• Események,  Közérdekű,  Közlemény,  Szociális

    A csíkszeredai Junior Hockey Team álma – támogatsd te is őket!

    Mindannyian voltunk gyerekek, némelyikünk versenyszerűen vagy csak amatőr szinten, netán hobbyból sportolt, és mostmár saját gyermekeink álmát dédelgetjük szülőkként. Egy közösség ereje, összetartása mindig erős kapocs marad a társadalomban, társadalomnak, gyerekeink előtt pedig példaként állhat, hogy a szülők, a baráti közösségek, a szűkebb-tágabb család mekkora odaadással, erővel fogott össze azért, hogy ők majdan tárt szárnyakkal repülhessenek vágyaik, álmaik megvalósítása felé. Mit tehetnénk másként, ha nem azt, hogy minden szálat megmozgatunk azért, hogy ezek a fiatalok közelebb kerülhessenek a kedvenc és egészséges időtöltésükhöz, hogy együtt küzdjenek a több száz csapattal a dobogó fokáért, tapasztalatot szerezzenek, és egyre csak közeledjenek afele, amiért annak idején belevágtak egy-egy sportág űzésébe.

    Egyesületünk alakulása óta folyamatosan segített a kis tehetségek kibontakoztatásában, a rászoruló, sérült/beteg gyermekek, családtagok felzárkóztatásában, megsegítésében, ezt tervezi tenni továbbra is Isten és a jószándékú, segítőkész emberek akaratával.

    A csíkszeredai Junior Hockey Team csapat 21, U13-as (11 és 13 év közötti) kishokistát tervez Quebec, Kanadába delegálni a Quebec városában minden évben megszervezett Nemzetközi Pee-Wee Jégkorong Tornára (19 mezőnyjátékos +2 kapus), mely esemény a világ legelismertebb, kiskorúak számára megszervezett hokiturnéja. A jövő év (2024) február 7-18-a között szervezett tornának a Videotron Center és a Fiatalok Csarnoka (Pavillon de la Jeunesse) ad helyet, és 120 csapat részvételével, emlékezetes tapasztalatszerzésével zajlik évente. Ide szeretnének eljutni a mi kis hokistáink is, de ahogyan az lenni szokott, óriási anyagi áldozattal jár egy ilyen mértékű utaztatás, hozzávetőlegesen 2000 euro / gyermek, felszereléssel együtt pedig 50000 euros mértékű a kiadás. De összefogással ez is megvalósítható, hisszük!

    A lelkes szülők, a helyi kis közösség saját FB oldalt hozott létre a támogatások összegyűjtése céljából, kérjük olvasóinkat, hogy szívleljék meg a felkérést, és lehetőségük szerint támogassák a gyerekeket ezen kihívásban!

    Július elején a SzépvízFM műsorában mutatták be a részletesen a programot, ezt a hanganyagot innen lehet visszajátszani (18:25 perc):

     

    Támogatni magánszemélyként, jogi személyként (szerződésmintát a kapcsolattartó személyektől lehet igényelni) is lehet:

    1. 📞 +40 (745) 704 368
      📧 petrestivadar@gmail.com
      🏢 ASOCIATIA SPORTIVA JUNIOR HOCKEY TEAM CSIKSZEREDA
      RO36 OTPV 2600 0154 6467 RO01
    2. 📞 +40 (741) 520 699
      📧 info@csikianyak.ma
      🏢 ASOCIATIA CSíKI ANYÁK EGYESÜLETE
      RO81 OTPV 2600 0039 1555 RO01 – lejes számla

      RO38 OTPV 2600 0039 1555 EU01 – eurós számla – swift-kód OTPVROBUXXX

    Hajrá Kiskrapekek!