• Események,  Közérdekű

    Angyalhangos advent Solymosi Alpár unitárius lelkésszel

    Kedves Barátaink!

    Az elmúlt hetet is sikerült aktívan tölteni, köszönet ezért minden egyesületünkkel szimpatizálónak, a szervezőknek, és „fellépőknek”.

    December másodikán Orbán Ferencet és barátait láttuk vendégül városunkban, általános visszajelzésként mindenki nagyon jól érezte magát, és erről a fotók tanuskodnak leginkább. Az egy órás előadás alatt Ferencék 12 énekecskét játszodtak el nekünk az év minden hónapjáról, a gyerekeknek lehetőségük volt hangszeren kísérni az előadók munkáját, mialatt mások vidáman táncikáltak a dalokra.

    Tegnap, csütörtökön, közös Mikulásjárásra is lehetőségünk volt, köszönet Keresztes Szabolcsnak, képek a hangulatról hamarosan.

    Pénteken, azaz ma, 18 órai kazedettel adventi ráhangolódás alkalmával találkozhatunk egymással, ismerőseinkkel, leendő barátainkkal a HM Kulturális Központ alagsori termében, ahol Angyalhangos advent címmel, Solymosi Alpár 3 gyerekes édesapa és unitárius lelkész beszélget nekünk a karácsonyt megelőző Jézus eljövetelének csendes rákészüléséről.

    A találkozás során lehetőség lesz adományozásra is a kápolnási 3 éves Kele Márk kezelésére.

    Mindenkit várunk nagy szeretettel eseményünkre!

  • Események

    Kerekecske esztendőcske gyerekkoncert

    Sziasztok!

    Eljött a régen várt nap, Orbán Ferenc legutóbb 2010. júniusában lépett fel gyerekeinknek Mózsikácska albumával a Mikó-vár udvarán, azóta megérett az idő, és 12 évnyi történést fog énekelni pénteken este 18 órától a József Attila Ált. Isk. dísztermében.

    A hangulat megfelelően kellemes lesz, gyertek, készülődjetek a Mikulásra velünk!

    Fényképeket a kedd esti Szülők iskolája előadássorozat meghívottjával itt láthattok!

  • Események,  Közérdekű

    Nagy Orsika, Szülők iskolája, Orbán Ferenc és barátai

    Kedves Barátaink!

    Szombaton, november 26-án meglátogattuk Nagy Orsikát, és átadtuk az utolsó gyűjtésünket. Az udvarhelyi édesanyák adományával együtt, 667 lejt, a korábbi 410 lej mellé. A tünemény kislány mindvégig mosolygós, kedves, és tisztelettudó volt szüleivel szemben, végre 2 hónapos kezelés után pár napot tölthetett családjával az adventi időszak elkezdésekor. Amennyiben sikerül megtartani egészségét, Orsika gyakrabban is hazajöhet, viszont mindenképpen maximális higiéniai feltételek mellett lehet játszani, találkozni vele. Hihetetlen erőt sugárzott a vidám kisleány, nagy, barna szemei, és pihés puha fejecskéje igazán megmozgattak minket is. Édesapja elmondása szerint, a legszebb, és legkiegyensúlyozottabb kislány a kisbetegek között, és ezt tanúsíthatjuk. Isten adjon erőt a szülőknek, és gyógyítsa meg ezt a báránykáját is!

    A következő két programot mindenképpen figyelmetekbe ajánljuk!

    Kedden, november 29-én 18.30 órai kezdettel várunk minden szülőt, érdeklődőt a Hargita Megye Kulturális Központ alagsori termébe, ahol Dr. Ferencz-Hanke Jutka szemész-főorvos beszélget szemészeti kérdésekről, tudnivalókról Gyerekeink szeme fénye című előadásában a Városi Önkormányzat által támogatott Szülők iskolája előadássorozat 2011-es utolsó előtti alkalmával.

    Pénteken, december 2-án Mikulási várakozást megelőző gyerekkoncertet szervezünk a József Attila Általános Iskola dísztermében 18.00 órától, ahol a sepsiszentgyörgyi Orbán Ferenc és barátai játszanak egy évnyi történést 12 dalban a Kerekecske esztendőcske 2010-ben megjelent albumukkal.  Ferenc elmondása szerint, „nemcsak daltanulásra lesz lehetőségük a gyerekeknek, a bátrabbak be is kapcsolódhatnak a muzsikálásba zörgőkkel, csörgőkkel, kézi hangszerekkel”.  Az érdeklődők ízelítőt kaphatnak az album dalaiból az előadó honlapjáról a www.orbanferenc.com oldalról. Orbán Ferenc eddig megjelent lemezei megvásárolhatók lesznek a helyszínen 17.30 órától, ekkor lehet jegyeket is vásárolni, vagy elővételben egész héten Lipeczky Andreánál 0741520699, vagy a Petőfi utcában Ola Évától 0724222588-as telefonszámokon. Jegyek ára gyerekeknek 5, felnőtteknek 10 lej, és egy családon belül a harmadik gyerektől ingyenes a belépés. Április havát itt hallgathatjátok meg.

    Rendezvényünket Csíkszereda Város Önkormányzata támogatja, köszönjük a bizalmat!

    Szeretettel várunk rendezvényeinkre, gyertek el, ha tudtok!