-
Képzéslehetőség
Együtt a mellek egészségéért! -ezzel a címmel indított projektet 2011-ben több romániai megye, melybe 2013. novemberében Hargita megye is bekapcsolódott a Csíki Anyák Egyesülete révén.
Augusztus 7-8. között újabb ingyenes képzésen vehetnek részt az érdeklődők a marosvásárhelyi Közös Sorsok – a Rákos Betegekért Romániai Egyesület valamint a bukaresti Családtervezési és Szexuális Nevelésért Egyesület (SECS) jóvoltából. A képzés célja olyan személyek felvilágosítása és bevonása a hiánypótló tevékenységbe, akik saját településeiken, közösségeikben részt tudnának venni informáló, felvilágosító programokban, hozzájárulva ezzel a nők és általában a lakosság egészségtudatosabb magatartásához, a korai diagnosztizálás fontosságának felismeréséhez és tudatosításához.
A képzés a Svájci-Román Együttműködési Program segítségével valósul meg.
Mivel a helyek száma korlátozott, kérjük az érdeklődőket, hogy részvételi szándékukat jelezzék augusztus 5., keddig a következő telefonszámon vagy e-mail címen: 0756781951, info@csikianyak.ma.
-
A Történet része vagyunk 4-ik éve. Jó így.
Kedves Barátaink!
Olvasgatom az idei Tusványos programját, felfedezek új sátorokat, és mennyi jó programot, csak időnk legyen benézni egyesekre. Talán eljön az idő, amikor a stafétát átadjuk a fiatalabb anyukáknak, és mi magunk, családjaink körében sátorral vonulunk le 5 napra az egyre növekedő gyermekeinkkel konkrétan résztvevői, táborozói céllal. Huhh, gondolom addig még jó sok van…
Elkészült a végleges programunk, melyet közzéteszünk lennebb, ugyanakkor ide beillesztem a www.tusvanyos.ro oldalon eddig még egy dokumentumban meg nem található programot is, használjátok egészséggel!
A lenti program a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Csíki Anyák Egyesülete közös rendezvénye.
Várunk nagy szeretettel a Csíki Anyák sátorhoz:
Július 22, kedd
15.00 – Lázár Mártával a Léleksimogató ötlet– és házigazdájával beszélgetünk az élet dolgairól, Csíkszereda
16.30 – A család fontossága és szerepe a mai társadalomban – Dánél Sándor elnök, Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért, Csíkszereda
Július 23, szerda
15.00 – Egyed Éva szülésznővel beszélgetünk, Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, Csíkszereda
16.30 – Szoptatás, babahordozás, mosható pelenkázás, avagy a fenntartható kötődő nevelés – szakemberekkel beszélgetünk
Július 24, csütörtök
14.00 – 17.00 – Bográcsolás Ottissal, az Erdélyi Konyha főszerkesztőjével, Csíkszereda
17.00 – 18.00 – Asszonysors Moldvában – vendégünk Oláh-Gál Elvira újságíró, rádiótudósító, Csíkszereda
Július 25, péntek
11.00 – 15.00 – Ismerkedés a népi motívumokkal – a foglalkozást Tifán Irénke vezeti, az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének elnöke, Székelyudvarhely
15.00 – A fiatal értelmiségiek krízise: a kapunyitási pánik – Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus, tréner, Marosvásárhely
16.30 – A kapuzárási pánik pszichológiája – Kakassy Blanka pszichológus, mentálhigiénés szakember, Marosvásárhely
Július 26, szombat
(Közös programok a marosvásárhelyi Védem egyesülettel.)
10.00 – 13.00 – Könnyebb megelőzni, mint gyógyítani – ingyenes talpdiagnosztika a csíkszeredai Talpdiagnosztikai centrum jóvoltából
11.00 – 13.00 – Gyógyító illóolajak – Máthé Kriszta (Szépfalu) és Lázár Mónika (Csíkszereda) vezető doTerra szaktanácsadókkal Kacsó Etelka (Marosvásárhely) és Lipeczky Erna-Andrea (Csíkszereda) beszélgetnek
15.00 – 16.30 – Immunrendszer és az allergiák – Dr. Albert Kinga immunológus, Sepsiszentgyörgy
17.00 – 18.00 – Fergeteges Zumba party Ábrahám Emőkével és csapatával Csíkszeredából, Vitus Kingával és csapatával Sepsiszentgyörgyről, Veress Orsolyával és csapatával Marosvásárhelyről, valamint az érdeklődőkkel
-
Ólombörze könnyűszerrel!
