-
Magyar Népmese Napja – Böngésző Játék díjazása
A Magyar Népmese Napját 2011-től éves szinten ünnepli egyesületünk. Korábban egész napos programot, játszást és élőszavas mesemondást szerveztünk a gyerekek, szüleik számára, néhány éve a Böngésző Játék olvasást bátorító programunk lezárása és az újabb kiírás elindításával is összekapcsoljuk az ünneplést, mikor hogyan sikerül beszerezni a könyvjutalmakat, okleveleket és a mesemondókat biztosítani, de a Népmese napját kitartóan megüljük, megünnepeljük.Úgy esett, hogy idén két részben tudjuk lezárni a XIV. Böngésző pályázatunkat, és örömmel írjuk jelen összegzést az elmúlt hét gazdag történéséről, miszerint szeptember 29 és 30-án 3 mesemondó 7 tanügyi intézményben 2 nap alatt 18 csoportnak tartott különféle korosztályoknak megfelelő élőszavas mesemondást a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál segítségével, Szabó Enikő Asociation Tipe Tupa egyesület vezetőjének lelkes közbenjárásával, amit módfelett köszönünk!Az elmúlt kiírás elemis diákjai kedvezményesen vehettek részt a Sepsiszentgyörgyről érkező Demeter Éva és Fadgyas Egmond mesemondók programjain, de hatalmas élmény volt a Joannes Kajoni Szakközépiskola IX. és XII-es Turisztika osztályos diákjai számára betekintést nyerni a reneszánsz alatti igricek, garaboncok világába, a leleményes szolga esetét hallani Dala Dániel Budapestről érkező történelmi újrajátszó, storyteller szájából.Köszönjük a pedagógusok rugalmasságát, segítségét a szervezésben, és támogatóinknak (Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Communitas Alapítvány) az anyagi hozzájárulást!A mesélés kincs, az olvasás öröm – örülünk, hogy velünk ünnepeltetek szeptember végén!Dala Dani Fadgyas Egmond Demeter Éva -
34. Tusványos – Ránk számíthatsz! – Csíki Anyák – KCsSz sátor
Programunk Tusványoson, melyre kicsiket nagyokat egyaránt várunk!
Július 23, szerda
10.00 Fesd meg a saját Tusványos mágnesed a HelloWuud csapatával. A foglalkozás 12.30 óráig tart.
10.00 Arcfestés kisgyerekek számára 16 óráig
10.30 Ringató foglalkozás a kisgyermekes családoknak Himberger Edittel és Ujvári Klárival
14.00 Hennafestés Szidivel
14.00 Illatkóstoló- Aromaterápia a mindennapokban – András Imola Andrea aromaterapeuta és Lázár Mónika táplálkozási tanácsadó
15.00 TestÁpoló torna – alapgyakorlatok a mindennapokra – Páll (Török) Orsolya gyógytornász
16.00 Természetes, egészséges élet kezdeti döntések – korai kötődés, szoptatás, jó gyakorlatok, megelőzési módszerek – Várfalvi Marianna elnök Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége, Hal Melinda klinikai szakpszichológus, Tiboldi Bea elnök, Csíki Anyák Egyesülete, Márton Zsuzsanna elnök, Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, Nyilka Ildikó a Plüss Kommandó elnöke, a „méhen kívüli anyaméh” szemlélet nemzetközi szakmai képviselője
17.00 A Polgári Értékrend kutatás eredményei – Varga Zsolt kutatási igazgató – e-benchmark.hu, ERGO-tag
Július 24, csütörtök
10.00 Hajpánt készítő foglalkozás száraznövényekből – Török Bernadett és Szász Réka édesanyákkal. A foglalkozás 12.30 óráig tart.
