• Események,  Közérdekű,  Kulturális,  Összefoglaló,  Pályázat

    Magyar Népmese Napja – Böngésző Játék díjazása

    A Magyar Népmese Napját 2011-től éves szinten ünnepli egyesületünk. Korábban egész napos programot, játszást és élőszavas mesemondást szerveztünk a gyerekek, szüleik számára, néhány éve a Böngésző Játék olvasást bátorító programunk lezárása és az újabb kiírás elindításával is összekapcsoljuk az ünneplést, mikor hogyan sikerül beszerezni a könyvjutalmakat, okleveleket és a mesemondókat biztosítani, de a Népmese napját kitartóan megüljük, megünnepeljük.
    Úgy esett, hogy idén két részben tudjuk lezárni a XIV. Böngésző pályázatunkat, és örömmel írjuk jelen összegzést az elmúlt hét gazdag történéséről, miszerint szeptember 29 és 30-án 3 mesemondó 7 tanügyi intézményben 2 nap alatt 18 csoportnak tartott különféle korosztályoknak megfelelő élőszavas mesemondást a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál segítségével, Szabó Enikő Asociation Tipe Tupa egyesület vezetőjének lelkes közbenjárásával, amit módfelett köszönünk!
    Az elmúlt kiírás elemis diákjai kedvezményesen vehettek részt a Sepsiszentgyörgyről érkező Demeter Éva és Fadgyas Egmond mesemondók programjain, de hatalmas élmény volt a Joannes Kajoni Szakközépiskola IX. és XII-es Turisztika osztályos diákjai számára betekintést nyerni a reneszánsz alatti igricek, garaboncok világába, a leleményes szolga esetét hallani Dala Dániel Budapestről érkező történelmi újrajátszó, storyteller szájából.
    Köszönjük a pedagógusok rugalmasságát, segítségét a szervezésben, és támogatóinknak (Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Communitas Alapítvány) az anyagi hozzájárulást!
    A mesélés kincs, az olvasás öröm – örülünk, hogy velünk ünnepeltetek szeptember végén!
  • Események,  Közérdekű,  Közlemény,  Pályázat

    34. Tusványos – Ránk számíthatsz! – Csíki Anyák – KCsSz sátor

    Programunk Tusványoson, melyre kicsiket nagyokat egyaránt várunk!

    Július 23, szerda

    10.00 Fesd meg a saját Tusványos mágnesed a HelloWuud csapatával. A foglalkozás 12.30 óráig tart.

    10.00 Arcfestés kisgyerekek számára 16 óráig

    10.30 Ringató foglalkozás a kisgyermekes családoknak Himberger Edittel és Ujvári Klárival

    14.00 Hennafestés Szidivel

    14.00 Illatkóstoló- Aromaterápia a mindennapokban – András Imola Andrea aromaterapeuta és Lázár Mónika táplálkozási tanácsadó

    15.00 TestÁpoló torna – alapgyakorlatok a mindennapokra – Páll (Török) Orsolya gyógytornász

    16.00 Természetes, egészséges élet kezdeti döntések – korai kötődés, szoptatás, jó gyakorlatok, megelőzési módszerek – Várfalvi Marianna elnök Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége, Hal Melinda klinikai szakpszichológus, Tiboldi Bea elnök, Csíki Anyák Egyesülete, Márton Zsuzsanna elnök, Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, Nyilka Ildikó a Plüss Kommandó elnöke, a „méhen kívüli anyaméh” szemlélet nemzetközi szakmai képviselője

    17.00 A Polgári Értékrend kutatás eredményei – Varga Zsolt kutatási igazgató – e-benchmark.hu, ERGO-tag

     

    Július 24, csütörtök

    10.00 Hajpánt készítő foglalkozás száraznövényekből – Török Bernadett és Szász Réka édesanyákkal. A foglalkozás 12.30 óráig tart.

