• Események

    Családi nap az Országházban, második alkalommal a Házasság Hetén

    A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége – az elmúlt évekhez hasonlóan – az idén is megrendezi a magyar Országházban a Kárpát-medencei Családi Napot, melyen közel 850 résztvevővel számos magyarországi és határon túli magyar családszervezet vesz részt. A találkozóra február 14-én, szombaton kerül sor.

    Egy napra az anyaországi és a külhoni magyar családoké lesz az Országház épülete. A színes program-sorozat a díszlépcső-csarnokban kezdődik 9:30-kor, élőzenével, látványos csoportképpel. Itt köszönti 10 órakor a megjelenteket Balog Zoltán miniszter úr és dr. Szabó Endre, a KCSSZ elnöke. A Felsőházi Teremben előadásokat hallgathatnak az érdeklődök, felszólal – többek között – Novák Katalin államtitkár asszony és Soltész Miklós államtitkár úr. Az Országház folyosóin és termeiben különféle foglalkozások, családi programok várják a szülőket, valamint a gyermekeket.

    A rendezvény a Házasság Hete programsorozat részét képezi.

    Időpont: 2015. február 14. (szombat) 9 óra 30 perc (magyarországi idő szerint).

    Helyszín: Budapest, Országház, Kossuth tér 1-3.

    Tervezett program

    •             8:00-9:30 – Érkezés és beléptetés az Országházba. Közben élőzene (Óbudai Népzenei Iskola)

    •             9:30-9:50 –Élőkép a Nagylépcsőn.

    •             10:00-10:20 – Nagylépcső – Konferál Vári Ferenc – Köszöntőt mond Dr. Szabó Endre, KCSSZ elnök, Balog Zoltán miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma

    •             10:20-10:25 – Verset szaval Cehelnik Kitty, 14 éves, jánoki kislány (Felvidék)

    •             10:25-10:30– Himnusz, közös éneklés

    Felsőházi terem. Levezető elnök: Vári Ferenc KCSSZ alelnök

    1.            10:40-10.55. – Novák Katalin Államtitkár Asszony előadása, EMMI, családpolitika, nemzetpolitika

    2.            10.55-11.10 – Könyvbemutató, Sorsok Kárpátalján, az aktuális helyzet, Török Dénes, KMNE elnök

    3.            11:10 – 11:25 – Házasság Hete Arca (Herjeczky Kornél, Dr. Tomka János, Tomkáné, Zsáry Anikó)

    4.            11:25 – 11:35 – Soltész Miklós Államtitkár Úr előadása,civil kapcsolatok

    5.            11:35 – 12:30 – Családlánc Mozgalom múltja, jelene (dr. Szabó Endre), és jövője (Gyertyás János)

    6.            12.30-12.40. – Családvédelem az Európai Unióban, Joó Kinga, NOE elnökségi tag, Dr. Márki László, ELFAC elnök

    7.            12:40- 13:00 – Kérdések

    A Felsőházi Terem program mellett 11:00-tól 13:00 óráig az Országház több termében animátorok segítségével különféle foglalkozások gyermekeknek, valamint családi program szülők és gyermekek részére (kézműves foglalkozások, csoportos játékok, közösségi és kulturális programok, táncház, vezetett Országház látogatás, Országgyűlési Őrség bemutató).

    13:00 – 14:00 –Szendvicsebéd

    13:30 – 15:30 – Családlánc szervezetek vezetőinek megbeszélése a Delegációs teremben

    14:00-tól szervezett múzeumlátogatások

    (– Nemzeti Múzeum, mivel több kiállításuk van, létszámkorlátozás nélkül tud csoportokat fogadni (állandó történeti, állandó régészeti, Koronázási Palást, plusz négy időszaki kiállítás), mindenki mindent megnézhet, legfeljebb más sorrendben.

