-
Könyvbemutató – Szász-Mihálykó Mária: Bolyongás a rengetegben
Ajánljuk figyelmetekbe a második, karácsonyra hangoló programunkat.
Szász-Mihálykó tanárnő már két ízben is volt meghívottunk, mindkét alkalommal a mesékről beszélt nekünk, és most is erre számítunk tőle. Különlegesség, hogy ezalkalommal haza is vihetjük gondolatait, a 2 CD-re felmondott 14 mese mellett, összesen 21 mesét elemez a magyar szakos székelyudvarhelyi tanárnő. A könyv ára (CD-kel) 30 lej, értékes ajándék lehet bárki számára.
Várunk szeretettel a Megyei Könyvtárba a könyvbemutatóra kedden, december 16-án 18 órai kezdettel.
-
Karácsonyi programok
Kedves Barátaink!
A óévre, 2014-re, egyesületünk pár programot szervez még, aztán megpihenünk egy kicsit, várva javaslataitokat a jövő évi szervezkedéseink kapcsán.
Elsőre a holnapi, csütörtöki programunkat ajánlom figyelmetekbe, ekkor Ádám Kati néni és pár gyermek a Serke tánccsoportból népdalokat énekelnek, és tanítanak nekünk és csemetéinknek (a kicsiknek játszósarkat biztosítunk) a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében (december 11, 18 órától). Ezennel elindítjuk az adománygyűjtést Orbán Bencének, akiről olvashattatok, vesedaganattal műtenék.
Eseményünk a FB-n: https://www.facebook.com/events/863133607041088/
Második, karácsonyra hangolódó programunk, egy könyvbemutató lesz, december 16-án kedden 18 órai kezdettem várunk a Megyei Könyvtárba, ahol a székelyudvarhelyi magyar szakos tanárnő fogja nyolcadik könyvét, a Bolyongás a rengetegben címűt bemutatni nekünk. Nekem megvan a könyv, ajánlom figyelmetekbe, de akár karácsonyi ajándékba is, 30 lej, és 2 CD-t tartalmaz 14 Grimm-mesével rajta. Itt is gyűjtünk Bencének. https://www.facebook.com/events/684920761616467/
Harmadik programunk egy közös szerveződés másik 13 helyi civil szervezettel, ez lesz december 19-én az Adventi Szeretetmorzsa, melyet immáron hamadik alkalommal szervezünk meg, és idén is hazavihető a Betlehemi Békeláng a családokba a cserkészek jóvoltából. 16 órától várunk mindenkit a városi karácsonyfához élő zenével, meleg teával és finom zsíros kenyérrel, gyertek közénk, legyünk pár kedves perc erejéig, óráig együtt. https://www.facebook.com/events/625028854286716/
Negyedik, és egyben utolsó programunk karácsony előttre, talán az évre, a másodszor megszervezett, szintén helyi civil szervezetekkel közösen megvalósítandó Családok Adventje a Családlánccal egész napos programunk az Erőss Zsolt Sportcsarnokban, melynek végleges, bővített programján még dolgozunk, de sok információt máris megtaláltok a FB-eseményben (https://www.facebook.com/events/591461507622414/) , mindenképp készüljetek fel, hogy egész napos ingyenes program, lesz arcfestés, csúszda, ugráló, rengeteg kézműves foglalkozás, előadások, angyaljárás, de még a kerekesszékek használatát is kipróbálhatjátok, a gyerekek is. Ezen alkalomkor is folytatjuk a gyűjtést Bencének, sőt, felzárkózunk egy nagyszerű projekthez, itt Bíró Alpár kerekesszékjének megvásárolásához szükséges összeget szeretnénk beváltani használt műanyag kupakokkal, úgyhogy már most felkérünk, hogy támogassátok eme nemes célt, és hozzátok be összegyűjtött kupakjaitokat. További gyűjtési helyszínek vannak kialakulóban: Városháza, Megyei Tanács, Mozgássérültek Szervezete, Nagy István Művészeti Iskola kapusszobája. Eseményünket a Családlánc Mozgalom és Magyarország Kormánya támogatja.
