• Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    Családok adventje, másodszor

    Szeretettel meghívunk szombaton, december 20-án a karitatív jellegű egész napos családi napra a József Attila Általános Iskola Sporttermébe (volt 10-es iskola). A három szervező egyesület idén szélesítette a céljait: jótékonysági akciók is bekerültek a programba.

    A nemrégiben balesetet szenvedett 40 éves családapának műanyagkupakokat gyűjtünk jövőbeli kerekesszékéhez, illetve a négy és fél éves Orbán Bence veseműtétjére és utókezeléseire fogadunk el anyagi támogatást a nap folyamán.

    Várunk mindenkit az önfeledt hancúrra, ugrálásra, arcfestésre, vagy a sokféle kézművességre szombaton!

    plakat_j

  • Események,  Közérdekű,  Szociális

    Karácsonyi programok

    Kedves Barátaink!

    A óévre, 2014-re, egyesületünk pár programot szervez még, aztán megpihenünk egy kicsit, várva javaslataitokat a jövő évi szervezkedéseink kapcsán.

    Elsőre a holnapi, csütörtöki programunkat ajánlom figyelmetekbe, ekkor Ádám Kati néni és pár gyermek a Serke tánccsoportból népdalokat énekelnek, és tanítanak nekünk és csemetéinknek (a kicsiknek játszósarkat biztosítunk) a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében (december 11, 18 órától). Ezennel elindítjuk az adománygyűjtést Orbán Bencének, akiről olvashattatok, vesedaganattal műtenék.

    Eseményünk a FB-n: https://www.facebook.com/events/863133607041088/

    Második, karácsonyra hangolódó programunk, egy könyvbemutató lesz, december 16-án kedden 18 órai kezdettem várunk a Megyei Könyvtárba, ahol a székelyudvarhelyi magyar szakos tanárnő fogja nyolcadik könyvét, a Bolyongás a rengetegben címűt bemutatni nekünk. Nekem megvan a könyv, ajánlom figyelmetekbe, de akár karácsonyi ajándékba is, 30 lej, és 2 CD-t tartalmaz 14 Grimm-mesével rajta. Itt is gyűjtünk Bencének. https://www.facebook.com/events/684920761616467/

    Harmadik programunk egy közös szerveződés másik 13 helyi civil szervezettel, ez lesz december 19-én az Adventi Szeretetmorzsa, melyet immáron hamadik alkalommal szervezünk meg, és idén is hazavihető a Betlehemi Békeláng a családokba a cserkészek jóvoltából. 16 órától várunk mindenkit a városi karácsonyfához élő zenével, meleg teával és finom zsíros kenyérrel, gyertek közénk, legyünk pár kedves perc erejéig, óráig együtt. https://www.facebook.com/events/625028854286716/

    Negyedik, és egyben utolsó programunk karácsony előttre, talán az évre, a másodszor megszervezett, szintén helyi civil szervezetekkel közösen megvalósítandó Családok Adventje a Családlánccal egész napos programunk az Erőss Zsolt Sportcsarnokban, melynek végleges, bővített programján még dolgozunk, de sok információt máris megtaláltok a FB-eseményben (https://www.facebook.com/events/591461507622414/) , mindenképp készüljetek fel, hogy egész napos ingyenes program, lesz arcfestés, csúszda, ugráló, rengeteg kézműves foglalkozás, előadások, angyaljárás, de még a kerekesszékek használatát is kipróbálhatjátok, a gyerekek is. Ezen alkalomkor is folytatjuk a gyűjtést Bencének, sőt, felzárkózunk egy nagyszerű projekthez, itt  Bíró Alpár kerekesszékjének megvásárolásához szükséges összeget szeretnénk beváltani használt műanyag kupakokkal, úgyhogy már most felkérünk, hogy támogassátok eme nemes célt, és hozzátok be összegyűjtött kupakjaitokat. További gyűjtési helyszínek vannak kialakulóban: Városháza, Megyei Tanács, Mozgássérültek Szervezete, Nagy István Művészeti Iskola kapusszobája. Eseményünket a Családlánc Mozgalom és Magyarország Kormánya támogatja.

