-
Sportolási lehetőségek, rendszeres programok időseknek, nyugdíjasoknak
Kedves Barátaink, híreink felől érdeklődő Mindannyian!
Korábban is megírhattuk volna ezeket a nagyszerű híreket, de a csillagok állása mostanra lett teljes, hiszen a múlt évben, a nyár folyamán elkezdett sportolási lehetőségeket akkor még pályázati alapból indítottuk el, viszont a folyamatos és következetes igénynek köszönhetően, 2023. őszétől, a Hargita Megyei Kulturális Központ helyszíni támogatásával elindultak szerdán délelőtt 9 órától a gerinctornák Bőjte Cecília gyógytornász vezetésével, és folytatódtak ezek 10 órától a Szakszevezetek Művelődési Házának támogatásával további érdeklődők számára.
Aztán januárban érkezett a hír, hogy a Városi Önkormányzat is elfogadta azt az észrevételünket, miszerint vízitornát tarthatnak szakemberek egy jogi entitás szervezésében, így immáron 4 hete zajlanak ezek a péntek délelőtti átmozgató foglalkozások Horváth Dori testnevelő tanárral, 10 órától a Csíki Csobbanóban.
A mai nap folyamán pedig újdonságként fogadtuk a hírt, hogy a szerdai 10 órás torna is marad helyszínileg a Kulturális Központ alagsori termében (Temesvári sugárút 4 sz.), illetőleg egy újabb tornászási időpont kerülhet be a térképünkbe, péntek délelőttönként 11 órától, szintén a Kulturális Központ termében.
A fentiek fényében tehát az alábbi tornászási lehetőségeket biztosítjuk az idősebb korosztálynak:
- szerdánként 9.00 és 10.00 órai kezdéssel gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében Bőjte Ceci gyógytornásszal
- péntekenként 10.00 órától (találkozás már 9.30 órától) vízitorna a #Csíki Csobbanóban Horváth Dori testnevelő tanárral
- péntekenként 11.00 órától gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében Bőjte Ceci gyógytornásszal
- szombatonként 17.00 órától vízitorna a #Csíki Csobbanóban Bogdán Emese testnevelő tanárral
Nagyon fontos, hogy, amennyiben értesítést szeretnének kapni, emlékeztetőt SMS-ben, úgy kérjük regisztráljanak előre a 0740068003-as telefonszámon. Reményeink szerint bővíteni fogjuk a sportolási palettát, szóval érdemes tartani a kapcsolatot velünk :).
Pillanatképek az elmúlt időszakból:
-
Kérdeznek minket: városfejlesztési stratégia, fenntartható mobilitási terv Csíkszeredában!
Kedves Édesanyák!
A Planificatio KFT megkeresett minket, és találkozást szervezünk egy hatékonyabb kommunikálás végett önkormányzat, és a város lakói, leginkább az édesanyákat nap mint nap érintő problémák kapcsán.A találkozásra február 2-án, kedden 18.30-tól kerül sor megszokott helyünkön a Kulturális Központ alagsori előadójában. Kérünk gyertek el, fogalmazzátok meg véleményeteket, mert végre kérdeznek minket, és ténylegesen javasolhatunk. Ez mindannyiunk ügye, és a jövőnket alakítja, a gyermekeinkét is!
Lennebb közöljük a megkeresés szövegét:
(A városháza megbízásából májusra készíti el a Planificatio Kft. Csíkszereda városfejlesztési stratégiáját, és ezzel együtt a fenntartható mobilitási tervet is. A város energetikai és gazdasági lehetőségeinek stratégiai fejlesztése mellett nagyon fontos cél, hogy érdemi javaslatokat fogalmazzunk meg a közlekedés (gyalogos, buszos, kerékpáros elsősorban) hatékonnyá, kényelmessé és környezetbaráttá alakítása kapcsán. A stratégia ugyanakkor foglalkozik a városban elérhető közszolgáltatások minőségével, hozzáférhetőségével is.
Az egyeztetések során hangsúlyozottan nem a szakértői válaszokhoz gyűjtünk lakossági érveket, hanem első körben azt szeretnénk, ha minél több csoport tudná megfogalmazni sajátos problémáit, szempontjait, igényeit. Pontosan ezért kezdeményeztem veletek a találkozót!
Előre is köszönöm együttműködéseteket!) -
Hétvégi egyesületi programajánló
Sziasztok!
