-
Szülészeti látogatás márciusban is
Kedves Barátaink!
Március 18-án, szombaton 10 órakor újabb havi szülészeti látogatásra kerül sor a Megyei Sürgősségi Kórház első emeletén. Találkozunk 9.50-kor a büfé előtt, legyen nálatok ivóvíz föltétlenül! A látogatást Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti, aki bemutatja a kórtermeket, szülőszobákat, vajúdókat és a műtőt is. Gyertek egyedül, vagy kísérőitekkel, hozzátok el kérdéseiteket, a látogatás ideje alatt javasolt a laza öltözet, sajnos leülési lehetőség nincs a folyóson. A látogatás kb. 50 percet tart. Várunk szeretettel!
-
Szülők Iskolája – Ovimustra. Kérdezz! Felelnek.
Sokszor felvetődött már csoportunkban a kérdés, hogy ki-ki gyermekének melyik óvoda/napközi vált be, kinek mik a „jó” óvoda ismérvei, milyen programmal zajlanak az ovis/napközis foglalkozások, és számtalan más fontos kérdések is.
És mivel szeretnénk időben segítséget nyújtani a választás előtt álló szülőknek (az iratkozások előtt), meghívtunk néhány szakembert városunkból, akik a résztvevők kérdéseire válaszolnak, . Velünk lesz Márton Adél óvodai oktatásért felelős tanfelügyelő, aki bemutatja a hagyományos óvodai oktatást, Ambrus Éva óvodavezető a Step by Step óvodai alternatívát, illetve Vass Éva waldorf óvodapedagógus, aki a Waldorf óvodai oktatást ismerteti. Az est moderátora, az esemény lelkes szervezőtársa Sebestyén Gyöngyvér óvónő.Mivel a téma várhatóan nagy érdeklődésnek örvend, kérjük a gyermekeket „leparkolni” biztonságos helyen :).
A belépés továbbra is díjtalan, támogatni egyesületi munkánkat lehetséges számtalan módon a helyszínen. -
Szülők Iskolája – Kinaesthetics a nevelésben
Időpont és helyszín: 2017. március 7., 18 óra, Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadója
A nevelés társas tevékenység, ami a gyermekek első életéveiben intenzív testi kontaktussal jár. A gyermek és a szülő folyamatos kölcsönhatásban van az egyszerű napi tennivalók során: az öltözködés, mosakodás, evés, közös játék, altatás is érintéssel, együttmozgással jár. A közös tevékenységek során folyamatosan hatunk egymásra, tanulunk egymástól, egymásról és magunkról is. Az a mód, ahogyan érintjük és gondozzuk a gyerekeket, közvetlenül hat a fejlődésükre.
Ebbe a folyamatba a szülő képes tudatosan beavatkozni, hiszen a gyerekek az általunk felkínált lehetőségekkel élnek, hozzánk alkalmazkodva alakítják ki a mozgás- és viselkedésmintáikat is. Ezért nagyon fontos, hogy szülőként ismerjük a testünk működését, fejlesszük a mozgásérzékelésünket, és a mozgáskompetenciánkat, hiszen ennek segítségével tudjuk az adott helyzetnek megfelelően alakítani, „finomhangolni” a reakcióinkat.
A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz. Ha a gyerekek a közös tevékenységek során tőlünk ezt tapasztalják meg, akkor az ő fejlődésük is ebbe az irányba fog haladni. A rugalmas alkalmazkodás képessége kulcsfontosságú a gyermeki fejlődés során, hiszen minden fejlődési fázisban újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük.
A saját mozgáskompetenciánk fejlesztésének nagy szerepe van az egészségünk megőrzésében is. Ha ismerjük a mozgás alapelveit, megtapasztaljuk a testi struktúránkban rejlő lehetőségek sokszínűségét, megtanuljuk érzékelni a testünkben zajló apró változásokat, akkor megelőzhetjük a különböző sérülések, fájdalmak kialakulását is (pl. derékfájás, húzódások).Előadók:
Csiszér-Szokol Mária, egészségügyi asszisztens, Kinaesthetics tréner
Gábor Zsuzsa, pedagógus, nevelési tanácsadó, Kinaesthetics tréner
Pfemeter Mária, pszichológus, Kinaesthetics trénerSzeretettel várunk minden érdeklődőt, gyermekfelügyeletet nem tudunk biztosítani, ezért megkérünk mindenkit, csak ölbebabákat hozzanak magukkal!
