• Események,  Közérdekű,  Szociális

    Városnapok 2012 + Szoptatás ünnepe augusztus 11-én

    Kedves Barátaink!

    Csütörtök délutántól rajtoltak a Városnapok, részletesebb programot itt érhettek el.
    Egyesületünk és levelezőlistánk ebben ez évben is készült, résztvesz a központi parkban szervezett programokon, helyszínt nyújt a szoptató, pelenkázni kívánóknak, de a megpihenőknek is, kikapcsolódásra vágyóknak is lehetőséget biztosít. Ugyanitt megemlítem, hogy a Városnapokon folytatjuk a támogatásgyűjtést a 2.9 éves májátültetés előtt álló gámosgálfalvi Gergely Szidónia-Angyalkának, akinek ezidáig 4 alkalommal 5 helyszínen sikerült gyűjtenünk összesen 4450 lejt és 60 eurót a 125000 euróba kerülő műtéthez. Adományaitokat köszönettel fogadjuk, és továbbítjuk a rászoruló családnak.
    Szombaton délelőtt 10 órától az egyesület tagjai Pityókafesztiválra neveztek be, számítunk mindannyiatokra a közönségszavazaton, a CsAkEgy pityókás babgulyásra szavazzatok!:)
    A program gazdag, a Központi park mellett több helyszínen zajlanak párhuzamosan az események, látogassatok el a Várba is.
    Jövő hét végére pedig szintén értékes programmal várjuk azokat, akik még nem utaztak el nyaralni, és az érdekelteket, mindenkit, ugyanis augusztus 11-én, szombaton megszervezzük az anyatejes táplálás ünnepét, a Szoptatás napját, melynek ebben az évben az “Értsük meg a múltat, tervezzük a jövőt” mottót javasolta a világzervezet. További részletek hamarosan.
    Rendezvényünket a városi és a megyei önkormányzatok, valamint magáncégek támogatják, köszönjük nekik is a bizalmat!
    Továbbá ajánljuk a Budapesten élők figyelmébe az augusztus negyedikei sétát, több információ innen elérhető!
    Az alábbi linken pedig egy csodálatos füzetet találtok:  http://www.lll.hu/szoptatos_fuzet2011 , használjátok bizalommal!

    Szeretném továbbá kihangsúlyozni, hogy minden édesanya a legjobb anya gyermeke számára, függetlenül, hogy szoptatta, vagy nem, természetes úton szülte, vagy császármetszéssel, senki se érezze magát kirekesztve rendezvényeinkről, az előzően említett okok miatt. Rendezvényeink az egyesület alapelvei fényében kerülnek szervezésre, és a kötődő nevelést kiemelkedő és szükséges folyamatnak tartjuk, de nem elfogultan, vagy kizárólagosan!
    Anyaságunkban összetartozunk, egyformák vagyunk, senki sem selejt az Isten országában!
    Barátsággal,
    Bea
    ui. Az idei Tusványost képekben az egyesület FB oldaláról tudjátok átérezni. Jól éreztük magunkat, adózunk emlékére egy különleges válogatással! Njoy!
  • Események,  Koncert,  Közérdekű,  Összefoglaló,  Szociális

    Gyűjtés Szidóniának!

    Kedves Barátaink!

    A napokban városunkban zajló Régizene fesztiválon a Maros megyében élő vámosgálfalvi Gergely Szidónia-Angyalka, 2.8 éves kislány műtétjére indítottunk jótékonysági akciót a fesztivál szervezője, illetve a csíksomlyói ferencesek segítségével.

    Szidóniát júniusban diagnosztizálták májrákkal, és rövidesen kiderült, hogy állapota annyira előrehaladott, hogy augusztusban sürgős szervátültetésre kell elutazni a családnak Brüsszelbe, ahol a 125.000 eurós műtétet teljes mértékben  le kell födniük.

    A gyűjtésre már a csütörtök esti Miquèu Montanaro – Kobzos Kiss Tamás előadáson sor került, majd ezt folytatva a szombati programokon sikerült szépen gyűjtögetni az aprócska lánynak.

    Vasárnap az alábbi előadásokon lehet adományozni Szidónia kezelésére:

    Csíksomlyói kegytemplom

    12:00 Lyceum Consort (Bukarest)

    Mikó vár

    17:00 – Gergei (Gyergyai) Albert: Árgirus királyfi históriája – a Kájoni Consort és a
    Gyöngyharmat gyermekegyüttes előadása (Barót)
    18:00 – Trei Parale együttes (Bukarest)
    19:00 – Barozda együttes (Csíkszereda-Székelyudvarhely-Svédország)

    Kapcsolódó médiaanyagok:

    Erdély.ma, Antena 1, Fundatia Mereu Aproape, Népújság, Népújság, Csíki Tv.

    Egyéb hasznos információk:

    Gergely Zsuzsánna (édesanya)
    E-mail: susanaskrp@yahoo.fr
    Tel: 0753150209

    Adományozási bankszámlaszámok:
    Lej: RO32BTRL02701201573083XX – Banca Transilvania
    Euró: RO78BTRL02704201573083XX – Banca Transilvania
    SWIFT-kód: BTRLRO22XXX – külföldi adományok esetében

    Számlatulajdonos: Gergely József (édesapa)
    Tel: 0746328497

    Tisztelettel felkérünk mindenkit, hogy amennyiben segíteni tud anyagiakkal, tegye meg a fenti lehetőségek alapján!

    Köszönjük, és várjuk a csodálatos hangulatban zajló, záródó 2012-es Régizene fesztiválra!