-
Babahordozás, Szülők Iskolája, Kórházlátogatás
Kedves Barátaink!
A húsvét utáni időszakban javarészt pályázatírással, gyűlésekkel és egyéb rendezvények szervezésével foglalkozott csapatunk. A kevésbé sem fáradtságos munkát általában lendülettel, mindig megújuló erőkkel végezzük, igyekszünk modelleket mutatni, de sosem erőltetni, kötelezni az elveinkkel szimpatizálókat bizonyos módszerekre. Mindenki maga érzi és tudja, hogy melyik program illik hozzá, hol, mikor van a helye, ideje valaminek, ez egy svédasztal.
Április 9-én megtartottuk az oly sokak által várt babahordozós találkát a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében, ahová 28 édesanya jött el, kicsinyeikkel, nagyon jó hangulat volt. Albert Csilla 2 kisfiú édesanyja, maga is tapasztalt hordozó, valamint Márdirosz Ágnes, 3 kisgyermek édesanyja mutattak különböző technikákat, illetve segítették a jelenlévőket a helyes hordozási módszerek használatára. Családias, „babás, totyogós bekiabálós” hangulatban zajlott a 2 órás találkozó, melynek folytatása következik, valószínűleg kéthavonta.E heti programjaink közül a következőkre várjuk az érdeklődőket:
Hétfőn, április 20-án 10.30-tól Gergely Orsolya édesanya várja a tipegőket és szüleiket az Albert atya házba zenebölcsis foglalkozásra;
Kedden, április 21-én 18.30-tól megtartjuk a Szülők Iskolája harmadik előadását, ahol Biró Mária Erika, iskolai tanácsadó, és Fikó Enikő, mentálhigiénés szakember ismertetik a „Boldogabb családokért” iskolai programot, mely többnyire 5-8. és 9-12-es diákok számára van kidolgozva. Helyszín ezalkalommal is a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori terme.
Nagy valószínűséggel szombaton, április 25-én kerül sor a 33.ik szülészeti látogatásra délelőtt 10 órától. Biztos részletek a pontosítás után, szóljatok ismerőseiteknek, várunk minden, 3-ik trimesztert betöltött kismamát és kísérőjét a Megyei Kórház belső udvarán.Kellemes hetet, szebb, jobb időt tavaszra!
-
Negyedik éve Böngészünk!
Kedves Barátaink!
Egyesületünk egyik célkitűzése volt már 2009-ben az olvasás iránti szeretet megerősítése, ezért már annak idején is szerveztünk több olvasást népszerűsítő programot, majd hivatalosan 2011-től indítottuk útjára a Böngészőt a kisiskolások számára. Évente egyre több diák jelentkezett, idén júliusban pedig összesen 73 gyermeket díjaztunk a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával.A negyedik évad első fordulójának munkáit október végéig vártuk, és a második fordulóét movember végéig juttathatjátok el hozzánk.
Aki esetleg most szeretne gyorsan felzárkózni, az még megteheti ebben a hónapban, vagyis küldje egy borítékban az első két forduló válaszait.
Kalandra fel tehát a magyar mesék tévészereplőivel!
-
Babaruhabörze, Szülők Iskolája és a 2% adományozása
Kedves Barátaink!
Egyesületi berkekben oly gyorsan száll az idő, hogy pihenni szinte sosincs lehetőség, és aki tagja egy aktív szervezetnek, az tudja, olyan ez, akárcsak egy több gyermekes családi élet, ahol a legkisebbtől a legnagyobbig, az anyától az apáig, nagyszülőkön át a barátokig mindenkinek más igényei, elvárásai vannak egymás és a család részéről. Színes programjainkkal mindig is a közösségi élet minőségét szerettük volna emelni, ezt többnyire sikeresen teljesítettük, mindenkinek megköszönve, hogy támogatják munkánkat, türelmesek velünk, megértik utolsó szervezéseinket, elfogadják újító elveinket stb.
