-
Szoptatás Napja Csíkszeredában
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993-ban nyilvánította augusztus 1-jét az anyatej, egyben a szoptatás világnapjává, az ezzel kezdődő hetet pedig anyatejes világhétté.
A WHO ajánlása szerint az a legegészségesebb, ha a csecsemők féléves korukig csak anyatejet kapnak. A szoptatás legalább kétéves korig javasolt, de ideális esetben addig folytatódik, amíg a gyermek magától abba nem hagyja. Kitértek arra, hogy az anyatej a legmegfelelőbb tápanyagokat tartalmazza, a csecsemő könnyen emészti meg, növeli a betegségekkel szembeni ellenállást, továbbá a szoptatás során bensőséges anya-gyermek kötődés alakul ki.
Idén is megtartjuk a Szoptatás Napját, melyre szeretettel várunk! Fekete Éva LLL szoptatási tanácsadójelöltet várjuk köreinkbe Székelyudvarhelyről, akitől kérdezhettek, kiegészíthetitek eddigi ismereteiteket, esetleg meggyőződhettek, hogy jól haladtok az anyatejjel történő táplálás olykor göröngyös útján.
A beszélgetés után, levetítjük a Lion Mentor Association támogatásában létrejött Vállalom a szoptatást c. román dokumentumfilmet.Helyszín : a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadója
Időpont: augusztus 4, csütörtök, 14 óra.
-
Régizene Fesztivál velünk
Családi meghívó a Csíkszeredai Régizene fesztiválra: „kivezetett” zene a gyerekeknek
Családbarát- és zenepárti megoldással rukkoltak elő a Csíkszeredai Régizene Fesztivál szervezői azok számára, akik gyerekeikkel együtt vennének részt a Fesztivál szabadtéri koncertjein.
Az idén a Mikó-vár előtti pázsitot rendezik be a koncertek alatti gyerekfoglalkozásokhoz, ahol a kicsiknek „kivezetve” szól háttérzeneként az, amit a várban a közönség a zenei élmény biztosításához szükséges csöndben élvezhet.
Visszatérő kérdés a Régizene fesztivál koncertjei a csíkszeredai Mikó-várban, hogy a kisgyerekes családok számára hogyan megoldható az együttes jelenlét: a hangulat hogyan megosztható, hogyan lehet számukra lehetőséget biztosítani arra, hogy közel is legyenek a fesztiválhoz, kapjanak is belőle, de, lévén a régizenekoncertek nem kihangosítottak, a hallgatóság is zavartalanul élvezhesse a harmóniákat.
Az idén a szervezők azt a lehetőséget próbálják is – és ajánlják, meghívójuk mellé, a kisgyerekes családoknak – , hogy a Mikó-vár előtti pázsiton húznak fel sátrakat, és a Csíki Anyák Egyesületével partnerségben gyerekfoglalkozások lesznek.
Ugyanakkor ki is vezetik a koncertet, hallható lesz, a kicsik számára is elérhető, és a szervezők nagyon remélik, hogy aki azt szeretné, hogy zavartalanul élvezhesse a virtuóz fellépők koncertjeit, ezáltal ők is megkapják ezt a lehetőséget.
„Nagyon fontos megértetni, hogy a historikus előadásmód, ami ezt a fesztivált jellemzi, ízt jelenti, hogy ugyanúgy hallatszanak a hangok, ugyanúgy szólalnak meg a hangszerek, mint annak idején, korabeli hangszerelésben, tehát nincs hangosítás. És ez egy különleges alkalom arra, hogy csendben hangolódjunkrá a koncertekre, az egyedi hangzásra, és hogy a közönségnek ugyanazt az egyedi élményt nyújthassuk, amiért eljöttek, és miért mi meg is dolgoztunk.” – mondta Ferencz Angéla, a Régizene Fesztivál menedzsre, a Csíkszeredában hétfőn tartott sajtótájékoztatón.
A http://regizene.ro oldalon elérhető programra készülő családoknak jelezzük: a Mikó-várba érkezéskor a fesztivál önkéntesei rendelkezésükre állnak a koncertek idejére.
Forrás: http://regizene.ro/html/2016/hu/csaladi-meghivo-a-csikszeredai-regizene-fesztivalra-kivezetett-zene-a-gyerekeknek/
-
Húsvétra készülődtünk!
Igen gazdag keddi napot tudhatnak maguk mögött az egyesületi, és lev.listás tagok, hisz tegnapelőtt, 26-án két helyszínen is a szeretet, a közösségi élet, önzetlen felajánlás jellemezte földi hétköznapunkat, húsvétra hangolódásunkat.
