-
Anyás-babás
-
Áldott karácsonyi ünnepet, és békés, boldog új évet kívánunk…
-
VIII. Adventi Szeretetmorzsa
Sokan várják és szeretik, örülnek, ha eljöhetnek, megállhatnak egy kis időre a karácsony előtti héten, beszélgethetnek ismerősökkel, barátokkal egy finom pohár tea és ízletes zsíroskenyér mellett, és mindezt megtehetik idén is a város karácsonyfája előtt, ahol lelkes kitartással szervezi immáron nyolcadik alkalommal az Adventi Szeretetmorzsát 11 helyi civilszervezet. Egy műhelymunka kapcsán találkoztunk 2012. őszén, és azóta túl vagyunk 7 Adventi és 7 Nagyböjti Szeretetmorzsa megszervezésén, örülünk, hogy évről évre sikeres a megmozdulásunk, és hogy a Majláth Gusztáv téren elsétáló emberek mellett sok olyan ismerős és ismeretlen is megjelenik, akik az eseményre érkeznek, szeretnének megállni, lecsendesedni velünk, mellettünk, családjaikkal, barátaikkal.
A készülődés időszaka mindig reményteljes, és gyakran jár együtt fáradtsággal, hisz mindent a legjobban, legszebben, tökéletesen szeretnénk el(ő)készíteni, szinte vágyjuk szeretteink örömét, lelkesedését, mivel az örömük ragályos. De vajon megállunk néha ebben az időszakban? Jut idő magunkra, gondolatainkra, a családra, barátainkra, ismerőseinkre? Van időnk megállni, töltekezni önzetlenül, önfeledten felebarátainkkal?
A felsorolt szervezeteknek hetedik éve sikerül összehangolódni, az ünnepekre hangolódni, és immáron három éve az adventi időszakban a Magyar Cserkészszövetség Csík körzeti cserkészeiknek köszönhetően a betlehemi lángot is hazavihetik az arra sétálók.
Várjuk szeretettel Önöket december 19-én, csütörtökön 16-18 óra között a város karácsonyfája előtt kellemes hangulattal: Szent Tamás Alapítvány, Csíki Anyák Egyesülete, Gyulafehérvári Caritas, Családi Elhelyező Központok Szövetsége, Romániai Magyar Cserkészszövetség – Csík körzete, Csibész Alapítvány, Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért, Fokoláre mozgalom, Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége, Juventutti Alapítvány és a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete.
-
Novemberi utolsó „babázás” szerdán
-
Augusztus 24-én újabb szülészeti látogatás
Értesítjük minden érdeklődőt, hogy a soron következő szülészeti látogatást augusztus 24-én szombaton 10 órától tartjuk a Csíkszeredai Sürgősségi Kórházban, ahol a szülészeti osztályt és szülőszobákat, a nőgyógyászati műtőt és kórtermeket tekintjük meg szervezett formában, immáron 81-ik alkalommal. A 9.50 órakor találkozunk a büfé előtt, majd Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér mutatja be az első emelet bal és jobb szárnyát. Várjuk a látogatásra mindazon kismamákat és kísérőiket, akik várandóságuk 3 trimeszterében vannak, és javasoljuk a folyadék biztosítását saját részre, valamint laza öltözetet! Előzetes regisztrációra nincs szükség, a látogatás ingyenes, és nagyjából 90 percet tart.
-
Csütörtökön babázunk :).
-
Anyás-babás augusztus elsején
-
Szülészeti látogatás
Júliusban is tartunk szülészeti osztály, szülőszobák, nőgyógyászati műtő látogatását a harmadik trimeszterükben járó várandós édesanyáknak, ezért most szombaton, július 20-án várunk minden érdekelt és érintett személyt kísérőjével a Megyei Kórházhoz. Találkozunk 9.50 órakor a kórházi büfé előtt, majd 10 órától a szülészeti osztály főnővére, Kiss Gyöngyi mutatja be az első emelet bal és jobb szárnyát. Javasolt a lenge öltözet és a folyadék, szőlőcukor, leülési lehetőséget nem tudunk biztosítani.
Előzetes regisztrációra nincs szükség, a látogatás ingyenes, és nagyjából 90 percet tart. Várunk szeretettel!
-
Pillangó csoportot indítunk
Az esetmegbeszélő csoport alakulóban van, és a jelentkezők lehetőségei szerint indul. Jelentkezni Simó-Gilgen Franziskánál lehet a 0740528070-es telefonszámon 9-19 óra között június 30-ig.
PERINATÁLIS VESZTESÉG
Az egyik legelhanyagoltabb gyász a pre- és perinatális, illetve a posztnatális veszteségélmény feldolgozása. Ezalatt a várandósság, a szülés közben, illetve a szülést követő 1 évben bekövetkező gyermekvesztést értjük.
Az anyák sokszor hallják az orvosoktól (természetesen, jóindulatuktól vezérelve), a következő tanácsot: Nem baj anyuka, gyorsan essen megint teherbe, és akkor elfelejti ezt a mostanit.
Sajnos ez nem ilyen könnyű, mert mint minden veszteségélmény feldolgozásának, ennek is időt (ideális esetben egy teljes évet), teret kell hagyni.
Ráadásul egy magzat elvesztésénél kettős gyászfolyamat lép fel. Az első amikor elhalt a magzat, az abortusz történt, vagy korszülött lett a baba. A második gyászfolyamat akkor indul, amikor valóban megszületett volna a baba. Ezt azt időpontot azok az anyák is megérzik, akik pár hetes magzatukat veszítették el, és még nem is volt meg a várható szülési időpontjuk. A méh ilyenkor intenzív összehúzódásokat végez, szül.
A perinatális veszteségélménynél válik a legnagyobb mértékben érzékelhetővé a férfi és a női gyász közötti különbség, ami megint feszültségforrás lehet a párok között. Meginog az egymásba vetett hit, bizalom. Elveszik a „mi tudunk teremteni” bizonyosság, a sérthetetlenség érzése. Ilyenkor jó, ha van egy külső személy, vagy egy támogató csoport az anya és a párok mellett. Jó, ha a párok szembenéznek a veszteség fájdalmával, és nem előremenekülnek az idő előtti gyermekvállalásba.
forrás:
https://egyuttlegzes.hu/gyaszfeldolgozas/perinatalis-veszteseg/ -
Havi szülészeti látogatás
Értesítjük az érdekelt személyeket, hogy most szombaton, június 22-én tartjuk a szülészeti osztály és szülőszobák, a nőgyógyászati műtő és kórtermek soron következő havi látogatását. 9.50 órakor találkozunk a büfé előtt, majd 10 órától a szülészeti osztály főnővére, Kiss Gyöngyi mutatja be az első emelet bal és jobb szárnyát. Várjuk a látogatásra mindazon kismamákat és kísérőiket, akik várandóságuk 3 trimeszterében vannak, és javasoljuk a folyadék biztosítását is saját részre! Előzetes regisztrációra nincs szükség, a látogatás ingyenes, és nagyjából 90 percet tart.