    10.00 Arcfestés kisgyerekek számára 16 óráig

    10.30 Ringató foglalkozás a kisgyermekes családoknak Himberger Edittel és Ujvári Klárival

    14.00 Hennafestés Szidivel

    14.00 STOP családon belüli erőszak, START biztONság! Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, Csikós Katalin a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság Családon Belüli Erőszak Áldozatait Támogató Osztály szociális munkása, Csiszér Csaba vezető, Bántalmazott, elhanyagolt és kizsákmányolt gyermekek Sürgősségi Befogadó és Intervenciós Központ, Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, 119-es segélyhívó szám, Jurcsák Margit Ilona, országos kormányzó asszisztens, Rotary Románia, Moldávia köztársaság district, ügyvéd, Gergely Orsolya szociológus, egyetemi docens Sapientia EMTE

    15.30 Civil Központok működése határon innen és határon túl – Herczegné Számel Annamária szakmai vezető, Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ és Vadasi Zsuzsanna szakmai vezető, Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, erdélyi családszervezetek vezetői

    16.30 A Lázár Ervin Programról részletesen (szerepek, tanulságok, tervek) – Hogyan támogatja a Program a kulturális nevelést, mit ad pedagógiai, és mit kultúrpolitikai szempontból? Hogyan jelenik meg benne az esélyteremtés? – Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Kis Domonkos Márk, a Déryné Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója – moderátor: Péterffy Balázs szakmai elnökhelyettes, Klebelsberg Központ

    17.30 Wagner Viktória az ingyen jóbarát – Várfalvi Marianna Wagner Viktória Emlékbizottság alapítója, Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége elnöke, Kazatsay Ádám „Jó, hogy vagy! – Életvédők Szövetsége” tagja, a Wagner Viktória Emlékbizottság tagja, Kuti Zsolt a Wagner Viktória Emlékbizottság tagja

     

    Július 25, péntek

    10.00 Kézműves foglalkozás a csíkszeredai Pro Monoparentalis Egyesület tagjaival. A foglalkozás 13 óráig tart.

    10.00 Arcfestés kisgyerekek számára 16 óráig

    10.30 Ringató foglalkozás a kisgyermekes családoknak Himberger Edittel és Ujvári Klárival

    12.00 Együtt egymásért, magunkért! – tematikus beszélgetés a csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi és a székelyudvarhelyi egyszülős klubok vezetőivel – Bartis Erika elnök, Egyedülálló Szülők Klubja Csíkszereda, Gál Kinga elnök, Új utakon – Egyszülős Klub Sepsiszentgyörgy, Balázs Ildikó elnök, Egyedülálló Szülők Klubja Székelyudvarhely

    13.00 ZUMBA IS FOR EVERY BODY – GOZumba Tusványoson is! – Gergely Orsolya zumba oktatóval

    14.00 Hennafestés Szidivel

    14.00 A lelki egészség védelme a családban – Mit tudunk, tapasztalunk ma a családokban? – Mire van szükségük a családoknak? Várfalvi Marianna elnök, Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége, Székely András tudományos főmunkatárs, Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), Végeken Egészséglélektani Alapítvány, Hal Melinda klinikai szakpszichológus, MCC, Eberlein Éva identitás coach, Aquinoi Szent Tamás Akadémia, Márton Zsuzsánna elnök, Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége

    15.30 Nemzedéki erőforrásaink határon innen és túl – Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztosa, Bíró Hanna Barbara korábbi csíkszeredai Rotary Club elnök, Péter György, ágazati igazgató, Gyulafehérvári Caritas, János Ferdinánd elnök, Erdélyi Nagycsaládos Vállalkozók Egyesülete, elnök, Ribon Natúr Szövetkezet – moderátor Gergely Orsolya szociológus, egyetemi docens, Sapientia EMTE

    17.00 A családtól a közösségig – Mit jelent a gyermeknek az óvoda? – Dr. Habinyák Erzsébet – óvoapedagógus, egyetemi oktató és az Erdélyi Magyar Anyák Egyesületének elnöke

    17.40 A román nyelv barátságos, játékos oktatása magyar gyerekek számára – bemutatkozik a brassói Izgága Fejlesztő Központ – Nika Iza Központvezető

     

    Július 25, szombat

    10.00 Régi idők játékai a csíkszeredai Etnospot, a Néprajzi Múzeum örökségpont munkatársával, Albert-Homonnai Emőke múzeumpedagógussal és segédeivel. A foglalkozás 13 óráig tart.