Várunk mindenkit nagy szeretettel!
A szervezők
-
Novemberi szülészeti látogatás
Kedves Barátaink!
A soron következő szülészeti látogatás jövő SZOMBATON, november 22-én, délelőtt 10 órától esedékes.
Szeretettel várjuk a várandósságuk harmadik trimeszterében járó kismamákat és párjaikat, kísérőiket. Az érdeklődőket Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti végig a szülészeti osztályon, a szülőszobákon. A találkozásra reggel 9.50-kor kerül sor a büfé előtt, az épületben.
Megkérünk értesítsétek várandós ismerőseiteknek, az érintett személyeket.Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Nagyon fontos, hogy ivóvíz legyen nálatok! -
Negyedik éve Böngészünk!
Kedves Barátaink!
Egyesületünk egyik célkitűzése volt már 2009-ben az olvasás iránti szeretet megerősítése, ezért már annak idején is szerveztünk több olvasást népszerűsítő programot, majd hivatalosan 2011-től indítottuk útjára a Böngészőt a kisiskolások számára. Évente egyre több diák jelentkezett, idén júliusban pedig összesen 73 gyermeket díjaztunk a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával.
A negyedik évad első fordulójának munkáit október végéig vártuk, és a második fordulóét movember végéig juttathatjátok el hozzánk.
Aki esetleg most szeretne gyorsan felzárkózni, az még megteheti ebben a hónapban, vagyis küldje egy borítékban az első két forduló válaszait.
Kalandra fel tehát a magyar mesék tévészereplőivel!
-
Októberi szülészeti látogatás!
Kedves Barátaink!
Soron következő, októberi szülészeti látogatásunk SZOMBATON, október 18-án, délelőtt 10 órától esedékes.
Szeretettel várjuk a várandósságuk harmadik trimeszterében járó kismamákat és párjaikat, kísérőiket. Az érdeklődőket Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti végig a szülészeti osztályon, a szülőszobákon. A találkozásra reggel 9.50-kor kerül sor a büfé előtt a kórház épületében.
Megkérünk értesítsétek várandós ismerőseiteknek, az érintett személyeket. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Nagyon fontos, hogy a látogatóknál legyen ivóvíz.Ugyanakkor, témához kapcsolódó információ, hogy jövő szerdán, október 22-én Vitos Mária szülésznő vezetésével a Csíki Anyák Egyesülete megbízásából újabb szülésfelkészítő indul, jelentkezni a 28-ik várandósságukat betöltött édesanyáknak lehet, javasolt. Érdeklődni a 0745515223-as telefonszámon lehet. -
VII. Nemzetközi Babahordozó Hét Csíkban
VII. Nemzetközi Babahordozó Hét, 2014. október 10-11., Csíkszereda,
Hargita Megye Tanácsának márványterme
2014. október 10., péntek
17.00 – Megnyitó és fényképkiállítás
17.10 – Beszélgetés a helyes hordozásról, tévhitek eloszlatása, kötözési technikák bemutatása
18.30 – Az „Îndrăznesc să nasc așa cum vreau” című román dokumentumfilm vetítése
2014. október 11., szombat
10.30 – Hordozóeszközök mustrája, csere-bere-vására, közben hangulatzene, hordozósbuli:)
11.40 – Tombolahúzás
12.10 – Séta a Milleniumi templomkertbe az Anyaság szoborhoz, közös fénykép itt, majd további séta a babákkal, gyermekeink saját babáikkal
A tombolánk főnyereménye egy Mamira márkájú csatos hordozó. Tombolavásárlásra a helyszínen kerül sor.
Várunk mindenkit szeretettel!
A szervezők
-
Könyvbemutató: Kádár Annamária Mesepszichológiája. Kettes.