Kedves Barátaink!
Amikor másfél hónappal ezelőtt megkeresett Datki Szabolcs programfelelős egy ruhacserélős, közösségépítős javaslattal, na, akkor jártam először a sokak által kedvelt, ismert és átbulizott Ólommadár romkocsmában. Pedig gyerekkoromban voltam még az épületben, de akkortájt mészáros működött benne, az ívelt mennyezet eszembe juttatta a hűvös levegőt, komor munkahangulatot, ami mára már elillant, ide s tova legalább 20 éve. Na, így telik az idő….
Szabolcs egy nagyszerű lehetőséget talált ki, mi segítünk a szervezésben, és reménykedünk, hogy sikerül újat teremteni, különlegest városunkban, visszatérő jelleggel, közkívánatra.
A szabályt lennebb írom, maradt még pár szabad hely, és jelentkezni szabad Lipeczky Andreánál a plakáton megadott elérhetőségeken. Várunk szeretettel!
Rendhagyó módon és nem titkolt hagyományteremtő szándékkal kezdeményezünk börzét az Ólomban. A börze a későbbiekben majd kiterjed kézművesekre, helyi termelőkre, könyvvásárra, ám ezúttal és egyben elsőre, Ruhacsere börzét indítunk.
Minden hónap első vasárnapján, ám ezúttal az elsőt, július 6-án, vasárnap rendezzük meg.
NŐI RUHACSEREA cél az, hogy nem feltétlen pénzért vásárolsz, hanem cserélsz! Hozol 5, de legtöbb 10 ruhadarabot, legyen az bármi, nadrág, szoknya, póló, ing, ruha, öv, kiegészítő, és azt egy előzetes, közös ellenőrzés után, beteszed standra, az asztalra magad elé, kvázi azokat „árulod”, és maximum ugyanannyi darabot vihetsz is el, mint amennyit hoztál.
A ruháknak jó minőségűnek, nem szakadtnak, nem elnyűttnek és kimondottan frissen mosottnak kell lenniük, ezzel is megtisztelve nőtársaidat!
A CSERE technikai lebonyolítása:
A ruhacsere 15 – 18-ig óráig tart, belépéskor a fenti kritériumoknak megfelelően ellenőrizzük az általad hozott ruhákat, kapsz egy, a ruhák számával megegyező sorszámot, és a kilépéskor fel kell mutatnod a sorszámod, amit távozáskor leadsz.
Fontos (!), hogy ugyanannyi ruhával távozz, mint amennyivel jöttél. Ha nem tudod mindenik ruhadarabod cserélni, akkor is el kell vinned a sajátod, azaz amit magaddal hoztál.Megjegyzés: Ha magadnak megfelelő ruhát találsz, és esetleg a „cseretársad” úgy találja, hogy az általad felajánlott darab nem üti a mércét, vagy méretkülönbségek vannak, akkor a megoldás, hogy egymás közt pénzbeli felárral válthattok. Ebben az esetben is, a cserét meg kell ejtenetek, mert csak annyi ruhadarabbal léphetsz ki, mint amennyivel jöttél. Ha vásártársadnak nincs szüksége a ruhá(i)dra, akkor egymás sorszámozott lapjára felírjátok, hogy: VÁSÁR, és a darabszámot, ez esetben te plusz darabokkal, ő mínusszal távozik.
A lényeg, hogy figyelmesen válaszd ki a börzére hozott ruhákat, és az Ólommadár ne a lomtalanítás helyszíne legyen, hanem egy kulturált börze, ahová örömest visszatérsz havonta.
Figyelem: A résztvevők számát korlátozzuk, a létszámot a kocsma méreteihez igazítva, ahhoz, hogy egy komfortos cserét, felpróbálást tudjunk biztosítani.
A börze, ruhacsere ideje alatt 10 év feletti fiúk és férfiak nem tartózkodhatnak a helyiségben és ez idő alatt tilos a dohányzás is! Természetesen a pulti/kocsmai kiszolgálás folyamatos és zavartalan.