    10.00 Arcfestés kisgyerekek számára 16 óráig

    10.30 Ringató foglalkozás a kisgyermekes családoknak Himberger Edittel és Ujvári Klárival

    14.00 Hennafestés Szidivel

    14.00 Hamis ikra és telepátia – könyvbemutató – Bogdán Mária Emese csíkszeredai író-testnevelő

    15.00 Apa hol vagy? Avagy, adjunk bele több apait! (kiútkeresés az apátlan társadalomból) – Léder László, pszichológus, az Apa Akadémia alapítója

    16.30 Nyakunkon a jövő: MI és az Alpha generáció? – Gergely Orsolya szociológus, egyetemi docens Sapientia EMTE

  • Események,  Közlemény,  Kulturális,  Pályázat

    Barátkozás, közös játék június elején

    Köszönetnyilvánítás

    Egyesületünk néhány tagja közös kulturális programban vehetett részt június elején a csíkszeredai Benevolens Egyesület által szervezett, Csíkszereda Megyei Jogú Város által támogatott projektben. A két napos kiránduláson az édesanyák és kisgyerekeik (8+14 gyerek) Hargitafürdőn kapcsolódtak a Kulturális nevelési tábor roma tanulók számára című projekthez, kedden délelőtt, a hazaindulás napján szalvétákból pillangókat hajtogattak a gyerekek, aszfaltkréta rajzolást tartottak, bubifújó versenyben ügyeskedtek, ezzel is gyakorolva a együttműködést a roma gyerekekkel.

    Köszönjük a Városháza támogatását mindkét egyesület nevében!

     

     

  • Események,  Közérdekű,  Közlemény,  Pályázat

    17-ik Életmese pályázat meghirdetése – Mosolyvirág Nagycsaládosok Egyesülete, Debrecen

    A továbbiakban közzétesszük a debreceni egyesület felhívását!

    Tisztelt Leendő Pályázónk!

    Kárpát-medencei Életmese írói pályázatunkat 17. éve hirdetjük meg a gyerektől a felnőtt kategórián át mindenki számára. A zsűri által kiválasztott írásokból minden évben kötetet szerkesztünk, melyeket megtalál a mosolyvirag.hu honlapunkon is.

    Mindenkinek van családi története. Ha leírja, beküldi pl. mások számára is tanulságként, példaként szolgálhat.

    A megosztásokat ezúton is nagyon köszönjük!

    Alig várjuk az ez évi, 17. kiírásunk beérkező pályamunkáit, hogy a legjobbakat kötetünkben publikálhassuk!

    A csatoltan küldjük pályázati felhívásunkat, ahol a további részletekről tájékozódhat.

    Kedves Családok!

    Kérünk Benneteket, hogy írjatok életmesét, valamint az általatok ismert iskolákba, személyek számára juttassátok el pályázati felhívásunkat.

    A megosztásokat ezúton is nagyon köszönjük!

    Barátsággal, köszönettel: Beke Margit és Radnainé Filep Ildikó

    Életmese írói pályázat felhívás2025

    17. Kárpát-medencei

    Életmese írói

        Pályázat felhívása

    „A szülők, nagyszülők, dédszülők életmeséi”

     „Amikor kicsi voltál / Amikor kicsi voltam…”

    Minden család őriz családi történeteket. Mi ezeket várjuk szeretettel!

