• Közérdekű

    Folytatódik a Szülők Iskolája!

    Sokszor halljuk ismeretségi köreinkben, hogy nagyobb vagy kisebb gyermekeiket hogyan próbálják távol tartani a szülők az Internet csavaros világától, vagy legalábbis korlátozni a gyermekek hozzáférhetőségét az újabb kütyükhöz, technikákhoz, játékokhoz, közösségi oldalakhoz, előadónk Koronka Sándor szakfelügyelő gyakorlati tanácsokkal és bemutatóval készül a keddi, április 12-i találkozóra, kérdésekre válaszol, segíteni próbál a szülőknek.
    Várunk szeretettel a baráti körben zajló beszélgetésre, hozd el kérdéseidet, és térj haza felvilágosulva, ezt kívánjuk!

    Íme a mai rádiós anyag is, köszönet érte Günther Ottó szerkesztőnek és Sándornak!

     

  • Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    Ha hétfő, akkor zenebölcsi Orsival! És kedden Szülők Iskolája!

    Kedves Barátaink!

    IMAG3220Mi sem mulatságosabb az ovis időszak előtt álló tipegőknek hétfőn délelőtt, mint egy órán át tartó laza táncikálás, mondókázás barátjaik, édesanyjuk társaságában, kellemes környezetben, az Albert atya házban.

    Van már egy kialakult csoport, de az újaknak mindig örülnek, és szeretettel fogadják, aki kipróbálná, keresse a vidám kis csapatot a Müller László u. 3/C/2-es lakrésznél, bejárat az utcáról, NEM a lépcsőházból, kezdés 10.30-kor!

    Ugyanakkor, közhírré tétetik (egy ideje:)), hogy március 24-én, kedden 18.30-tól folytatjuk a Szülők Iskolája előadássorozatunkat egy mindig aktuális témakörrel, amikor is dr. Kraft Hunor rezidens szülész-nőgyógyászt kérdezhetjük mindenről, amit a szülészet-nőgyógyászati téma fed Csíkban, és bárhol a világban: rutinvizsgálat, szűrések, ellenőrzések, és hasznos tanácsok a szakembertől. Helyszín a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadója. A hatékonyabb szervezés érdekében pedig, kérjük a résztvevőket, hogy küldjék el kérdéseiket az info@csikianyak.ma mailcímre, hogy mindenki elégedetten távozhasson az előadásról. FB-esemény itt.

    Szeretettel várunk!

  • Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    Egyesületi programok a hétre / márciusra

    Kedves Barátaink!

    Az elkövetkezendőkben igyekszünk időben értesíteni mindenkit az egyesületi programokról, ha ez eddig nem is történt ebben a formában, de várhatóan mindenre jut egyszer csak időnk. Íme a már biztosan leszögezettek márciusra:foto

    – 8., vasárnap: Guzsalyas (kötés, horgolás, javítás) az Albert atya házban 16 órától

    – 9., hétfő: Zenebölcsi Gergely Orsival az Albert atya házban 10.30 órától

    11037345_10202987084392134_1066566947034360986_n– 11., szerda: Szerdai KimeNő Rákossy-Bocskor Brigittával az Albert atya házban 10 órától (gyerekekkel, várandósan, egyedülállóan, várnak mindenkit szeretettel!)

    – 13., péntek: Tavaszi Százlábú Börze a Szakszervezetek Művelődési Házának első emeletén 17 órától

    A heti jellegű programok állandóak (vasárnap, hétfő, szerda), esetleg betegség következtében maradnak el, de erről mindig időben értesítjük a résztvevőket a lev.listán és a csíkianyák FB csoporton keresztül.

    – 21., szombat: hagyományos havi szülészeti látogatás a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, találkozás 9,50-kor a büfé előtt, az információkat Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővértől hallják a várandósságuk harmadik trimeszterében járó kismamák és kísérőik. Vizet hozzanak a kismamák magukkal!