10.00 Arcfestés kisgyerekek számára 16 óráig
10.30 Ringató foglalkozás a kisgyermekes családoknak Himberger Edittel és Ujvári Klárival
14.00 Hennafestés Szidivel
14.00 STOP családon belüli erőszak, START biztONság! Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, Csikós Katalin a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság Családon Belüli Erőszak Áldozatait Támogató Osztály szociális munkása, Csiszér Csaba vezető, Bántalmazott, elhanyagolt és kizsákmányolt gyermekek Sürgősségi Befogadó és Intervenciós Központ, Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, 119-es segélyhívó szám, Jurcsák Margit Ilona, országos kormányzó asszisztens, Rotary Románia, Moldávia köztársaság district, ügyvéd, Gergely Orsolya szociológus, egyetemi docens Sapientia EMTE
15.30 Civil Központok működése határon innen és határon túl – Herczegné Számel Annamária szakmai vezető, Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ és Vadasi Zsuzsanna szakmai vezető, Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, erdélyi családszervezetek vezetői
16.30 A Lázár Ervin Programról részletesen (szerepek, tanulságok, tervek) – Hogyan támogatja a Program a kulturális nevelést, mit ad pedagógiai, és mit kultúrpolitikai szempontból? Hogyan jelenik meg benne az esélyteremtés? – Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Kis Domonkos Márk, a Déryné Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója – moderátor: Péterffy Balázs szakmai elnökhelyettes, Klebelsberg Központ
17.30 Wagner Viktória az ingyen jóbarát – Várfalvi Marianna Wagner Viktória Emlékbizottság alapítója, Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége elnöke, Kazatsay Ádám „Jó, hogy vagy! – Életvédők Szövetsége” tagja, a Wagner Viktória Emlékbizottság tagja, Kuti Zsolt a Wagner Viktória Emlékbizottság tagja
Július 25, péntek
10.00 Kézműves foglalkozás a csíkszeredai Pro Monoparentalis Egyesület tagjaival. A foglalkozás 13 óráig tart.
10.00 Arcfestés kisgyerekek számára 16 óráig
10.30 Ringató foglalkozás a kisgyermekes családoknak Himberger Edittel és Ujvári Klárival
12.00 Együtt egymásért, magunkért! – tematikus beszélgetés a csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi és a székelyudvarhelyi egyszülős klubok vezetőivel – Bartis Erika elnök, Egyedülálló Szülők Klubja Csíkszereda, Gál Kinga elnök, Új utakon – Egyszülős Klub Sepsiszentgyörgy, Balázs Ildikó elnök, Egyedülálló Szülők Klubja Székelyudvarhely
13.00 ZUMBA IS FOR EVERY BODY – GOZumba Tusványoson is! – Gergely Orsolya zumba oktatóval
14.00 Hennafestés Szidivel
14.00 A lelki egészség védelme a családban – Mit tudunk, tapasztalunk ma a családokban? – Mire van szükségük a családoknak? Várfalvi Marianna elnök, Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége, Székely András tudományos főmunkatárs, Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), Végeken Egészséglélektani Alapítvány, Hal Melinda klinikai szakpszichológus, MCC, Eberlein Éva identitás coach, Aquinoi Szent Tamás Akadémia, Márton Zsuzsánna elnök, Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége
15.30 Nemzedéki erőforrásaink határon innen és túl – Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztosa, Bíró Hanna Barbara korábbi csíkszeredai Rotary Club elnök, Péter György, ágazati igazgató, Gyulafehérvári Caritas, János Ferdinánd elnök, Erdélyi Nagycsaládos Vállalkozók Egyesülete, elnök, Ribon Natúr Szövetkezet – moderátor Gergely Orsolya szociológus, egyetemi docens, Sapientia EMTE
17.00 A családtól a közösségig – Mit jelent a gyermeknek az óvoda? – Dr. Habinyák Erzsébet – óvoapedagógus, egyetemi oktató és az Erdélyi Magyar Anyák Egyesületének elnöke
17.40 A román nyelv barátságos, játékos oktatása magyar gyerekek számára – bemutatkozik a brassói Izgága Fejlesztő Központ – Nika Iza Központvezető
Július 25, szombat
10.00 Régi idők játékai a csíkszeredai Etnospot, a Néprajzi Múzeum örökségpont munkatársával, Albert-Homonnai Emőke múzeumpedagógussal és segédeivel. A foglalkozás 13 óráig tart.