    Kérjük írja le, és küldje el pályázatunkra!

    Igaz történeteket, történetcsokrokat várunk műfaji kötöttség nélkül.

     A pályázók műveit négy korcsoportban bíráljuk el:

    1. 10 éves kor alattiak (alsósok)
    2. 10-től 14 éves korig (felsősök)
    3. 14-38 év közöttiek
    4. 38 év felettiek

    Beküldési határidő: 2025. február 01. – 2025. április 20.

                                                                                                       Eredményhirdetés: 2025. május 15.

                                                                                                       Díjkiosztó ünnepség: 2025. június

    A pályázat beküldése egyúttal a kötetben való megjelenéshez való hozzájárulás is.

    Valamennyi korcsoportot külön díjazzuk.

    A pályaműveket max. 20 oldal tejedelemben, kizárólag .doc vagy .rtf formátumban,

    elektronikusan az eletmese2025@gmail.com email címre várjuk, az adatlappal.

     Aki tudja, az az online adatlapot töltse ki a pályázat beküldésével. Az online adatlap linkje: https://forms.gle/Rc8StBBsm2jJgror6

    Természetesen szeretettel fogadjuk a hagyományosan kitöltött adatlappal érkező pályázatokat is!

    A pályázat további részleteiről érdeklődni lehet:        +36 20/312-8584, +36 30/928-0899

    A korábbi évek pályázati anyagából szerkesztett köteteinket honlapunkon is megtekinthetik: www.mosolyvirag.hu

                                                                Kiíró: „Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni  Egyesülete

    4031 Debrecen, Angyalföld tér 11.

  • Cikk,  Közérdekű,  Összefoglaló,  Pályázat

    FussNekiCsík 3-ik kiadás – beszámoló

    Kedves Barátaink!

    Gyorsan elröpült a 2024-es év a március-májusi adománygyűjtő időszak és esemény után, és a programban tett vállalásainkat, köszöneteinknek szeretnénk digitális lábnyomát (billentyűnyomát, khm) hagyni az éterben, mert így illik, és erre szerződtünk amúgy is.

    A program oldalára regisztrált 18 nagykövetünk tulajdonképpen 38 aktívan kampányoló, majd távot teljesító személyt rejtett, akik az alábbi összesítő táblázat szerint igencsak túllépték a projekt kezdeti célösszegét, a 10127 lejt. Köszönet minden apróságnak és felnőttnek, barátnak, rokonnak, lelkes támogatónak, akiknek fontos volt, hogy egyesületünk gazdagodhasson egy profi multifunkcionális színes nyomtatóval és a találkozóhelyünk is szépülhessen, felfrissülhessen az elmúlt 14 év használata után. A napos kicsiszoba újraöntése, parkettozása, a szobák kifestése, a teljes nyílászárók kicserélése részben megtörtént, a bejárati ajtó és terasz kijavítása, és még egy szoba rendbetétele, kamra, folyósó véglegesítése várnak a jobb időkre, a munkálatok tehát nem álltak le, hisz a kezdeti feltárás után bőven akadt meglepetés és apró munka, melyet még egy ideig vinnünk kell, és gyűjtenünk kell az ily nehéz gazdasági helyzetben is. Mindenki támogatása nagyon fontos volt, és minden kis adományra szükségünk volt, és lesz még, köszönjük!

    A szervezőknek is köszönetünket fejezzük ki, hisz ők is oroszlányrészt vállaltak a lebonyolításban, de az is örvendetes, hogy a korábbi projektkiértékelők alapján sok pozitív változás, fejlődés volt észlelhető, ezért a projektek megvalósítása is gördülékenyebben zajolhatott a többi szervezet számára is. Köszi Réka, köszi The House Egyesület!