A hétpróbás Böngésző játékunk szombaton, június elsején lezárul. Ez egy hosszú folyamat része, mely 2011. tavaszán kezdődött el, és az olvasásra nevelést, kedvcsinálást népszerűsítette. Akkor még egy-kétnapos rendezvényekkel készültünk, mostanra már sikerült megszervezni a második pályázatot is, melyet Albert Homonnai Emőke és Kőrössy Erika édesanyák vezettek, szerveztek, a Kájoni János Megyei könyvtár, a Csíki Hírlap szerkesztősége, tanítónénik és szülők segítségével. Köszönet mindenkinek!
Szombaton délután közel 3 órás programmal készülünk a kis böngészők díjazására, meglepetésekkel, vidám hangulattal, és dicsérettel, amiért kiállták a próbákat, lelkesen küldték havonta a pályázatokat, nagyra tartják az olvasást. A pedagógusokat, szülőket is megannyi dicséret illeti, ha nem több:).
Hamarosan nyilvánosságra hozzuk a nyerteseket itt a honlapon, és várunk mindannyiatokat a szombati kiértékelőre, koncertre. Amennyiben úgy látjátok, hogy rosszul alakul az időjárás, a megyeháza márványtermében találkozunk! Aki inkább telefonálna előtte, tárcsázza a 0740.068003-as számot útbaigazításért.
Az eseményekre ingyenes a belépés!
Folytatjuk a gyűjtés Gyenge Hunornak, és az Egy közülünk Európai Polgári Kezdeményezésért!
Szeretettel várunk!
-
V. Nemzetközi Babahordozó Napok
Sziasztok!
Városunkban negyedik alkalommal kerül megszervezésre ez a különleges kapcsolatot támogató, népszerűsítő esemény.
Fogadjátok szeretettel a plakáttervet, melyet Tarczali Évike készített! Köszönjük Évi!
A belépés ingyenes, az eseményt a megyei és városi önkormányzatok támogatják! Nekik is köszönjük!
-
Városnapok 2012 + Szoptatás ünnepe augusztus 11-én
Kedves Barátaink!
Csütörtök délutántól rajtoltak a Városnapok, részletesebb programot itt érhettek el.Egyesületünk és levelezőlistánk ebben ez évben is készült, résztvesz a központi parkban szervezett programokon, helyszínt nyújt a szoptató, pelenkázni kívánóknak, de a megpihenőknek is, kikapcsolódásra vágyóknak is lehetőséget biztosít. Ugyanitt megemlítem, hogy a Városnapokon folytatjuk a támogatásgyűjtést a 2.9 éves májátültetés előtt álló gámosgálfalvi Gergely Szidónia-Angyalkának, akinek ezidáig 4 alkalommal 5 helyszínen sikerült gyűjtenünk összesen 4450 lejt és 60 eurót a 125000 euróba kerülő műtéthez. Adományaitokat köszönettel fogadjuk, és továbbítjuk a rászoruló családnak.Szombaton délelőtt 10 órától az egyesület tagjai Pityókafesztiválra neveztek be, számítunk mindannyiatokra a közönségszavazaton, a CsAkEgy pityókás babgulyásra szavazzatok!:)A program gazdag, a Központi park mellett több helyszínen zajlanak párhuzamosan az események, látogassatok el a Várba is.Jövő hét végére pedig szintén értékes programmal várjuk azokat, akik még nem utaztak el nyaralni, és az érdekelteket, mindenkit, ugyanis augusztus 11-én, szombaton megszervezzük az anyatejes táplálás ünnepét, a Szoptatás napját, melynek ebben az évben az „Értsük meg a múltat, tervezzük a jövőt” mottót javasolta a világzervezet. További részletek hamarosan.Rendezvényünket a városi és a megyei önkormányzatok, valamint magáncégek támogatják, köszönjük nekik is a bizalmat!Továbbá ajánljuk a Budapesten élők figyelmébe az augusztus negyedikei sétát, több információ innen elérhető!Az alábbi linken pedig egy csodálatos füzetet találtok: http://www.lll.hu/szoptatos_fuzet2011 , használjátok bizalommal!
