Köszönjük a gyerekeknek, a tanítóknak, szülőknek, szervezőtársaknak, támogatóknak, hogy már a 14 alkalommal sikerült díjazni a 2024-2025-ben pályázó elemiseket, akik ismételten bebizonyították, 176-an, hogy szeretnek olvasni, örülnek megfejteni, és kitartóan visszacsatolni, rajzolni, de még társasozni is.
A Böngészó
Böngésző Játékunk díjazása tulajdonképpen már 2025 őszén elkezdődött, akkor ugyanis a Magyar Népmese Napján mesemondókkal ünnepeltünk (Demeter Éva, Fadgyas Egmond és Dala Dániel), kisebbek, nagyobbak, díjazottak, egész osztályoknak egyaránt, majd a csodálatos mesekönyvek átvétele (Ónodi Izabella képviselő közbenjárásával) és újabbak beszerzése után, támogatóink segítségével sikerült szerencsésen lebonyolítani a díjátadót, és az értékes könyvjutalmak mellett a gyerekek, osztályok az
Etnospot Csíkszereda – Néprajzi Múzeum örökségpont jóvoltából egy-egy múzeumpedagógiai programon is részt vehettek Albert-Homonnai Emőke vezetésével.
Fotók az átadásról, foglalkozásokról
itt találhatók.
Köszönjük mindenkinek!
Lezsák Sándor úr és a Hungarikum Liget