    Várunk mindenkit nagy szeretettel!

    A szervezők

  • Események,  Közérdekű

    VII. Nemzetközi Babahordozó Hét Csíkban

    VII. Nemzetközi Babahordozó Hét, 2014. október 10-11., Csíkszereda,

    Hargita Megye Tanácsának márványtermeuj NBN 2014

    2014. október 10., péntek

    17.00 – Megnyitó és fényképkiállítás

    17.10 – Beszélgetés a helyes hordozásról, tévhitek eloszlatása, kötözési technikák bemutatása

    18.30 – Az „Îndrăznesc să nasc așa cum vreau” című román dokumentumfilm vetítése

    2014. október 11., szombat

    10.30 – Hordozóeszközök mustrája, csere-bere-vására, közben hangulatzene, hordozósbuli:)

    11.40 – Tombolahúzás

    12.10 – Séta a Milleniumi templomkertbe az Anyaság szoborhoz, közös fénykép itt, majd további séta a babákkal, gyermekeink saját babáikkal

    MamiraA tombolánk főnyereménye egy Mamira márkájú csatos hordozó. Tombolavásárlásra a helyszínen kerül sor.

    Várunk mindenkit szeretettel!

    A szervezők

  • Események,  Közérdekű

    Könyvbemutató: Kádár Annamária Mesepszichológiája. Kettes.

    Örömmel értesítünk mindenkit, hogy elkészült Kádár Annamária Mesepszichológia2. című könyve, és szeretettel várunk mindannyiatokat a könyvvásárral egybekötött könyvbemutatóra 2014. október 2-án, csütörtökön 19 órától a Nagy István Művészeti Liceum aulájába. https://www.facebook.com/events/1556353117926999/ 

    A könyvbemutatót megelőzi egy igen érdekes előadás, melyet a szerző tart a következő témakörben: A waldorf oktatás, mint a szív pedagógiája, avagy hogyan valósul meg család és a waldorf iskola együttműködésével az érzelmi intelligencia fejlesztése 17 órától. A szervezők mindenkit szeretettel várnak! https://www.facebook.com/events/266882830167121/  

    És akkor néhány gondolat a könyvbemutató kapcsán: Mesepszichológia 2., Útravaló “kényes” nevelési helyzetekben

    plakatA Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és a mese érzelmi intelligencia fejlesztő hatására koncentráltam. A második részben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a „kényes” nevelési helyzeteket veszem górcső alá, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást. A mese ugyanis az én megközelítésemben nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és a gyermekünknek. Ezt ráadásul nemcsak este vagy az erre szánt pillanatokban, de folyamatosan meséljük, sokszor szavak nélkül is – a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal.

    Szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a mi világképünkről szólnak. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben – és azt is, hogy mikor adjuk fel. Bár egy-egy nevelési probléma kapcsán legtöbbször a gyermekünk viselkedésére fókuszálunk, azt szeretnénk megváltoztatni, rólunk mesél az is, hogy melyik az a konfliktushelyzet, ami drámai feszültséget okoz bennünk, és az is, hogy mit kezdünk vele. A gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin dolgoznunk kell, a vele kapcsolatos nehézségek jelzések – és egyben lehetőségek is a továbblépésre. Felhívják a figyelmünket arra, hogy miben kell változnunk, fejlődnünk. Igen, ha engedjük, gyermekünk átírja a történetünket – és ebben a folyamatban mi válunk tanulóvá.

    Második könyvemben túlnyomórészt azokról a nevelési kérdésekről írok, amelyekkel kapcsolatban a legtöbbször kértek tőlem tanácsot az elmúlt évek során, és igyekszem megmutatni azt is, hogy miként jelennek meg ezek a helyzetek a mesékben: dackorszak, testvérféltékenység, félelmek-szorongások, gyász és veszteséggel való munka.  Korcsoportokra és témakörökre lebontva ajánlok olyan, valóban magas színvonalú, magyar és külföldi szerzők által írt meséket, melyeknek meggyőződésem szerint jó hasznát vehetjük a problémák megoldásában.A kötet tíz újabb, általam írt érzelmi intelligencia fejlesztő mesét is tartalmaz a 4-9 éves korosztály számára. Az előadásban a kényes nevelési helyzetek mellett (testvérféltékenység, dackorszak, félelmek, szorongások kezelése, gyász és veszteségekkel való munka) beszélek a saját belső gyermekünk, “csodagyermekünk” megőrzésének lehetőségéről valamint a helyzetfüggő nevelésről is.

