-
Digitális nevelés családoknak – Szülők Iskolája program
-
IÓ-CIÓ-KREÁCIÓ – avagy minőségi idő Szidivel szerdánként
Örömmel adjuk az érdeklődők tudomására, hogy februártól újabb programmal bővült az Albert atya házban tartott foglalkozásaink száma. Nagy Szidónia Éva nagycsaládos édesanya, pedagógus tart kreatív foglalkozásokat negyedik-hetedik osztályos gyerekeknek. Előzetes bejelentkezés nem szükséges, de bővebb információkért hívják a 0740068003-as telefonszámot.
-
Sportolási lehetőségek, rendszeres programok időseknek, nyugdíjasoknak
Kedves Barátaink, híreink felől érdeklődő Mindannyian!
Korábban is megírhattuk volna ezeket a nagyszerű híreket, de a csillagok állása mostanra lett teljes, hiszen a múlt évben, a nyár folyamán elkezdett sportolási lehetőségeket akkor még pályázati alapból indítottuk el, viszont a folyamatos és következetes igénynek köszönhetően, 2023. őszétől, a Hargita Megyei Kulturális Központ helyszíni támogatásával elindultak szerdán délelőtt 9 órától a gerinctornák Bőjte Cecília gyógytornász vezetésével, és folytatódtak ezek 10 órától a Szakszevezetek Művelődési Házának támogatásával további érdeklődők számára.
Aztán januárban érkezett a hír, hogy a Városi Önkormányzat is elfogadta azt az észrevételünket, miszerint vízitornát tarthatnak szakemberek egy jogi entitás szervezésében, így immáron 4 hete zajlanak ezek a péntek délelőtti átmozgató foglalkozások Horváth Dori testnevelő tanárral, 10 órától a Csíki Csobbanóban.
A mai nap folyamán pedig újdonságként fogadtuk a hírt, hogy a szerdai 10 órás torna is marad helyszínileg a Kulturális Központ alagsori termében (Temesvári sugárút 4 sz.), illetőleg egy újabb tornászási időpont kerülhet be a térképünkbe, péntek délelőttönként 11 órától, szintén a Kulturális Központ termében.
A fentiek fényében tehát az alábbi tornászási lehetőségeket biztosítjuk az idősebb korosztálynak:
- szerdánként 9.00 és 10.00 órai kezdéssel gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében Bőjte Ceci gyógytornásszal
- péntekenként 10.00 órától (találkozás már 9.30 órától) vízitorna a #Csíki Csobbanóban Horváth Dori testnevelő tanárral
- péntekenként 11.00 órától gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében Bőjte Ceci gyógytornásszal
- szombatonként 17.00 órától vízitorna a #Csíki Csobbanóban Bogdán Emese testnevelő tanárral
Nagyon fontos, hogy, amennyiben értesítést szeretnének kapni, emlékeztetőt SMS-ben, úgy kérjük regisztráljanak előre a 0740068003-as telefonszámon. Reményeink szerint bővíteni fogjuk a sportolási palettát, szóval érdemes tartani a kapcsolatot velünk :).
Pillanatképek az elmúlt időszakból:
-
KCsSz januári hírlevél
-
Békés, szeretetteljes ünnepet kívánunk Mindenkinek!
-
Craft Christmas by Delicates – vásárban jártunk!
Egyesületünk 2019-ben vett részt utoljára, hat korábbi év részvétele után a Delikates Accessories csapata által szervezett karácsonyi, helyi kézművesek vásárán, aztán idén, 2023-ban utolsó pillanatban kapcsolódtunk be ismételten a jó közösséghez, ismerősökhöz, az igazi karácsonyi hangulatú vásárhoz, a már megszokott Művészeti iskola aulájában, tornatermében.Varga Csaba szervező minden alkalommal tanúbizonyságot statuál a civil törekvéseink mellett, és szeretettel fogadott szinte azonnal, mint későkásákat, egy apró kéréssel, hogy vállaljuk el a gyermektombolót a kiállítóasztalaink szomszédságában, vigyünk játékelemeket, babzsákokat a hangulat fokozása érdekében.Szívesen tettünk eleget, ez egy igazi win-win kapcsolat volt mindig.Jó érzés volt látni a sok apróságot, az ellazuló szülőket, tornászmutatványokat produkáló kiskamaszokat, és önfeledten brummogó gyerekeket az ikeás vonatsínek és játékok mellett, de felemelő volt közelről követni a két mondókázást, a hordozási tanácsadást is bemutató egyesületi tagok önzetlenségét, és a mindig mosolygó kézműves édesanyáink közt is eltölteni ezt az összesen 11 órát ezen a hétvégén. Ugyanakkor, jó volt viszontlátni sok-sok egyesületi tagot is, akik betértek hozzánk egy baráti szóra, vásárolni.Jó értelemben fáradtunk el, az együttlét öröme ilyenkor télen, a hűvösebb időszakban mintha jobban összekötné a barátságokat, egyéni kapcsolatainkat is. Legalábbis, ezen a két napon ez volt az általános tapasztalat. Megcsodálni az aulában kiállított sok-sok ajándékötletet, szorgos kezek és hangolódó szívek munkáit.Külön köszönet Kuzman Hajnikának a felajánlott játékelemekért, és Varga Csaba és gyerekeinek a doboz fajátékért és kiegészítőkért, melyeket beépítünk az egyesületi játékparkba.Legyünk jók, továbbra is!Áldott ünnepeket!Fényképek a két nap hangulatából itt: -
Kézműves vásár, hetedik alkalommal – Craft Christmas by Delicates
Sok év kihagyás után egyesületünk ismét részt vesz a Delicates csapata által aprólékosan előkészített és a helyi kézműveseknek szervezett vásáron.