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy elkészült Kádár Annamária Mesepszichológia2. című könyve, és szeretettel várunk mindannyiatokat a könyvvásárral egybekötött könyvbemutatóra 2014. október 2-án, csütörtökön 19 órától a Nagy István Művészeti Liceum aulájába. https://www.facebook.com/events/1556353117926999/
A könyvbemutatót megelőzi egy igen érdekes előadás, melyet a szerző tart a következő témakörben: A waldorf oktatás, mint a szív pedagógiája, avagy hogyan valósul meg család és a waldorf iskola együttműködésével az érzelmi intelligencia fejlesztése 17 órától. A szervezők mindenkit szeretettel várnak! https://www.facebook.com/events/266882830167121/És akkor néhány gondolat a könyvbemutató kapcsán: Mesepszichológia 2., Útravaló “kényes” nevelési helyzetekben
A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és a mese érzelmi intelligencia fejlesztő hatására koncentráltam. A második részben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a „kényes” nevelési helyzeteket veszem górcső alá, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást. A mese ugyanis az én megközelítésemben nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és a gyermekünknek. Ezt ráadásul nemcsak este vagy az erre szánt pillanatokban, de folyamatosan meséljük, sokszor szavak nélkül is – a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal.
Szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a mi világképünkről szólnak. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben – és azt is, hogy mikor adjuk fel. Bár egy-egy nevelési probléma kapcsán legtöbbször a gyermekünk viselkedésére fókuszálunk, azt szeretnénk megváltoztatni, rólunk mesél az is, hogy melyik az a konfliktushelyzet, ami drámai feszültséget okoz bennünk, és az is, hogy mit kezdünk vele. A gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin dolgoznunk kell, a vele kapcsolatos nehézségek jelzések – és egyben lehetőségek is a továbblépésre. Felhívják a figyelmünket arra, hogy miben kell változnunk, fejlődnünk. Igen, ha engedjük, gyermekünk átírja a történetünket – és ebben a folyamatban mi válunk tanulóvá.
Második könyvemben túlnyomórészt azokról a nevelési kérdésekről írok, amelyekkel kapcsolatban a legtöbbször kértek tőlem tanácsot az elmúlt évek során, és igyekszem megmutatni azt is, hogy miként jelennek meg ezek a helyzetek a mesékben: dackorszak, testvérféltékenység, félelmek-szorongások, gyász és veszteséggel való munka. Korcsoportokra és témakörökre lebontva ajánlok olyan, valóban magas színvonalú, magyar és külföldi szerzők által írt meséket, melyeknek meggyőződésem szerint jó hasznát vehetjük a problémák megoldásában.A kötet tíz újabb, általam írt érzelmi intelligencia fejlesztő mesét is tartalmaz a 4-9 éves korosztály számára. Az előadásban a kényes nevelési helyzetek mellett (testvérféltékenység, dackorszak, félelmek, szorongások kezelése, gyász és veszteségekkel való munka) beszélek a saját belső gyermekünk, “csodagyermekünk” megőrzésének lehetőségéről valamint a helyzetfüggő nevelésről is.
-
Magyar Népmese Napja + Böngésző Játék
Kedves Barátaink!
Negyedik alkalommal szervezzük meg a Magyar Népmese Napját Csíkszeredában Benedek Elek mesemondó születésének 155., halálának 85. évfordulóján. A Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére a nagy székely mesemondó születésnapja 2005-ben vált a Magyar Népmese Napjává. Idén helyszínt változtattunk, várunk szeretettel mindenkit a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termébe kedden este 18 órától.
Tisztelegve a háromszéki mesemondó születésnapján, idei programunk így alakul:
18.00 – Megnyitó, a 2014-2015-ös Böngésző Játék elindítása, a nyári mese- és versíró pályázat díjazása
18.20 – Bábjáték a TipeTupa bábcsoport előadásában
18.35 – Molnár Anis óvónéni mesét mond a gyerekeknek
18.50 – Magyar népmeséket diavetítünk
Az esemény ideje arcfestést biztosítunk magyar népi motívumokkal, valamint a Plusz egy ceruza kampányzáróra várjuk még az adományokat (füzetek, ceruzák, anyagiak)! (http://szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/plusz-egy-ceruza)A belépés díjtalan, támogatónk a Magyar Olvasástársaság (HUNRA), és állandó partnerünk a Hargita Megyei Kulturális Központ!