    Hadtörténeti Intézet és Múzeum 100 főt tud fogadni. A Múzeumnak jelenleg három állandó kiállítása van, így ennek megfelelően hármas csoportbontást javasolnánk, és így ideális létszámú, kb. 30-35 fős csoportokban zajlana a látogatás:

    – „Jelszavaink valának: haza és haladás”.  Magyarország hadtörténete 1815-1866

    – „Piavétól a Donig – Dontól a Dunáig”. Magyarország katonai története 1918-1948

    – … és legördült a vasfüggöny. Magyarország katonai története 1948-1968

     

    – Magyar Nemzeti Galéria (Budavári Palota, B épület) 14:30 körül várnak max. 100 főt.

     

    – Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Városliget kb. 80-100 főt várnak.)

    Forrás: http://www.maszol.ro/index.php/kultura/42628-karpat-medencei-csaladi-nap-lesz-szombaton-az-orszaghazban

  • Események,  Közérdekű

    Szülők Iskolája Különkiadás

    Örömmel értesítünk mindenkit, hogy régóta dédelgetett vágyunk válhat valóra jövő héten, szeptember 9-13. között, melynek szeretnénk, ha minél több ember részese lenne. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének támogatásával családterápiában és gyermeknevelési témákban hallgathatunk 4 napon keresztül előadásokat, melyeket a sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg családjával Budapesten élő Dr. Pálhegyi Ferenc gyógypedagógus, pszichológus, ny. főiskolai tanár, családgondozó, lelkigondozó és kedves felesége, dr. Pálhegyi Ferencné Gede Lívia, öt felnőtt gyermek édesanyja, valamint lányuk, Brouwer Pálhegyi Krisztina gyógypedagógus, családi tanácsadó, nevelési tanácsadó tartanak a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében a lenti program szerint.

    Szeptember 9. kedd,  18 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: Hová lettek az apák? – Az apa szerepe a gyermek lelki fejlődésében

    Vannak zsarnok, elfoglalt és láthatatlan apák. Milyen apára van szüksége a gyerekünknek?

    Szeptember 10. szerda, 18 óra – Brouwer Pálhegyi Krisztina: Kire hallgat a gyerek? – A KÉK-nevelés alapjai

    Előadás egy újszerű, mégis bibliai elveken alapuló nevelési elméletről, a KÉK – Kapcsolatra Épülő Következetes – nevelés alapelveiről.

    Szeptember 11. csütörtök, 18 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: A férj és a feleség szerepköre a házasságban

    Mint férfiak és nők lelki szükségleteinkben is különbözünk egymástól. Azt kell adnunk a társunknak, amire szüksége van: az asszonynak biztonságot, a férfinak tiszteletet.

    Szeptember 13. szombat, 11 óra – Dr. Pálhegyi Ferencné Gede Lívia és Brouwer Pálhegyi Krisztina: Gyermeknevelés gyakorlatban (fórumbeszélgetés)

    Szeptember 13. szombat, 17 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: A házasság = elköteleződés megbocsátásra, hűségre, szeretetre

    Előadás a házassági elköteleződésről és arról, miként kezeljük a közös életben óhatatlanul felbukkanó különbözőségeinket, illetve, hogyan adhatjuk tovább a társunknak a megbocsátást, a hűséget és a szeretetet, amit mi az Úrtól kaptunk.

    Az előadásokra a belépés díjtalan. Köszönjük örök partnerünknek, házigazdánknak a támogatást!

    Plakat

  • Közérdekű

    Édesanyák Hete 2014

    Kedves Barátaink!

    Egyesületünk harmadik éve ünnepli meg az Édesanyák Hetét, bővítvén a Születés Hete fogalmán, szélesebb réteget célozva meg ezáltal, közösséget építve, megerősítve, értékeinkre való tekintettel, idén kiemelt témakörökkel a gyermek születésétől egészen a kamaszodásig.