10.00 Arcfestés kisgyerekek számára 16 óráig
10.30 Ringató foglalkozás a kisgyermekes családoknak Himberger Edittel és Ujvári Klárival
14.00 Hennafestés Szidivel
14.00 Hamis ikra és telepátia – könyvbemutató – Bogdán Mária Emese csíkszeredai író-testnevelő
15.00 Apa hol vagy? Avagy, adjunk bele több apait! (kiútkeresés az apátlan társadalomból) – Léder László, pszichológus, az Apa Akadémia alapítója
16.30 Nyakunkon a jövő: MI és az Alpha generáció? – Gergely Orsolya szociológus, egyetemi docens Sapientia EMTE
-
XIV. Édesanyák Hete
Kedves Barátaink!
Véglegesnek tűnik a programunk, de továbbra is várjuk a fotókat és a tombolatárgyak felajánlását a lentiek alapján:
– Fotókiállítás témája a klasszikus kedvenc témával Tesók címmel. Ezeket a fotókat a rendezvény után visszaszolgáltatjuk a képek tulajdonosainak (minél jobb/nagyobb felbontású képeket várunk az info@csikianyak.ma címre – egy személy max. 2 tesós fényképét tudjuk nyomtatni).
– Tombolázni is fogunk, a felajánlásokat máris fogadjuk – keressétek bizalommal @ernaandrea.lipeczky -t.
– Pénteken délelőtt elkezdjük a programot egy aranyos zenés mesével, részleteket itt olvashattok: https://www.facebook.com/events/1363617151541603
– A Kapcsolódó nevelés 2 előadása pénteken délután lesz, a 2 műhelymunkájára május 3-án kerül sor, kérjük mihamarabb töltsétek ki a kérdőívet, mivel a helyek száma korlátozott: https://forms.gle/hTkZNLQLWPDWkB319
– Természetesen lesznek mondókázások is, séták, babahordozó eszközök bemutatása, vására akár, Születésfa megöntözése is, de a végleges program még alakulóban.Várunk szeretettel idén is, örülünk minden régi, régebbi és új csatlakozó résztvevőnek, a program díjtalan!XIV. Édesanyák Hete, Csíkszereda, 2025. május 2-6., Zengő tér
PROGRAM: (letölthető .pdf-ben)
Május 2., péntek11.00 – HolddalaNap Zenekar Zöld Péter mesekoncertje – esemény: https://www.facebook.com/events/1363617151541603
16.00 – A Vár-téren található Születésfa megöntözése, közös fénykép a résztvevőkkel
17.00 – Az a csodálatos hiszti! Miért van és mit kezdjünk vele? (ovisok, kisikolások) – Támogató kommunikációs eszközök a Kapcsolódó Nevelés módszertanából – Bodnár Ágnes és dr. Erdő Enikő mediátor, KN oktatók
18.30 – Használati útmutató kiskamaszokhoz. Hogyan mondjam, hogy értse? Támogató kommunikációs eszközök a Kapcsolódó Nevelés módszertanából – Bodnár Ágnes és dr. Erdő Enikő mediátor, KN oktatókhttps://forms.gle/hTkZNLQLWPDWkB319
A szombati műhelymunkákra szükséges regisztrálni a fenti linken!!!