Szeretném továbbá kihangsúlyozni, hogy minden édesanya a legjobb anya gyermeke számára, függetlenül, hogy szoptatta, vagy nem, természetes úton szülte, vagy császármetszéssel, senki se érezze magát kirekesztve rendezvényeinkről, az előzően említett okok miatt. Rendezvényeink az egyesület alapelvei fényében kerülnek szervezésre, és a kötődő nevelést kiemelkedő és szükséges folyamatnak tartjuk, de nem elfogultan, vagy kizárólagosan!Anyaságunkban összetartozunk, egyformák vagyunk, senki sem selejt az Isten országában!Barátsággal,Beaui. Az idei Tusványost képekben az egyesület FB oldaláról tudjátok átérezni. Jól éreztük magunkat, adózunk emlékére egy különleges válogatással! Njoy! -
Böngésző 2. forduló, dúlaképzés, CsEKE
Sziasztok!
Annyi esemény történik, hogy alig bírjuk követni mi magunk is. Azért reménykedünk, hogy Nektek több időtök van erre:).
Mint azt már a múlt hónap elején, a Magyar Népmese Napján elindított Böngésző játék c. pályázat kapcsán említettük, 2012. június 1-e előtti minden hónap első hetén frissítjük honlapunkon a Böngésző ikon alatt (jobboldalt) megtalálható jelen havi kiírást. Ez még a tegnapi napon megtörtént Emőnek köszönhetően, és várjuk továbbra is a lelkes böngészőket, olvassák el Ludwig Bechstein meséjét, fejtsék meg a kérdéseket, majd küldjék el a kérdőívet a már ismert címek egyikére. A honlapon felhívást találtok a szülőkhöz, kérünk, népszerűsítsétek a játékot ismerőseitek körében, elemistáktól várjuk a válaszokat, a hátralévő 7 forduló után, június elsején értékes nyereményben részesülnek a figyelmesen olvasó gyerekek. Különlegesség, hogy a szervezők 2 héttel toldották meg az előző, októberi forduló leadási dátumát, ezért, aki lemaradt, az még mindig elküldheti mindkét mesére válaszait egy borítékban november 15-ig (postai bélyegző dátuma). Sok sikert gyerekek!
Másik hírünk, hogy a Városi Önkormányzat által támogatott Szülők iskolája projekt keretén belül, péntektől, november 4-től Vitos Marika egyesületi tagunk, édesanya, és az Aranyóra szülésfelkészítő oktatójának köszönhetően, 3 napos dúlaképzést szerveztünk, melyet a Hargita Megye Tanácsának jóvoltából a csíksomlyói Multifunkcionális Központban tartunk, mostanra már lezárt létszámú csoportnak. A képzést Dézsi Réka, 2 gyerekes erdélyi származású CD, BDT (Dona) dúla-tréner tartja, szeretettel fogadtuk őt újra közénk, a májusban megszervezett Születés Hete rendezvényünkön tartott Szülni vagy nem szülni, avagy hogyan befolyásolja a szülésélmény a nő életét c. különleges előadása után. Hétfőn, november 7-én 11 órától Rékával találkozhatnak az érdeklődők az egyesületi találkozóhelyen a Müller László utcában található Albert atya házban, szeretettel várunk benneteket. A munkásosztály hős anyáira is gondoltunk, ők este 19 órától találkozhatnak Rékával ugyanott. További információkat innen lehet igényelni.
November végén, újabb felkészítőre kerül sor szervezésünkben, ekkor a budapesti Napvilág Születésház orvos-szakemberei látogatnak el hozzánk, és lehetőség lesz 3-3 napos szülésfelkészítőn, ill. dúlaképzésen résztvenni. Részletesebben később írok erről, ha valakinek felkeltettem a kíváncsiságát, szólok, hogy a szülésfelkészítőre még vannak helyek, a dúlaképzésre még 5 szabad hely van. Jelentkezni itt lehet.
És végül egy kis szabadidős program kicsiknek, nagyobbaknak a Csíkszéki EKÉtől:
Az Erdélyi Kárpát Egyesület csíkszéki szakosztálya őszbúcsúztató bográcsolásra hívja az érdeklődőket szombaton, november 5-én a Hosszúaszó völgyébe a Xántus-kápolna szomszédságába.Találkozó 8.30-kor a Szentlélek utcai temető sarkánál a volt „dollárpiac” szomszédságában.A tokányhoz mindenki hozzon magával egy darab kolbászt, 2 l. vizet, előrehámozott és felvágott krumplit, hagymát, murkot vagy egyéb zöldséget és evőeszközt.Mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők, érdeklődni Szabó Károlynál a 0751.065345-ös telefonszámon lehet.Kellemes hétvégi programokat kívánunk mindenkinek!