    – 24., kedd: a Szülők Iskolája programunk keretén belül, első alkalommal köszönthetünk helyi szülész-nőgyógyászt köreinkben, akinek nagyon köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat: dr. Kraft Hunor rezidens orvos jön közénk és az általános nőgyógyászati, szülészeti kérdésekre válaszol 18 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében.

    – 31., kedd: harmadszorra szervezzük meg 13 másik helyi civilszervezettel közösen a Nagyböjti Szeretetmorzsa akciónkat, amikor a város főterén meleg teát és kalácsot osztogatunk a járókelőknek 16 órai kezdettel.

    Várunk mindenkit nagy szeretettel előadásainkra, programjainkra!

    A csapat!

  • Események,  Közérdekű

    Szülők Iskolája Különkiadás

    Örömmel értesítünk mindenkit, hogy régóta dédelgetett vágyunk válhat valóra jövő héten, szeptember 9-13. között, melynek szeretnénk, ha minél több ember részese lenne. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének támogatásával családterápiában és gyermeknevelési témákban hallgathatunk 4 napon keresztül előadásokat, melyeket a sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg családjával Budapesten élő Dr. Pálhegyi Ferenc gyógypedagógus, pszichológus, ny. főiskolai tanár, családgondozó, lelkigondozó és kedves felesége, dr. Pálhegyi Ferencné Gede Lívia, öt felnőtt gyermek édesanyja, valamint lányuk, Brouwer Pálhegyi Krisztina gyógypedagógus, családi tanácsadó, nevelési tanácsadó tartanak a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében a lenti program szerint.

    Szeptember 9. kedd,  18 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: Hová lettek az apák? – Az apa szerepe a gyermek lelki fejlődésében

    Vannak zsarnok, elfoglalt és láthatatlan apák. Milyen apára van szüksége a gyerekünknek?

    Szeptember 10. szerda, 18 óra – Brouwer Pálhegyi Krisztina: Kire hallgat a gyerek? – A KÉK-nevelés alapjai

    Előadás egy újszerű, mégis bibliai elveken alapuló nevelési elméletről, a KÉK – Kapcsolatra Épülő Következetes – nevelés alapelveiről.

    Szeptember 11. csütörtök, 18 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: A férj és a feleség szerepköre a házasságban

    Mint férfiak és nők lelki szükségleteinkben is különbözünk egymástól. Azt kell adnunk a társunknak, amire szüksége van: az asszonynak biztonságot, a férfinak tiszteletet.

    Szeptember 13. szombat, 11 óra – Dr. Pálhegyi Ferencné Gede Lívia és Brouwer Pálhegyi Krisztina: Gyermeknevelés gyakorlatban (fórumbeszélgetés)

    Szeptember 13. szombat, 17 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: A házasság = elköteleződés megbocsátásra, hűségre, szeretetre

    Előadás a házassági elköteleződésről és arról, miként kezeljük a közös életben óhatatlanul felbukkanó különbözőségeinket, illetve, hogyan adhatjuk tovább a társunknak a megbocsátást, a hűséget és a szeretetet, amit mi az Úrtól kaptunk.

    Az előadásokra a belépés díjtalan. Köszönjük örök partnerünknek, házigazdánknak a támogatást!

    Plakat

  • Események,  Közérdekű

    Évadzáró Szülők Iskolája

    Kedves Barátaink!

    SzaboGyuriA negyedik évad utolsó előadását szervezzük meg ma, július 3-án, 19 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében. Szabó Gyuri bácsitól a bükki füvesembertől megtudhatjuk, hogy milyen gyógyteákat alkalmazhatunk gyermekeink immunerősítésére, meghűlés vagy torokfájásra, milyen gyógynövények nélkülözhetetlenek egy családban.

    Hozzátok magatokkal kérdéseiteket, és nézzetek bele a következő videóba, netalán iratkozzatok fel a népgyógyász hírlevelére.
    http://gyorgytea.hu/fooldal/a-legujbb-gyuri-bacsi-video-gyogyteak-gyerekeknek

    A belépés továbbra is díjtalan, adományokat szívesen fogadunk.
    Társszervező a Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István otthona.