  • Események,  Közérdekű

    Szülők Iskolája Különkiadás

    Örömmel értesítünk mindenkit, hogy régóta dédelgetett vágyunk válhat valóra jövő héten, szeptember 9-13. között, melynek szeretnénk, ha minél több ember részese lenne. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének támogatásával családterápiában és gyermeknevelési témákban hallgathatunk 4 napon keresztül előadásokat, melyeket a sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg családjával Budapesten élő Dr. Pálhegyi Ferenc gyógypedagógus, pszichológus, ny. főiskolai tanár, családgondozó, lelkigondozó és kedves felesége, dr. Pálhegyi Ferencné Gede Lívia, öt felnőtt gyermek édesanyja, valamint lányuk, Brouwer Pálhegyi Krisztina gyógypedagógus, családi tanácsadó, nevelési tanácsadó tartanak a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében a lenti program szerint.

    Szeptember 9. kedd,  18 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: Hová lettek az apák? – Az apa szerepe a gyermek lelki fejlődésében

    Vannak zsarnok, elfoglalt és láthatatlan apák. Milyen apára van szüksége a gyerekünknek?

    Szeptember 10. szerda, 18 óra – Brouwer Pálhegyi Krisztina: Kire hallgat a gyerek? – A KÉK-nevelés alapjai

    Előadás egy újszerű, mégis bibliai elveken alapuló nevelési elméletről, a KÉK – Kapcsolatra Épülő Következetes – nevelés alapelveiről.

    Szeptember 11. csütörtök, 18 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: A férj és a feleség szerepköre a házasságban

    Mint férfiak és nők lelki szükségleteinkben is különbözünk egymástól. Azt kell adnunk a társunknak, amire szüksége van: az asszonynak biztonságot, a férfinak tiszteletet.

    Szeptember 13. szombat, 11 óra – Dr. Pálhegyi Ferencné Gede Lívia és Brouwer Pálhegyi Krisztina: Gyermeknevelés gyakorlatban (fórumbeszélgetés)

    Szeptember 13. szombat, 17 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: A házasság = elköteleződés megbocsátásra, hűségre, szeretetre

    Előadás a házassági elköteleződésről és arról, miként kezeljük a közös életben óhatatlanul felbukkanó különbözőségeinket, illetve, hogyan adhatjuk tovább a társunknak a megbocsátást, a hűséget és a szeretetet, amit mi az Úrtól kaptunk.

    Az előadásokra a belépés díjtalan. Köszönjük örök partnerünknek, házigazdánknak a támogatást!

    Plakat

  • Események,  Közérdekű

    A Történet része vagyunk 4-ik éve. Jó így.

    Kedves Barátaink!

    Olvasgatom az idei Tusványos programját, felfedezek új sátorokat, és mennyi jó programot, csak időnk legyen benézni egyesekre. Talán eljön az idő, amikor a stafétát átadjuk a fiatalabb anyukáknak, és mi magunk, családjaink körében sátorral vonulunk le 5 napra az egyre növekedő gyermekeinkkel konkrétan résztvevői, táborozói céllal. Huhh, gondolom addig még jó sok van…

    Elkészült a végleges programunk, melyet közzéteszünk lennebb, ugyanakkor ide beillesztem a www.tusvanyos.ro oldalon eddig még egy dokumentumban meg nem található programot is, használjátok egészséggel!

    A lenti program a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Csíki Anyák Egyesülete közös rendezvénye.