Május 3., szombat
10.00 – Műhelymunka: Gyakorlati eszközök a hiszti kezelésére a Kapcsolódó Nevelés eszköztárából – 2.5-3 órás, max. 15 fő
16.00 – Műhelymunka kiskamaszok szüleinek: A meghallgatás gyakorlata (2.5-3 órás, max. 15 fő)Május 4., vasárnap
11.00 – Anyák napi Istentisztelet és öröméneklés az unitárius templomban (Szász Endre 19.) – Solymosi Alpár lelkipásztor
12.30 – Anyák napi zumba – nemcsak anyáknak Gergely Orsolya zumbaoktatóval, KÖZPONTI PARKMájus 5., hétfő
10.30 – Dúdoló foglalkozás Lázár Iru pedagógussal (zenés mondókázás)
12.00 – Séta az Anyaság szoborhoz a Millenniumi templomkertbe, megemlékezés a perinatális időszakban eltávozott kisbabák, édesanyákra16.30 – Hagyományos hétfői gyermektáncház Ádám Kati nénivel
16.30 – A várandósságnak NEM kell(ene) fájnia – a fasciarendszer és méh kapcsolata – Tutsek Annamária perinatális szaktanácsadó, a Budai Perinatális Központ egyik szakmai alapítója – Budapest (google meet előadás a Zengő tér fenti terméből, csatlakozási link: meet.google.com/fup-ffqn-gib )
17.30 – Úton az ismeretlenbe, avagy nyissuk meg magunkat a szülésre – Tamás Mónika, okleveles szülésznő, IBCLC laktációs szaktanácsadó18.30 – A medencefenék izomzat egészsége elméletben és gyakorlatban (intim torna) – Páll (Török) Orsolya gyógytornász
Május 6., kedd
09.30 – Ringató foglalkozás Fazakas-Timaru Karinával 0-3 éves kicsik számára, szüleikkel
10.30 – Kötetlen program, kávézás, szabad játék a teremben
17.00 – Miért jó a babamasszázs? – Testi és lelki fejlődés érintéssel – Mihály Lenke masszőr, dúla, baba-gyerekmasszázs oktató
18.00 – Hogyan hordozzuk kisbabánkat nyáron, praktikák, megfelelő hordozó kiválasztása és kötés tanulás (belül zsebes) – Kuzman Hajnalka, hordozási tanácsadó
19.00 – Esemény zárása – tombolahúzásHelyszíni támogatónk a Zengő tér, a programot támogatja az RMDSZ Nőszervezet, az RMDSZ – Communitas Alapítvány, és a Telescop Expert magánvállalkozás. Köszönjük Mindannyiuknak!
-
Április 16 – szülészeti látogatás
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, partnerségben a Csíki Anyák Egyesületével, 2025. április 16-án, szerdán, 15 órai kezdettel szervez szülőszoba-látogatást.A beszélgetés keretében a kórház szülészeti és újszülöttgyógyászati osztályainak szakemberei ismertetik a babát váró párokkal a legfontosabb tudnivalókat:
Dr. Major-Rácz Tímea szülész-nőgyógyász, Tamás Mónika szülésznő, laktációs tanácsadó, Dr. Fülöp Hajnal újszülöttgyógyász, Márk Katalin, az újszülöttgyógyászati osztály főasszisztense, Tulit-Incze Ágnes pszichológus és Albu-Gáll Édua gyógytornász.A személyes találkozó helyszíne a kórház könyvtára lesz.Szeretettel várjuk! -
Húsvéti tojásírás Bíró Gyöngyi hagyományőrzővel
Idén is készülünk a hímestojás-írásra Nagyhéten, ezért a Hargita Megyei Kulturális Központ társszervezésében megszervezzük a családias hangulatú, nagyobb gyermekeknek is ajánlott húsvéti tojásírást 2025. április 17-én, csütörtökön 17 órától.
Helyszín a Kulturális Központ új helyszíne, a Márton Áron Kult. Központ (a Kerekecske Gombocska bolttal szemben Mihai Eminescu u. 3/A).
Hozni szükséges kifújt vagy keményre főtt (zsiradékmentes) tojást, pamut törlőrongyot a viasz eltávolítására, kesicét/írókát, akinek van, amúgy íróeszközt (több félét is) a helyszínen is be lehet szerezni Bíró Gyöngyi hagyományőrzőtől.
A mintákat, tojásfestéket a szervezők biztosítják.
Rendezvényünkre várjuk a sportoló idősebb korosztályt is, akik már télen a mézeskalács-íráskor megtapasztalhatták a meghitt hangulatot ugyanezen helyszínen. És persze más érdeklődőket is várunk szeretettel.
A részvétel adományalapú!Társszervező: Hargita Megyei Kulturális Központ
-
17-ik Életmese pályázat meghirdetése – Mosolyvirág Nagycsaládosok Egyesülete, Debrecen
A továbbiakban közzétesszük a debreceni egyesület felhívását!
Tisztelt Leendő Pályázónk!