    Ismételten felsoroljuk a minket támogatók névsorát: Ábrahám Lehel-Antal, Szakács Adél, Albert Csilla, Almási Erzsébet, Ambrus Gyöngy, András Mária Ildikó, András Tünde, Nagy Andrea, Antal Imre, Antal Zsófia, Antal Zsuzsa, Gyárfás Attila, Balázs Bíborka, Balázs Lőrinc, Balázs Szabolcs, Balázsi-Pál Ágnes, Bálint Emese, Bálint Erika, Balog Barbara, Barabás Ibolya, Baróti Emőke, Barta Noémi, Bartalis Fifike, Bartha Dalma, Bartis Erika, Bencze Ildikó, Benedek-Lázár Anita Kinga, Biró Hanna, Bodor Katalin, Bogács Attila, Borbáth Guszti és Erzsike, Borbély Melinda –Sarolta, Boros Gabriella, Bors Klára, Both Emese, Both Eszter, Both Imre és Gizella, Bögözi Erika, Böjte Andrea, Bölöni Sándor, Böndi Hajnalka, Bőjte Cecília, Benedek Csaba, Csalogány Gyerekfoglalkoztató Firtelmeister Marika, Csapó Hajnalka, Császár Klára, Csedő Ildikó, Csegzi Piroska (Potyó Judit), Pál Csilla, Csiszer Balázs, Csiszer Edina, Csobot-Györgydeák Szabolcs, Csonta Ildikó, Csúcs Család, Czikó Levente, Czont Léda, Desbordes Etienne, Dabóczi Melinda, Dánél Csaba, Demeter Melinda, Dénes Enikő, Erőss Zsolt, Kocs Éva, Váli Éva, Fazakas István, Fazakas Judith, Ferencz-György Krisztina, Fülöp Erzsébet, Gábor Tünde, Gal Alina, Gál Annamária, Gál Éva, Garda-Mátyás Edit, Gergely Orsolya, Gergely Szabolcs, Gostian-Bara Noémi, Gyepesi Deák Géza, Gyerkó Elena, György Eszter, névtelen támogató, helyszíni támogató, Herta Éva, Horváth Sándor, Iliescu Julia, Mihály István, Nagy István, Horváth Iudit, Karda Mona, Kassay Réka, Lajos Katalin, Kedves Ildikó, Kedves Péter, Kelemen Anna, Keresztes Anna, Keresztes Lóránd, Kirmajer Erika, Kis (Gyárfás) Zsuzsánna, Kiss Bernadett, Kiss Ildikó, Kocs Katalin, Kocs Zoltán, Kocs Zsuzsanna, Kolumbán Tünde, Koncsag Zsuzsanna, Kovács-Szécsi Henrieta, Kraft-Gál Réka, Kuzman Hajnalka, Nagy Lajos, Lányi Kinga, László Beáta, Lázár Anna, Lipeczky Erna- Andrea, Lőrincz Annamária, Lőrincz Hunor, Luka László, Lutz Levente, Majlát Ziti, Mag Anna és édesanyja, Mara Gyöngyvér, Marosi-Melles Mária, Márton Emese, Márton Eszter, Máté Ildikó, Máthé István, Máthé Timea, Miklós IbolyaGergely, Miklós Rita, Miklóssy Ildikó, Milik Julianna, Mitrea Ibolya, Nagy Andrea, Nagy Csaba, Nagy Krisztina, Nagy Zoltán, Katona Noémi, Onodi Erzsébet, György Ottilia, Pál Réka Ágnes, Páll Orsolya, Papp Dorottya, Papp Ferencz Csilla, Percze-Folkmann Nóra, Péter Dezső és Katalin, Péter Emőke, Péter Katalin, Plosz Ildikó, Ráduly Kincső, Rákossy Bocskor Brigitta, Ringató Foglalkozás, Salló-Szász Emőke, Szabó Zsolt, Antal Szabolcs, Gál Szabolcs, Szakács Emőke, Szász Kata, Szász Katalin, Székely Cecilia, Székely Kinga, Székely Szakáts Szidónia, Székely Zelma, Szikszai Kinga, Szilágyi Réka, Szőcs Zsuzsanna, Tamás Kinga Bernadette, Tamás Zsuzsánna, Tánczos Levente-József, Tiboldi Bea, Tiboldi István, Tiboldi László, Tikosi Renáta, TOMONICSKA Ingrid, Török Bernadett, Török J. Ottilia, Tóth Réka, Tóth Szabolcs, Ürmösi-Incze Livia, Váli Erika, Vass Edith, Karda Vivien, Xantus Ágnes, XIII. Édesanyák Hete tombola, Zöld Enikő Anna, és azt a kilenc helyszíni adományozót is, akik összegével gyűlt végül 12060 RON.