  • Események,  Közérdekű,  Szociális

    Szülők Iskolája IV. évad, második előadás

    Kedves Barátaink!

    Hosszabb idő után, újraindítjuk a sokak által kedvelt Szülők Iskolája előadássorozatunkat. Idén megújult erővel, új szervezőkkel startol a több értékes előadást tartalmazó program.

    Így szerdán, április 23-án 18 órai kezdettel a Megyei Sürgősségi Kórház gyermekorvosa Dr. Tóth Zsuzsanna beszél a leggyakoribb gyermekbetegségek megnyilvánulási formáiról a Szezonális gyermekbetegségek kezelése az orvos-szülő partnerkapcsolat jegyében c. előadásában. A doktornő kitér arra, hogy betegség esetén mit tehet otthon a szülő és mikor kell már orvoshoz fordulni, valamint szó esik a házipatikáról is.

    Az előadásra a belépés továbbra is díjtalan, az esemény alatt adományokat fogadunk el a háromhónapos Kolhruss Natasa kezelésének támogatására.

    Rendezvényünk főtámogatója a Hargita Megyei Kulturális Központ.

    Várunk szeretettel mindnyájatokat!

    toth zs

  • Események,  Közérdekű

    Szülők iskolája, negyedik évad, első előadás!

    Kedves Barátaink!

    Pár napos pihenés után újabb eseménzre hívjuk fel figzelmeteket, éspedig a Szülők iskolája című előadássorozat negyedi évadjának első előadására, melyet ma tartunk, kedd délután hat óra 15 perctől  a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében. Az egyesület meghívottja ezúttal Ábrahám Előd sporttanácsadó, édesapa, aki a Miért fontos a megfelelő sportválasztás? címmel tart előadást.
    Ábrahám Előd 26 éves cselgáncsozói múlttal rendelkezik, volt már edző, testnevelő tanár és a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság szakfelügyelője. Nemrégiben sporttanácsadói irodát nyitott Csíkszeredában, mellyel elsődleges célja, hogy mozgásra bírja a gyermekeket, felnőtteket az egészséges életmód jegyében. A hiánypótló iroda sok szülőnek nyújthat segítségül abban a döntésben, hogy gyermekének milyen sportág felelne meg a legjobban több gyermeket, szülőt érintő szempontot is figyelembe véve. A tanácsadó iroda tevékenységének bemutatásán túl, a meghívott számtalan kérdésre fog válaszolni.

    Az előadásra a belépés díjtalan.

    Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

  • Események,  Koncert,  Közérdekű,  Szociális

    Szülő iskolája évadzárás és Motoros találkozó

    Kedves Barátaink

    Értesítünk titeket, hogy az egyesületünk által, 2011-ben elindított Szülők iskolája előadássorozat harmadik évadjának utolsó előadására kerül sor június 28-án, pénteken 17 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében.

    Marie ClaireGEEzúttal Gerle Éva budapesti főállású blogger, a Csak az olvassa blog szerzője látogat közénk. Az özvegy, három gyerekét egyedül nevelő édesanya a csakazolvassa.wordpress.com blogot a maga kedvére indította tavaly áprilisban, de a bejegyzések rohamosan terjedtek a közösségi oldalakon, egyre többen kattintottak rájuk, mára százezres az olvasottság. Évának rengeteg erdélyi olvasója van, kritikus, kétkedő nők hihetetlen belső tartással. Májusban a Hüpatia Médiadíjjal ismerték el a blogot, júniusban pedig megnyerte a Marie Claire Kiteljesedés kampányának Törődj a nőkkel! kategóriáját. Fő célja tiszta hangnak lenni, nem félni, megszólalni, irodalmat írni, összehozni, rákérdezni, végre elmondani. A naponta frissülő, reklámmentes blog nem novellafüzér, nem csoportterápia és nem segélyvonal, de mégis mindegyik: a szövegek ereje, a kérdések bátorsága nők és férfiak ezreinek hozott erőt, ébredést. A blog jó hangulatú találkozóhellyé is vált, százával szólnak hozzá az olvasók. Társadalmi sztereotípiákat bontogat fénnyel és légkalapáccsal, árnyalt humorával parodizálja a tipikust, rákérdez arra, amiről nem is tudtuk, hogy ennyire fáj, és azt főleg nem, hogy ezért.