Kárpát-medencei Életmese írói pályázatunkat 17. éve hirdetjük meg a gyerektől a felnőtt kategórián át mindenki számára. A zsűri által kiválasztott írásokból minden évben kötetet szerkesztünk, melyeket megtalál a mosolyvirag.hu honlapunkon is.
Mindenkinek van családi története. Ha leírja, beküldi pl. mások számára is tanulságként, példaként szolgálhat.
A megosztásokat ezúton is nagyon köszönjük!
Alig várjuk az ez évi, 17. kiírásunk beérkező pályamunkáit, hogy a legjobbakat kötetünkben publikálhassuk!
A csatoltan küldjük pályázati felhívásunkat, ahol a további részletekről tájékozódhat.
Kedves Családok!
Kérünk Benneteket, hogy írjatok életmesét, valamint az általatok ismert iskolákba, személyek számára juttassátok el pályázati felhívásunkat.
A megosztásokat ezúton is nagyon köszönjük!
Barátsággal, köszönettel: Beke Margit és Radnainé Filep Ildikó
Életmese írói pályázat felhívás2025
17. Kárpát-medencei
Életmese írói
Pályázat felhívása
„A szülők, nagyszülők, dédszülők életmeséi”
„Amikor kicsi voltál / Amikor kicsi voltam…”
Minden család őriz családi történeteket. Mi ezeket várjuk szeretettel!
Kérjük írja le, és küldje el pályázatunkra!
Igaz történeteket, történetcsokrokat várunk műfaji kötöttség nélkül.
A pályázók műveit négy korcsoportban bíráljuk el:
- 10 éves kor alattiak (alsósok)
- 10-től 14 éves korig (felsősök)
- 14-38 év közöttiek
- 38 év felettiek
Beküldési határidő: 2025. február 01. – 2025. április 20.
Eredményhirdetés: 2025. május 15.
Díjkiosztó ünnepség: 2025. június
A pályázat beküldése egyúttal a kötetben való megjelenéshez való hozzájárulás is.
Valamennyi korcsoportot külön díjazzuk.
A pályaműveket max. 20 oldal tejedelemben, kizárólag .doc vagy .rtf formátumban,
elektronikusan az eletmese2025@gmail.com email címre várjuk, az adatlappal.
Aki tudja, az az online adatlapot töltse ki a pályázat beküldésével. Az online adatlap linkje: https://forms.gle/Rc8StBBsm2jJgror6
Természetesen szeretettel fogadjuk a hagyományosan kitöltött adatlappal érkező pályázatokat is!
A pályázat további részleteiről érdeklődni lehet: +36 20/312-8584, +36 30/928-0899
A korábbi évek pályázati anyagából szerkesztett köteteinket honlapunkon is megtekinthetik: www.mosolyvirag.hu
Kiíró: „Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete
4031 Debrecen, Angyalföld tér 11.
-
MPPPOT kongresszus
Idén is feltöltődés volt részt venni a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság éves kongresszusán, találkozni sok régi ismerőssel, és helyi szakemberekkel is, korábban meghívott előadóinkkal.Reméljük hamarosan elérhetőek lesznek egyes előadások, videóanyagok is, addig hadd beszéljenek a képek a két nap hangulatáról. Köszönet a szervezőknek!Forrás: MPPPOT Forrás: MPPPOT Forrás: MPPPOT Forrás: MPPPOT Forrás: MPPPOT Forrás: MPPPOT Forrás: MPPPOT Forrás: MPPPOT Forrás: MPPPOT Forrás: MPPPOT -
Felhívás – bankszámla szám csere
A 2025-ös évben több változás is várható egyesületi életünkben.Hamarosan módosul, frissül az alapszabályunk, az egyesületi vezetőtanács, az egykori alapítóknak köszönjük a kezdeti erőt és hitet, a további szorgoskodó régi/új tagoknak kitartást és megvalósításokat kívánunk még egy darabig!Egy hét múlva 14 éves lesz az egyesület, és ma megtörtént az első változ(tat)ás, új bankszámlaszámokat kaptunk a BT banktól.Amennyiben támogatnátok minket, munkánkat a helyi közösségért, itt megtehetitek, köszönjük szépen!RON-
– RO89BTRLRONCRT0T05F98301HUF-
– RO75BTRLHUFCRT0T05F98301EUR-
– RO36BTRLEURCRT0T05F98301SWIFTkód: BTRLRO22 -
Március 4 – szülészeti látogatás
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, partnerségben a Csíki Anyák Egyesületével, 2025. március 4-én, kedden, 15 órai kezdettel szervez szülőszoba-látogatást.A beszélgetés keretében a kórház szülészeti és újszülöttgyógyászati osztályainak szakemberei ismertetik a babát váró párokkal a legfontosabb tudnivalókat:
Dr. Major-Rácz Tímea szülész-nőgyógyász, Tamás Mónika szülésznő, laktációs tanácsadó, Dr. Adorján Márta újszülöttgyógyász, Márk Katalin, az újszülöttgyógyászati osztály főasszisztense, Tulit-Incze Ágnes pszichológus és Albu-Gáll Édua gyógytornász.A személyes találkozó helyszíne a kórház könyvtára lesz.Szeretettel várjuk! -
FussNekiCsík 3-ik kiadás – beszámoló
Kedves Barátaink!