    A szervezői önrész után a projektre végül 10854 lejt költhettünk, mely összeg az egyesületi önrésszel végül 11026,3 lejre duzzadt.

    Néhány fénykép a megvalósításokról:

    Csapatunknak is még egyszer köszönet!

  • Események,  Jótékonysági Katalin-bál,  Közérdekű,  Közlemény,  Pályázat

    XIV. Böngésző Játék 2024-2025-ös kiírás

    Kedves Barátaink!

    Ezen honlap jobbsó sávjában megtalálható a Böngésző Játék ikon, amire kattintva elérhetitek az aktuális pályázatunk havonta megjelenő kiírásait. Máris feltettük a karácsonyi kiadást, be lehet pótolni az első két forduló feladványát, és beküldeni együtt a harmadikkal a feladatlapon megadott lehetőségek egyik címére.

    A pályázatot múlt évtől két kategóriába soroltuk, az előkészítő – másodikos osztályosoknak külön, és a harmadik-negyedikeseknek más mesét és feladatlapot állít össze havonta Lázár Iru édesanya.

    A kiírást innen is elérhető: https://csikianyak.ma/sajat/bongeszo-jatek/.

    Facebook oldalunk, melyet érdemes követni a különböző olvasást érintő információk, felhívások, a fordulóink kapcsán. Ha további kérdések merülnek fel, hívjanak bizalommal: 0740068003.

    Várjuk a régebbi és frissen csatlakozó apróságok alkotásait, a részvétel ingyenes, és támogatóink között van a Nemzeti Együttműködési Alap – BGA Zrt., valamint az RMDSZ – Communitas Alapítvány, köszönjük bizalmukat!

  • Események,  Jótékonysági Katalin-bál,  Közérdekű,  Közlemény,  Pályázat

    CsAkEgyMézes díszítés adventben minden korosztálynak

    Pár éve már beiktattuk ezt a kedves közösségi programot az egyesületi tevékenykedéseink közé, idén annyi különbséggel, hogy sikeres pályázás során, kiemelten várjuk az idősebb generációt is a programunkra, hogy közös míveskedésünkkor együtt örüljünk a köz

    elgő ünnepeknek, beszélgessünk, majd vigyük haza a sok szép saját díszítésű mézespogácsáinkat.
    Saját süteményeket lehet hozni, díszítőszereket is, de mi is fogjuk ezeket biztosítani, cukormázat, mézeseket is.
    A programot az RMDSZ Nőszervezete támogatja, a Mosolygó Karácsony téli kiírásában veszünk részt.

    Köszönjük a bizalmat, várunk minden érdeklődőt szeretettel december 19-én csütörtökön 17 órai kezdettel a Kerekecske Gombocska bolttal szembeni saroképületben, bejárat a Márton Áron Gimnázium bentlakása felöl.
    Helyszíni támogatónk és partnerünk a Hargita Megyei Kulturális Központ!