Az elmúlt héten 2 esemény is történt: a múlt év őszén elindított Szülök Iskolája harmadik előadójaként Biró Z. Zoltán társadalomkutatót láttuk vendégül, aki interaktív beszélgetés keretén belül vázolt néhány aktuális kérdést a gyermekek, kisiskolások internethasználatával kapcsolatosan, illetve ezek szüleinek a gyermekük és az internet viszonyulásáról. A legutóbbi kutatások azt mutatták ki, hogy léteznek érdektelen, aggódó, féltő típusú szülők, a közreműködő típusúak (fedezzük fel együtt!) és az átmeneti típusú szülők. A kutató hangsúlyozta, hogy gyermekeink internettel való kapcsolatát elsősorban mi magunk, a szülők és a mi viszonyulásunk a virtuális világhoz fogja leginkább meghatározni, de szó esett az okostelefonok elterjedettségéről is, ezek gyermekek által felhasználásáról is.
Szombaton, a Polgármesteri Hivatal megkeresésének tettem eleget, mivel Gyula Város Önkormányzata egy komoly Eu-s projektbe csatlakozott, mely a Munka és család összeférhetőségét vizsgálta a Csíki térségben. Az előadásomban zömében az egyesület létrejöttéről, az előzményekről, célkitűzéseinkről és programjairól beszéltem, röviden az elkövetkező programokról is, az online felületeinkről, és a visszajelzések alapján, a vendégeknek tetszett, hogy ilyen működő szervezet vagyunk.
Május 21-én, szerdán újra vendégünk volt a Szülők Iskolája programunk kapcsán, és ezalkalommal Varró Éva pszichológustól kérdezhettek a résztvevők gyermeknevelési kérdésektől a párkapcsolatiakig. Ki a jó szülő, mennyi időt szentejünk 10 éves gyerekek szexualitással kapcsolatos kérdéseinek megválaszolására, hogyan erősítsük az önbizalmukat bizonyos változó helyzetekben, és hogy fiatal házasokként, gyermek érkezésekor merjünk segítséget kérni, útbaigazítást, ez javítja a generációk közti viszonyokat is, de fenntart egy láthatatlan harmóniát is az új családban. Idővel pedig minden kialakul. Vagy nem. :).
Pénteken, 23-án Babaruhabörzét tartunk, idén a másodikat, hihetetlen, már megint majdnem eltelt egy trimeszter az évből. Helyszín a Szakszervezetek Művelődési Házának első emeleti márványterme, időpont 17-19 óra között. A Húsvéti Vásár és Kézműves Foglalkozáson, valamint az Édesanyák Hetén sikeresen gyűjtött anyagiak folytatásaként, a négyhónapos Kohlruss Natasának továbbra is fogadjuk az anyagi felajánlásokat, mostanig 1376 lejt adományozva a kislány szüleinek.Szintén pénteken, 23-án van a munkavállalók jövedelemadójának 2%-ának leadási határideje, minket még ma is támogathattok 12 óráig, űrlapot szívesen adunk, vagy pedig a Pénzügy épületében találhattok, tölthetitek ki az egyesületi adatokkal: Asociatia Csíki Anyák Egyesülete, CIF 28162312, RO81OTPV260000391555RO01-es bankszámlaszámmal. Csakegy2sz2014 Köszönjük!
Még egy fontos értesítés: az idei Gyermeknapra tervezett Böngésző Játékunk kiértékelőjét több ok miatt elhalasztjuk várhatóan június 14-e szombatra, de erről értesítünk minden kis böngészőt személyesen is. Köszönjük, hogy velünk játszottatok, és várunk sok-sok értékes nyereménnyel, programmal!
A szervezők nevében, Bea
-
II. Böngésző díjazottjai, készülődünk délutánra!
Kedves szülők, gyerekek!
A hétpróbás pályázatunk végleges helyezettjeinek lajstromát lennebb olvashatjátok. Gratulálunk mindenkinek, összesen 91 diáktól kaptunk válaszokat, majd végül 78-at tudtunk díjazni, ők minden fordulóra küldtek választ.A díjazásukat egybekötjük a gyermeknapi programmal, várunk minden szülőt és gyermeket ma délután 17 órától a Mikó-vár udvarába, rossz eső esetén pedig a megyeház márványtermébe. Köszönjük Csíkszereda Megyei Jogú Város önkormányzatának a támogatást. Akinek könnyebb lenne telefonálni, hívja a 0740068003-as számot útbaigazításért.