Gyorsan elröpült a 2024-es év a március-májusi adománygyűjtő időszak és esemény után, és a programban tett vállalásainkat, köszöneteinknek szeretnénk digitális lábnyomát (billentyűnyomát, khm) hagyni az éterben, mert így illik, és erre szerződtünk amúgy is.
A program oldalára regisztrált 18 nagykövetünk tulajdonképpen 38 aktívan kampányoló, majd távot teljesító személyt rejtett, akik az alábbi összesítő táblázat szerint igencsak túllépték a projekt kezdeti célösszegét, a 10127 lejt.
Köszönet minden apróságnak és felnőttnek, barátnak, rokonnak, lelkes támogatónak, akiknek fontos volt, hogy egyesületünk gazdagodhasson egy profi multifunkcionális színes nyomtatóval és a találkozóhelyünk is szépülhessen, felfrissülhessen az elmúlt 14 év használata után. A napos kicsiszoba újraöntése, parkettozása, a szobák kifestése, a teljes nyílászárók kicserélése részben megtörtént, a bejárati ajtó és terasz kijavítása, és még egy szoba rendbetétele, kamra, folyósó véglegesítése várnak a jobb időkre, a munkálatok tehát nem álltak le, hisz a kezdeti feltárás után bőven akadt meglepetés és apró munka, melyet még egy ideig vinnünk kell, és gyűjtenünk kell az ily nehéz gazdasági helyzetben is. Mindenki támogatása nagyon fontos volt, és minden kis adományra szükségünk volt, és lesz még, köszönjük!A szervezőknek is köszönetünket fejezzük ki, hisz ők is oroszlányrészt vállaltak a lebonyolításban, de az is örvendetes, hogy a korábbi projektkiértékelők alapján sok pozitív változás, fejlődés volt észlelhető, ezért a projektek megvalósítása is gördülékenyebben zajolhatott a többi szervezet számára is. Köszi Réka, köszi The House Egyesület!