     

  • Események,  Jótékonysági Katalin-bál,  Közérdekű,  Közlemény,  Pályázat

    Babahordozó Napok ünnepi hangulatban

    Nem marad el 2024-ben sem a sokak által várt rendezvényünk, mely alkalmával gyűjtjük a szebbnél szebb hordozós fotókat december 13-a péntek 16 óráig a mailto:info@csikianyak.ma címre. Aztán nyomtatjuk, és visszaadjuk nektek a helyszínen.
    Rendezvényünk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével közös szervezésben valósul meg, köszönjük a helyszíni partnereinknek is a befogadást, kedvességet!

    Várunk minden egykoron és most babáját hordozó édesanyát a programokra, találkozókra, tapasztalatok megosztása céljából is, és mert a történetek összekötnek minket!
    Helyszínek: Hargita Megyei Kulturális Központ Márton Áron Kulturális Központ (M. Eminescu u. 3/A sz., a Segítő Mária Gimnázium bentlakása mellett) épületében és a Kékmadár Tanoda (M. Eminescu u. 1 sz., a Platz Caffé mögött).
    Párhuzamosan a rendezvénnyel, Berszán-Márkos Ágota nagycsaládos édesanya, a NANA pilates oktatója, nyílt napokat tart, ehhez kapcsolódunk mi is, nagyon fontos, hogy a reformer órákra regisztráljanak az eszközök miatt (0751285606).
    A program így alakul:
    Hétfő, december 16-a:
    09.00 – 10.00 Talaj Pilates Berszán-Márkos Ágota oktatóval – Nyílt nap, díjtalan részvétel – Petőfi u. 51/B
    16.00 Hordozós séta – találkozás a Szabadság téren 15.45-től a korcsolyapálya környékén
    16.30 Fényképkiállítás, az esemény megnyitója – Márton Áron Kulturális Központ
    16.30 – 17.30 Reformer Pilates Berszán-Márkos Ágota oktatóval – Nyílt nap, díjtalan részvétel – Taploca Tennis & Squash Club – előzetes jelentkezés szükséges a 0751825606-os telefonszámon
    17.00 Hogyan vigyázzunk a testünkre hordozás közben – Török Orsolya gyógytornász – Márton Áron Kulturális Központ
    17.30 – 18.30 Reformer Pilates Berszán-Márkos Ágota oktatóval – Nyílt nap, díjtalan részvétel – Taploca Tennis & Squash Club – előzetes jelentkezés szükséges a 0751825606-os telefonszámon
    18.00 Hordozás télen, öltözködés – Kuzman Hajnalka babahordozási tanácsadó – Márton Áron Kulturális Központ
    19.00 – 20.00 Talaj Pilates Berszán-Márkos Ágota oktatóval – Nyílt nap, díjtalan részvétel – Taploca Tennis & Squash Club
    Kedd, december 17-e:
    09.00 – 10.00 Reformer Pilates Berszán-Márkos Ágota oktatóval – Nyílt nap, díjtalan részvétel – Taploca Tennis & Squash Club – előzetes jelentkezés szükséges a 0751825606-os telefonszámon
    10.30 Dúdoló mondókázás Lázár Iru édesanyával – Márton Áron Kulturális Központ
    17.00 „Közel a szívhez” – a babahordozás érzelmi hatásai – Molnár Annamári, klinikai pszichológus, korafejlesztő szakember – Márton Áron Kulturális Központ
    18.00 Kötéstanulás Kuzman Hajnalka babahordozási tanácsadóval – Márton Áron Kulturális Központ
    18.00 – 19.00 Talaj Pilates Berszán-Márkos Ágota oktatóval a tusnádfürdői Közösségi Házban
    Szerda, december 18-a:
    10.00 – 12.00 Negyedik trimeszter – újszülöttek hordozása – Csukás Emese babahordozási tanácsadó – !!!Kékmadár Tanoda!!!
    17.00 Téli praktikák: Hogyan vigyázzunk magunkra és gyermekeinkre a hűvös időszakban – Benkő Boglárka biomérnök, kutató, tudatos életmód tanácsadó Márton Áron Kulturális Központ
    18.00 Hurcis sztorik – teadélután és beszélgetés régebbi és friss hordozós édesanyákkal – Márton Áron Kulturális Központ
    19.00 Tombolahúzás, az esemény zárása – Márton Áron Kulturális Központ
  • Cikk,  Események,  Közérdekű,  Közlemény,  Összefoglaló,  Pályázat