Időrendi sorrendben beszámolva, az adventi Szeretetmorzsa akció sikeressége, a civilek szoros barátsága egyaránt nyomós ok volt a második hasonló jellegű program megszervezésében, immáron 12 szervezet biztosította az önzetlen kínálkodást és gyönyörű zenei programot a nagyböjti időszak végén. Fogadjátok szeretettel a hivatalos beszámolást Bács Béla János, a Szent Tamás Alapítvány tagjának tollából:
„Nagyböjti szeretetmorzsa – 2013
Azt reméltük, hogy tavasz lesz. Nem lett. Még nem.
De szeretetmorzsával szívünkben és kosarainkban, mégis ott álltunk Csíkszereda felújított főterén és az érdeklődők nem késtek. A forró teának, ilyen körülmények között, nagyobb kelete volt, mintha hétágra sütött volna a Nap és a friss kalács is jól esett vendégeinknek. Jó volt látni – a szervezők szemével mindenképp, de remélem a vendégeink is így gondolják – hogy kisebb-nagyobb csoportba gyűlve, néhány mondat erejéig megálltak a járókelők, elfogadták, amit felkínáltunk, kérdeztek minket, érdeklődtek a rendezvény felől, mások pedig régi ismerősöket köszöntöttek a közelgő ünnep alkalmából. A legszebb vendégmarasztaló mindenképp a gyerekek hangszereiről felcsendülő zene volt. Amíg ők zenéltek, különös varázs lengte be az összesereglett tömeget és szelíden közelebb csalogatta az éppen kissé távolabb elhaladókat.
„Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcsét! (Mt. 3,8)” – áll a képeslapon, melyet magukkal vihettek az érdeklődők. Reméljük, hogy néhányszor rátekintenek még otthon vagy megörvendeztetnek egy kedves rokont vagy barátot az elpostázott, jókívánságaikkal kiegészített lappal.
Rendezvényünk – a nagyböjti szeretetmorzsa – lezárult, de a szociális-karitatív tevékenységet folytató csíki civil szervezetek összefogása révén, reményeink szerint újabb rügy fakad majd.
A tavasz most már nem várat sokat magára.”
A szervezők:
Szent Tamás Alapítvány, Gyulafehérvári Caritas, Családi Elhelyező Központok Szövetsége, Csibész Alapítvány, Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért, Csíki Anyák Egyesülete, Romániai Magyar Cserkészszövetség – Csík körzete, Néri Szent Fülöp Egyesület, Csíki Apák, Anyák és apróságok Krisztusi közössége, Fokoláre mozgalom – Csíkszereda, Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége, Szent György Lovagrend.
A Szeretetmorzsa után hat órai kezdettel a másik húsvéti akciónkra siettünk, a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében már nagy számban ügyeskedtek az anyukák, és a felnövekvő generáció:). A képek is hűen visszaadják a felemelő hangulatot, örvendetes, hogy évről évre többen jönnek el, és tartják fontosnak ezt a közösségformáló, összetartó néhány órát. A kicsik tojástartókat, kiégetett só-liszt gyurmát díszíthettek, képeslapokat készíthettek, vagy éppen vízfestékkel készíthették el ünnepi rajzaikat, nagyjából 70-80 fő volt jelen ezen a tematikus foglalkozáson. Köszönjük, hogy eljöttetek!
A munkát természetesen folytatjuk, további programok várhatók a közeljövőben, addig is, szeretetet, megújulást kívánunk, és természetesen áldott ünnepet mindenkinek, szüleinknek, barátainknak, támogatóiknak, a média munkatársainak egyaránt!
A csapat
-
Szülők iskolája – Női szerepek – a sztereotípiákon innen és túl
Március 12-én 18 órától újra jelentkezik a két éves születésnapját ünneplő CsAkEgy Szülők iskolája elnevezésű előadássorozata. Az e heti meghívott dr. Bodó Julianna társadalomkutató és egyetemi tanár, aki a kulturális antropológia szemszögéből beszél férfiakról és nőkről Női szerepek – a sztereotípiákon innen és túl címmel.
Mennyiben tekinthetők társadalmi konstrukcióknak a nőiesség ismérvei? Milyen formákban élnek ma a női szerepekhez kapcsolódó sztereotípiák? Honnan származhatnak ezek? Hogyan ivódnak belénk a társadalmilag elfogadott női és férfi szerepekről alkotott elképzeléseink? Miért változnak időről időre a női magazinokban megjelenő nő-képek? Ezekre és hasonló kérdésekre keressük a választ az előadáson – mondja dr. Bodó Julianna.