    Várunk nagy szeretettel a Csíki Anyák sátorhoz:

    Július 22, kedd

    15.00 – Lázár Mártával a Léleksimogató ötlet– és házigazdájával beszélgetünk az élet dolgairól, Csíkszereda

    16.30 – A család fontossága és szerepe a mai társadalomban – Dánél Sándor elnök, Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért, Csíkszereda

    Július 23, szerda

    15.00 – Egyed Éva szülésznővel beszélgetünk, Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, Csíkszereda

    16.30 – Szoptatás, babahordozás, mosható pelenkázás, avagy a fenntartható kötődő nevelés – szakemberekkel beszélgetünk

    Július 24, csütörtök

    14.00 – 17.00 – Bográcsolás Ottissal, az Erdélyi Konyha főszerkesztőjével, Csíkszereda

    17.00 – 18.00 – Asszonysors Moldvában – vendégünk Oláh-Gál Elvira újságíró, rádiótudósító, Csíkszereda

    Július 25, péntek

    11.00 – 15.00 – Ismerkedés a népi motívumokkal – a foglalkozást Tifán Irénke vezeti, az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének elnöke, Székelyudvarhely

    15.00 – A fiatal értelmiségiek krízise: a kapunyitási pánik – Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus, tréner, Marosvásárhely

    16.30 – A kapuzárási pánik pszichológiája – Kakassy Blanka pszichológus, mentálhigiénés szakember, Marosvásárhely

    Július 26, szombat

    CsAkEgy_Vedem (Közös programok a marosvásárhelyi Védem egyesülettel.)

    10.00 – 13.00 – Könnyebb megelőzni, mint gyógyítani –  ingyenes talpdiagnosztika a csíkszeredai Talpdiagnosztikai centrum jóvoltából

    11.00 – 13.00 – Gyógyító illóolajak – Máthé Kriszta (Szépfalu) és Lázár Mónika (Csíkszereda) vezető doTerra szaktanácsadókkal Kacsó Etelka (Marosvásárhely) és Lipeczky Erna-Andrea (Csíkszereda) beszélgetnek

    15.00 – 16.30 – Immunrendszer és az allergiák – Dr. Albert Kinga immunológus, Sepsiszentgyörgy

    17.00 – 18.00 – Fergeteges Zumba party Ábrahám Emőkével és csapatával Csíkszeredából, Vitus Kingával és csapatával Sepsiszentgyörgyről, Veress Orsolyával és csapatával Marosvásárhelyről, valamint az érdeklődőkkel

  • Események,  Közérdekű

    Ólombörze könnyűszerrel!

    Kedves Barátaink!

    Amikor másfél hónappal ezelőtt megkeresett Datki Szabolcs programfelelős egy ruhacserélős, közösségépítős javaslattal, na, akkor jártam először a sokak által kedvelt, ismert és átbulizott Ólommadár romkocsmában. Pedig gyerekkoromban voltam még az épületben, de akkortájt mészáros működött benne, az ívelt mennyezet eszembe juttatta a hűvös levegőt, komor munkahangulatot, ami mára már elillant, ide s tova legalább 20 éve. Na, így telik az idő….

    Szabolcs egy nagyszerű lehetőséget talált ki, mi segítünk a szervezésben, és reménykedünk, hogy sikerül újat teremteni, különlegest városunkban, visszatérő jelleggel, közkívánatra.

    A szabályt lennebb írom, maradt még pár szabad hely, és jelentkezni szabad Lipeczky Andreánál a plakáton megadott elérhetőségeken. Várunk szeretettel!

    RuhaborzeRendhagyó módon és nem titkolt hagyományteremtő szándékkal kezdeményezünk börzét az Ólomban. A börze a későbbiekben majd kiterjed kézművesekre, helyi termelőkre, könyvvásárra, ám ezúttal és egyben elsőre, Ruhacsere börzét indítunk.
    Minden hónap első vasárnapján, ám ezúttal az elsőt, július 6-án, vasárnap rendezzük meg.

    NŐI RUHACSERE

    A cél az, hogy nem feltétlen pénzért vásárolsz, hanem cserélsz! Hozol 5, de legtöbb 10 ruhadarabot, legyen az bármi, nadrág, szoknya, póló, ing, ruha, öv, kiegészítő, és azt egy előzetes, közös ellenőrzés után, beteszed standra, az asztalra magad elé, kvázi azokat „árulod”, és maximum ugyanannyi darabot vihetsz is el, mint amennyit hoztál.

