő Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatja be, a szentmise ünnepi szónoka főtisztelendő Dr. Tempfli Imre stuttgarti magyar lelkész, és koncelebrálni nagyméltóságos é főtisztelendő Tamás József segédpüspök, valamint páter Dr. Orbán Szabolcs erdélyi ferences tartományfőnök fog.

    Egészséget!

  • Események,  Szociális

    Búcsúra megyünk, sátrunk lesz, s este jótékonysági koncert!

    Még csak kettőt alszunk, és remélhetően felragyog a nap, indulhatunk Csíksomlyóra, a pünkösdi búcsúba. Mária által Jézushoz, ez a 2011-es búcsújárás mottója, az anya és fia kapcsolata, de leginkább a szülő, aki által Jézus, a gyermek létezik. Az út az anyaságunkban mindig a gyerekeinkhez vezet megfoganásuk pillanatától, mindaddig, amíg mellettük lehetünk e földi életben. És persze azontúl is.

    A búcsú programját itt olvashatjátok, egyesületünk sátra a Kegytemplommal szembeni kertben lesz felállítva a gyontató sátrak közelében, ezúton is értesítünk mindenkit, hogy szoptatni, pelenkázni, megpihenni, meginni egy pohár vizet, baráti szóra, vagy csak úgy, szívesen látunk mindenkit. A CsAkEgy önzetlen anyukái szolgálatot vállaltak, és ott lesznek 9.00-17.00 óráig Csíksomlyón, tehát forduljatok bizalommal hozzánk!

    Este, 19.30 órától a Role zenekar megtartja a soron következő VII. pünkösdi hagyományos koncertjét, mely ezalkalommal lemezbemutató is lesz, Ady verseivel megzenésítve, ugyanakkor a szokáshoz híven, jótékonysági jellege is van ennek a fellépésnek, a Szent Kereszt Plébánia felhívására, Marfici Mihály Norbert 12 éves féloldali bénulással született kisfiú kézműtétjére, további kezelésének lefödésére szervezve gyűjtést. Norbit (V. osztályos tanuló) és 15 éves nővérét özvegy édesapjuk neveli tisztességben, szeretetben, az apa teljes munkásságából és a rokonok, plébánia segítségével Norbi görcsös bal lábát múlt évben műtötte meg Dr. Marschalkó Péter a budapesti Heim Pál Gyermekkorház Ortopéd Osztályának osztályvezető főorvosa, és együttérzésünkkel, a város, a jóakarók összefogásából remélhetőleg hamarosan sor kerülhet a kézi műtétre is.

    Gyűjtenek a plébánia ministránsai is a Szék útján, a sátorunknál is lehetséges adományozni, a koncert helyszínén 3 doboz lesz felllítva a bejáratnál, valamint az édesapa számlaszámára is lehet utalni: Marfici Mihály, RO16BTRL02101210768296XX —- RON, Transilvania Bank Csíkszereda.

    A család nevében köszönjük jótékonyságotokat, és szeretettel várunk a szép, összefogó eseményen, pünkösd egész napján, Mária által!