    Sportolás Csíkban nyugdíjasok számára – harmadik kiadás, folytatás

    2023. júniusában sikeresen indult útjára egyesületünk szervezésében egy azóta is fenntartott, jól működő, célközönsége által is hiánypótlónak minősített sportolási program az idősek számára Csíkszeredában, melyet az RMDSZ Nőszervezete támogatott, és több, helyi önkormányzati létesítmény is felkarolt, elismerve a program létjogosultságát, és a nagy igényt, mely azóta sem lankadt.

    2024. október végén zártuk a harmadik pályázási ciklust, és bár a gerinc- és vízben tartott tornák sorozata nem szakadt meg a pályázati időszakok lejárta után sem (kivéve technikai szünet miatt és szabadságolásokkor a nyár folyamán), fontos kiemelni, hogy a jóváhagyott 2000 lejes keretből igencsak sikerült pár hét és alkalom erejéig nagyon jutányos áron aktív mozgásban tartani a csíki és környékbeli nyugdíjasok, időseket.

    A gerinctornák helyszíne a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Szakszervezetek Művelődési Háza volt, ezúton is köszönjük mindkét intézmény vezetőjének a rugalmasságot, és azonnali befogadást, mely ingyenessége kifejezetten érezhető volt a szolgáltatás biztosíthatóságában, folytonosságában, jó érzés tudni, hogy évek óta tartó iratlan partnerségeink jól működőek, és egymás munkájának kölcsönös tiszteletén alapszanak. Köszönet Ferencz Angélának és Szederjesi Ferencnek egyaránt!

    Szerdánként 9 és 10 órától, péntekenként 11 órától tartotta, tartja Bőjte Cecília gyógytornász ezeket a segédeszközös gerinctornákat, melyek nagyon beváltak már az alkalmanként résztvevő 20-25 személynek, lelkesen érkeznek, tornásznak, barátkoznak.

    A vízben tartott aerobic jellegű tornákat Horváth Dorottya testnevelő tanár tartja péntekenként 10 órától a Csíki Csobbanó kisebbik, melegebb medencéjében, ezekre az alkalmakra is bármikor lehet csatlakozni, köszönjük Ábrahám Előd sportért felelős tanácsosnak közbenjárását és rugalmasságát, hogy a korábbi 70 perces foglalkozás átállhatott az oly szükséges 90 percre, hisz érkezés, vetkőzés, foglalkozás, zuhanyzás, hajszárítás (főleg a hideg időszakban), eltávozás – nagyon időigényes, méginkább ezen korosztály számára.

    A kapcsolattartás továbbra is SMS-ben és a Sportolás Csíkban 65+ Facebook csoportban zajlik, érdeklődni a 0740068003-as telefonszámon lehetséges. Várjuk vissza Bogdán Emese vízitornát kidolgozó és mesteri szintre fejleszető testnevelő tanárt is, a mihamarabbi viszontlátásra a medence szélén, Mesi!

    Konkrét számok a pályázatból: 168 kedvezményes gerinctorna alkalom, és 136 kedvezményes vízi mozgás, köszönjük az RMDSZ Nőszervezetének hozzájárulását, és bizodalmát bennünk és a programunkban, és hogy az a 81 nyugdíjas személy, többi-kevésbé állandó jelleggel, vagy időnként legalábbis, részt tudott venni 2024. szeptember-október időszakában is ezeken a programokon. Mindenképp folytatjuk a sportolási lehetőségeket, és reménykedünk, hogy az idők során bővíteni is fogjuk a lehetőségek lajstromát.