    Minden bizonnyal mindenki talál magának pár előadást, melyen szívesen vesz részt, tesz fel kérdéseket, vagy éppenséggel osztja meg tapasztalatait, véleményét. Várunk szeretettel!

    A részletes programról itt olvashattok.

    A plakáttervet Nagy Szidónia Évának köszönjük, az 5 napos esemény főtámogatója a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének Családlánc Mozgalma (Budapest) és Hargita Megye Tanácsa. Köszönjük nekik, és mindenkinek, aki hisz a munkánk szükségességében!

    EH 14 plakat

  • Események,  Közérdekű

    Movemberi történések

    Kedves Barátaink!

    Movember 30 napja úgy elillant, hogy gyakorlatilag zömét a szervezett programjainknak egyáltalán nem sikerült a honlapunkon is népszerűsíteni. Nem szép, de reménykedünk, hogy valamennyi kommunikációs csatornáinkon keresztül eljutottak hozzátok egyes ismétlődő programjaink (helyszín minden esetben az Albert atya-ház a Müller L. u. 3/C/2 alatti lakás), mint például a zenebölcsi piciknek, anyukás-babás lazítás keddenként, zeneovi nagyobbaknak a színes kotta módszerével, Léleksimogató Lázár Márti kineziológussal, helyes babahordozási útmutatók Csillukával, de volt kórházlátogatásunk is, melyet Macsek szervez kitartóan immáron harmadik alkalommal, kéthetente a Blanka és Franziska tart gyászfeldolgozó csoportot, szombatonként pedig varrni, kötni, horgolni megyünk a Nagy Szidi által vezetett Guzsalyasba. Ígérjük, hamarosan fényképeket is közzé fogunk tenni.

    Az ünnepek közeldtével felgyorsulnak a napok, és érezzük, aligha érjük utol magunkat, teszünk eleget az év végi elvárásoknak, az események megsokasodnak, gyermekeink minden nap ajándékot szeretnének kapni, és olykor ez meg is történik, minden ajtó mögül egy kedves Mikulás ad nekik át egy csomagocskát. De vajon ezt jól csináljuk? Megbírják a gyerekek ezt a skizofrén társadalmat?

    És mégis, egy közös családi napon, melyet három civilszervezet ajánl a városlakóknak, Családi advent a Családlánccal címmel, a színes kulturális program, és gazdag kézműves asztalok mellett, bizony ott lesz egy újabb Mikulás, igazán szimbolikus ajándékokkal.

    Várunk nagy-nagy szeretettel szombaton, az alábbi programra, fiatal házasokként és nemcsak, gyermeküket egyedül nevelő szülőkként!

    Program:

    09.30 – 10.00                        Gyülekező

    10.00 – 10.15             Megnyitóbeszéd: Urbán Erik ferences szerzetes

    Dánél Sándor, Józsa Csaba, Tiboldi Bea – köszöntő beszéd

    10.15 – 10.30              dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzula

    Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere –

    10.30 – 10.40             Csíkszedai Egyesület a Nagycsaládosokért – ünnepi előadás

    10.40 – 11.00             A csíksomlyói Szent István otthon gyermekeinek előadása, regőlés

    11.00 – 14.00             Kézműves foglalkozások:

    – gyertyakészítés

    – hagyományos karácsonyfadísz készítés (dió, csuhéj, csakóka felhasználásával)

    – adventi koszorú készítés

    – arcfestés

    – origami

    Játszósarok: csúszda és ugráló

    Közös karácsonyfa díszítés:

    14.00 – 16.00            Ebédszünet

    Délutáni program:

    16.00 – 16.20             Szent Gellért életének bemutatása

    16.20 – 17.00             Árvácska együttes – Az elvarázsolt királyleányka c. mesejáték

    17.00 – 20.00           Sunshine együttes – Karácsonyi köszöntő

    Mikulás fogadása – A karácsonyfa lámpáinak felkapcsolása, közös köszöntés, éneklés és az ajándékok kiosztása

    PLAKAT