A rendezvény a megszokott helyen, a Harghita Megyei Kulturális Központ alagsori termében kerül megszervezésre. A belépés ingyenes, a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.
-
Űűűűűűű, hűsvét:)!
Kedves drága Barátaink!
Óriási lépésekkel közeledik a húsvét, arra gondoltunk tehát, hogy helyszíni lehetőségeinkhez mérten, mi is megszervezünk egy tematikus foglalkozást nyuszivárásra. Sikerült is, csütörtökön, április 5-én 18 órai kezdettel várunk minden érdeklődőt, tojásírót, kézimunkázni vágyót a Hargita Megye Kulturális Központ alagsori termébe, ahol néhány odaadó édesanya igyekszik mindenkinek újdonságokat mutatni, gyönyörű tojásokat írni, 3D-s köszöntőket készíteni, bütykölni, bogozni, ragasztani a gyerekekkel. Kérünk hozzatok magatokkal keményre főzött tojásokat, kesicét, ha van, de a helyszínen is lehet vásárolni majd, pamut rongyot tojásfényesítésre, és bármi más kelléket, amivel dolgozni szeretnétek (kisolló, ragasztó stb.). Fontos megjegyzésünk, hogy az édesapákat se tessék otthon felejteni, ez egy családi találkozás, és szeretnénk beavatni őket is a készülődés hangulatába.
Igyekszünk a legkisebbeknek is mozgásteret, lehetőségeket biztosítani, úgyhogy még őket sem kell otthon hagyni.
Áldott, meghitt ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Házigazdák Balázs Enikő, Bíró Gyöngyvér, Csikós Kata, Szakács Gyöngyike, Oláh Olgi, V. Kiss Magdi.
-
Szülők iskolája II. kedden; aláírásgyűjtés tipegőkért a héten!
Kedves Barátaink!
Elérkeztünk a Szülők iskolájának harmadik, idei előadásához, ma, március 27-én kedden 18 órai kezdettel Dr. Mezei Márta bőrgyógyász szakorvos hív mindannyiunkat egy interaktív, vetítéssel egybekötött beszélgetésre Kisgyermekek bőrének ápolása és az allergiás hajlam növekedése címmel. Mint megszokhattátok, az esemény helyszíne a Kulturális Központ alagsori terme, előadássorozatunkat pedig Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és Hargita Megye Kulturális Központja támogatják. Márti az újszülött és a kisgyerekek bőrének sajátosságáról, ápolásáról, a leggyakrabban felmerülő problémáiról fog beszélni, és sokan tudják, tapasztalták már, hogy kisgyerekkorban leggyakrabban az atópiás dermatitisz okoz problémát, megtudjuk, hogy mit tehetünk azért, hogy csökkentsük az allergiás hajlamot, hogyan előzhetjük meg a bőr kiszáradását. Szeretettel várunk Titeket, ismerőseiteket, csatlakozzatok hozzánk, ismerjétek meg a csapatunkat, tartozzatok közénk!
Egy másik életbevágóan fontos kérdés, a legkisebbek „intézményesítése” a szükséges körülmények miatt, néhány lelkes kisgyerekes édesanya kezdeményezéséhez csatlakozott egyesületünk, és aláírásokat gyűjtünk a Tipegő csoportok visszaállítása érdekében, hisz tudjuk, hogy ezek a csoportok sokban különböznek az óvodai, napközis kiscsoportok módszertanától, egészen más jellegű napi teendőkkel, odafigyeléssel a szakképzett pedagógusok részéről. Bár a legfrissebb értesülések szerint lehetőség adódik a három évnél fiatalabb kicsik intézményekbe való beíratása is, hisszük, hogy a már jól működő, eddig is elismerésnek örvendő „tipegő csoportok” rövid idő alatt megtelnek vidám kacajjal és zajjal, és igyekszünk mindezt alátámasztani aláírásainkkal is.
A keddi Szülők iskolája előadása előtt, után, valamint folyó héten lehetőség nyílik az ívek aláírására, de akár gyűjtést is lehet folytatni az ívek letöltése, kinyomtatása után, majd legkésőbb vasárnap, április 1 18.00 óráig szükséges eljuttatni ezeket az íveket Rákossy Eszternek (744646498), vagy Tiboldi Beának (740068003). A hétfői nap során, április 2-án szeretnénk leadni beadványunkat Csíkszereda Megyei Jogú Város Vezetőségéhez, illetve a Városi tanácsosok részére.
Várunk szeretettel rendezvényeinkre, csatlakozzatok kezdeményezéseinkhez!