Köszönjük, hogy részt vettetek második kiírásunkban, aki esetleg nem tud eljönni a kiértékelőre, kérjük jelentkezzen a fenti telefonszámon a díj átvételére. A lenti listából mindenki oklevélben és díjban részesül, úgyhogy, ha a szülők vagy gyermekek nem tudnak eljönni ma délután az átadásra, megkérjük a tanító néniket, hogy jelentkezzenek ők. A tanító nénik munkáját szintén dicséret illeti meg, köszönjük a kitartást és figyelmes irányítást.
Albert Homonnai Emőke és Kőrössy Erika
II. osztály
I. díj
Dietrich Ingrid, Csíkszereda
II. díj
László Hunor, Csíkszereda
Mihály Tamara, Csíkszereda
Gál Rebeka, Csíkszereda
Dicséret
Nagy Botond, Csíkszereda
Mihály Tamás, Csíkszereda
Oroth Viktória, Csíkszereda
Jáni Blanka, Csíkszereda
Deák Orsolya, Csíkszereda
További rendszeres és nagyon szorgalamas II. osztályos résztvevők
Kész Sarolta, Csíkszereda
Gergely Zsolt, Csíkszereda
Miklós Anna, Csíkszereda
Tankó Katinka, Csíkszereda
Páll Attila, Csíkszereda
Martini Dóra, Csíkszereda
Tompos Tamara, Csíkszereda
Miklós Botond, Csíkszereda
Lázár Antónia, Csíkszereda
Antal Norbert, Csíkszereda
Tankó Norbert, Csíkszereda
Simon Adrienn, Csíkszereda
Suciu-Szigeti Roberta, Csíkszereda
Tamás Rafain Szilárd, Csíkszereda
Albert Hunor, Csíkszereda
Busuioc Cristian, Csíkszereda
Bakos Előd, Csíkszereda
Kész Tamás, Csíkszereda
III. osztály
I. díj
Basa Antónia Krisztina, Csíkkozmás
II. díj
György Adrián Zoltán, Csíkkozmás
Paraditza Mária, Csíkkozmás
Dicséret
Bokor Andrea, Csíkszereda
Jánossy Krisztina, Csíkszereda
További rendszeres és nagyon szorgalmas III. osztályos résztvevők
Bocskor Boglárka, Csíkkozmás
Lestyán Nikoletta, Csíkkozmás
Silló Tímea, Göröcsfalva
Csutak Ervin, Göröcsfalva
Both Ákos, Göröcsfalva
Balázs Noémi, Göröcsfalva
Bărneti Attila, Csíkkozmás
Portik Szabolcs, Csíkkozmás
Vaszi-Simon Zsolt, Göröcsfalva
IV. osztály
I. díj
Balogh Andrea, Csíkszentsimon
II. díj
Csutak Elemér, Csíkrákos
Csutak Gyöngyike, Csíkrákos
Fodor Krisztián, Csíkrákos
III. díj
Péter Tünde, Csíkrákos
Kovács Boglárka, Csíkszereda
Dicséret
Csutak Csanád, Csíkrákos
Czikó Kinga Hajnalka, Csíkszentsimon
Csiszér Kinga
Máté Szilvia
Péter Nikoletta
További rendszeres és nagyon szorgalmas IV. osztályos résztvevők
Geréd Márk, Csíkszentsimon
Kovács Ákos, Csíkkozmás
Bartó Norbert, Csíkrákos
Illés Csaba, Csíkrákos
Both-Fodor Noémi, Csíkrákos
Geréd Nikoletta, Csíkrákos
Gergely Rafaella, Csíkszentsimon
Veress Miklós, Csíkszentsimon
Birta Rajmund, Csíkszentsimon
Albert Kázmér, Csíkszentsimon
Szőcs Alexandra, Csíkkozmás
Botos Bernadett, Csíkkozmás
Ferencz Botond, Csíkrákos
Kádár-Simon Zsolt, Csíkszentsimon
Ferencz Lilla Katalin, Csíkkozmás
Sárosi Izabella, Csíkrákos
Száva Tímea, Csíkrákos
Botos Viola, Csíkkozmás
Bálint Renáta, Csíkrákos
Geréd Erőss Katalin, Csíkszentsimon
Csató Tamás, Csíkszentsimon
Borbély Ádám, Csíkszentsimon
Dobre Alexandra, Csíkszentsimon
Domán Szidónia, Csíkszentsimon
Czári Piroska, Csíkkozmás
Petrikó Zsolt, Csíkkozmás
-
Hétvégi egyesületi programajánló
Sziasztok!