A Nagy István Művészeti Iskola tornatermében idén megtaláljátok néhány egyesületi tagunk igényesen elkészített termékeit, munkáit így Mara Zsuzsanna különleges üvegfestményeit és ásványkarkötőit, Simó-Gilgen Franziska bőrpapucsait kisbabáknak, gyerekeknek, Kiss Magdi zerowaste termékeit és Todor-Ciuche Andi illóolajas kencéit, gyógynövényes füstölőit.
Az amúgy is jellegzetesen jó hangulatú karácsonyi vásár mellett, mondókázást tart Lázár Iru nagycsaládos édesanya pénteken 18 órától és szombaton 11 órától, de megtalálhattok néhány új beszerzést is egyesületünktől, fajátékokat, babzsákokat, kisasztalt színezőkkel, játékokkal, csendes sarokkal szoptató/pelenkázó édesanyáknak. Kuzman Hajnalka babahordozási tanácsadó édesanya pénteken 19 órától, szombaton 16 órától tud hordozási kérdésekben eligazítást adni az érdeklődőknek.Várunk szeretettel december 15-én 16.00-20.00 óra közt és másnap, szombaton 11.00-18.00 óra közt a városközpontban!
A CsAkEgy csapata*Üvegfestmények by MarArt: @https://www.facebook.com/zsuzsamara78
*Ásványkarkötők, fülcsik by Zuzmara: https://www.facebook.com/profile.php?id=100047007347352
*Bőrpapucsok Franzistól: @https://www.facebook.com/media/set/…
*Zerowaste kézműves termékek Magditól: @https://www.facebook.com/profile.php?id=100076133441779
*Illatos kencék, különlegességek Andi egészségforrásából: @https://www.facebook.com/groups/560458164355325/ -
Decemberi szülészeti látogatás
Forrás: Kórház közleménye
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben a Csíki Anyák Egyesületével december 19-én, kedden, 15 órai kezdettel szervez szülőszoba-látogatást.A beszélgetés keretében a kórház szülészeti és újszülöttgyógyászati osztályainak szakemberei ismertetik a babát váró párokkal a legfontosabb tudnivalókat.Dr. Major Rácz Timea szülész-nőgyógyász, Tamás Mónika szülésznő, laktációs tanácsadó, Dr. Füstös Annamária újszülöttgyógyász, Márk Katalin újszülöttgyógyászati osztály főasszisztense, Tulit-Incze Ágnes pszichológus és Albu-Gáll Édua gyógytornász.A személyes találkozó helyszíne a kórház könyvtára lesz.Szeretettel várjuk! -
Adventi csendesülő – mézeskalács díszítés és ünnepre hangolódás
Várunk minden csendesülni, alkotni vágyó személyt (édesanyát, édesapát, nagymamát, kisgyermeket) december 13-án 17 órától a Kulturális Központ alagsori előadójára mézeskalács díszítésre, majd párhuzamosan Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor adventre hangoló elmélkedésének meghallgatására.Aki teheti, hozza a saját mézeskalácsait, aki a helyszínen szerezne be, attól adományt fogadunk el tetszés szerint cserébe.
Lehet hozni saját díszítőelemeket is, mázat, apró cukorkákat, bármit, amit ezen kreatív esten felhasználnának.
A részvétel amúgy ingyenes.
Szívleljék meg a lehetőséget, és jöjjenek el közénk! -
XVIII. Kárpát-medencei Asszonytalálkozó Csíksomlyón – beszámoló
Amint korábban már írtuk, ez egy régi barátság eredményes fenntartása során született együttműködés volt és lehetett az Asszonyszövetséggel, így az egyesületi elnök örömmel tett eleget Szőnyi Kinga elnök asszony kérésének, majd összeállította az idei, 2023-as Arany Búzaszem-díj határon túli várományosának méltatását, melyet a november 18-i szombat délutáni, a csobotfalvi Szent Péter és Pál plébániatemplomban celebrált szentmise után kezdődő díjátadón, dr. Répássy Róbert miniszterhelyettes, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára olvasott fel. A méltatást eredeti terjedelmében itt olvashatják el.
Az Arany Búzaszem díj magyarországi kitüntetettje Doszpoly Orsolya, a Miskolci Áldozatsegítő Központ koordinátora lett, aki dr. Répássy Róbert miniszterhelyettes méltatása szerint kiemelkedő szakmai munkát végez az áldozatsegítő intézmény vezetőjeként, és aki részletesen mutatta be a Központ működését és tevékenységét a pénteki napon a Jakab Antal Tanulmányi Házban az áldozatsegítő konferencián. A Magyar Családok Megmaradásáért díjat pénteken adták át, ezalkalommal Gergely Istvánt, Tisztit, a Csibész Alapítvány elnökét díjazták a határon túli magyarság megmaradásáért végzett kitartó és sokszor küzdelmes munkásságáért. Talán nem is véletlen, hogy a szombati díjátadón a Tiszti-által létrehozott Csibész Alapítvány által működtetett Árvácska együttes tagjai énekeltek és zenéltek, majd a díjátadót Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas, érdemes művész rövid koncertelőadása zárta.
A felemelő templomi hangulatot baráti vacsora zárta a Tanulmányi Házban, ahol máris újabb közös elképzelések születtek az Asszonyszövetség és Madarász Attila csíkcsobotfalvi plébános között, ami a 2024-es év nyarát illeti.