-
Februári szülészeti látogatás
Kedves Barátaink!
Február 18-án, szombaton 10 órakor újabb havi szülészeti látogatásra kerül sor. Találkozunk 9.50-kor a büfé előtt, legyen nálatok ivóvíz föltétlenül! A látogatást Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti, aki bemutatja a kórtermeket, szülőszobákat, vajúdókat és a műtőt is. Gyertek egyedül, vagy kísérőitekkel, hozzátok el kérdéseiteket, a látogatás ideje alatt javasolt a laza öltözet, sajnos leülési lehetőség nincs a folyóson. A látogatás kb. 50 percet tart. Várunk szeretettel!
-
Szülők Iskolája – A játék öröme egy székely falu életében – interaktív könyvbemutató
Szerdán, február 8-án 18 órától szeretettel várunk mindenkit Bogos Boróka tanárnő harmadik könyvének bemutatójára a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadójába.
Bogos Boróka jelenleg a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola magyar és vallás szakos tanára. Harmadik könyvének kiadásán van túl ez a fiatal hölgy, aki múlt nyáron fejezte be Máréfalván gyűjtött gyermekjátékos gyűjteményét A játék erkölcsi szerepe és szociokulturális funkciói egy székely falu életében, Máréfalván címmel.
A könyv tartalma az adattárat tekintve, Máréfalván gyűjtött játékok leírása – körülbelül 350 játékleírás található meg benne –, sajátos tipológiai rendszerrel: pl. a szülők tanítják a gyerekeket a játékra, a gyerekek tanítják egymást a játékra, hivatalos intézményi keretek között játszott játékok, hagyományos játékok. A legtöbb játékhoz kép-, hang- és videofelvétel is található DVD mellékletként rögzítve a könyvben.
Ugyanakkor, a könyv magyarázatot is illeszt az eljátszott játékokhoz különböző témakörök vizsgálatában. Pl. A játék keresztény értelmezése, Mi a játék?, Mit gondolnak a falubeli ifjak-vének a játék fogalmáról?, A máréfalvi székelykapuk játékos üzenete, A népi játék elmélete, A játék erkölcsteológiája… A vizsgált szempontok a szakirodalom mellett, Máréfalván élő idősek és ifjak adatközlésére vannak alapozva, akik fel vannak tüntetve minden interjú, játékleírás, kép-, hang- és videó felvételen.
A könyv mondanivalója a játék örömét, funkcióját és erkölcsét tárja elénk: ,,A hintózás nagyon jó volt, de vigyázni kellett, mikor mi leánykák is felálltunk rá, mert akkor még nem volt a leánykáknak bugyiik. Volt a faluba egy szegény leány, s annak se volt, mi aztán csúfolkodtunk vele, mondtuk neki, hogy kilátszik a szőrös sapkája. De nem volt harag, mikor játszottunk.” K.R.
Boróka kutatását az a sok játékélmény motiválta, amelyekben szülőfalujában, kisgyerekkorában része volt. A játékok összegyűjtése 2008-ban kezdődött, személyes ambícióból, hogy amikor a barátokkal összegyűlnek egy-egy játékestre, könnyű legyen elővenni a füzetecskét, fellapozni azt, és a szabályokat megismerni.
A gyűjtemény lehetőséget ad, hogy az olvasó megismerjen különböző játékokkal, játszási szokásokkal és a játék jelentésének meghatározásával. Mindennek köszönhetően hagyományos népi szokásokról is tájékoztat, mert a játékörökségeink mindig valamilyen tevékenységhez kapcsolódnak.Boróka könyvei a helyszínen megvásárolhatók:
– Bogos Boróka: A játék erkölcsi szerepe és szociokulturális funkciói egy székely falu életében, Máréfalván című könyv 2016-ban jelent meg Székelyudvarhelyen. Ára: 30 lej
– Bogos Boróka: Így születtem… Erzsi mama meséi, 2015, Székelyudvarhely. Ára: 25 lej
– Bogos Boróka: Egykori katonaélet, 2014, Székelyudvarhely. Ára: 35 lej
Szeretettel várunk minden generációt, pedagógusokat is a tartalmas, és családias hangulatú estére.