A hétpróbás Böngésző játékunk szombaton, június elsején lezárul. Ez egy hosszú folyamat része, mely 2011. tavaszán kezdődött el, és az olvasásra nevelést, kedvcsinálást népszerűsítette. Akkor még egy-kétnapos rendezvényekkel készültünk, mostanra már sikerült megszervezni a második pályázatot is, melyet Albert Homonnai Emőke és Kőrössy Erika édesanyák vezettek, szerveztek, a Kájoni János Megyei könyvtár, a Csíki Hírlap szerkesztősége, tanítónénik és szülők segítségével. Köszönet mindenkinek!
Szombaton délután közel 3 órás programmal készülünk a kis böngészők díjazására, meglepetésekkel, vidám hangulattal, és dicsérettel, amiért kiállták a próbákat, lelkesen küldték havonta a pályázatokat, nagyra tartják az olvasást. A pedagógusokat, szülőket is megannyi dicséret illeti, ha nem több:).Hamarosan nyilvánosságra hozzuk a nyerteseket itt a honlapon, és várunk mindannyiatokat a szombati kiértékelőre, koncertre. Amennyiben úgy látjátok, hogy rosszul alakul az időjárás, a megyeháza márványtermében találkozunk! Aki inkább telefonálna előtte, tárcsázza a 0740.068003-as számot útbaigazításért.
Az eseményekre ingyenes a belépés!
Folytatjuk a gyűjtés Gyenge Hunornak, és az Egy közülünk Európai Polgári Kezdeményezésért!
Szeretettel várunk!

-
Hírek a házunk tájáról
Kedves Barátaink, szimpatizánsaink!
A szeptember eleji események után pihentünk egy kicsit, de nem tétlenül telt az idő ezalatt sem. Túl vagyunk egy konstruktív vezetőtanácsi megbeszélésen, ahol sok ötlet elhangzott, megvitattuk a hamarosan sorra kerülő közgyűlésünk főbb napirendi pontjait, a tagságok minőségét, feladatköreit, béke van, az alapozás még tart, események lesznek, és együtt sokra vagyunk képesek.
Például folytatjuk a kórházi látogatásokat is, soron következő alkalomra, szeptember 27-én csütörtökön du. 17 órától kerül sor, és várjuk az érintett, várandósságuk harmadik trimeszterében lévő édesanyák, édesapák részvételét a kórház belső bejáratánál 16,50 órától. Kiss Gyöngyi főnővér bemutatja a szülészeti osztályt, műtőt, szülőszobákat és az újszülött osztályt is, válaszol a kismamák kérdéseire, miközben a jelenlévők megismerkednek az új kórházi környezettel, a szobákkal, a személyzettel is. Fontos dolognak tartjuk fenntartani ezt a jó viszonyt a kórházzal, hisz ez az elsődleges „ismerkedés” mindkét félnek fontos, meghatározó élmény.
Szombaton nagy eseményt tartunk, mert „népmeséinket szeptember végén, Benedek Elek születése napján ünnepeljük. Egyre több mesehallgató tapasztalja, hogy a meséknek kortól függetlenül helye van az életünkben. Aki elfelejtette, hogy felnőttként is szüksége van a mesékre, a gyerekekért újra előveszi, megéli a varázslatot, talán vissza is talál hozzá.