    A ruháknak jó minőségűnek, nem szakadtnak, nem elnyűttnek és kimondottan frissen mosottnak kell lenniük, ezzel is megtisztelve nőtársaidat!

    A CSERE technikai lebonyolítása:

    A ruhacsere 15 – 18-ig óráig tart, belépéskor a fenti kritériumoknak megfelelően ellenőrizzük az általad hozott ruhákat, kapsz egy, a ruhák számával megegyező sorszámot, és a kilépéskor fel kell mutatnod a sorszámod, amit távozáskor leadsz.
    Fontos (!), hogy ugyanannyi ruhával távozz, mint amennyivel jöttél. Ha nem tudod mindenik ruhadarabod cserélni, akkor is el kell vinned a sajátod, azaz amit magaddal hoztál.

    Megjegyzés: Ha magadnak megfelelő ruhát találsz, és esetleg a „cseretársad” úgy találja, hogy az általad felajánlott darab nem üti a mércét, vagy méretkülönbségek vannak, akkor a megoldás, hogy egymás közt pénzbeli felárral válthattok. Ebben az esetben is, a cserét meg kell ejtenetek, mert csak annyi ruhadarabbal léphetsz ki, mint amennyivel jöttél. Ha vásártársadnak nincs szüksége a ruhá(i)dra, akkor egymás sorszámozott lapjára felírjátok, hogy: VÁSÁR, és a darabszámot, ez esetben te plusz darabokkal, ő mínusszal távozik.
    A lényeg, hogy figyelmesen válaszd ki a börzére hozott ruhákat, és az Ólommadár ne a lomtalanítás helyszíne legyen, hanem egy kulturált börze, ahová örömest visszatérsz havonta.

    Figyelem: A résztvevők számát korlátozzuk, a létszámot a kocsma méreteihez igazítva, ahhoz, hogy egy komfortos cserét, felpróbálást tudjunk biztosítani.

    A börze, ruhacsere ideje alatt 10 év feletti fiúk és férfiak nem tartózkodhatnak a helyiségben és ez idő alatt tilos a dohányzás is! Természetesen a pulti/kocsmai kiszolgálás folyamatos és zavartalan.

  • Események,  Közérdekű

    Évadzáró Szülők Iskolája

    Kedves Barátaink!

    SzaboGyuriA negyedik évad utolsó előadását szervezzük meg ma, július 3-án, 19 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében. Szabó Gyuri bácsitól a bükki füvesembertől megtudhatjuk, hogy milyen gyógyteákat alkalmazhatunk gyermekeink immunerősítésére, meghűlés vagy torokfájásra, milyen gyógynövények nélkülözhetetlenek egy családban.

    Hozzátok magatokkal kérdéseiteket, és nézzetek bele a következő videóba, netalán iratkozzatok fel a népgyógyász hírlevelére.
    http://gyorgytea.hu/fooldal/a-legujbb-gyuri-bacsi-video-gyogyteak-gyerekeknek

    A belépés továbbra is díjtalan, adományokat szívesen fogadunk.
    Társszervező a Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István otthona.

  • Események,  Koncert,  Közérdekű,  Szociális

    Pünkösd a jótékonyság jegyében

    Kedves Barátaink!

    Idén negyedik alkalommal költözünk ki egyesületi sátorral a csíksomlyói templomkertbe a pünkösdi búcsú idejére, szombaton.

    Sátorunkhoz szeretettel várunk minden megpihenni vágyó családot, almával és vízzel tudjuk megkínálni a hozzánk betérőket, valamint a gyerekek kifestőzhetnek, játszhatnak.

    Folytatjuk az adománygyűjtést az 5 hónapos Kohlruss Natasa részére, mivel a kislány tüdőérbillentyű műtétjére egy hónapon belül sort kell keríteni. Natasának különben az este 20 órától, a Szakszervezetek Művelődési Házában kezdődő Role Hagyományos Pünkösdi Koncertjén is lehet adományozni.

    Várunk szeretettel!

    plakat