-
Évadzáró Szülők Iskolája
Kedves Barátaink!
A negyedik évad utolsó előadását szervezzük meg ma, július 3-án, 19 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében. Szabó Gyuri bácsitól a bükki füvesembertől megtudhatjuk, hogy milyen gyógyteákat alkalmazhatunk gyermekeink immunerősítésére, meghűlés vagy torokfájásra, milyen gyógynövények nélkülözhetetlenek egy családban.
Hozzátok magatokkal kérdéseiteket, és nézzetek bele a következő videóba, netalán iratkozzatok fel a népgyógyász hírlevelére.
http://gyorgytea.hu/fooldal/ a-legujbb-gyuri-bacsi-video -gyogyteak-gyerekeknek A belépés továbbra is díjtalan, adományokat szívesen fogadunk.
Társszervező a Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István otthona. -
Huszonnegyedik szülészeti látogatás!
Kedves Barátaink!
Immáron két éve teszünk havi látogatást a Megyei Sürgősségi Kórház első emeleti bal oldali osztályain.
A júniusi szülészetlátogatásra rendhagyó módon nem szombaton, hanem VASÁRNAP, azaz június 22-én, délelőtt 10 órától kerül sor.
Szeretettel várjuk a várandósságuk harmadik trimeszterében járó kismamákat és kísérőiket. Az érdeklődőket Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti végig a szülészeti osztályon, a szülőszobákon, és megmutatja a műtőt is.
A találkozásra 9.50 órakor a kórház belső udvarán, a bejáratnál kerül sor. Szóljatok várandós ismerőseiteknek, barátnőiteknek. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Nagyon fontos, hogy legyen nálatok ivóvíz!
A szervezők! -
Pünkösd a jótékonyság jegyében
Kedves Barátaink!
Idén negyedik alkalommal költözünk ki egyesületi sátorral a csíksomlyói templomkertbe a pünkösdi búcsú idejére, szombaton.
Sátorunkhoz szeretettel várunk minden megpihenni vágyó családot, almával és vízzel tudjuk megkínálni a hozzánk betérőket, valamint a gyerekek kifestőzhetnek, játszhatnak.
Folytatjuk az adománygyűjtést az 5 hónapos Kohlruss Natasa részére, mivel a kislány tüdőérbillentyű műtétjére egy hónapon belül sort kell keríteni. Natasának különben az este 20 órától, a Szakszervezetek Művelődési Házában kezdődő Role Hagyományos Pünkösdi Koncertjén is lehet adományozni.
Várunk szeretettel!
-
Pillangó csoport minden hónap első keddjén!
-
BÖNGÉSZŐ JÁTÉK díjazás elhalasztva!
Kedves Gyerekek és Szüleitek!
Technikai okokból kifolyólag nem tudtuk megszervezni az ünnepélyes díjátadást a tervezett időpontra, azaz június elsejére, viszont a már leszögezett időpont június 14-e lesz, szombat. Helyszín kapcsán értesíteni fogunk Titeket, de figyeljétek a sajtót is, honlapunkat, mivel időben jelezzük a végső részleteket. Megértéseteket köszönjük!
A szervezők
-
Babaruhabörze, Szülők Iskolája és a 2% adományozása
Kedves Barátaink!
Egyesületi berkekben oly gyorsan száll az idő, hogy pihenni szinte sosincs lehetőség, és aki tagja egy aktív szervezetnek, az tudja, olyan ez, akárcsak egy több gyermekes családi élet, ahol a legkisebbtől a legnagyobbig, az anyától az apáig, nagyszülőkön át a barátokig mindenkinek más igényei, elvárásai vannak egymás és a család részéről. Színes programjainkkal mindig is a közösségi élet minőségét szerettük volna emelni, ezt többnyire sikeresen teljesítettük, mindenkinek megköszönve, hogy támogatják munkánkat, türelmesek velünk, megértik utolsó szervezéseinket, elfogadják újító elveinket stb.