A mesemondó és hallgatósága között szoros, alkotó kapcsolat teremtődik, ebben éled újjá a mesebeszéd. Napjainkban újra vannak közösségek, amelyek a hagyományt életben tartva –vagy épp új hagyományt teremtve – mindennapjaik részének tekintik a meséket. Tanuljunk tőlük, hogy meséink ne maradjanak a tarisznyánkban, vegyük elő őket, tápláljuk velük közös életünket!” Ez áll a Magyar Olvasótársaság honlapján.A mi programunk a következő, és várunk titeket, hogy megtapasztaljátok együtt a gyermekeitekkel, hogy vannak önfeledt, egyszerűen varázslatos napok a városunkban, és az élményekről lehet beszélni, de az sem baj, ha magunkban dédelgetjük még egy kicsit a mondanivalót. Majd eljön az idő, amikor megérjük, megérünk a tanulságra is.
-
Olvasóvá nevelés2012 – Böngészők díjazása
Kedves gyerekek!
A BÖNGÉSZŐ JÁTÉK lezárásának alkalmából szeretnénk gratulálni minden kitartó játékosnak. Köszönjük nektek a lelkes játékot és munkát! A játékot 2012. június 2-án, délután 14 órától kezdődő bábelőadással és díjkiosztással zárjuk. Amennyiben vannak játékosok, akik nem tudnak résztvenni a 14 órás előadáson, szeretettel várunk a 16 órától kezdődőn, illetve felkérjük mindazon gyerekek szüleit, tanítóit, akik neve lennebb olvasható, de valamilyen oknál fogva nem tudnak résztvenni a díjazáson, jelentkezzenek mailen az info@csikianyak.ma címen pontos elérhetőségükkel egy későbbi átadás érdekében. A díjazottak névsorát az alábbiakban láthatjátok:
I. osztály
Dietrich Ingrid – Nagy Imre Ált. Isk. I.D. osztály és Oroth Viktória –

II. osztály
I. díj: Jánossy Krisztina – Nagy István Műv. Isk., II.B. osztály
II. díj: Faur Anita – Nagy Imre Ált. Isk., II.B. osztály
III. díj: Budulicean Andrea – Imets Fülöp Jákó Ált. Isk. Tusnád – II. osztály
Különdíj: Bokor Andrea – Petőfi Sándor Ált. Isk., II.B., Timár Kinga Krisztina – Nagy Imre Ált. Isk., II. A.
III. osztály
I. díj: Geréd Márk – Endes József Ált. Isk. Csíkszentsimon III.B., Todor Iszlai Áron – József Attila Ált. Isk., III.A., Csutak Csanád – 6-os számú Ált Isk., Göröcsfalva
II. díj: Veress Miklós – Endes József Ált. Isk. Csíkszentsimon, III.B., Csutak Elemér és Bálint Renáta – 6-os számú Ált Isk., Göröcsfalva
III. díj: Szőcs Alexandra és Botos Bernadett – Dr. Boga Alajos Ált. Isk., Csíkkozmás, Bartó Norbert – 6-os számú Ált Isk., Göröcsfalva, Balogh Andrea – Endes József Ált. Isk., Csíkszentsimon, III.A. osztály
Dicséret: Sárosi Izabella, Fodor Krisztián, Csutak Gyöngyi – 6-os számú Ált Isk., Göröcsfalva, Böjte Szilvia és Cseke Mónika – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, László Ákos – Nagy István Műv. Isk. III.B. osztály, Kovács Boglárka – Nagy István Műv. Isk. III.A. osztály, Csiszér Kinga és Kovács Ákos – Dr. Boga Alajos Ált. Isk., Csíkkozmás, Geréd Nikoletta – Endes József Ált. Isk., Csíkszentsimon, III.A. osztály.