A belépés díjtalan, nagyobb gyermekeket is lehet hozni, különálló gyermekfoglalkozást nem tervezünk. -
Januári szülészeti látogatás
Kedves Édesanyák!
Az 53-ik, idén az első szülészeti látogatására január 21-én szombaton 10 órakor kerül sor. Találkozunk 9.50-kor a büfé előtt, legyen nálatok ivóvíz föltétlenül! A látogatást Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti, aki bemutatja a kórtermeket, szülőszobákat, vajúdót és a műtőt is. Gyertek egyedül, vagy kísérőitekkel, hozzátok el kérdéseiteket, a látogatás ideje alatt javasolt a laza öltözet, sajnos leülési lehetőség nincs a folyóson. Várunk szeretettel! -
Kádár Annamária harmadik mesekötete Csíkszeredában
-
BÚÉK
Minden barátunknak, támogatónknak, ismerősünknek egészségben, szeretetben, boldogságban teljes jövő esztendőt kívánunk!
-
Delikates vásár a város szívében
Egyesületünk már az első Delikates vásáron képviselte magát 2012-ben, és idén sem hagynánk ki ezt a remek lehetőséget a kézműves anyukáink gondos munkáival, illetve a hagyományosnak tekinthető játszósarokkal, ahová várjuk a kicsiket, akik már egyedül is eljátszadoznak. Asztalkánknál megtaláljátok Nagy Szidónia egyedi készítésű fából készült dobozait, melyek alkalmasak kincsek gyűjtésére, ékszerek vagy akár illóolajok tárolására is, Lipeczky Erna-Andrea kencéit a Kevernától, Simó-Gilgen Franziska puhatalpú bőrpapucsait, Kiss Magdi kötélből varrt kosarait, levendulazsákocskákat, nesszeszereket, szatyrokat, kötényeket, ékszereket, kenyeres kosárkákat, tablettartókat és párnákat, és Mara Zsuzsa üvegre festett, fénykép méretű kis képeit és festett fagolyókból nyaklánc és fülbevalóit.
Várunk, gyertek, illatos és meghitt 2 nap elé nézünk, köszönet a szervezőknek!!! -
Adventi Szeretetmorzsa, sokadszor
December 16-án, pénteken, 16 órától idén is Adventi Szeretetmorzsával várjuk Csíkszereda lakóit.
Több csíkszeredai civil szervezet néhány éve Szeretetmorzsával lepi meg a városlakókat az adventi és nagyböjti időszakban. A rendezvényen zsíros kenyérrel és forró teával várjuk a járókelőket, akiket arra szeretnénk buzdítani, hogy időzzenek el asztalainknál, hallgassák a felcsendülő zenét és tartsanak néhány perc szünetet, az időszakra jellemző vásárlási lótás-futásban.
A soron következő adventi szeretetmorzsa különös hangsúlyt kap azáltal, hogy az idén Ferenc pápa elrendelte az Irgalmasság Szent Évét. Az irgalmasság szükségességére szeretnénk felhívni tehát mindazok figyelmét, akik ellátogatnak a város központjába, az adventi koszorú mellé felállított asztalainkhoz. A rendezvény keretében nem kerül sor gyűjtésre és kérjük fogadják szeretettel az általunk felkínáltakat. Aki szívesen veszi apró, emlékeztető gesztusunkat, az talán maga is gyakorolja majd másokkal szemben az irgalmasság testi- és lelki cselekedeteit. És nemcsak az irgalmasság évében.
A korábbi évekhez hasonlóan, az idén is alkalmat kínálunk, hogy az érdeklődők átvegyék a betlehemi Születés Temploma örökmécseséről meggyújtott Békelángot, amit hazavihetnek gyertyán, mécsesen és a szívűkben. Az érdeklődőket kérjük, hozzanak magukkal gyertyát vagy mécsest.
A rendezvény szervezői: Szent Tamás Alapítvány, Gyulafehérvári Caritas, Családi Elhelyező Központok Szövetsége, Csíki Anyák Egyesülete, Romániai Magyar Cserkészszövetség – Csík körzete, Csibész Alapítvány, Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért, Fokoláre mozgalom, Néri Szent Fülöp Egyesület, Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége, Szent György Lovagrend, Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete, Juventutti Alapítvány.