    A péntek délutáni beszélgetés szuggesztív címe A némaságtól a pofonig, itt majd szó esik a bántalmazásról, és ezen belül a hatalomról, mert a blog szerzője szerint kevés szó esik erről errefelé. De olyan témák is érintve lesznek, mint a szülő-gyerek kapcsolat, hatalmi játszmák férj-feleség, szülő-gyermek között.

    A legolvasottabbaklegviccesebbek, Gerle Éva kedvencei. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt várunk szeretettel!

    MotorosTalalkozo2013Szintén pénteken, 28-án rajtol hivatalosan is az erdélyi motoros klubokat összefogó Motoros találkozó a szentegyházi Termál strandnál, melyre felkérést kaptunk a szervezőktől gyermeksátor, pihenő sziget létrehozására, ahol péntek délutántól vasárnap délelőttig teljesítünk szolgálatot a CsAkEgy sátornál. Lesz arcfestés, légvár, kirakósok, aláírásgyűjtés (www.egykozulunk.hu), valamit adománygyűjtés a 11 hónapos csíkdánfalvi Gyenge Hunorkának műtétjeire, és a 19 éves csíkszentmiklósi Szász Lórándnak.

    Természetesen ide is várunk titeket barátsággal ,szeretettel!

  • Események,  Közérdekű

    Szülők iskolája – Női szerepek – a sztereotípiákon innen és túl

    plakat bodoMárcius 12-én 18 órától újra jelentkezik a két éves  születésnapját ünneplő CsAkEgy Szülők iskolája elnevezésű előadássorozata. Az e heti meghívott dr. Bodó Julianna társadalomkutató és egyetemi tanár, aki a kulturális antropológia szemszögéből beszél férfiakról és nőkről Női szerepek – a sztereotípiákon innen és túl címmel.

    Mennyiben tekinthetők társadalmi konstrukcióknak a nőiesség ismérvei? Milyen formákban élnek ma a női szerepekhez kapcsolódó sztereotípiák? Honnan származhatnak ezek? Hogyan ivódnak belénk a társadalmilag elfogadott női és férfi szerepekről alkotott elképzeléseink? Miért változnak időről időre a női magazinokban megjelenő nő-képek? Ezekre és hasonló kérdésekre keressük a választ az előadáson – mondja dr. Bodó Julianna.

    A rendezvény a megszokott helyen, a Harghita Megyei Kulturális Központ alagsori termében kerül megszervezésre. A belépés ingyenes, a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

  • Események,  Közérdekű

    Szülők iskolájaIII. kedden, A lélek útjai a mesében

    Kedves Barátaink!

    Kalandos útra bátorítunk titeket kedden, február 19-én este 18.30-tól, ekkor ugyanis a más sokak által ismert, kedvelt Szász-Mihálykó Mária tanárnő, kommunikációs szakember jön el Székelyudvarhelyről a Szülők iskolája hallgatóihoz. Minden bizonnyal tartalmas, kimerítő előadáson vesznek részt az érdeklődők, ahol megtudhatjuk, hogy hogyan változik az emberi lélek fejlődése a mesékben, a mesék rejtett hatására, a nő, mint asszony, mint anya, hogyan jelenik meg a mesékben és egyéb érdekes témákkal készül a tanárnő.

    Helyszín a megszokott, a Kulturális Központ alagsori terme.

    Várunk szeretettel tehát az idei második előadásunkra, a belépés ingyenes, és köszönjük a Koz-Service, valamint a Tempo PMDS támogatását!

    A szervezők!