IV. osztály
I. díj: Gergely Ákos – Dr. Boga Alajos Ált. Isk., Csíkkozmás
II. díj: Varga Beáta – Endes József Ált Isk., Csíkszentsimon, IV.B. osztály
III. díj: Udvari Viktória Mária – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, IV.B. osztály
Dicséret: Lestyán Csilla, Gábor Edvárd és Bálint Kajcsa Kamilla – Dr. Boga Alajos Ált. Isk., Csíkkozmás, Ródé Cintia Eszter és Cseke Andrea – Endes József Ált. Isk., Csíkszentsimon, IV.A. osztály
További Hétpróbás Böngészők:
Virágh Ákos – Endes József Ált. Isk., Csíkszentsimon, IV.B. osztály
Székely Sarolta – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, III. osztály
Geréd-Erőss Katalin – Endes József Ált. Isk., Csíkszentsimon, III.A. osztály
Olteán Blanka Magdolna – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, IV.A. osztály
André Réka – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, III. osztály
Kádár-Simon Zsolt – Endes József Ált. Isk., Csíkszentsimon, III.A. osztály
Dobordán Dalma – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, III. osztály
Lakatos Zsolt – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, III. osztály
Borbély Ádám – Endes József Ált. Isk., Csíkszentsimon, III.A. osztály
Goga Renáta – Dr. Boga Alajos Ált. Isk., Csíkkozmás, IV. osztály
Demeter Andrea – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, III. osztály
Nagy Szabolcs – Dr. Boga Alajos Ált. Isk., Csíkkozmás, IV. osztály
Tulit Gabriella – Endes József Ált. Isk., Csíkszentsimon, IV.A. osztály
Balogh Mercédesz Dorottya – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, IV.A. osztály
Kristó Aranka – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, III. osztály
Simon Levente – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, IV.B. osztály
Pál Botond Attila – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, III. osztály
Hozó Szabolcs – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, IV.B. osztály
Dobre Alexandra – Endes József Ált. Isk., Csíkszentsimon, III.A. osztály
Bocskor Blanka – Dr. Boga Alajos Ált. Isk., Csíkkozmás, IV. osztály
Albert Kázmér – Endes József Ált. Isk., Csíkszentsimon, III.B. osztály
Botos Viola – Dr. Boga Alajos Ált. Isk., Csíkkozmás, III. osztály
Miklós Ibolya – Zöld Péter Ált. Isk., Madéfalva, III. ozstály
Balló Zsolt – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, III. osztály
Máté József – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, IV.B. osztály
Czirják Beáta – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, IV.B. osztály
Bódi Gábor – Vitos Mózes Ált. Isk., Csíkszentkirály, IV.A. osztály
A záró rendezvényre Csíkszeredában, a Petőfi utca 39. sz. alatt, az egykori Csipike Napköziotthonban kerül sor, amelyre minden Böngészőt szeretettel várunk (akik nem fejezték be a pályázatot azokat is!!!). Lukács Emőke bábszínész Szegény Dzsoni és Árnika című előadását fogjátok látni, amelyről az alábbiakban olvashattok egy rövid összefoglalót.
Szegény Dzsoni és Árnika
– Lázár Ervin azonos című meséje nyomán –
Dzsoni szereti Árnikát. Árnika szereti Dzsonit. Ennyi.
Erről az ennyiről írt Lázár Ervin egy gyönyörű, szövevényes történetet, s ezt a történetet igyekszik az előadás kis és nagy nézői elé tárni.
Dzsoni és Árnika a Százarcú boszorkány ármánykodásainak következtében kénytelenek útra kelni és felkutatni a világ legjóságosabb tündérét, hiszen Ő az egyetlen, aki képes a rajtuk lévő átkot megszüntetni. Útjuk során rengeteg akadályba ütköznek, de a szívükben lévő szeretet mindegyiken átsegíti őket.
Bár a mese elején kibontakozik s az egész mesét átöleli a szerelem, mint téma, Lázár Ervin más, az emberi élet során megkerülhetetlen kérdésekre is rávilágít: Mi a szabadság? Mit jelent együvé tartozni? Mit jelent barátnak lenni? Kell-e felelősséget vállalni társainkért? Megéri-e hűségesnek lenni? És működnek-e az emberi kapcsolatok bizalom nélkül?