Ismételten felsoroljuk a minket támogatók névsorát: Ábrahám Lehel-Antal, Szakács Adél, Albert Csilla, Almási Erzsébet, Ambrus Gyöngy, András Mária Ildikó, András Tünde, Nagy Andrea, Antal Imre, Antal Zsófia, Antal Zsuzsa, Gyárfás Attila, Balázs Bíborka, Balázs Lőrinc, Balázs Szabolcs, Balázsi-Pál Ágnes, Bálint Emese, Bálint Erika, Balog Barbara, Barabás Ibolya, Baróti Emőke, Barta Noémi, Bartalis Fifike, Bartha Dalma, Bartis Erika, Bencze Ildikó, Benedek-Lázár Anita Kinga, Biró Hanna, Bodor Katalin, Bogács Attila, Borbáth Guszti és Erzsike, Borbély Melinda –Sarolta, Boros Gabriella, Bors Klára, Both Emese, Both Eszter, Both Imre és Gizella, Bögözi Erika, Böjte Andrea, Bölöni Sándor, Böndi Hajnalka, Bőjte Cecília, Benedek Csaba, Csalogány Gyerekfoglalkoztató Firtelmeister Marika, Csapó Hajnalka, Császár Klára, Csedő Ildikó, Csegzi Piroska (Potyó Judit), Pál Csilla, Csiszer Balázs, Csiszer Edina, Csobot-Györgydeák Szabolcs, Csonta Ildikó, Csúcs Család, Czikó Levente, Czont Léda, Desbordes Etienne, Dabóczi Melinda, Dánél Csaba, Demeter Melinda, Dénes Enikő, Erőss Zsolt, Kocs Éva, Váli Éva, Fazakas István, Fazakas Judith, Ferencz-György Krisztina, Fülöp Erzsébet, Gábor Tünde, Gal Alina, Gál Annamária, Gál Éva, Garda-Mátyás Edit, Gergely Orsolya, Gergely Szabolcs, Gostian-Bara Noémi, Gyepesi Deák Géza, Gyerkó Elena, György Eszter, névtelen támogató, helyszíni támogató, Herta Éva, Horváth Sándor, Iliescu Julia, Mihály István, Nagy István, Horváth Iudit, Karda Mona, Kassay Réka, Lajos Katalin, Kedves Ildikó, Kedves Péter, Kelemen Anna, Keresztes Anna, Keresztes Lóránd, Kirmajer Erika, Kis (Gyárfás) Zsuzsánna, Kiss Bernadett, Kiss Ildikó, Kocs Katalin, Kocs Zoltán, Kocs Zsuzsanna, Kolumbán Tünde, Koncsag Zsuzsanna, Kovács-Szécsi Henrieta, Kraft-Gál Réka, Kuzman Hajnalka, Nagy Lajos, Lányi Kinga, László Beáta, Lázár Anna, Lipeczky Erna- Andrea, Lőrincz Annamária, Lőrincz Hunor, Luka László, Lutz Levente, Majlát Ziti, Mag Anna és édesanyja, Mara Gyöngyvér, Marosi-Melles Mária, Márton Emese, Márton Eszter, Máté Ildikó, Máthé István, Máthé Timea, Miklós IbolyaGergely, Miklós Rita, Miklóssy Ildikó, Milik Julianna, Mitrea Ibolya, Nagy Andrea, Nagy Csaba, Nagy Krisztina, Nagy Zoltán, Katona Noémi, Onodi Erzsébet, György Ottilia, Pál Réka Ágnes, Páll Orsolya, Papp Dorottya, Papp Ferencz Csilla, Percze-Folkmann Nóra, Péter Dezső és Katalin, Péter Emőke, Péter Katalin, Plosz Ildikó, Ráduly Kincső, Rákossy Bocskor Brigitta, Ringató Foglalkozás, Salló-Szász Emőke, Szabó Zsolt, Antal Szabolcs, Gál Szabolcs, Szakács Emőke, Szász Kata, Szász Katalin, Székely Cecilia, Székely Kinga, Székely Szakáts Szidónia, Székely Zelma, Szikszai Kinga, Szilágyi Réka, Szőcs Zsuzsanna, Tamás Kinga Bernadette, Tamás Zsuzsánna, Tánczos Levente-József, Tiboldi Bea, Tiboldi István, Tiboldi László, Tikosi Renáta, TOMONICSKA Ingrid, Török Bernadett, Török J. Ottilia, Tóth Réka, Tóth Szabolcs, Ürmösi-Incze Livia, Váli Erika, Vass Edith, Karda Vivien, Xantus Ágnes, XIII. Édesanyák Hete tombola, Zöld Enikő Anna, és azt a kilenc helyszíni adományozót is, akik összegével gyűlt végül 12060 RON.

A szervezői önrész után a projektre végül 10854 lejt költhettünk, mely összeg az egyesületi önrésszel végül 11026,3 lejre duzzadt.
Néhány fénykép a megvalósításokról:
Csapatunknak is még egyszer köszönet!

