Az elmúlt héten 2 esemény is történt: a múlt év őszén elindított Szülök Iskolája harmadik előadójaként Biró Z. Zoltán társadalomkutatót láttuk vendégül, aki interaktív beszélgetés keretén belül vázolt néhány aktuális kérdést a gyermekek, kisiskolások internethasználatával kapcsolatosan, illetve ezek szüleinek a gyermekük és az internet viszonyulásáról. A legutóbbi kutatások azt mutatták ki, hogy léteznek érdektelen, aggódó, féltő típusú szülők, a közreműködő típusúak (fedezzük fel együtt!) és az átmeneti típusú szülők. A kutató hangsúlyozta, hogy gyermekeink internettel való kapcsolatát elsősorban mi magunk, a szülők és a mi viszonyulásunk a virtuális világhoz fogja leginkább meghatározni, de szó esett az okostelefonok elterjedettségéről is, ezek gyermekek által felhasználásáról is.
Szombaton, a Polgármesteri Hivatal megkeresésének tettem eleget, mivel Gyula Város Önkormányzata egy komoly Eu-s projektbe csatlakozott, mely a Munka és család összeférhetőségét vizsgálta a Csíki térségben. Az előadásomban zömében az egyesület létrejöttéről, az előzményekről, célkitűzéseinkről és programjairól beszéltem, röviden az elkövetkező programokról is, az online felületeinkről, és a visszajelzések alapján, a vendégeknek tetszett, hogy ilyen működő szervezet vagyunk.
Május 21-én, szerdán újra vendégünk volt a Szülők Iskolája programunk kapcsán, és ezalkalommal Varró Éva pszichológustól kérdezhettek a résztvevők gyermeknevelési kérdésektől a párkapcsolatiakig. Ki a jó szülő, mennyi időt szentejünk 10 éves gyerekek szexualitással kapcsolatos kérdéseinek megválaszolására, hogyan erősítsük az önbizalmukat bizonyos változó helyzetekben, és hogy fiatal házasokként, gyermek érkezésekor merjünk segítséget kérni, útbaigazítást, ez javítja a generációk közti viszonyokat is, de fenntart egy láthatatlan harmóniát is az új családban. Idővel pedig minden kialakul. Vagy nem. :).
Pénteken, 23-án Babaruhabörzét tartunk, idén a másodikat, hihetetlen, már megint majdnem eltelt egy trimeszter az évből. Helyszín a Szakszervezetek Művelődési Házának első emeleti márványterme, időpont 17-19 óra között. A Húsvéti Vásár és Kézműves Foglalkozáson, valamint az Édesanyák Hetén sikeresen gyűjtött anyagiak folytatásaként, a négyhónapos Kohlruss Natasának továbbra is fogadjuk az anyagi felajánlásokat, mostanig 1376 lejt adományozva a kislány szüleinek.
Szintén pénteken, 23-án van a munkavállalók jövedelemadójának 2%-ának leadási határideje, minket még ma is támogathattok 12 óráig, űrlapot szívesen adunk, vagy pedig a Pénzügy épületében találhattok, tölthetitek ki az egyesületi adatokkal: Asociatia Csíki Anyák Egyesülete, CIF 28162312, RO81OTPV260000391555RO01-es bankszámlaszámmal. Csakegy2sz2014 Köszönjük!
Még egy fontos értesítés: az idei Gyermeknapra tervezett Böngésző Játékunk kiértékelőjét több ok miatt elhalasztjuk várhatóan június 14-e szombatra, de erről értesítünk minden kis böngészőt személyesen is. Köszönjük, hogy velünk játszottatok, és várunk sok-sok értékes nyereménnyel, programmal!
A szervezők nevében, Bea
-
Édesanyák Hete 2014
Kedves Barátaink!
Egyesületünk harmadik éve ünnepli meg az Édesanyák Hetét, bővítvén a Születés Hete fogalmán, szélesebb réteget célozva meg ezáltal, közösséget építve, megerősítve, értékeinkre való tekintettel, idén kiemelt témakörökkel a gyermek születésétől egészen a kamaszodásig.
Minden bizonnyal mindenki talál magának pár előadást, melyen szívesen vesz részt, tesz fel kérdéseket, vagy éppenséggel osztja meg tapasztalatait, véleményét. Várunk szeretettel!
A részletes programról itt olvashattok.
A plakáttervet Nagy Szidónia Évának köszönjük, az 5 napos esemény főtámogatója a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének Családlánc Mozgalma (Budapest) és Hargita Megye Tanácsa. Köszönjük nekik, és mindenkinek, aki hisz a munkánk szükségességében!