Az előadás vizsgamunkaként látta meg a napvilágot. A székelyudvarhelyi előadó, 2011. nyarán végzett Marosvásárhelyen bábszínész szakon, és záróvizsgaként készítette el ezt egyéni műsort. Az előadás kivitelezésében nagy segítségére volt Takács Tímea, szintén 2011-ben végzett díszlettervező.
Kedves tanítók és szülők!
Köszönjük, hogy a gyermekek körében népszerűsítették az általunk meghirdetett játékot és támogatták a kezdeményezésünket. Az elkövetkező pályázataink gördülékenysége érdekében, észrevételeikre és közreműködésükre a továbbiakban is számítunk!
A 2011-ben elindított „Olvasóvá nevelés” programunk, ezen belül a Böngésző játék támogatója Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, amelyért egyesületünk és játékosaink nevében köszönetünket fejezzük ki
-
Böngészők díjazása
Kedves Böngészők!
Pár óra múlva már a díjazottak névsora is elérhető lesz itt a honlapon, addig is szeretnénk értesíteni Titeket, hogy minden beküldőt várunk szeretettel holnap, szombaton, június 2-án a 11 órától kezdődő gyermekkoncetre, melyet a marosvásárhelyi Kővirág együttes biztosít nektek a város új ifjúsági és szociális központjában a Petőfi u. 39. alatt.Délután 14 és 16 órától pedig Lukács Emőke a sepsiszentgyörgyi bábszínház munkatársa tart bábelőadást nektek, ekkor Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika c. meséjét láthatjátok 50 percben. A díjazást a két előadás közé terveztük, vagyis 15 óra körül.
Részletekkel hamarosan jelentkezünk, gratulálunk a nyerteseknek, és a beküldőknek egyaránt!
A szervezők
-
Böngésző játékunk negyedik fordulója!
Kedves Barátaink!
Köszönjük mindannyiatoknak az eddig beküldött pályázati válaszokat, ezek feldolgozása folyamatosan történik, a pontozást a két szervező vezeti Albert-Homonnai Emőke és Kőrössy Erika édesanyák, hozzájuk fordulhattok további kérdéseitekkel.
Honlapunkon a Böngésző játék ikonra kattintva
megtaláljátok az utolsó közzétett forduló anyagát is, ezúttal egy észt népmesét kell elolvasniuk az elemistáknak, és az ehhez kapcsolódó kérdőívet kell visszaküldeniük a megadott címekre február 20-ig. Amennyiben a Városháza épületében, a Kájoni János Megyei Könyvtárban adnátok le borítékaitokat, javasoljuk, hogy iratkozzatok be a könyvtárba, ahol állandóan megújuló értékes könyvanyagot találtok, és megtapasztaljátok a könyvtárbajárás előnyeit, szépségét, pozitív hatását a tanulásotok során. Vigyétek tehát magatokkal barátaitokat is, és lépjetek be az olvasás csodálatos világába!Aki most kapcsolódna be a játékba, az elküldheti az eddigi fordulók válaszait egy borítékban a megadott címek egyikére a határidő betartásával.
Jó kikapcsolódást, megfejtést kívánunk!
-
Böngésző játék, 3. forduló
Kedves Szülők!
Böngésző játékunk harmadik fordulóját közzétettük honlapunk Böngésző ikonja alatt.
Válaszokat jövő év január 16-ig várunk, a téli vakáció végén, az újév első tanévinyitó napján.
Kívánunk kellemes vakációzást, kikapcsolódást minden gyereknek, feltöltődést a szülőknek!
Kérjük Önöket, hogy lehetőségeik szerint továbbra is népszerűsítsék játékunkat, aki bekapcsolódna utólag, kérjük január 16-ig egy borítékban mindhárom választ küldje el a megadott címekre.
Olvasásra fel gyerekek, Világszép Vaszilisza története igazán időtállóan tündérszerű, csupa motívumokkal teli!A szervezők!