A plakátot Nagy Szidóniának köszönjük, várunk mindenkit szeretettel! -
Szülők Iskolája Különkiadás
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy régóta dédelgetett vágyunk válhat valóra jövő héten, szeptember 9-13. között, melynek szeretnénk, ha minél több ember részese lenne. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének támogatásával családterápiában és gyermeknevelési témákban hallgathatunk 4 napon keresztül előadásokat, melyeket a sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg családjával Budapesten élő Dr. Pálhegyi Ferenc gyógypedagógus, pszichológus, ny. főiskolai tanár, családgondozó, lelkigondozó és kedves felesége, dr. Pálhegyi Ferencné Gede Lívia, öt felnőtt gyermek édesanyja, valamint lányuk, Brouwer Pálhegyi Krisztina gyógypedagógus, családi tanácsadó, nevelési tanácsadó tartanak a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében a lenti program szerint.
Szeptember 9. kedd, 18 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: Hová lettek az apák? – Az apa szerepe a gyermek lelki fejlődésében
Vannak zsarnok, elfoglalt és láthatatlan apák. Milyen apára van szüksége a gyerekünknek?
Szeptember 10. szerda, 18 óra – Brouwer Pálhegyi Krisztina: Kire hallgat a gyerek? – A KÉK-nevelés alapjai
Előadás egy újszerű, mégis bibliai elveken alapuló nevelési elméletről, a KÉK – Kapcsolatra Épülő Következetes – nevelés alapelveiről.
Szeptember 11. csütörtök, 18 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: A férj és a feleség szerepköre a házasságban
Mint férfiak és nők lelki szükségleteinkben is különbözünk egymástól. Azt kell adnunk a társunknak, amire szüksége van: az asszonynak biztonságot, a férfinak tiszteletet.
Szeptember 13. szombat, 11 óra – Dr. Pálhegyi Ferencné Gede Lívia és Brouwer Pálhegyi Krisztina: Gyermeknevelés gyakorlatban (fórumbeszélgetés)
Szeptember 13. szombat, 17 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: A házasság = elköteleződés megbocsátásra, hűségre, szeretetre
Előadás a házassági elköteleződésről és arról, miként kezeljük a közös életben óhatatlanul felbukkanó különbözőségeinket, illetve, hogyan adhatjuk tovább a társunknak a megbocsátást, a hűséget és a szeretetet, amit mi az Úrtól kaptunk.
Az előadásokra a belépés díjtalan. Köszönjük örök partnerünknek, házigazdánknak a támogatást!
-
Augusztusi szülészeti látogatás
Kedves Barátaink!
A hagyományosnak is tekinthető szülészeti látogatásunk augusztusi időpontja most SZOMBATON, augusztus 23-án, délelőtt 10 órától esedékes.
Szeretettel várjuk a várandósságuk harmadik trimeszterében járó kismamákat és párjaikat, kísérőiket. Az érdeklődőket Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti végig a szülészeti osztályon, a szülőszobákon. A találkozásra reggel 9.50-kor kerül sor a kórház belső udvarán, a bejáratnál.
Megkérünk értesítsétek várandós ismerőseiteknek, az érintett személyeket. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Nagyon fontos, hogy a melegre való tekintettel, és amúgy is, a látogatóknál legyen ivóvíz, a lenge öltözet javasolt! Ugyanakkor, témához kapcsolódó információ, hogy jövő pénteken, augusztus 29-én Vitos Mária szülésznő vezetésével a Csíki Anyák Egyesülete megbízásából indul a soron következő havi szülésfelkészítő, jelentkezni a 28-ik várandósságukat betöltött édesanyáknak lehet, javasolt. Érdeklődni a 0745515223-as telefonszámon lehet.